Szórakozik

Szórakozik velünk ez a gyerek. Már éppen kezdtem elfogadni, azaz dehogy, inkább beletörődni, hogy nappal alszik sokat, cserébe szívunk az esti altatásnál, amikor ma meglepett. Végre nem esett semmi, csak a meglévő nedvességet kellett kezelni (állandóan fel kellett állítani a nedves homokról, a csúszdát át le kellett törölni...), a nap is sütött, úgyhogy főzés helyett a délelőtti játszóterezést választottam, és úgy döntöttünk, elmegyünk ebédelni az ismerőseink frissen nyitott étkezdéjébe. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy megint nem úgy történtek a dolgok, ahogy terveztük, különben nem írnék róla. :)

Az történt, hogy a játszóterezés végén Gergő már a kezelhetetlenség határát súrolta. A szomszéd Eszti szerint fáradt volt. Ezt gyorsan kizártam, mert mostanában délután 2 előtt nem aludt el, akkor is mindenféle trükk bevetése után. Kiderült, hogy neki volt igaza. Az ölembe kéretzkedett (már Gergő, nem Eszti), közölte, hogy hammm, és már kortyolt is. Gondoltam, egy kis tej nem fogja befolyásolni az ebédfogyasztást, annyi már nincs. Rövid idő múlva éreztem, hogy ernyednek az izmai. Ránéztem, és láttam, hogy a szemei csukva, de még eszik. Elfektettem a karomban, úgy folytatta a táplálkozást, mint pici korában (amikor még elfért a két könyökhajlatom között, ha magam mellett tartottam a karom :D). Kidőlt. Bevittem a szobájába, és 2,5 órát aludt egyetlen nyikkanás nélkül.

Mosolyogva ébredt, ebédelt, szöszölt, molyolt, játszott, majd közölte, hogy Nikkiiii, azaz szeretne lemenni a játszótérre Nikihez (nem tudom, miért Niki ragadt be neki, amikor vele találkozunk majdnem a legkevesebbet, de talán azért, mert a gyerekek közül az ő nevét tudta először kimondani). Addig maradtunk, amíg ő akart, nem láttam értelmét, hogy erőltessem a maradást. Vacsora és családi fogócskázás után este 8 körül bejelentette igényét a fürdésre, majd az első altatási próbálkozás után ugyan kijött a nappaliba, de miután megvolt anyuval a mindennapi betevő Skype, és a nemtudommit is megunta, bevezetett a szobájába, kért egy kis tejet meg vizet, és kb. negyedórája elaludt.

Amellett, hogy örülök neki, úgy érzem, szórakozik velünk ez a gyerek. Egyrészt pont aznap szakít az alvási rossz szokásával, amikor számoltunk volna az idővel, másrészt pont akkor tér vissza a korai lefekvéshez, amikor -kihasználva a hosszú estét- Halloween bulit szerveztünk. :)

A hétvége margójára

Az eső és a vihar mindenkire másképp hat. A legtöbb embernek a feje fáj. Most Gergőből délutáni alvómanót, belőlem pedig hülyepicsát csinál. Ha ezt megfejeljük azzal a ténnyel, hogy közelednek azok a napok, totális az agyf@sz.

Pedig szeretem az őszt, csak most egy kicsit sok volt minden.

Hétvége kettesben

Nagyon készültem rá, hogy milyen jó lesz majd, ha Gergő alvásidejében végre tudok pakolni a hálószobában, ugyanis Péter elutazott borozgatni, nem dolgozott a hálószobában. Hatalmas terveim voltak, hogy eztismegaztis megcsinálom, sütök-főzök, kart karba öltve menetelünk Gergővel végig a hétvégén. Szép terv volt. A valóság csak halványan közelíti ezt meg.

