Ha már kétéves, akkor megemlíteném a szülinapi buliját, szám szerint a másodikat. Nagyon örülök, hogy mindenki el tudott jönni, akit hívtunk. Az is jó volt, hogy a nagy megfázásos időszakban egyik gyerek sem volt beteg.
Csak azt sajnálom nagyon, hogy a tortáról nem készült kép. Azt hittem, igen, és tegnap lelkesen kerestem, amikor végre megkaptam a gépről letöltött képeket, de nem. Csak olyan van, hogy Gergő fújja a gyertyát, de éppen a gyertya látszik, és sejthető, hogy van alatta torta, de abból semmi sem látszik. Látványra nem volt díjnyertes, mascarpones-tejszínhabos cucc fedte a pirosra festett piskóta és mascarpone-tejszín rétegekből álló tortát. Red velvetnek indult, de csak a krém elkészítésénél követtem az utasításokat, a tésztához a jól bevált (réteslisztes) piskótát használtam kevés piros ételszínezékkel, úgyhogy nincs jogom red velvetnek hívni. Marad Gergő második szülinapi tortája, de mivel nincs róla kép, félek, úgyis feledésbe merül. Pedig szerintem egészen jól sikerült, és nem azért, mert én csináltam. Pont ellenkezőleg; meglepő, ha mostanában valami úgy sikerül, ahogy szeretném, de legalább nem különbözik tőle nagyon. Ha újra sütném (amit szerintem más alkalomra megteszek majd), akkor kicsit több pirosat tennék bele, mert egy kicsit halovány lett. A sógorom szerint rózsaszín lett. Ki is fejezte megrökönyödését, hogy fiúnak rózsaszín tortát sütök, de mondtam, hogy piros. :)
Annyi szépséghibája volt a bulinak, hogy az ünnepelt kicsivel félidő után elaludt, miután ebéd után semmit sem aludt (egyik gyerek sem, de az unokaöcsém jobban bírta). Kis nyűglődéssel aludt éjszaka is, úgyhogy nagyon nem borította fel a napirendjét (mijét?!), csak kellemetlen volt, hogy alszik, mialatt őt ünnepeljük.
Jövőre majd jobban bírja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése