Kis lépés

Hétfő délelőtt megyünk az óvodába személyes találkozásra. Nagyon kíváncsi vagyok. Visszük Gergőt is. Fontos, hogy neki is tetszen. Ő fog odajárni minden nap. Örülnék, ha tetszene neki, mert nekünk tetszik. :)

SW

Voltunk ma a Kackacban, végre eljutottunk egy kedden, amikor a fiúk féláron bemehetnek. Több jó hozománya volt a napnak. Az egyik, hogy találkoztam egy lánnyal, azaz egy anyukával, akivel pont ugyanúgy vélekedünk a gyereknevelés és -oktatás dolgairól. A másik, hogy kiderült, ott is van Lego bolt. 

Ahogy a metró felől beléptünk a KÖKI-be (mármint a plázába), pont ott ficcent a Lego bolt. Nyilván Gergő egyből rámozdult, de könnyen rávehető volt, hogy haladjunk a Kackac felé. Kifelé viszont nem lehetett kihagyni, de kikötöttem, hogy nem veszünk neki semmit, csak nézegetni lehet. Bent aztán elkezdte nézegetni a dobozokat, és azzal a csellel próbálta megvetetni velem, hogy vegyük meg apának. Először csípőből pattintottam, és közöltem, hogy ügyes próbálkozás, de nem veszem be, aztán eszembe jutott, hogy soha vissza nem térő alkalom, hogy megvegyük Péter szülinapi ajándékát. Amikor megláttam a kezében az egyik kiválasztott dobozt, csak a feltüntetett R2D2 minifigura villogott szemem előtt, a szemem sarkából pedig láttam, hogy C-3PO is van benne, még két valamilyen Trooper. (Sandtrooper amúgy, mint azt közben megtudtam.) Konkrétan ezt a szettet kereste Péter szombaton az Allee-ban, mert valamiért bekattant, hogy szeretne egy olyat, amiben van R2D2 figura, de ott csak az X-szárnyú mittudoménmi volt aranyárban. Picit hezitáltam, majd megígértettem Gergővel, hogy szombatig tartja a száját, és megvettem. (Szombaton lesz az egyik családi szülinapozás.)

Nyilván nem bírta ki. Amint meglátta Pétert, azonnal közölte, hogy Vettünk Star Wars-t! Kétszer rászóltam, hogy maradjon csendben, harmadjára röhögve feladtam. Mondtam Péternek, hogy ha már így alakult, az ő szülinapját is előrehozzuk, ahogy január elején Gergőét, és megkapta a szajrét. Nagy boldogan összerakták, Gergő sorbaállította a lakásban fellelhető összes R2D2-t (Kinder tojásból származó borzalom, cuki kulcstartós és a mai szerzemény), mellé a C-3PO-kat (ebből is van Kinder tojásos), a szintén Kt-s Yoda-t és a két Sandtroopert (ST). :)

Pakolgatta a tartozékokat; volt C-3PO fején ST sisak, R2D2 fején ST puska. :) A szerepjáték is beindult velük (is). A következő párbeszédet sikerült összeraknia a megfelelő szereplőket egymással szembeállítva:

-Szia! Sandtrooper vagyok. Téged hogy hívnak?

-C-3PO

-Jó. Kardozunk?

Az az apró tény nem zavarja, hogy egyiknek sincs kardja. :)

Játszóház

Mióta Gergő 3 éves, már háromszor volt az IKEA játszóházában. Mivel tegnap nem volt különösebb dolgunk (már nem járunk babaúszásra), szavazásra bocsájtottuk a kérdést, hogy hova menjünk. Gergő csípőből az IKEA-t válaszottta, mi pedig nem bántunk, mert ha nem is veszünk semmit, de jó nyugodtan körbenézni, hogy mi a kínálat.

Azt választottuk, hogy a fiúk a játszóház felé veszik az irányt és húznak egy sorszámot (hétvégén agyatlanul sokan vannak), én pedig ugyanebből a célból a szekrényeket közelítem meg. Szerencsém volt, mert az egyik nagy szekrényből éppen kipakolt egy nő. A fiúk nem jártak ilyen sikerrel. Olyan sok gyerek volt, hogy kaptunk egy 20 perces várakozási időt. Azt mondták, menjünk be nyugodtan a vásárlótérre, mert a piactéri ajtón is bemehet Gergő, de inkább megvártuk.