Péntek délelőtt indult Péter, akkor még le tudtunk menni elköszönni és integetni, de a délutáni séta lehetetlen volt. Leszakadt az ég. Bosszankodtam, hogy kimarad a jó kis levezetéses pörgetés, de akkor még nem gyanítottam, hogy az időjárás csúnyán odavág az alvásnak is. Maradtunk a lakásban, próbáltam mindenféle érdekes dolgot kitalálni. A fogócskázás lett a nyerő; a nyelvem lógott, mire Gergő engedélyezett némi pihenőt. Másnap délelőtt nem mentünk le, mert minden vizes volt, de a délutáni ébredés után közölte, hogy csússsz, úgyhogy lementünk. Babakocsival, mert azt azért nem szerettem volna, ha meghempereg a vízben. Nem a ruháját féltem, ki lehet azt mosni, sokkal inkább a megfázástól félek. Szerencsémre ő is úgy gondolta, hogy babakocsival megyünk. Róttuk a köröket, Gergő vezényelt, hogy egy-egy kereszteződésnél merre menjünk (ha nagyon elrugaszkodott a valóságtól, felülbíráltam a döntést), soroltam a parkoló autók márkáját. Reméltem a legjobbakat, ami az esti elalvást illeti.

Gyors elalvást, végigdurmolt éjszakát és vidám ébredést vizionáltam erre a hétvégére. Nem kaptam meg. Nem tudom szétválasztani  a két éjszakát, mert kísértetiesen hasonlítottak egymásra. Annyi volt a különbség, hogy más tehetségkutató biztosította a hátteret...

Nem kezdtem korán a fürdetést. Laza vacsora után (egyik nap virsli, másik nap paradicsomos tészta) engedtem vizet a kádba, és hagytam pancsolni. Mostanában rászokott, hogy a pelenkázás és öltöztetés alatt is játszik. Ilyenkor és máskor sosem kerül elő Törpapa és Törpilla is. Utána mese (végignézzük az összes képet, ő pedig sorolja, amit/akit lát), majd az első próbálkozás. Mindkét nap úgy tűnt, hogy kidől, de nem. Volt minden; apázás, vízivás, iszifeltöltés, tehetségkutató, Robotok, többszöri rámcsatlakozás, sírás, könyörgés, megnyugtatás, hát- és hassimogatás. Végül 23.30 körül aludt el. Jól jött az óraátállítás, mert hirtelen 22.30 lett belőle. Nem érdekelt, hogy hajnalban kellett átállítani az órát, én megtettem korábban, és ehhez számítva készültem aludni. Mindkét éjjel többször ébredt, nem volt elég a hátsimogatás. Szombatra virradóra 2 órától majdnem óránként jelzett. Másnap sem volt sokkal jobb.

Ma úszás volt. Péter nélkül. Dani (szomszéd) elvitt Gergőt és engem, Sáráék pedig hazahoztak. Most voltam másodszorra Gergővel a vízben. Elfáradtam. Nagyon. Reméltem, hogy gyorsan elalszik majd itthon, de nem. 13.30 körül aludt el. Szerintem még egy félórát adok neki, aztán óvatosan elkezdek zajongani, hogy megébredjen (direkt nem fogom felébreszteni), hátha hamarabb elalszik este.

Dani semmit sem fogadott el a fuvarért, úgyhogy elkezdtem kakaóscsigát sütni. Másnak is ígértem már, éppen itt volt az ideje, hogy beváltsam az ígéretem. Legközelebb kipihentebb állapotomban állok neki. Az élesztőnél egy pillanatra elgondolkoztam, hogy kell-e az egész zacskó, de meggyőztem magam, hogy a 70 dkg az majdnem 1 kg, úgyhogy mehet. Egy nagy frászt. Durván kikelt a gépből, ragadt mindenfelé, én meg csendben szentségeltem, nehogy felébresszem Gergőt. Amikor a sütőpapírra is ráragadt, fogtam az egészet és bevágtam a kukába. Zsigerből utálom a pazarlást, de hihetetlenül jól éreztem magam, amikor megszabadultam a masszától.

Teljesen kész vagyok agyilag meg idegileg. Péter nemsokára hazajön. Úgy döntöttem :), hogy elmegyünk valahova családilag vacsorázni. Nem azért, mert annyira sok elszórni való pénzünk van, hanem azért, mert kell. Nincs az az isten, ami rávesz a vacsorafőzésre.

