Szőlő

Van egy kedvenc árus párosunk, egy néni és egy bácsi Siófokról. (Először azt gondoltam, házaspár, de egyre kevésbé tetszett ez a gondolat, mert a bácsi sokkal fittebbnek tűnik testileg és szellemileg is, de valahogy nem jutott más az eszembe. Péter elkerekedett szemekkel nézett, amikor házaspárnak tituláltam őket, mert szerinte egyértelmű, hogy anya-fia kapcsolat van köztük. Ha jobban megnézem, tényleg. :D) A sárgabarackkal kezdődött. Olyan istenien finom sárgabarackot még életemben nem ettem, mint amit ők árultak. Visszamentem hozzájuk, aztán egyre több dolgot vettem náluk. Most ott tartunk, hogy amit lehet, tőlük veszem. Már megismernek, főleg a bácsi. Ismerősként köszönünk egymásnak. :)

Rendszeresen kapunk tőlük valamit, pedig esküszöm, hogy nem azért megyünk. Mostanában Gergő ritkán alussza végig a piacozást (ebben annak is nagy szerepe van, hogy nyáron nem volt úszás, és azóta sem nagyon... erről később), úgyhogy teljes stábbal jelenünk meg. Először a krumplit vesszük meg, mert egyrészt a súlya miatt a banyakamion aljára kell kerülnie, másrészt azt mindig a lilakrumplisoknál vesszük, mert az finom (nem feltétlenül lilát). Ha ez megvan, már megyünk is bácsiékhoz. Válogatok, pakolgatok, gondolatban pipálom a tételeket a listán, közben Gergő élvezettel majszolja, amit kapott. Először kellemetlenül éreztem  magam, amiért lenyúljuk az árut, de gyorsan túltettem magam rajta, mivel kedvességből adják, szívesen, és látszik az arcukon, hogy örömet okoz nekik, ha a megajándékozott (jelen esetben Gergő) boldogan rágcsálja a gyümölcsöt. Olyan dolgokat képes ilyenkor megenni, amit itthon bottal sem piszkál. Evett már körtét (itthon kockára vágva elnyammog néhányat ímmel-ámmal) egészben, majdnem magházzal együtt, de volt már alma és barack is a listán.

Ma egy újabb gyümölcs került a listára. Jó nagy döbbenet volt részemről. Miután mindent megvettünk a bácsiéknál (és háromszor visszamentünk, mert elfelejtettünk valamit), átmentünk egy másik standhoz padlizsánért. Ha már ott voltunk, vettem még -azt hiszem- cukkínit is. Amíg válogattam, a lány lecsípett egy pici fürt szőlőt, és nyújtotta Gergőnek. Ő szégyenlősen vigyorgott, de nem nyúlt a szőlőért. Végül hajlandó volt elvenni tőle, de csak tartotta a pici ujjai között a szárát, és átadta Péternek. A lány újabb próbálkozása egy kis fürt piros szőlő volt. Mondtam neki, hogy nem nagyon eszi a szőlőt, de legnagyobb csodálkozásomra elsőre elfogadta. Egy ideig tartotta, aztán levett egy szemet, és... bekapta. Visszafojtott lélegzettem vártam, hogy mikor köpi ki, de ehelyett egy újabbat vett le, és azt is bekapta. Újabb és újabb szemek tűntek el a szájában héjjal és maggal együtt. :) Ennek örömére kapott a lányól egy nagyobb fürtöt, én pedig megígértem, hogy ha megeszi, legközelebb veszünk egy kg-t. :) Itthon bevágta az egész fürtöt, úgyhogy veszünk. Addig ette, amíg volt, a fehéret viszont következetesen visszautasítja, pedig Péter apuja is hozott egy nagyobb mennyiséget. Csak a piros kell neki, az viszont töménytelen mennyiségben. Bogyónak hívja, ahogy az olajbogyót is, a másik olyan dolgot, amiből addig eszik, amíg látja.

Egészen hihetetlen, hogy mikre rá nem tudnak mozdulni a gyerekek. A szőlő rendben, az nem olyan extrém, most csak az a hihetetlen számomra, hogy eddig megköpködte, most meg ütemesen nyeli. Az olajbogyó viszont minden alkalommal megdöbbent, ahogy egymás után tűnik el benne. Bárki tányérjáról lehalássza, aki nem elég elővigyázatos. :)