Egyre gyűlt a várakozó gyerekek jelentkezési lapja, lassan apadt a halom. Amikor aztán végre Gergő volt az első a listán, hallottam, hogy egy nő mondja valakinek a telefonon, hogy lejárt a gyerekek ideje a játszóházban. Közelebb léptünk és vártunk. A nő elvette a dobozokat, amiben a gyerekek cipőjét és esetleg a kabátját tartják, ha a játszóházban vannak, és elcipelte a kanapékhoz. Ott lassan, egyesével kivette a cuccokat, majd az ÜRES dobozokat föltette a kanapé karfájára. Kitartóan néztem őket, hátha leesik nekik, hogy azok a dobozok jelentik a várakozó gyerekek kulcsát a játszóházba, de nem vette észre magát. Elindult a dobozokkal, visszafordult, aztán megint elindult. Én jelentőségteljesen felé fordultam és tettem egy lépést, miközben le nem vettem a szemem a dobozokról. A nő pedig simán elment mellettem és a többi várakozó mellett, és letette a dobozokat a sarokba, az erre kijelölt tárolóba. Értem én, hogy ott a helye, de nem kötelező odatenni. Én ezt nem értem. Amikor mi voltunk hasonló szituációban, abban a pillanatban, ahogy megkaptuk a dobozt, kivettem belőle Gergő cipőjét és adtam is a várakozó szülő kezébe. Nem vagyunk egyformák.

Második alkalommal volt egy óvónő is a játszóházban felügyelők között. Még nem telt le az idő, de amikor a piactéri bejárathoz értünk, benéztünk. Akkor is azt a választ kaptuk, hogy azonnal belevetette magát a játékba, nem keresett minket, nem sírt. Az óvónő nem tudja, mit gondoljon. Azt mondja, ő azt szereti, ha a gyerek kisírja magát, mert az a kötődés jele. Szerinte. Általában kétféleképpen reagálnak a gyerekek az óvodára. 1) Napokig, hetekig sír, aztán megszokja. 2) Először nem sír, aztán pár hét múlva rájön, hogy ez már mindig így lesz, és akkor kezd el sírni. Van a harmadik típus, aki nem sír az elején, de később sem. Azt mondja, benne ilyenkor felmerül, hogy milyen kötődés lehet a szülők felé. Csak hümmögtem valamit, de nem feltétlenül értek egyet vele.

Nem tudom, Gergő hogy reagál majd az óvodára, de abban biztos vagyok, hogy nem az első variáció lesz. Azt pedig, hogy egy gyerek simán veszi a óvodakezdést és később sem riad meg, nem gondolom rossznak. Ha egy gyerek tudja, hogy nem örökre hagyják ott a szülei, hanem mindig mennek érte és hazaviszik, akkor nem értem, miért kellene sírnia. Szerintem azzal sincs baj, ha sír és azzal sincs, ha nem. Ha pedig valaki azt mondja, hogy Gergő azért nem keres minket a játszóházi idő alatt, mert nem kötődik, azt hangosan kiröhögöm.

No-reply

Ha kapok egy e-mailt ismeretlen no-reply címről, amiben arra kapacitálnak, hogy a temetésemre gondolva kössek biztosítást, azzal vajon mire akarnak célozni?

Elvégeztem a feladataimat, távozhatok? Túlnépesedett a Föld, kell a hely az új érkezőknek, legyek szíves önként a föld alá bújni, amíg szépen kérik?

Értem én, hogy már nem vagyok a régi, reggelente kell egy kis idő, miután Gergő halkan Péter fülébe súgja, hogy Menjünk ki!, amíg összeszedem magam, mert a derekam iszonyúan fáj. Ha éjjel arra ébredek, hogy pisilni kell, komolyan mérlegelem, hogy inkább cseréljünk matracot, de fel nem kelek. Ez mondjuk, hogy rendben, hiszen nem sok van hátra negyvenig (jelzem, még az sem a világ vége), de azért nem hinném, hogy búcsúzkodnom kellene.

