4. hét

Lassan egy hónapja óvodás Gergő. Néha meglepődöm, hogy már egy hónapja, de többször érzem úgy, hogy már régen a napjaink része a reggeli készülődés és a délutáni begyűjtés. Változatlanul azt mondom, hogy az egyik legjobb döntésünk volt, hogy ezt az óvodát választottuk. Minden szempontból szuper. Az óvónőkkel már ennyi idő alatt sikerült egy jó kapcsolatot kialakítani, de ahogy nézem, minden szülő így van ezzel. Ha megyek Gergőért, kiül velem az egyik óvónő a padra, amíg öltöztetem (nem az óvónőt), és elmondja nagyvonalakban, mi történt aznap, mit evett vagy nem evett Gergő. Persze, Gergő el elmeséli, mi történt, ami lényegében fedi az óvónő sztoriját, de olyan is van benne, ami neki érdekes. :)

Eszik. Elég rendesen. Levest és másodikat is. Ha nem is eszi meg az egészet, de mindenből eszik. Vannak barátai. Reggelente átöltözés közben azt figyeli, valamelyikük érkezik-e éppen.

Kérdezni sem kell, mondja, hogy érezte magát bent. Nem minden nap, csak akkor, ha változás van. (Csak amúgy Fodor Ákos-módra majd szól, ha változik a helyzet :D) Az elején azt mondta, sírt, amikor eljöttem. Múlt héten bejelentette (már itthon), hogy nem sírt, csak szomorú volt, amikor nem voltam ott vele. Pénteken viszont már azt mondta, hogy Nem sírtam és nem is voltam szomorú, hanem boldog voltam az óvodában. Rákérdeztem, hogy azért-e, mert tudta, hogy megyek érte, és igennel válaszolt.

Tegnap pont akkor értem oda, amikor az egyik óvónő kezdte volna cserélni a pelenkáját, közben jött a gyógypedes lány és mondta nekem, hogy Nórihoz nagyon ragaszkodik Gergő, csak ő húzhatja fel a kabátja cipzárját. Észrevett, úgyhogy nekem kellett kicserélni a pelenkáját, nem engedte tovább Nórinak. Közben kérdezgettem, hogy szereti-e Nórit. Mondta, hogy igen. Kérdeztem, hogy Nóri-e a kedvence. Mondta, hogy nem, hanem én. Közben figyeli az arcomon a hatást. Kész. :)