Albérlők

Tegnap délután Eszter hazaugrott egy villámlátogatásra. Felkapott egy cipőt, és már ment is. Arra azért még szánt egy kis időt, hogy nekem is elárulja: elköltözik. Szeptember elsejével már nem lakik itt. Azaz nem állomásoztatja itt a ruháit. :)

Nekem kétféle albérlőm van/lesz. Az egyik -ők ketten vannak- szeptember elsejével kaparintja meg a lakásom feletti lakhatási jogot. Salgótarjáni ismerős lánya, egyetemista. A barátjával jönnek, jó lesz nekik ott. Nekem jó volt.

A másik albérlő már beköltözött, és január elejéig tartózkodik a jelenlegi helyén, utána Eszter (volt) szobáját veszi birtokba. Tulajdonképpen nem kizárólag az én albérlőm, Péterrel közös, de egyelőre tőlem bérli a helyet, azaz csinálja magának. Mondtam is Péternek, hogy nem igazság, mert nála lenne hely, nálam meg ki kell alakítania szegénynek, de így van ez jól.

Abba egyelőre nem akarok/merek belegondolni, ami a tőlem való kiköltözés és az Eszter szobájába való beköltözés között történik (konkrétan a kikötözésbe magába). Attól tartok, így is többet tudok, mint amennyit szerettem volna.

Megelőzve az esetleges kérdéseket, továbbra sem tervezem a hús fogyasztását. Semmi sem indokolja, hogy ezt kellene tennem. Bármelyik húsevő megirigyelhetné a vizsgálati eredményeimet. :)

Amit viszont szednem kell, és emiatt picit aggódom is, az az antibiotikum. :( Pár hete belémharapott egy kullancs, de mire észrevettem, hogy nem egy rámragadt porszem, hanem lába is van, addigra a teste az ujjamon, a feje pedig a lábszáram bőrében figyelt. Napokig figyeltem, de mivel nem láttam változást, abbahagytam az aggódást. Majdnem ezzel egyidőben, és szinte ugyanott megcsípett egy szúnyog. Mire észrevettem, szépen elvakartam a csípést. Azt gondoltam, ennek a nyomát viselem a bőrömön, de bőrgyógyász anyukám szemfüles módon lefigyelte a foltot, és felállította a diagnózist: valószínűleg Lyme-kórom van. A nyavalyás kullancstól. :( A megfigyelés óta eltelt 1 hét, a folt nem múlt el, úgyhogy anyu kiadta az ukázt: antibiotikum kell. Hétfőn telefonos konzultációt hívunk össze az orvosommal, vért vesznek tőlem, és megkezdjük a kúrát. 20 nap. Remélem, nem lesz gond! Abba bele sem merek gondolni, mi lenne, ha anyu nem lenne bőrgyógyász, és nem figyelte volna le a lábamon a bűnjelet...

Vége, ha minden igaz

Elérkeztünk a következő, és -reményeink szerint- utolsó fázishoz: megérkezett a márkaszervízes fickó. Azt hittem, többen lesznek, de egyedül érkezett. Nekem mindegy, csak legyen kész a cucc. Alig töltött el pár percet nálunk, éppen csak szemrevételezte a terepet, amikor kiderült, a festő annak idején frankón levakolta a kapcsolódobozt a sütő helye mögött. Mi lenne, ha nem szakemberek végeznék ezeket a dolgokat?!

Másik probléma is felmerült, de még nem tudjuk, hogy baj lesz-e vagy sem. A főzőlap indukciós, és kell alatta hagyni légrést, különben tönkremegy. Nem tudok róla, hogy ilyesmire figyelt volna tegnap az asztalos. Még nem temetjük a dolgot, beszereléskor meglátjuk, van-e légrés. Imádkozni nem szoktam, a legtöbb, amit tehetünk, az a reménykedés.

Necces, de van valamennyi légrés. A szervízes fickó viccesen megjegyezte, hogy ha nem akarunk 40 tagú családra főzni, akkor elvileg nem lehet gond, de a főzőlap majd jelzi, ha van valamilyen hasfájása. Az a lényeg, hogy végre használhatjuk. Éljen!

Ha már ott tartunk, hogy minek van vége, akkor meg kell említenem az időjárást is: vége az ősznek. Nem tudom, meddig fog tartani, de egyelőre élvezzük, hogy nem vágja be az ablakokat a nagy szél. Remélem, azért nem jön vissza a hőség! Ha meg visszajön, azt is kibírjuk. Most, hogy van konyha, jöhet bármi. Nem vagyok nyavalygós hangulatban. :)