Először röhögtem az e-mailen, de ha jobban belegondolok, elsírom magam, úgyhogy nem foglalkozom vele többet. Nem tesz jót.

Óvoda, óvoda

Miután kb. 1 órája kaptam pozitív választ az óvodavezetőtől, 10 percenként írunk egymásnak. Már az időpontegyeztetésnél tartunk. Őrület!

Óvodaprojekt indul

Vasárnap voltunk az IKEA-ban. Vettünk ülőpárnákat az étkezőbe, de nem ez volt a lényeg, nem volt sürgős. Az igazi ok az volt, hogy Gergő kapott tőlük képeslapot a születésnapjára, amit beválthatott egy sütire, egy pólóra és pár ajándék petákra. Indulás előtt beszéltünk róla, hogy elmúlt ugyan 3 éves, de mivel a szobatisztaságtól még fényévekre van (vagy ki tudja... talán egyik napról a másikra történik majd), egyáltalán nem biztos, hogy bemehet a hőn áhított játszóházba. Ennek megfelelően egyáltalán nem számított rá. Begyűjtöttük a pólót és a petákokat, közben azért az esélytelenek nyugalmával megkérdeztem a játszóházas nőt, hogy mi a helyzet a szobatisztasággal. Azt mondta, hogy ha van rajta pelenka, akkor bemehet. Gergő felsikkantott örömében, amikor megmondtam neki a jó hírt. Azonnal szedte le a cipőjét. Úgy szólt utána Péter, hogy forduljon meg egy fénykép erejéig. Kicsivel többet volt bent a szokásos időnél, mert zárás előtt nem dobták ki őket. A játszóházas nők elmondása szerint semmi baj nem volt vele, felszabadultan játszott a többi gyerekkel. Azt mondták, egyértelműen szüksége van a gyerektársaságra, de ezt mi is tudjuk. Azt is mondták, hogy a 3 évesek általában nagyon lelkesek, hogy bemehetnek, aztán megszeppennek, de ő nem. :)

Ezen felbuzdulva erőt vettem magamon, és nem foglalkoztam azzal, mennyire tompa az agyam a többnapos őrülettől (jön a hó, én mondom... 2 napja feszült vagyok, Gergő pedig extra módon zizzent), elküldtem egy rövid érdeklődő levelet a legszimpatikusabb óvodának. (Mitzi, annak az óvodának. :*) Most az a legfontosabb kérdés, hogy van-e hely náluk. Van egy jó hosszú jelentkezési lapjuk. Olyan kérdések is vannak benne, amire ilyen mélységben nem emlékszem. Konkrétan a szüléssel kapcsolatban, annak egyes szakaszainak időtartamára vonatkozóan. Péter azt mondja, erre csak azért van szükségük, hogy valószínűsíthetően fellépett-e oxigénhiány a születésnél, nem kell nekik percre pontosan. Persze, nyilván így van, de akkor is.

A lényeg, hogy elvetettük azt a bizonyos kockát. A gyomrom görcsben. Tudom, hogy ez a helyes és ez szolgálja Gergő érdekeit, de most elkezdem gyászolni a közös itthoni napjainkat. Már most hiányzik. Akkor is, ha nekem is szükségem van némi levegőre.

Duma

Tegnap este próbáltuk rávenni Gergőt a fürdésre. Mindig kitalált valamit, amit feltétlenül el akart végezni előtte, mi pedig voltunk olyan unalmasak, hogy csak azt hajtogattuk, hogy megbeszéltük a fürdést már az előző tevékenység előttre. Erre a következő mondatot sikerült összehoznia csípőre tett kézzel:

-Kidoblak titeket a lakásból, hiába csöngettek, nem engedlek be. Majd elvisz valaki más.

A gyerekszobába bújtunk röhögve egymásra mutogatva, hogy melyik részét kitől szedte. Nos, így ebben a formában sosem hangzott el a mondat egyikünktől sem. A kidobást a lufikkal kapcsolatban lebegtettem meg, amikor nagyon nem egyeztünk. A hiába csöngetős részt a Bogyó és Babócából vette. Az utolsó mondatot kicsit másképp akkor szoktam mondani, amikor az utcán elszalad, elbújik, én meg ettől eléggé félek.

