Három

Azt terveztem, hogy nagyjából akkor írok, amikor PONTOSAN három éves Gergő, de nem jött össze. Volt rá esély, mert az egész délutánt a Kackacban töltöttünk nulla alvással, félúton aztán elaludt, de itthon felébredt. Csak egy órája aludt el.

Mondanám -írnám-, hogy nem tudom, hova tűnt el ez a három év, de nagyon is tudom. :) Az viszont durva, hogy ilyen gyorsan tette. Ma reggel azon gondolkoztam, milyen volt 2011. január 9-e, mire emlékszem belőle.

Szerintem azt már leírtam, hogyan és mikor kezdődött az egész, a fájások, a vizsgálat, a hazaengedés, a családilag kórházba vonulás és Gergő megszületése. Ma más dolgok jutottak eszembe. Konkrétan az, hogy aznap hideg volt. Arra nem emlékszem, hogy volt-e hó, de az biztos, hogy fagyott. Kopogott a csizmám a jégen. Igen, magassarkú (nem tűsarkú) csizmában mentem szülni, mert az volt akkor a legkényelmesebb cipőm, lapossarkúban nem éreztem jól magam. Aztán az is bevillant, milyen meleg volt a kórházi szobában, de nem mertem kinyitni az ablakot, nehogy Gergő megfázzon. Akkor szellőztettem, amikor este átvittük az újszülöttosztályra, meg reggel, mielőtt hozták. Arra is emlékszem, mennyire éhes voltam állandóan. Úgy vetettem rá magam az ebédre, mint egy éhező etióp, pedig a látogatók elláttak rágcsálnivalóval (a zabfalatokat azóta is összekötöm ezekkel ez első napokkal, szeretem :*). A tej miatt sokat kellett inni, folyamatosan hozták a teát, alig bírtam pusztítani. Nem is értem, hogy nem lett felfekvésem, azaz inkább felülésem, mert az első nap (de talán még a másodikon is) nem ment a helyzetváltoztatás Gergővel a kezemben. Felvettem a pozíciót, valaki a kezembe adta Gergőt, ő aludt és/vagy evett, én pedig addig maradtam az adott pózban, amíg valaki át nem vette Gergőt. Ülni egyáltalán nem tudtam, de még itthon sem kb. 2 hétig. Ezen a legtöbben csodálkoznak, anyu is azzal henceg, hogy ő az első perctől ülve szoptatott, mert muszáj volt (ez nem nagyon értem, de nem akartam kötözködni), de nekem annyira fájt a seb, hogy létezni alig bírtam, főleg akkor, amikor kezdett gyógyulni és iszonyatosan húzódott. Azt mondta az orvos, hogy akkor négyóránként bevehetek egy algopyrint. Megtettem. Túléltem. Hihetetlen, de már csak arra emlékszem, hogy fájt, mert tudom, de magára a fájdalomra nem. Nem is kell. Jól van ez így.

Hároméves. Thomas és barátait lassan felváltja a Lego, most éppen párhuzamosan kedvenc mindkettő az Angry Birds cuccokkal együtt. Elszámol 10-ig magyarul és angolul. Szereti a -fent említetteken kívül- a hercegnős, Barbie-s és fogtündéres meséket, Caillou-t, Noddy-t és Tűzoltó Sam-et. Több versszakot végigénekel, a Thomas és Tűzoltó Sam főcímzenéjét angolul is. Esküszöm, hogy nem nézi egész nap (sőt!).

Majdnem kihagytam a főkedvenc mesejószágokat, Bogyót és Babócát. Ezeket lehetetlenség letaszítani a trónról. Mostanában megint őket kell olvasni este, ha nem Anna, Peti és Gergőt. Nem mondom, hogy jobban kedvelem őket, de már nem zavarnak annyira, mint az elején. Ha valami (szerintem) orbitális baromság van benne vagy csak nem értek egyet Bartos Erika gyereknevelési nézeteivel, amit finoman belesző a történetekbe, akkor megbeszéljük, kijavítjuk. 

Kétrészes pizsamában alszik, késsel-villával eszi a virslit (ha olyanja van), kedvenc nassolnivalója a ropi, a kisperec és az alma, körberágja a sajtot, kedvenc színe a lila és a piros.

Bújós szeretetgombóc, de már kinyílt a csipája. :*