Újabb lépések

Eljutottunk a konyhaszerelés következő fázisához: ma reggel 10 órakor megérkezett az asztalos. Kivágta, kifúrta a gépek és a vezetékek helyét; már a helyén áll a sütő, éppen a mosogatógépet tolják a helyére. De jó lesz! Mivel a sütő beüzemeléséhez nem szükségesek a márkaszervízes fiúk, akár ma már megsüthetjük ebédre a fagyasztóban pihenő pizzát. Nem ma lesz az első nagy főzés, hiszen a főzőlap beüzemeléséhez mindenképpen kellenek a márkaszervízesek. Másképp nem garanciás. Kibírjuk. Már csak 1 nap. Ennél vártunk már többet is. Az már öröm és boldogság, hogy látjuk az alagút végét. :)

Ahogy a fürdőszoba esetében, a konyhában is érezhető az új építésű lakások átka. A futószalagos építés és konyhagyártás miatt itt sem függőleges a függőleges. Most aztán megy a tetrisz pár milliméter miatt. Még jó, hogy itt megoldható a dolog, mert mosogatógépből nincs kisebb, mint a kád esetében. Azért sorbaállítanám a kivitelezőket egy-egy seggberúgásért...

A tűzhely esetében nem volt ilyen gond. Már a helyén van, a főzőlap is be van passzintva a helyére, de ez még nem végleges. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy máshol lesz, hanem még szét lesz szedve, hogy a márkaszervízesek beüzemelhessék.

A mosogatógép már dolgozik; Péter alig várta, hogy telepakolhassa -tegnap óta nem mosogathattam-, és csillogó-villogó evőeszközöket vehessen ki belőle. Mindenkinek kell egy hobbi. :)) A gép egyébként egy pisszenésnyi hangot sem ad. Csak annyi volt, amíg szívott némi vizet a munkához. Láttam és mondta is a srác a márkaboltban, hogy csendes, de nem gondoltam, hogy ennyire. Jóban leszünk. Még akkor is, ha Péter hobbigépe. :)

Igen, én látszódom a mosogatógép ajtaján. :) Nincs még előlap.

Új korszak

Tegnap beüzemelésre került az első az új szerzemények közül: a mágneses késtartó. Kis lépés az emberiségnek, de nekünk annál nagyobb. Végre elkezdődött. Szombaton került beszerzésre az IKEA-ban, és Péter azonnal, de maximum másnap szerette volna felszerelni, de nem hagytam. Mi is morcogunk, ha hétvégén valaki fúr-farag. Alig várta, hogy eljöjjön a hétfő, és üzembe helyezhesse. Péter fúrt, én tartottam a porszívót, és alig 15 perc múlva már felkerült az első kés. Szép. Kezd pofásodni a konyha.

Annyi mindent kellene még csinálni, hogy azt sem tudom, hol kezdjek neki, azaz hol folytassam. A tőlem áthozott ruhák még mindig egy nagy nylonban állnak, időnként kiszedek belőle valamit, aminek már van helye. A többi még pihen. Ott legalább nem porosodnak.

Mivel Péter két hálószobás lakása önmagának nagy volt, és egy kolléganője -Eszter- akkoriban éppen lakást keresett, kb. másfél éve bérli az egyik kis szobát. Azóta bepasizott, alig van itt, csak hetente egyszer jár "haza" néhány órára, és szinte sosem alszik itt. Mivel nekünk szükségünk lesz a szobára, hetek óta keressük az alkalmat, hogy megbeszélhessük vele a részleteket. Amikor hazaugrott és mi is itthon voltunk, anyu is itt volt, úgy pedig mégsem lehet. Péter aztán 2-3 napja levelet kapott facebook-on -Hogy máshogy értekeznének a lakótársak? :D-, hogy Eszter barátja megkérte, költözzön hozzá. :) Bárcsak minden ilyen egyszerűen megoldódna!

A kanapé tetejéről farkasszemet néz velem a kedvenc teknőspárnám. Az elsők között volt, akit átköltöztettem a lakásomból. Elhoztam, mert ott kell lennie, hol én lakom. Valahogy már nem érzem magam a Szív utcába tartozónak. Olyan, mintha lezárult volna egy szép korszak. Megnyugtató az érzés, hogy ott van az a lakás, de már nem olyan a kapcsolatunk, mint régen. Az egy másik élet volt. Jó volt, de másképp jó. Megváltoztak a dolgok, és én is megváltoztam. Így van jól.

Fázunk

Közkívánatra pofoztam kicsit blogon, hogy kedvesebb és olvashatóbb legyen. Szóljatok, ha dolgozzak még vele kicsit! Hideg nyári estéken jó elfoglaltság. :)

Az egy dolog, hogy nincs forróság, ennek még örülök is. Az viszont már egy kicsit túlzás, hogy állig begombolkozva, több réteg ruha alatt is képes vagyok fázni. Drasztikusan csökkent a hőmérséklet, alig fele a múlt hetinek. Mindez egyik napról a másikra. Nem tudunk mit tenni, jópofát kell hozzá vágni, hiszen ezt akartuk, ezért rimánkodtunk az elmúlt hetek rekkenő hőségében. Vagy mégsem? Kicsit úgy érzem magam, mint A bájkeverő című filmben Brandon Fraser, aki sosem azt kapja az ördögtől, amit kér, hanem annak eltúlzott változatát. Kis enyhülést akartam, nem őszt. Legközelebb jobban figyelek, mit kérek. :)