Patkány

Végre sikerült elfogadható képet készítenem az alvócimbiről. Még éppen vállalható a külseje annak ellenére, hogy napi szinten kap hideget és meleget. Sosem gondoltam, hogy egy patkány lesz a legnagyobb kedvenc. Persze, Percy után, de egy mozdonnyal nehéz aludni, akármilyen kicsi. :)

Nemes egyszerűséggel Patkánynak hívják, azaz egyelőre Pakká

Babakocsi újratöltve

A tegnap délelőtti játszóterezéskor meglepő dolog történt. Gergő bemászott Z. babakocsijába, és addig nem hagyott békén, amíg el nem kezdtem tolni. Vezényelt, hogy merre menjek (nyilván nem mentem ki az úttestre, bármennyire is szerette volna). Tettünk egy nagy kört a játszótér és a füves rész körül, aztán visszaszolgáltattuk a járgányt. Nem adta könnyen. Rákattant.

Felbátorodtam, és ma nem vittem le a piros autót, hanem csak a babakocsit. Konkrétan még a lakásban beleült. Tettünk egy félkört a ház körül, hogy a sarkon integessünk Péternek, aztán gondoltam egyet, és megpróbáltam eljutni a kistescoba. Idejét sem tudom, mikor voltunk kettesben bevásárolni, ha nem számoljuk az oda- és visszautat a Duna Plazába, amikor annyira álmos volt, hogy minden mindegy volt neki. Kész voltam bármikor tervet módosítani, mert annyira nagyon nem volt fontos a bevásárlás, de ki akartam próbálni. Nem volt baj. Nézelődött, én soroltam a járda mellett parkoló autók márkáját. A boltban sem volt probléma. Ráizgult a kiflire (miszerint kiffi), úgyhogy bár volt itthon, vettem neki, mert értem én, hogy kell a zsákmány. Szigorúan akkor kap meg bármit, miután kifizettünk, már kezdi megérteni, nyugodtan várta, amíg fizetés után a kezébe nyomtam. Boldogan rágcsált a visszafelé úton, én meg újra elsoroltam a márkákat. :)

Ha ez ilyen jó móka, holnap talán elsétálunk a könyvtárba. :)

Csend van

Egy ideje már vége a nagy zajongásnak. Nem tudom, mikor hagyták abba, mert mostanában ritkán van nyitva egész nap az ablak. Akkor tűnt föl, hogy nincs zaj, amikor felkaptam a fejem egy puffanásra.

A bontásnak és építkezésnek vége, nemsokára jönnek a földönkívüliek. Ez lett a szomszédban. Nagyon remélem, hogy nem lesz átjáróház a környéken, mert ahogy nézem, elég sok előadás lesz naponta. Különösebb bajom nincs vele, bár engem pont hidegen hagynak ezek a dolgok (nem tagadom a földönkívüli élet lehetőségét, de ez a hisztéria nekem sok), csak maradjanak a zajok a falakon belül és oldják meg a parkolást a mi utcánk nélkül.

Bármi is lesz, vége a nagy zajnak, ami mindenképpen jó. A Szigetig megint csend lesz. :)

Úszás új helyen

Korábban írtam róla, hogy kilóg(ott) a lábunk az úszásról. Egyre telítődött a pohár, végül amikor éppen kicsordult volna, Sáráéknak is elegük lett. Elővették az általam a neten talált helyek listáját, és közelebbről megvizsgálták azt, amelyik mindkettőktől megközelíthető távolságra van, és jónak tűnik. Átment a vizsgán, úgyhogy vasárnap már mi is bevonultunk. Reméltem, hogy sikerül olyan helyet találni, ami reggel vagy kora délelőtt kezdődik, hogy ne nagyon vágja taccsra a napot. Sikerült. Reggel 9-kor kezdődik ez is, csak szombat helyett vasárnap. Ez lényegében mindegy, csak akkor igényel extra szervezést, ha hétvégén elutazunk, de ezzel sincs nagy gond, mert nem havi bérletet veszünk, hanem alkalmasat. Még szokni kell. Van olyan, ami sokkal jobb, és olyan is, ami jobb volt az előző helyen, de bízom benne, hogy csak meg kell szokni.

Ami jobb:

Közelebb van. Egyelőre nem tervezem, hogy bkv-val menjek, ha Péter valami miatt nem tudna jönni (ahogy most vasárnap is), de egy kis sétával ez is megoldható. Talán később, ha Gergő már képes hosszabb távot megtenni a lábán, de most még semmiképpen.

