Hétvége kettesben

Nagyon készültem rá, hogy milyen jó lesz majd, ha Gergő alvásidejében végre tudok pakolni a hálószobában, ugyanis Péter elutazott borozgatni, nem dolgozott a hálószobában. Hatalmas terveim voltak, hogy eztismegaztis megcsinálom, sütök-főzök, kart karba öltve menetelünk Gergővel végig a hétvégén. Szép terv volt. A valóság csak halványan közelíti ezt meg.

Péntek délelőtt indult Péter, akkor még le tudtunk menni elköszönni és integetni, de a délutáni séta lehetetlen volt. Leszakadt az ég. Bosszankodtam, hogy kimarad a jó kis levezetéses pörgetés, de akkor még nem gyanítottam, hogy az időjárás csúnyán odavág az alvásnak is. Maradtunk a lakásban, próbáltam mindenféle érdekes dolgot kitalálni. A fogócskázás lett a nyerő; a nyelvem lógott, mire Gergő engedélyezett némi pihenőt. Másnap délelőtt nem mentünk le, mert minden vizes volt, de a délutáni ébredés után közölte, hogy csússsz, úgyhogy lementünk. Babakocsival, mert azt azért nem szerettem volna, ha meghempereg a vízben. Nem a ruháját féltem, ki lehet azt mosni, sokkal inkább a megfázástól félek. Szerencsémre ő is úgy gondolta, hogy babakocsival megyünk. Róttuk a köröket, Gergő vezényelt, hogy egy-egy kereszteződésnél merre menjünk (ha nagyon elrugaszkodott a valóságtól, felülbíráltam a döntést), soroltam a parkoló autók márkáját. Reméltem a legjobbakat, ami az esti elalvást illeti.

Gyors elalvást, végigdurmolt éjszakát és vidám ébredést vizionáltam erre a hétvégére. Nem kaptam meg. Nem tudom szétválasztani  a két éjszakát, mert kísértetiesen hasonlítottak egymásra. Annyi volt a különbség, hogy más tehetségkutató biztosította a hátteret...

Nem kezdtem korán a fürdetést. Laza vacsora után (egyik nap virsli, másik nap paradicsomos tészta) engedtem vizet a kádba, és hagytam pancsolni. Mostanában rászokott, hogy a pelenkázás és öltöztetés alatt is játszik. Ilyenkor és máskor sosem kerül elő Törpapa és Törpilla is. Utána mese (végignézzük az összes képet, ő pedig sorolja, amit/akit lát), majd az első próbálkozás. Mindkét nap úgy tűnt, hogy kidől, de nem. Volt minden; apázás, vízivás, iszifeltöltés, tehetségkutató, Robotok, többszöri rámcsatlakozás, sírás, könyörgés, megnyugtatás, hát- és hassimogatás. Végül 23.30 körül aludt el. Jól jött az óraátállítás, mert hirtelen 22.30 lett belőle. Nem érdekelt, hogy hajnalban kellett átállítani az órát, én megtettem korábban, és ehhez számítva készültem aludni. Mindkét éjjel többször ébredt, nem volt elég a hátsimogatás. Szombatra virradóra 2 órától majdnem óránként jelzett. Másnap sem volt sokkal jobb.

Ma úszás volt. Péter nélkül. Dani (szomszéd) elvitt Gergőt és engem, Sáráék pedig hazahoztak. Most voltam másodszorra Gergővel a vízben. Elfáradtam. Nagyon. Reméltem, hogy gyorsan elalszik majd itthon, de nem. 13.30 körül aludt el. Szerintem még egy félórát adok neki, aztán óvatosan elkezdek zajongani, hogy megébredjen (direkt nem fogom felébreszteni), hátha hamarabb elalszik este.

Dani semmit sem fogadott el a fuvarért, úgyhogy elkezdtem kakaóscsigát sütni. Másnak is ígértem már, éppen itt volt az ideje, hogy beváltsam az ígéretem. Legközelebb kipihentebb állapotomban állok neki. Az élesztőnél egy pillanatra elgondolkoztam, hogy kell-e az egész zacskó, de meggyőztem magam, hogy a 70 dkg az majdnem 1 kg, úgyhogy mehet. Egy nagy frászt. Durván kikelt a gépből, ragadt mindenfelé, én meg csendben szentségeltem, nehogy felébresszem Gergőt. Amikor a sütőpapírra is ráragadt, fogtam az egészet és bevágtam a kukába. Zsigerből utálom a pazarlást, de hihetetlenül jól éreztem magam, amikor megszabadultam a masszától.

Teljesen kész vagyok agyilag meg idegileg. Péter nemsokára hazajön. Úgy döntöttem :), hogy elmegyünk valahova családilag vacsorázni. Nem azért, mert annyira sok elszórni való pénzünk van, hanem azért, mert kell. Nincs az az isten, ami rávesz a vacsorafőzésre.