Bele sem merek gondolni, miket fog mondani majd az óvodában. Azt sejtem, hogy be leszünk néha rendelve. :)

Készülődés az óvodára

Nem hajt a tatár, mert csak 2015 szeptemberétől kötelező a 3 éves kort betöltött gyerekeknek elkezdni az óvodát. Ez abból a szempontból jó, hogy kaptunk időt alaposan körbejárni a témát, abból viszont nem, hogy laza másfél évig nem kötelesek felvenni a körzetibe. Ha jobban belegondolok, ez is jó, mert így egyértelműbb lett a dolog: nem tekintjük opciónak a körzetes óvodát, de a többi államit sem. Mindenkinek más preferenciái vannak a gyereknevelés témakörében. Nekünk az egyik az oktatás, amibe az óvoda is beletartozik. Nem nyertük meg a lottóötöst, nincs alapítványunk, csak másképpen osztjuk be a pénzt. Az most mindegy, honnan vonunk el (nem éhezünk és nem járunk rongyokban, nem ezekre gondolok). Lehet, hogy egyszer megírom, de most nem.

Főbb feltételeink az óvodával kapcsolatban:

-Tiszta, rendezett környezet és szobák, viszonylag kevés gyerek.

-Normális óvónők.

-Játékos foglalkozások, nem poroszos nevelés.

-Egészséges étel. (Az egyik (volt) tuti befutó óvodába olyan helyről rendelik a napi menüt, amit az irodákba szokás. Lehűtött, lefóliázott, mikróbatevős kaját. Jesszus...)

-Semmi vallási cucc.

-A kerületben vagy szomszédos kerületben legyen.

-Fogadják Gergőt évközben is.

Ha ezeknek megfelel egy óvoda, már kérünk is egy időpontot terepbejárásra. Persze, fontos az ár is, de először ezek legyenek rendben, aztán jöhet az is.

Gergőt már hónapok óta foglalkoztatja egyébként a kérdés. Tudja, hogy 3 éves korban elvileg óvodás lehet. Most, hogy már betöltötte, jogosan lebeg a levegőben a néma kérdés, hogy akkor most mi van. Próbáljuk elővezetni a dolgot azzal, hogy nem lenne hátrány, ha elhagyná a pelenkát. Nem mondom, hogy nagyon motiválja ebben az óvoda, nem nagyon érti az összefüggést. A matricázás -ahogy Péter fogalmazott- kontraproduktív lett, azaz nem az volt a lényeg, hogy a WC-be pisilésért matricát kap, hanem gyakorlatilag azért préselt ki magából néhány cseppet, hogy kapjon matricát. Miután ezekért a pár cseppekért egy idő után nem adtunk, elfogadta ugyan, de megcsappant a lelkesedés. Pénteken viszont az egyik játékbolt kirakatában meglátott egy nagy plüss Terence-et (ő volt a tortáján is). Nyilván nem kétfillérbe kerül, nyilván elkezdett rinyálni érte, de nyilván nem kapja meg csak úgy. Először csípőből pattintottam a dolgot, mert egyre kisebb lesz a lakás, ahogy szaporodnak a játékok, aztán összenéztünk Péterrel és gyorsan megegyeztünk, hogy üzletet ajánlunk a Gergőnek: amint szobatiszta lesz, a pelenkapénzt elkezdjük gyűjteni, és amint összegyűlik Terence ára, megkapja. Lehet, hogy nem a legjobb megoldás, de már nincs több ötletem. Valamit elkapott belőle, mert az érti, hogy ha nem hord pelenkát, előbb-utóbb érkezik egy Terence, de azt még nem, hogy ezzel párhuzamosan szólni kell, ha menni kell. Ma délután alvás előtt (ha álmos, szól, nem erőltetem, erről majd később, ha lesz időm) szerettem volna tiszta pelenkát adni rá, mert eléggé tele volt. Nem nagyon hagyta, játszott volna helyette, erre elővettem a témát, hogy ha WC-be pisilni, megúszhatná a pelenkázási macerát, ráadásul Terencehez is közelebb kerülne. Erre közölte, hogy a WC-be szeretne pisilni, majd amikor ez metörtént, kérdezte, hogy kaphat-e Terence-et. Nem örült, amikor mondtam, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását, de szerintem kezdi megérteni. Nem mellesleg eszébe sem jutott matricát kérni, az már lecsengett.

A másik az alvás. Két variáció van. 1)Nem alszik délután, akkor 5-6 óra körül megy a kádba, fürdés, játék, mese, legkésőbb 8-kor alvás. 2)Alszik délután, ami azt jelenti, hogy 2-nél nem korábban (most 2.30 körül aludt el és még tolja) kezdi és 2-3 órát simán alszik. Ilyenkor 10-nél korábban nem kezdjük a fürdést és éjfél körül alszik el. A szülinapi bulija előtt negyed 1-kor jöttem ki a szobából (nem akarok beszélni róla... akkor álltam neki a kaják egy részének előkészítéséhez... 3-ig álltam a konyhában). Már nem esem kétségbe, mert mindkét variációnak megvan az előnye és a hátránya. Lehet, hogy este leküldöm a fiúkat a játszótérre, ha Péter hazajön, de ezt csak halkan mondom, mert most pattant ki a fejemből. :)

Szülinap lufikkal

Csütürtökön -aznap volt Gergő pontosan 3 éves- elmentünk a Kackacba. Ő volt a programfelelős és ezt választotta. Szeretjük a helyet, mert felnőtteknek ingyenes a belépés és gyerekenek is van időkorlát nélküli belépő, és egyébként is úgy jó az egész, ahogy van. Pár óra múlva bevillant, hogy ha a felnőtteknek nem kell jegy, akkor szabadon lehet kijárkálni. Ezen felbuzdulva kicsit magára hagytam a fiúkat, hogy szétnézzek a Müllerben. Gondoltam, csak beszaladok, szétnézek és megyek vissza, de végül bevásároltam bulikellékekből. Jó, hogy megláttam, mert simán elfelejtettem volna. :)

Többek között vettem egy halom lufit, száznál is többet. Nem gondoltam át, csak az villogott a szemem előtt, amit már tavaly is szerettem volna: lufikat rugdosni a nappaliban. Tavaly nem jött össze, mert véletlenül (inkább bénaságból :D) vízibombát tettem a kosárba, de idén nem bíztam a véletlenre, alaposan átolvastam a csomagolást. :)

Mire eljött a buli, talán még a létezésükről is megfeledkeztem volna, ha Péter húgáék nem hoznak magukkal néhány felfújt lufit. Szerencsére nem rejtettem el annyira magam elől (is), hogy ne találjam meg, úgyhogy megvalósíthattuk a tavalyi álmot. Azt tudtam, hogy Gergőnél nyerő lesz a lufi, de azzal nem számoltam, hogy ennyire. (Nem is értem magam, hiszen a vízibombákat is állandóan fújni kellett. :D) Kétféle lufi volt a csomagban, én csak a hagyományos alakúakat vállaltam, azaz csak azokat tudtam felfújni. A hosszúkásokkal felsültem, de a fiúk felfújtak belőle párat, volt mindenféle, a gyerekek elégedettek voltak. Egy ideig. :) Már nem emlékszem, mit csináltak éppen a gyerekek, amiért úgy gondoltam, hogy el kell kicsit terelni a figyelmüket (minden seítséget elfogadok a rekonstruálásban :D), de támadt egy ötletem (nem hiába olvasok annyi Bartos Erika könyvet :D). Előkaptam a fekete alkoholos filcet és az első kezembe kerülő lufira felsicceltem Gergő fejét, aztán sorban a gyerekeket, nevüket, óvodai jelüket  (Gergő a sütit választotta magának; egy szelet tortát elfogadott, muffint nem :D). Beindult a gépezet. Sorban kaptam a kezembe a lufikat és a megrendesléseket: Most apát! Most mamit! Most őt! Most meg őt! Amikor mindenkinek volt lufifeje, pihenhettem. Legutolsó emlékem az a buliról, hogy óriási lufipárbaj kerekedett a nappaliban. :)

Valamikor a lufizás előtt előkerült a torta is, de tényleg nem emlékszem, mikor. :) Az biztos, hogy Gergő nagyon várta, mert tudta, hogy Terence van rajta, mert ő rendelte. Sutba dobtam a korábbi marcipános próbálkozásokat és most sima cukormázzal próbálkoztam. A piros ételfestékkel van színezve, a hasa pici kakaóporral, a csőre és a szeme Dr. Oetker dekor toll, a szemöldöke és a szélén a csík étcsokoládéval kevert cukormáz. A technikán még dolgoznom kell, de első próbálkozásra jó ez. Szerintem.

