Nem tudtam minden holmimat magammal hozni, amikor hazajöttem. Beszereztem egy gurulós utazótáskát, mert az könnyebb egy bőröndnél, hogy azzal is nyerjek némi súlyt (kis fogalomzavar, de jobb nem jut eszembe) a cuccaimnak. Végül magam is elcsodálkoztam, mennyi minden fért a táskába, a kézipoggyászba és kistáskába. Köszönöm annak, akinek eszébe jutott engedélyezni a kézipoggyász mellé a női táska felvitelét az utastérbe. Sokat számít.
Sok holmit el tudtam hozni, de közel sem mindent. A készülődés utolsó napjaiban módszeresen két csoportra osztottam a ruhákat és egyéb tárgyakat. Az egyik csapat ment a -természetesen piros:)- táskába, a többi egy nagy dobozba. A téli ruhák egyértelműen a dobozba kerültek, de igen sok dologról nem volt könnyű eldönteni, szeptember végéig szeretném-e használni vagy nem. Utólag már jobban látom a helyzetet, hiszen a ruhákon kívül gyakorlatilag semmit nem vettem ki a táskából. Akkor és ott viszont elképzelhetetlennek tartottam, hogy némely dolog nélkül akár egyetlen éjszakát is eltöltsek.:) Az is igaz, hogy mióta megérkeztem, Salgótarjánban és Kaposváron celláztam, még nem cuccoltam vissza Budapestre. A legtöbb használati tárgyra majd akkor lesz szükségem, ha a saját konyhámban, a saját lakásomban, saját magamnak szervezem és intézem a napjaimat. Addig minden pihen és várakozik.
Azóta a csomag is megérkezett, úgyhogy nagyjából minden itt van, amit szerettem volna Dublinból elhozni. A többit majd valamikor, valahogy.
Érdeklődtünk, nézelődtünk, összehasonlítottunk, és döntöttünk. A választásunk a John Franco csomagszállító cégre esett. Kinéztük, hogy szeptember második felében gyűjtik a csomagokat Írországban, és pár nap múlva várható Magyarországon az átadás. Tökéletes. Vártunk a megrendeléssel, mivel nem tudtam, hol leszek az adott napokon. Minden attól függött, mikor érkezik az unokaöcsém. Amikor már nem lehetett tovább várni, gyakorlatilag az utolsó pillanatban küldtem el a megrendelést. Mivel apu nem jött velünk Kaposvárra, rá hárult a csomag átvételének felelőssége. Minden probléma nélkül megérkezett a szállítmány, mire Kaposvárról hazaértünk, várt engem a megbeszélt helyen. Attila bombabiztosan lezárta, nem bízta a véletlenre.:) Még nem bontottam ki, mert így könnyebb lesz Budapestre szállítani. A kíváncsiság nem gyötör, hiszen minden egyes darabot én tettem bele.:) Azt gyanítom, lesz még sírás, amikor elkezdem kiszedni belőle az elmúlt 2 év emlékeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése