Az első nap

Telepakoltam Gergő hátizsákját mindenfélével. Volt benne haszontalan is, de inkább mindent vittem a biztonság kedvéért. Tettem bele 2-3 melegítőalsót, kisgatyákat, pólót, melegebb felsőt, zoknit, harisnyát, pizsamát, alvócimbit, fogkefét, bugyipelenkát, popsitörlőt, és -krémet. Első nap ezek közül semmi sem kellett. Nyilván.

Bementem én is a csoportba. Ott voltam, de igyekeztem nem sokat ugrálni, inkább csak figyeltem. Az egészen hamar kiderült, hogy Gergő erősen szimpatizál az angolos óvónővel (Gabi). A gyerekek közül az első nap Petivel játszott inkább, de még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, mivel a nagycsoportosok a nap nagy részét máshol töltötték. Azaz a délelőtt nagy részét, a többit nem tudom.

Ebéd előtt eljöttünk, mert egyrészt nem volt még ebédje, másrészt elég volt elsőre ennyi. Úgy döntöttem, másnapra kérek neki ebédet, mert egy hullafáradt és hullaéhes gyerekkel rémálom volt eljutni a Westendbe, ott megközelíteni a kajarészleget, kivárni, amíg elkészül a Don Pepében a tészta, azt megenni, majd hazametrózni. (Időben nézve akár haza is jöhettünk volna, de nem volt itthon ebéd, mert elóvodáztam az időt.)

Az óvónők változatlanul nagyon rendben vannak. Együtt és külön is nyugodt szívvel bízom Gergőt bármelyikükre, ugyanígy a gyógypedesre is. Rengeteget beszéltem velük Gergőről, róluk, az óvodáról, a hozzáállásukról. Tetszik, hogy ebben az óvodában vannak autista gyerekek is, de olyan profin integrálják őket, hogy alig lehet észrevenni. Konkrétan nem venném észre, ha nem tudnám. Így sem tudom, kik azok, csak tippem van, ami akár téves is lehet, és ez így van jól. Mármint nem az, hogy téves, hanem az, hogy nem tudom. Jó így, mert akaratlanul sem próbálok máshogy viselkedni a gyerekekkel, ha úgy adódik. Pl. ma reggel öltözködés közben érkezett egy kisfiú az apukájával. Az egyik kedvencem a csoportból -persze, Gergő után :)-, de a nevét még nem sikerült megjegyeznem... talán Dani. Mivel ma egész nap farsangi buli volt, jelmezben töltötték a napot. Öltözködés közben kérdeztem a kisfiútól -majdnem egymás mellett van a fogasuk Gergővel-, hogy minek öltözött, de nem nagyon akart válaszolni, csendben nézett rám. Apujával beszéltünk kicsit csak sebtében. Aztán órákkal később jutott eszembe, hogy hátha ő volt az egyik autista kisfiú, de még leírni is rossz érzés, mert olyan, mintha megbélyegezném, pedig nagyon nem szeretném. Pont, hogy nem. Nem szeretném tudni, mégis folyton figyelem a gyerekeket. Ebből a szempontból (is) jó lesz, ha majd nem ficcenek ott egész nap.

Tulajdonképpen el is felejtettem az egész integrációt, pedig tudtam. Akkor jött elő megint, amikor tegnap délelőtt jött egy család egy négyéves kisfiúval szétnézni. Annyit láttam a kisfiún, hogy csendes és nem nagyon szaladgál (Gergőt ismerve ezt mindig megjegyzem), de semmi feltűnőt nem vettem észre. Lehet, hogy azért, mert érezte Gergő, hogy van rajta kívül valaki, aki még nem szokott be a csoportba, vagy nem tudom, de gyorsan megtalálták egymással a hangot. Jövő héten jön a kisfiú próbanapra. Örülök, mert addigra Gergő talán már megtalálja valamennyire a helyét, mégis új lesz, így ketten tudnak beszokni. Később mondta az egyik óvónő, hogy a kisfiú enyhén autista. Elkerekedett a szemem, mert nem mondtam volna meg. Nem vagyok szakértő, de kívülállóként azt mondom, hogy az integráció a legjobb az enyhén vagy kis mértékben (nem tudom, mi a szakszó) autista gyerekeknek. Szerintem ez jó dolog.

A csoportról még annyit, hogy ha jól számolom, 16 gyerek van, ebből 3 kiscsoportos (Gergővel együtt). Van 3 óvónő (közülük egy angolos, akivel csak angolul beszélhetnek, a magyarra nem reagál) és egy gyógypedes. Játékos az egész nap, az egyes napirendi pontok ügyesen vannak beépítve. Gergőre való tekintettel nem mentek ki a játszótérre. Állítólag mindig így van, ha új gyerek érkezik, hogy ne zavarják meg az ismerkést, a környezet felfedezését.

Piszkosul elfáradtam. Egyrészt majdnem egész nap álltam, utána elcipeltem a fáradt Gergőt a Westendig (félúton ugyan letettem, mert majdnem lerohadt a karom), aztán az ebédelés, a hazaút. Mindenem fájt. Hiába volt Gergő nagyon fáradt, a hazaúton kirázódott és üveges szemekkel nézte valamelyik mesét vagy legózott, már nem emlékszem. Talán mindkettőt. Fürdés után este 7-kor már aludt, én pedig úgy döntöttem, maradok mellette. Kisebb ébredésekkel tarkítva így is maradtunk reggel 7-ig. Ezért nem írtam tegnap este. :)

Még ma is úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger. Hiába üldögéltem egész délelőtt az óvoda folyosóján egy kanapén, agyban nem tudtam pihenni (főleg, hogy egy elég terhelt könyvet olvasok), úgyhogy most nem folytatom a mai nap megörkítésével, arra várni kell. Bocs. :)