Vasárnap és hétfőn tovább kellett fejlesztenem a lufirajzolást. Konkrétan az összes Angry Birds karaktert rá kellett rajzolnom a megfelelő színű lufikra. Azt hittem, már elég, de még ma is érkezett megrendelés Gergőtől. Azóta velük fürdik. Ma konkrétan MINDEN olyan lufit a kádba kellett cipelni, amelyikre valamelyik madarat rajzoltam. Szerencsére az alkoholos filc nem mosódik le, nem kell minden fürdés után újra megrajzolnom őket. :)

Nem unatkozunk, de egy háromévessel szerintem ez nem is opció. :)

Három

Azt terveztem, hogy nagyjából akkor írok, amikor PONTOSAN három éves Gergő, de nem jött össze. Volt rá esély, mert az egész délutánt a Kackacban töltöttünk nulla alvással, félúton aztán elaludt, de itthon felébredt. Csak egy órája aludt el.

Mondanám -írnám-, hogy nem tudom, hova tűnt el ez a három év, de nagyon is tudom. :) Az viszont durva, hogy ilyen gyorsan tette. Ma reggel azon gondolkoztam, milyen volt 2011. január 9-e, mire emlékszem belőle.

Szerintem azt már leírtam, hogyan és mikor kezdődött az egész, a fájások, a vizsgálat, a hazaengedés, a családilag kórházba vonulás és Gergő megszületése. Ma más dolgok jutottak eszembe. Konkrétan az, hogy aznap hideg volt. Arra nem emlékszem, hogy volt-e hó, de az biztos, hogy fagyott. Kopogott a csizmám a jégen. Igen, magassarkú (nem tűsarkú) csizmában mentem szülni, mert az volt akkor a legkényelmesebb cipőm, lapossarkúban nem éreztem jól magam. Aztán az is bevillant, milyen meleg volt a kórházi szobában, de nem mertem kinyitni az ablakot, nehogy Gergő megfázzon. Akkor szellőztettem, amikor este átvittük az újszülöttosztályra, meg reggel, mielőtt hozták. Arra is emlékszem, mennyire éhes voltam állandóan. Úgy vetettem rá magam az ebédre, mint egy éhező etióp, pedig a látogatók elláttak rágcsálnivalóval (a zabfalatokat azóta is összekötöm ezekkel ez első napokkal, szeretem :*). A tej miatt sokat kellett inni, folyamatosan hozták a teát, alig bírtam pusztítani. Nem is értem, hogy nem lett felfekvésem, azaz inkább felülésem, mert az első nap (de talán még a másodikon is) nem ment a helyzetváltoztatás Gergővel a kezemben. Felvettem a pozíciót, valaki a kezembe adta Gergőt, ő aludt és/vagy evett, én pedig addig maradtam az adott pózban, amíg valaki át nem vette Gergőt. Ülni egyáltalán nem tudtam, de még itthon sem kb. 2 hétig. Ezen a legtöbben csodálkoznak, anyu is azzal henceg, hogy ő az első perctől ülve szoptatott, mert muszáj volt (ez nem nagyon értem, de nem akartam kötözködni), de nekem annyira fájt a seb, hogy létezni alig bírtam, főleg akkor, amikor kezdett gyógyulni és iszonyatosan húzódott. Azt mondta az orvos, hogy akkor négyóránként bevehetek egy algopyrint. Megtettem. Túléltem. Hihetetlen, de már csak arra emlékszem, hogy fájt, mert tudom, de magára a fájdalomra nem. Nem is kell. Jól van ez így.

Hároméves. Thomas és barátait lassan felváltja a Lego, most éppen párhuzamosan kedvenc mindkettő az Angry Birds cuccokkal együtt. Elszámol 10-ig magyarul és angolul. Szereti a -fent említetteken kívül- a hercegnős, Barbie-s és fogtündéres meséket, Caillou-t, Noddy-t és Tűzoltó Sam-et. Több versszakot végigénekel, a Thomas és Tűzoltó Sam főcímzenéjét angolul is. Esküszöm, hogy nem nézi egész nap (sőt!).