Van külön férfi és női öltöző. A régi helyen az apukák az egyik csoportszobában, az anyukák pedig a gyerekmosdóban öltözhettek állva. Nem tudom, a férfi részlegen mi a helyzet, de a női öltözőben van egy járóka is, hogy ne csámborogjanak el a gyerekek, amíg öltözünk.

Nagy a medence. Feszített víztükrű, nem kell iszonyatos magasra emelni a gyerekeket, ha ki akarjuk tenni őket a szélére. Gergő simán kimászik, ha Péter a talpa alá rakja a karját.

Nem havi bérlet van, hanem 1, 4, 8 vagy 10 alkalmas bérletet veszünk (nem biztos, hogy pont ilyenek vannak... majd megnézem pontosan, és javítom, ha szükséges). Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy ha nem tudunk menni, nem kell a pótlás miatt görcsölni, hanem addig megyünk, amíg tart a bérlet. A régi helyen macera volt, hogy ha kimaradt egy alkalom, akkor abban a csoportban nem lehetett pótolni, mert nem engedte a rendszer. Szerintem maradt is bent alkalom, amit még tavasszal hagytunk ki, mert nem tudtunk máskor menni. Itt ezzel nincs gond. Ha nem tudunk menni, legközelebb lehúzzuk a soron következőt.

Egy lány körbemegy a foglalkozás alatt, és minden gyerekről készít egy víz alatti fotót. Nem kell a gyereket produkáltatni, csak egy merülés és kész. A régi helyen felvonult egy nő vagy pasi egy bőrönd méretű géppel, idétlenkedett mindenféle derítővel (nem biztos, hogy így hívják, nem nagyon értek hozzá) meg vakuval, aztán olyat kép lett, hogy egyszer sem kértünk belőle. A víz koszos volt, a kép homályos. Ezzel szemben itt tiszta a víz, és a telefon méretű géppel szuper képet lőtt a lány.

Tiszta és megfelelő hőmérsékletű a víz. Ezt nem is fejteném ki bővebben, mert csak felhúzom magam a régi csapat bénázásán.

Ami jobb volt:

Hiányzik a családias légkör, hogy névről ismerte mindenki egymást. Ha nem ott kezdtünk volna, ha ezt szoktuk volna meg, biztosan nem hiányozna. Gondolom, megszokjuk, és ez sem lesz gond.

A foglalkozást tartó lány lehetne erélyesebb. Megszoktuk a régi helyen, hogy ott a lány állt a medence szélén, onnan vezényelt. Ha kellett, mutatta egy babán a gyakorlatot. Itt a lány bent van a vízben. Teljesen más. Nem mondom, hogy rosszabb, csak furcsa. Állítólag van másik lány is, aki kevésbé halk szavú. Kíváncsi vagyok rá.

Jó lesz ez.

Levegőn

Kb. 2 hete új szokást vezettem be. Ha lehet, még este, de legkésőbb reggel átgondolom, mi legyen aznap az ebéd. Ha olyan, akkor félig elkészítem, vagy előkészítem a hozzávalókat (pl. darabolás). 10 óra körül lemegyünk a játszótérre, és ebédig ott is maradunk. Először azért mentem le, mert nem bírtam Gergővel a lakásban, kezdte volna szétbontani. A sok esős nap miatt nem nagyon voltunk játszótéren. Láttam rajta, hogy már minden baja van, pedig mentünk mindenfelé pörögni, de az nem ugyanaz. Összekaptam magunkat és lementünk. Kísérleti jelleggel tettem. Kíváncsi voltam, hogy tetszik neki. Bejött. Egészen más ilyenkor a játszótér. Sokkal nyugodtabb, a nagyobbak még óvodában, csak a kicsiké az egész terep. Így van lehetőségük jobban megismerni egymást, és csak a saját harcaikat kell megvívni, a nagyokhoz nem kell alkalmazkodni. Nem mondom, hogy így nincsenek összeütközések, de ezek megmaradnak az ő szintjükön. Ilyenkor nincs Te ezzel nem játszhatsz, mert kicsi vagy! illetve Kisbabák nem jöhetnek ide! típusú mondatok. Szeretem.

Rászoktunk. Azóta olyat eszünk ebédre, ami gyorsan megvan, esetleg több napra főzök (ezt még gyakorolnom kell, nagyon rászoktam az egyadagos főzésre, mivel mindig külön kellett főznöm húsos és vegakaját), az így nyert időt pedig lent töltjük. A hét elején esett az eső, mindketten nehezen bírtuk a bezártságot. Az első napsugárra kimentünk. Ma konkrétan szinte strandolós hangulat volt a homokozó körül.  Olyan szépen sütött a nap, hogy az sem zavarta a nyárias hangulatot, hogy némelyik gyereken sapka is volt. :)

Nem tudom, meddig tart ez a szép idő, de amíg lehet megyünk, és kitesszük magunkat a napra, mint a gyíkok. Nem szeretem a nyarat, az ősz az én igazi évszakom, de ez a napsütés most nagyon jólesik.

(A mai játszóterezés után feljöttünk, gyorsan bevágtam a sütőbe a krumplit, de nem várta meg, amíg megsül. Berendelt a szobájába, mutatta, hova feküdjek, és táplálkozás után bealudt. Ez 12.30 körül történt. Holnap hamarabb megyünk a játszótérre, hátha akkor korábban elalszik....)

Jó nekem (?)

Amikor megkérdezik, hogy alszik Gergő, rávágom, hogy jól, mert tulajdonképpen ez az igazság. Attól függően megyek bele a téma boncolgatásába, hogy az illető -szerintem- mennyire kíváncsi a részletekre. A kérdés ugyanis nem az, hogy mennyire jó alvó Gergő, hanem mikor teszi ezt.

Amikor a délutáni alvásra terelődik a szó, és én közlöm, hogy Gergőnek 3 óra az alap (most konkrétan 2,5 óránál tart, és nem nagyon mocorog), elkerekednek a szemek, több helyről hallom, hogy milyen jó nekem. Aha, valóban klassz. Nem panaszkodom, mert van egy kis időm napközben tenni-venni (most éppen meresztem a hátsóm a kanapén, mert megérdemlem), de mindig hozzáteszem, hogy cserébe éjszaka szívunk, de rendesen. Hiába esik-kel az álmosságtól, mindig kell pár óra risza, mire elalszik.

Vegyük a tegnapi napot! Teljesen normális időben ébredt, ami azt jelenti, hogy 7 óra körül indult a napja. Délelőtt pörgés a játszótéren, ebéd, majd kis játék után sikerült elaltatni az ágyán. Du. 1-kor aludt el, és majdnem 5-kor ébredt. Nem jártunk mellette lábujjhegyen, még csak csendben sem voltunk. Egyszer megébredt, berendelt, de némi kómás anyázás után visszaaludt. Uzsonna és játék után újra a játszótéren találtuk magunkat, hogy ki tudja szaladgálni magát a többi gyerekkel. Ebben nem is volt hiba; a szokásos módon megint az utolsók között hagytuk el a játszóteret, amikor közölte, hogy hammm, azaz éhes (nem tanítottam neki, valahogy ráragadt ez a hammozás...). Vacsora után (ami nála egészen pontosan azt jelentette, hogy a létező összes feltétet leette a pizzáról, de a tészta nem kellett) levezető játék, fürdés, alvásra hangoló öltözködés és olvasás. Mindig addig olvasunk, amíg Gergő nem jelzi, hogy inkább enne kicsit és eldőlne. Ilyenkor mindig remélem, hogy valóban nagyon álmos, és pillanatokon belül bealszik, de ez csak nagyon ritkán fordul elő. Tegnap sem így volt. Én kezdtem az altatást, ahogy mindig. Kis idő múlva elkezdett apázni, úgyhogy Péter is csatlakozott hozzánk. Ütögette a párnát, hogy feküdjön oda, úgyhogy helyet cseréltünk. Álldogáltam az ágy mellett, aztán mondtam, hogy kimegyek megtölteni az iszit (butykos, átvettük, ráragadt...), és valóban kimentem. Visszahívott. Leültem az ágy mellé, benyújtottam a kezem, hogy ha akarja, fogja meg. Már úgy tűnt, mindjárt elalszik, amikor ráeszmélt, hogy nem vittem be a megígért iszit, és kérte. Bevittem. Ivott. Elfeküdt. Vergődött. Újra kimentem feltölteni az iszit (nem volt üres, ez csak ürügy a távozásra, hogy ne csak úgy kimenjek). Csend. A Született feleségek első reklámszünetében hallom, hogy anyázik. Várok, hátha csak megriadt, de Péter megnyugtatja. Nem nyugodott meg. Benyitottam. A következő csendélet fogadott: Péter alszik az ágyon, Gergő pedig áll az ajtóban, kezében a levetett pizsama. :) A röhögés volt az első reakcióm, de muszáj volt elfojtani, mert nem akartam, hogy Gergőben az maradjon meg, hogy vicces dolog alvás helyett vetkőzni (pedig az :D). Pétert kiküldtem a nappaliba, átvettem a helyét Gergő mellett, aki végre elaludt.

Ekkor 22.30 körül jártunk. Reggelig általában kétszer ébred. Most akkor tényleg annyival jobb nekem, mint annak, akinek ugyan délután kevesebbet alszik a gyerek, de este nincs gond az altatással? Nem panaszkodom, csak mondom, hogy megvan a böjtje a délutáni nagyalvásnak.

Családi

Elkezdtem írni egy hosszabb eszmefuttatást arról, hogy mennyire másképp alakult a múlt hétvége ahhoz képest, amit terveztünk, de kitöröltem, mert egy tömény nyavalygás lett az egész. Élőszóban elmesélve tök jól át lehet adni, de leírva annyira másképp hangzott, hogy bennem is kezdett megváltozni az egész, és nem is láttam olyan rossznak, pedig az volt. Nem kicsit.

Ha már kitöröltem, nem írom le újra, csak annyit jegyzek meg, hogy mennyire borzasztó, hogy a saját hibá(i)nkból sem vagyunk képesek tanulni. Atyaég, mennyire unom már, hogy jobbra-balra csitítgassam a családtagokat, hogy normálisan teljen az együtt töltött idő! Tudjuk, hogy mi lesz, ha x időnél többet összezárva töltünk, mégis mindig belefutunk. Alapvetően az a baj, hogy anyunak nem lehet nemet mondani, mert akármilyen szépen is fogalmaznám, sértődés és sírás lenne belőle, és én érezném magam rosszul. Egyes helyzetekből nem lehet jól kijönni, nincs jó megoldás. Ha nemet mondok, akkor sértődés van (nem is mernék ám ilyet tenni, mélyen belém van kódolva...:S), ha meg rábólintok, akkor tönkrevágjuk mindannyiunk hétvégéjét. Klassz.

A gyulai nyaralás és a múlt hétvége után (azaz az utóbbi közben) anyu bejelentette, hogy vett valami kuponokat, és Karácsonykor szeretne mindenkit elvinni valahova wellness-re, vagy valami hasonlóra. Tulajdonképpen az ötlet lenne rossz, mert ahogy anyu is érvelt, senkinek sem kellene készülnie. Ha mi lennénk a család a reklámból, már pakolnám a bőröndöt. A helyzet viszont az, hogy távolról sem hasonlítunk egyik reklámbeli családra sem (biztosan van valami horrorfilm, amibe beleillenénk, de most egy sem jut az eszembe). Már éppen azon gondolkoztam, hogyan kellene kimászni ebből a nagy családi wellness-ezésből, amikor kiderült, hogy -anyun kívül- senki sem rajong az ötletért. Már csak meg kellene mondani, hogy felejtsük el, de az biztos, hogy nem én leszek az. Ha a húgom vállalja a szóvivő szerepét, akkor én bevállalom az egész családot Karácsonyra. Nagyon valószínű, hogy az sem lesz sétagalopp, de legalább hazai terepen nem lesz az, nem pedig úgy, hogy megint nem tudunk örülni valaminek...

(Pedig most szépazéletre készültem...)

