Egy névnapi köszöntés margójára

Lesz valamikor olyan, hogy nem kapok kéretlen tanácsokat gyereknevelés ügyében? Most nem a jó szándékú javaslatokra gondolok, vagy arra, hogy valaki elmeséli, neki mi vált be, hanem konkrétan arra, amikor kereken megmondják, mit és hogyan kell csinálni, mert az úgy jó, közben meg... :(

Anyu felhívott a névnapomon. Azaz próbált elérni, de éppen beszéltem, ezért visszahívtam. Ahogy felvette, már mondta is, hogy azért hívott, hogy felköszöntsön, mert éppen akkor volt ideje. Kérdeztem, hogy akkor most nem ér rá, és zavart nevetéssel mondta, hogy nem annyira. Nagyjából 3 perc múlva hívtam vissza, nem órák múlva. Értem én, hogy dolgozik, de akkor is rosszul jött ki, hogy nincs 2 perce felköszönteni. Ha meg tényleg nincs, akkor ne vegye föl, hanem hívjon, amikor megint van. Tudom, nekem semmi se jó.

Nem is ez az, ami kiakasztott. Nem is a kiakasztott a legjobb szó, mert nem húztam fel magam rajta, inkább sírhatnékom támadt. Az történt, hogy megkérdezte, tegnap este mikor aludt el Gergő. (Délután két barátnőnk jött őt köszönteni, felpörgött, késő délután aludt el, sokat aludt...) Amikor mondtam, hogy fél 1-kor (igen, hajnalban... nem akarok róla beszélni...), rávágta, hogy máskor ilyen esetben fel kell ébreszteni félóra alvás után, és akkor nem lesz baj este. Hátb+! Hányszor mondjam még, hogy Gergőt nem lehet felébreszteni, amíg nem aludt eleget? Próbáltuk már, de keserves sírás után visszaalszik. (Van a felrázós-erőszakkal ébren tartós módszer is, de arról hallani sem akarok.) Nyilván nem ezekkel a szavakkal válaszoltam, hanem valami olyasmit hümmögtem, hogy nem ébresztjük, amire anyunak annyit sikerült mondani, hogy akkor ez öngól. Magyarul: ha ezt a módszert választottuk, akkor nyafogás nélkül tűrjem a hátulütőit. Csak azt nem értem, miért kellene? Aki másképp csinálja, az rózsaszín felhős sétagaloppként éli meg? Ne már! Nagyon letörtem. Úgy emlékeztem, nálunk otthon meg lehetett mindent beszélni, de már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg úgy volt, vagy csak én beleszóltam mindenbe. A lényeg, amiért letörtem, mint a bili füle, hogy az egyik olyan embertől kaptam a vállrándítást, akitől támogatásra számítottam, vagy legalább együttérzésre. Legalább a névnapomon...

Hívott a húgom is. Kibukott belőlem a sztori. Nem próbálta elvenni az élét, mint legutóbb, amikor kifakadtam neki (akkor azért buktam ki, mert valami kapcsán előjött belőlem, hogy tulajdonképpen az egész életem egy nagy bizonyítási kényszer anyu felé, és sosem csinálom jól). Kérdeztem, hogy ő hogy kezeli ezeket a konfliktusokat, de mondta, hogy nekik ilyenek nincsenek. Mondjuk, azt tudtam eddig is, hogy mi más nevelési elvet követünk, de szerintem azért annyira nem csináljuk rosszul, hogy lépten-nyomon be kellene szólni. Igen, ez a módszer nehezebb. Nehezebb, mert tovább tartanak bizonyos folyamatok, sokkal több türelem kell hozzá, de könnyebb is, mert van eredménye, és az nagyon jó. Jó érzés, hogy ha több türelemmel, szájtépéssel is jár, de amikor pozitív visszajelzés van (értsd: Gergő partner valamiben, megcsinál, elfogad valamit), az nagyon jó.

Igen, most nagyon nehéz. Csinálhatnánk úgy is, hogy felállítunk bizonyos szabályokat, amiket szigorúan betartunk, mert ettől érezzük magunkat következetesnek, és csinálhatjuk úgy is, hogy együtt alakítjuk ki a szabályokat (úgy értem, Gergővel együtt), és ezeket tartjuk be. Természetesen következetesen, mert úgy van értelme. Azt viszont nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy beszólnak, amiért ezt vagy azt másképp csinálunk, többet megengedünk. Igen, többet megengedünk. Aminek nem látjuk értelmét, hogy tiltsuk, azt nem is tesszük csak azért, mert úgy szokás. Inkább elmagyarázom a veszélyeket, megmutatom, valamit hogy kell használni ahelyett, hogy elvenném tőle. (Csak csendben jegyzem meg, hogy ma a babaollót foghatta a kezében, imitálhatta a körömvágást -szigorúan összecsukott állapotban, ezt figyeltem.) Igen, vannak hátulütői. Ilyen pl. a délutáni nagyalvás az esti elalvás rovására. Csinálhatnánk másképp, de nem akarjuk. Ja, hogy néha elpanaszolnám a nyűgömet az anyámnak? Bocs. :(

Egyébként érdekes volt a beszélgetés a húgommal. Ő mondta ki, amit én nem raktam össze, hogy igaz ugyan, hogy mások a módszereink, de nincs probléma, mert én itthon vagyok, egyelőre max. az én napomat borítja fel Gergő alvása, az óvodáig még van idő. Anyu ezt nem tehette meg, ahogy a húgom sem. Az, hogy nekem van lehetőségem úgy csinálni, ahogy szeretném, és ez nem az, ahogy ő csinálta annak idején, nem kellene, hogy baj legyen. Szerintem. Annyira nehéz anélkül írni ennél többet, hogy ne fikáznám anyuék nevelését, de valamilyen szinten hozzátartozik a témához, mert -többek között- rólam van szó, és nagy szerepe van abban, hogy én miért nem úgy csinálom. Lehet, hogy egyszer leírom, de ahhoz nagyon össze kell szedni a gondolataimat, mert összecsapni nincs értelme. Most csak annyit írnék, hogy az a fő célom, hogy Gergő kamaszkorára egy olyan bizalmi kapcsolat alakuljon ki, amiben mindent meg lehet beszélni, és Gergőnek legyen elég önbizalma és bátorsága kiállni magáért, ne csapódjon valahova csak azért, hogy valahova tartozzon. Az én kamaszkorom nehéz volt, ezt aláírom. Ha nagyon okoskodni akarnék, azt mondanám, tudom is, hogy miért, de inkább csak sejtem. Ez a sejtés viszont elég ahhoz, hogy azokat a dolgokat másképp csináljam.

A délutáni alváshoz pedig még annyit, hogy már nem is tudom, mióta kínlódunk vele kisebb-nagyobb sikerrel, és anyunak csak pár hete sikerült bevallania (akkor is úgy, hogy konkrétan rákérdeztem), hogy én sem aludtam délután az óvodában. Azt tudtam, hogy amikor csak lehetett, mentem szavalni névadókra (amíg egy dilettáns óvónő oda nem... khm... csapott az önbizalmamnak és a bátorságomnak), de az új volt, hogy akkor sem aludtam, amikor nem volt névadózás. Akkor a hangyákat számoltam a padlón, amíg a többiek aludtak. Nem tudom, erről miért kellett hallgatni? OK, a tényen nem változtat, hogy Gergő délutáni alvása elég össze-vissza, de legalább nem érzem magam egy nagy rakás szerencsétlenségnek, ha más is így volt/van vele. Konkrétan én. Szerintem elég közeli a rokonság ahhoz, hogy érdekes legyen...