Majdnem kihagytam a főkedvenc mesejószágokat, Bogyót és Babócát. Ezeket lehetetlenség letaszítani a trónról. Mostanában megint őket kell olvasni este, ha nem Anna, Peti és Gergőt. Nem mondom, hogy jobban kedvelem őket, de már nem zavarnak annyira, mint az elején. Ha valami (szerintem) orbitális baromság van benne vagy csak nem értek egyet Bartos Erika gyereknevelési nézeteivel, amit finoman belesző a történetekbe, akkor megbeszéljük, kijavítjuk. 

Kétrészes pizsamában alszik, késsel-villával eszi a virslit (ha olyanja van), kedvenc nassolnivalója a ropi, a kisperec és az alma, körberágja a sajtot, kedvenc színe a lila és a piros.

Bújós szeretetgombóc, de már kinyílt a csipája. :*

Körvonalazódik

Az előbb nekiálltam, hogy átvigyem a bejegyzéseket az új helyre, az sem szegte a kedvem, hogy majdnem 700 bejegyzésről van szó. Az viszont megtorpantott, hogy több olyan is van, amire sok megjegyzés érkezett (az egyikre 40, erre nem is emlékeztem). Úgy döntöttem, megfordítom a dolgokat; ez a blog nyitott marad, csak a címe változik (leginkább a pipiblogja cucc zavar az egészben, annak tuti mennie kell). A másik blog lesz a zárt, átviszem oda a nyavalygós, személyes és konkrét bejegyzéseket. Ahhoz mennek majd a meghívók és ott adom meg ennek a blognak az új címét. :) Ha nem én találtam volna ki, nem tudnám követni, de nekem logikus. :)

Még néhány simítás és kész.

Az első idei változás terve

Amikor a változásokról és a tervekről írtam, nem pont arra gondoltam, ami mostanában foglalkoztat. Nem nagy dolog, kicsit sem életbevágó (ennél lényegesen nagyobbakra gondoltam), csupán arról van szó, hogy kezdem már nem olyan jól érezni magam ebben a blogban, mint 4 éve. Olyan, mintha kinőttem volna... vagy nem tudom. Azt tanultam a feng shui tanfolyamon, hogy az adott lakás, ahol éppen lakunk egyfajta életfeladat, és amikor megoldottuk őket, a többivel pedig nem lehet mit kezdeni, tovább kell lépni, mert azok a problémák nem megoldhatóak, csak megkeserítik az életünket. Azért arról szó sincs, hogy megkeserítené az életemet ez a blog, de nem érzem már magam itt otthon. Leginkább az zavar, hogy túl nyitott. Ezen azt értem, hogy annak idején egy linket adtam meg az írországi blogomban ehhez, tehát elvileg mindenki eljutott ide, aki azt olvasta, de legalábbis a lehetősége adott (volt) rá, az elmúlt 4 évben viszont eléggé megváltoztak az emberi kapcsolataim. Arra gondoltam, hogy szétszedem a dolgokat; ezt a blogot meghagyom lelki szemetesládának és bezárom (meghívóval). Akiről tudom, hogy olvassa és tudok hozzá elérhetőséget, annak küldök meghívót (sosem volt még zárt blogom, remélem, jól csinálom majd). Aki nem kap, 1) arról nem tudom, hogy olvas, 2) nem tudok hozzá elérhetőséget. Mindkét esetben kérek e-mail címet és küldöm a meghívót. 

Azt tervezem, hogy a másikba írok majd többet, ott -terveim szerint- összerántom az eddig szanaszét írogatott cuccaimat, ide pedig azt írom, amit nem szánok a széles világnak, mert esetleg túl személyes vagy konkrét helyzetekkel vagy emberekkel kapcsolatban. Nem tudom, mikor készül el, de a döntés majdnem biztosra megszületett. Gondoltam, szólok. :)

Év vége, év eleje

A tegnapi napunk prímán megmutatta, milyen is volt az elmúlt évünk: ígérgetések, fogadkozások, visszapattanások, hopponmaradások, meghiúsult tervek. Nem mondom, hogy nem történtek jó dolgok, mert ez nem lenne igaz, de alapvetően nem a legjobb év(ünk) volt.