Szőlő

Van egy kedvenc árus párosunk, egy néni és egy bácsi Siófokról. (Először azt gondoltam, házaspár, de egyre kevésbé tetszett ez a gondolat, mert a bácsi sokkal fittebbnek tűnik testileg és szellemileg is, de valahogy nem jutott más az eszembe. Péter elkerekedett szemekkel nézett, amikor házaspárnak tituláltam őket, mert szerinte egyértelmű, hogy anya-fia kapcsolat van köztük. Ha jobban megnézem, tényleg. :D) A sárgabarackkal kezdődött. Olyan istenien finom sárgabarackot még életemben nem ettem, mint amit ők árultak. Visszamentem hozzájuk, aztán egyre több dolgot vettem náluk. Most ott tartunk, hogy amit lehet, tőlük veszem. Már megismernek, főleg a bácsi. Ismerősként köszönünk egymásnak. :)

Rendszeresen kapunk tőlük valamit, pedig esküszöm, hogy nem azért megyünk. Mostanában Gergő ritkán alussza végig a piacozást (ebben annak is nagy szerepe van, hogy nyáron nem volt úszás, és azóta sem nagyon... erről később), úgyhogy teljes stábbal jelenünk meg. Először a krumplit vesszük meg, mert egyrészt a súlya miatt a banyakamion aljára kell kerülnie, másrészt azt mindig a lilakrumplisoknál vesszük, mert az finom (nem feltétlenül lilát). Ha ez megvan, már megyünk is bácsiékhoz. Válogatok, pakolgatok, gondolatban pipálom a tételeket a listán, közben Gergő élvezettel majszolja, amit kapott. Először kellemetlenül éreztem  magam, amiért lenyúljuk az árut, de gyorsan túltettem magam rajta, mivel kedvességből adják, szívesen, és látszik az arcukon, hogy örömet okoz nekik, ha a megajándékozott (jelen esetben Gergő) boldogan rágcsálja a gyümölcsöt. Olyan dolgokat képes ilyenkor megenni, amit itthon bottal sem piszkál. Evett már körtét (itthon kockára vágva elnyammog néhányat ímmel-ámmal) egészben, majdnem magházzal együtt, de volt már alma és barack is a listán.

Ma egy újabb gyümölcs került a listára. Jó nagy döbbenet volt részemről. Miután mindent megvettünk a bácsiéknál (és háromszor visszamentünk, mert elfelejtettünk valamit), átmentünk egy másik standhoz padlizsánért. Ha már ott voltunk, vettem még -azt hiszem- cukkínit is. Amíg válogattam, a lány lecsípett egy pici fürt szőlőt, és nyújtotta Gergőnek. Ő szégyenlősen vigyorgott, de nem nyúlt a szőlőért. Végül hajlandó volt elvenni tőle, de csak tartotta a pici ujjai között a szárát, és átadta Péternek. A lány újabb próbálkozása egy kis fürt piros szőlő volt. Mondtam neki, hogy nem nagyon eszi a szőlőt, de legnagyobb csodálkozásomra elsőre elfogadta. Egy ideig tartotta, aztán levett egy szemet, és... bekapta. Visszafojtott lélegzettem vártam, hogy mikor köpi ki, de ehelyett egy újabbat vett le, és azt is bekapta. Újabb és újabb szemek tűntek el a szájában héjjal és maggal együtt. :) Ennek örömére kapott a lányól egy nagyobb fürtöt, én pedig megígértem, hogy ha megeszi, legközelebb veszünk egy kg-t. :) Itthon bevágta az egész fürtöt, úgyhogy veszünk. Addig ette, amíg volt, a fehéret viszont következetesen visszautasítja, pedig Péter apuja is hozott egy nagyobb mennyiséget. Csak a piros kell neki, az viszont töménytelen mennyiségben. Bogyónak hívja, ahogy az olajbogyót is, a másik olyan dolgot, amiből addig eszik, amíg látja.

Egészen hihetetlen, hogy mikre rá nem tudnak mozdulni a gyerekek. A szőlő rendben, az nem olyan extrém, most csak az a hihetetlen számomra, hogy eddig megköpködte, most meg ütemesen nyeli. Az olajbogyó viszont minden alkalommal megdöbbent, ahogy egymás után tűnik el benne. Bárki tányérjáról lehalássza, aki nem elég elővigyázatos. :)

Péklapát

Szeretném péklapáttal szelíden meglegyinteni azt a szomszédot....

