Kétéves

Nem szoktam táblázatot vezetni növekedésről meg hízásról, mert úgyis megvan a kiskönyvben. Azzal kapcsolatban is elveszítettem a fonalat, hogy mikor mit evett először, mikor mit mondott vagy csinált. Szerintem annyira mindegy, hogy novemberben vagy decemberben történt valami, ha nem túl korán vagy későn a többieknél. Mondjuk, nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy pontosan mikor kellene dolgokat csinálni. Egy ideig olvasgattam, de már nem. A lényeg, hogy a státuszkor ne szoruljunk. Nem tudom, mi lett volna, ha nem sikerült, de szerencsére jó lett, úgyhogy nincs baj. :)

Évente viszont szeretem összeírni, hogy hol tart, mit tud. Az első év inkább a mozgásfejlődéről szólt; egy hátán pihegő csomagból két lábon járó Duracell nyúl lett. A második év a beszéd és a kommunikáció fejlődéséről szólt. Persze, a mozgása is sokkal összehangoltabbá vált; megtanult motorozni meg biciklizni (egyelőre futóbicikli), de a beszédfejlődés látványosabb. Nem tudom pontosan, mi mikor történt először, talán nem is tudom, mert csak arra emlékszem, hogy kapkodom a fejem, hogy ezt is mondja, meg azt is mondja, úgyhogy nem írom időrendben, dátummal sem próbálkozom, csak írom, ami eszembe jut, hogy már tudja.

Mindent megért. Tényleg mindent. Nemcsak azokat, amiket neki mondunk, hanem azt vettük észre, hogy a háttérben folyó beszélgetésből is kiszűr magának dolgokat. Pl. a múltkor próbaképpen megkérdeztem, hogy hívják K anyukáját, mire kis gondolkozás után rávágta, hogy M. Csak lestem, és rákérdeztem az apukájára. Mondta, hogy C. Sosem mondtuk neki konkrétan, hogy K anyukája M, az apukája pedig C, úgyhogy kizárólag abból tudta leszűrni, hogy beszélgetés közben megszólítottuk egymást, illetve K a szüleivel érkezett. Számomra ez döbbenet, hogy így összerakta.

Azóta már nem lepődöm meg azon, hogy tudja, ki kihez tartozik, ki kivel lakik. A szomszéd kisfiú szüleit is elmondja, a húgomékkal is tisztában van. Az esti Skype-nál névsort olvas; ha apu és a macska nincs a gép előtt, el kell mondani, hol vannak.

Kérésre szinte bármit megcsinál. Azért mondom, hogy szinte, mert amit szeret, azt azonnal és szívesen csinálja, amit nem szeret, azt viszont többször el kell mondani, mire hajlandó rá. Leginkább azzal van gond, hogy nem akar letenni dolgokat, de már ez is alakul.

Rávezethető olyan dolgokra, amit nagyon nem akar. Ritkán alkalmazzuk a lefogásos módszert, mert alapvetően mindketten ódzkodunk tőle (rossz gyerekkori élményeim vannak róla), de van, amikor már nem segít. Ilyen pl. a fogmosás. Mindig azzal indul, hogy nem akarja, én meg elkezdem a szentbeszédet fognyűvő manókról, de olyan is volt, hogy azzal érvelek, hogy Victor (egy mozdony Thomas barátai közül) szereti a rendet és a tisztaságot a szerelőműhelyben, és akkor boldog, ha Gergő fogai is tiszták. Victort szereti, az ő boldogsága érdekében hajlandó kinyitni a száját. Mostanában végig kell mosni az összes mozdony fogát, csak akkor engedi a sajátját. Nem semmi meló ez minden este, de megéri, mert jobb érzéssel csinálom így, mint lefogással.

Telefonál. Ha a fülemhez teszem a telefont, közli, hogy Gergő beszél. Ha olyan, akkor mondom neki, hogy rendben, csak befejezzük, aztán jöhet ő. Anyuval és a húgomékkal ingyen beszélünk, úgyhogy nincs ezzel gond. :)

Használja a jövő időt. Ez az egyik nagy döbbenet számomra. Először ott vettük észre, ahogy amikor valamire rámutatva közli, hogy Gergőé, és mondjuk, hogy az nem az övé, akkor gondolkodás nélkül rávágja, hogy lesz Gergőé. Kb. azt jelenti, hogy OK, most valóban nem az övé, mert nincs nála, de kéri, és akkor az övé lesz. Aztán az is volt, hogy múlt héten Péter megkérdezte tőle, ki jön hozzánk másnap. Azonnal rávágta, hogy Porsi (Orsi) és Móni, és üldögélt tovább a kanapén. Korábban ilyenkor rohant az ajtóhoz, mert csak annyit hallott ki az egészből, hogy jön, most viszont tudta, hogy később. Őrület.

Tisztában van vele, hogy valami kié. Ha meglát valamit, általában közli, hogy kié. A távirányító pl. apáé. Klassz. :)

Ha lejár a mosógép és csipog, közli, hogy Kész a mosógép! és már szalad is kikapcsolni és kinyitni az ajtaját. A sütővel és a mikróval ugyanez (Kész a krumpli/ebéd/vacsi! illetve Kész a kávé!), csak azokat nem tudja kikapcsolni.

Már épít, nemcsak rombol. Kirakózik. Tegnap este memóriajátékoztak Péterrel. Még nem teljesen érti, miért kell visszafordítani a képeket, ha nem egyforma a kettő, de azt érti, hogy az egyformákat kell megkeresni. Imádja. :)

Hihetetlen, hogy ezt írom, nem gondoltam, hogy idén télen jön el ez a pillanat, de már nem jellemző a csapkodás és a sikítozás. Ma délelőtt Kerekítőn voltunk. Féltem rendesen, hogy mi lesz, de már nagyon kellett a közösség, úgyhogy mentünk. A végén csapott oda egyedül egy kisfiúnak, de csak azért, mert ő akart a hintakendőbe feküdni, nem pedig úgy, hogy odament és csapott. A sikítás is szinte teljesen elmaradt, már a szomszéd kisfiúnak sem sikít az arcába, csak az unokabátyjával sikítoznak, de az akkor a játék része. Nem örülök neki, de ha mással tényleg nem fog sikítozni, akkor belefér.

Egyedül úszik. Igaz, nem sokat, kb. egy lépésnyi távolságot úszik a medence szélétől, de szerintem ez tök jó. Másfél éve járunk úszni, szerintem egészen jól halad. Imádja a vizet, állandóan ugrálna.

24-es lába van, 87 cm és 11,5 kg. Nem tudom, más gyerek mekkora ennyi idősen, de szerintem nem lóg ki a sorból. Kivéve a lábméretével, mert az egy kicsit durva, de már megszoktam. Az a furcsa, amikor egy normál lábméretű gyereket látok. :) 5-ös pelenkát hord, estére 5+ kell (néha félidőben csere, mert sokat iszik). Még fogyaszt valamennyi anyatejet. Este és a délutáni alváshoz mindenképpen, ébredés után is, illetve napközben valamikor. Látom magam előtt az elkerekedő szemeket, de nem érdekel. Nem megy bölcsődébe, itthon vagyok vele, belefér.