Az idei Szilveszterünk pont ilyen volt. Azt már írtam, miért nem mentünk el bulizni, abban pedig az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy meggyógyul a szomszéd és átjönnek a gyerekekkel. Ennek megfelelően nem tehettem meg, hogy nem készülök, mert ha mégis jönnek, valamit enni kell.

Már hazaértünk hétfőn a szilveszteri bevásárlásból, a bab- és a káposztasalátát is összeraktam, amikor telefonált a szomszéd, tehát a menü nagyjából fele készen volt. Lencsefőzeléket mindenképpen akartam főzni, mert anélkül nem mehetünk neki az új évnek, a pekingi szószos padlizsánra pedig nagyon ráizgultam, úgyhogy délelőtt beálltam a konyhába, hogy délután a lakás rendbekapásával foglalkozhassak, hátha valaki ránknyitja az ajtót.

Beszéltünk néhány baráttal, de mindenkinek volt már progjamja (nem is értem), de volt olyan is, aki szerintem picit megbántódott, hogy csak a B terv előkapásakor szóltunk, de az az igazság, hogy úgy gondoltuk, 3 zsizsegő és örökmozgó gyerek mellett nem nagyon éreznék jól magukat, ráadásul a szomszédcsaládot nem ismerik a barátaink.

Amikor tutira biztosra lemondták a szomszédok, végignéztem a kész kajákon és rámtört a bőgés. Nem is a bulinkat sirattam, inkább a nyilvánvaló lúzerségünk miatt sírtam és nem tudtam nem arra gondolni, honnan indult az egész szervezkedés és mi lett belőle.

Elsirattam a napot és az évet, aztán lezuhanyoztam, felvettem az előző nap vásárolt arany parókát (Gergő lilát választott magának) és elkezdtük a családi bulit. Mivel Gergő nem aludt délután, nyilvánvaló volt, hogy nem fogja bírni éjfélig, úgyhogy mindent előrehoztunk. Vacsorára főztem neki minivislit és felbontottuk a -gyerekeknek vásárolt- alkoholmentes pezsgőt, kértünk tőle mi is, és azzal koccintottunk hárman. Amikor már a trombituszfújáshoz sem volt ereje (a trombitának szerinte nincs értelme :D), megfürdettük és eltettünk a jövő évre. Mi vetélkedőt néztünk, aztán néhány régi kabaréjelenetet (a Ványadt bácsi és a Három nővér még mindig szenzációs), majd megbeszéltük, hogy egy koccintásért nem érdemes felbontani egy pezsgőt, így Gergőéből öntöttük pár kortyot a poharakba, azzal koccintottunk. Az esti alkoholizálás fél-fél pohár cserszegi fűszeres volt, ami előző napról maradt. Meghallgattuk Áder János beszédét, ami megint nem tudom, hogy miről szólt, mert inkább azt néztem, hogy Weisz Fanni olvasta a szöveget, hogy ne csússzon el (meg aztán Fanni némileg dekoratívabb jelenség még akkor is, ha nem bukom a nőkre :D), aztán belekötöttünk, hogy elég mindekinek csak egyetlen embernek boldog új évet kívánni, hogy 10 millió köszöntés legyen, nem kell 10 embert keresni. :)

Az még megvan, hogy elkezdtünk valamit nézni, de az már nem, hogy mikor mentem el aludni. Annyira nem volt szilveszteri hangulatom idén, amennyire karácsonyi sem volt. Utoljára 4 éve volt ilyen, és most is sokat várok 2014-től. Már csak azért is, mert páros év lesz, ami nekem általában jobb.

Bármi is lesz, kíváncsian várom. Nem fogadkozom, mert nem biztos, hogy ami most jó ötletnek tűnik, később is az lesz, viszont azokat az idén elkezdett dolgokat szeretném folytatni, amik bejöttek és még jó ötletnek tűnnek.

Ha azt nézzük, hogy állítólag egész évben azt fogjuk csinálni, amit az első napon, akkor sokat fogunk enni és játszani. :)