... akinek most jutott eszébe valamit Hilti segítségével a falra erősíteni. Vasárnap. 13.40 körül. Konkrétan alvásidő. Szerencsére Gergő bealudt a kocsiban (maratonon voltunk szurkolni), most pedig csúszdázik Péterrel, úgyhogy engem közvetlenül nem érint, a péklapát ettől függetlenül jár. :/

Délutáni idill

Próbálom Gergőt a délutáni alvásra hangolni (csak úgy megy, ha ő is akarja, erőszakkal nem tudom letenni aludni, és nem is akarom). Elfogyasztotta a tejadagját, volt vállamon pihengetés, de még mindig tágra nyílt szemmel nézett a világra. Nyűgösködött, ami az álmosság egyértelmű jele nála, de nem akart aludni

Gondoltam, bevetem a Robotokat, az mindig beválik. Rossz néven vette, hogy elkapcsoltam Thomasról. Mondogattam neki, hogy bekapcsolom a Robotokat, azt szereti, utána pedig alszunk egyet. Összehúzott szemöldökkel skandálta, hogy To, to (To=Thomas). Amikor elindult a Robotok főcímzenéje, közölte, hogy Neeeem, majd folytatta a Thomas utáni jajveszékelést. Legyen! Visszakapcsoltam.

Felült a kanapéra, és egyre laposabbakat pislogva, nyitva felejtett szájjal nézte a mozdonyok -jól ismert- történetét. Visszamentem a konyhába (egyben van a nappalival), folytattam a csocsiku gyártását, hogy holnapra ehető legyen. Időnként odapislogtam, mindig láttam a feje búbját.

Amikor vége a mesének, de még szeretné nézni, közli, hogy To. Vége lett, de nem szólt egy szót sem. Gondoltam, biztos megunta. Átnéztem a kanapé fölött, és olyan kép fogadott, amit remélni sem mertem. Eldőlt a kanapén és elaludt. Mindezt úgy, hogy ment a mese és zúgott a kenyérsütő. :) Lehet, mégis lesz valami haszna a több hónapja tartó építkezésnek a szomszédos gyár területén...

Nem merem megmozdítani, arra mostanában gyakran felébred. Inkább leterítettem a kanapé elé egy vastag paplant. Kíváncsi vagyok, így mennyit alszik.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem tévéfüggő, ez csak egy kis szelete az egész napnak. :)

Az élet szép

Jöttünk-mentünk, jövünk-megyünk. Bár -megint- nem kedd van, mégis egy szépazélet következik. Lassan már egyáltalán nem érdekel, milyen nap van. Írom, amikor eszembe jut... :)

Eső és vihar. Az a része nem vicces, amikor attól félek, visz mindent az erkélyen a szél, de ha minden biztonságban van, nagyon szeretem az esőt. Akkor is, ha nehéz éjszakánk van olyankor, mert Gergő nyugtalanul alszik...

Szülinapi torta. Megint. Ezúttal harmadik szülinapra. Micimackót kért az ünnepelt. Így sikerült.

Tisztában vagyok vele, hogy a cukormáz hagy kívánnivalót maga után, de miután az első adagot elrontottam, örültem, ha ez rajta maradt...

Imádom, hogy a húgom kisfia (3 éves) és Gergő milyen jól eljátszanak már együtt.

Egyre több személynek és tárgynak mondja a nevét. Igaz, sok esetben saját nyelvre fordítja, de mi értjük. Nem vesszük át a szavait, de megértjük, mit akar mondani. Kedvenceim: Makka (Matyi és Malacka is), akkapopko (helikopter :D), Alod (Harold - helikopter a Thomasból), Emmm (Emily), Vág (Virág), pő (repülő), nyiszi (nyuszi), fííííz (víz), Papká (Patkány, az alvóscimbi)...

Megvettük a mennyezeti lámpákat. Kettőt az előszobába. Belebotlottunk egy tökéletes konyhai lámpabúrába is, az is jött velünk. Még Gergőnek is vettünk egy rizspapírból készültet, amire majd festek neki valami kedves figurát. Összesen nem volt 3000 Ft. :) Már csak fel kell fúrni.