Ma reggel megérkeztek a konyhai gépek. Az asztalos szerdára ígérte magát, a szervíz munkatársai -akik a beszerelést végzik majd- pedig csütörtökre. El sem hiszem, hogy a héten használható lesz a konyha. :) Már csak azt kellene kitalálni, hova tesszük azt a halom cuccot, amit az én lakásomból áthoztunk, és amit ezután fogunk. Tegnap már felnyaláboltunk egy nagy adag ruhát, de közel sem az összeset. Van még 1 hónapunk, hogy mindent áthozzunk, amit kell. Soknak tűnik, de nem az. Főleg, hogy még van egy kis munka a fallal. Nem beázás, csak a szokásos földszinti lakásban előforduló falprobléma, amit néhány évente orvosolni kell. Nekünk jó lenne így is, hiszen nincs vele gond (csupán nem szép), de kiadni nem lehet.

Zitáék végre befejezték a felújítást. Már az új nyílászárók is a helyükön vannak. Ahogy néztem tegnap, a nagy zajjal járó munkálatokkal végeztek, amíg mi Salgótarjánban voltunk. Szerencsére. Remélem, a Sziget idejére nem terveznek semmit, ugyanis arra a pár napra átcuccolunk hozzám. Úgyis kell pakolászni, rendezgetni, takarítani, és így legalább nem halljuk élő egyenes adásban a koncerteket. Érzem, hogy végérvényesen elindultam az öregedés útján. 6 éve még órákat voltam képes állni a sorban egy napijegyért, most meg elmenekülök a zaj elől.

Azt hiszem, nekiállok rendezkedni, hogy legyen hova pakolni azokat a cuccokat, amik most a mosogatógép és a tűzhely kihagyott helyén állomásoznak. Nem lesz kis munka. Kár, hogy odakint esik, és nem lehet az erkélyen tárolni mindent...

Nyár...

Alakul a lakás. Mármint Péteré. Ahol lakni fogunk. Tulajdonképpen már itt is lakunk, az én lakásomba már csak cuccokért megyünk. Furcsa, de majd megszokom. Megint. Ma bementünk a márkaboltba és megrendeltük a konyhába szükséges -és eddig hiányzó- gépeket. Végre tudok itt is sütni-főzni. :)

Ha már arra jártunk (Sugár, ami csak egy ugrás), benéztünk az IKEA-ba. Néhány dolgot felírtunk, amit szerettünk volna megvenni vagy megnézni, de annak a felét sem sikerült. Vettünk helyette néhány olyan holmit, ami nem volt a listán, de nem lehetett otthagyni. A szokásos. :)

Mivel nagyjából azok a ruhák vannak itt, amiket Salgótarjánba vittem magammal, amikor még nagy volt a hőség, ma nem volt melegem a parkoló és az IKEA között. Megérkezett a beígért lehülés. Nem bánom, mert sokkal elviselhetőbb, mint a közel 40°C, de jó lenne néhány melegebb ruha a szél ellen. Tudom, tudom, semmi sem jó. :)

Annyira azért -még- nincs hideg, hogy zárt ablaknál aludjunk. Félek a fulladásos haláltól. A friss levegőért cserébe kapunk egy nagy adag bulihangulatot. Először azt hittem, valamelyik szomszéd bulizik. Péntek este lévén reálisnak tűnt, és mivel úgy gondoltam, egyszeri alkalom, nem puffogtam sokat, hanem megpróbáltam aludni. Reggel azért megkérdeztem Pétertől, mire tippel az éjszakai hangulattal kapcsolatban, mivel tudomásom szerint a környéken nincs szórakozóhely, főleg nem nyitott. Hát, nincs is. Ellenben a Duna másik oldalán lévő Hajógyári szigeten több is akad, a nagy víz pedig remekül áthoz mindent. Klassz. Legalább a Duna partján lenne a ház, és akkor egy kis kilátás is benne lenne a csomagban, de nem. A legszebb az egészben, hogy mivel nyár van, igen valószínű, hogy ez minden pénteken és szombaton így lesz. Plusz néhány hétköznap, mert ha jól emlékszem, nem korlátozzák a nyitvatartást a hétvégi napokra. A nyár nem az én évszakom. Ez egyre biztosabb. Ahogy az is, borzasztó öregasszony lesz belőlem. Ha még nem.... :)

Kánikula

Három hete meleg volt, amikor felkerekedtünk Budapestről, hogy pár napot anyuékkal töltsünk. Akkor nem gondoltuk, hogy hosszabb látogatás lesz a leruccanásból. A melegből azóta hőség lett, mi pedig maradtunk. Péternek muszáj volt hazaugrani kétszer pár napra, de csak annyit maradt, amennyit mindenképpen szükséges volt. Az eredmény: beszerelt kád a fürdőszobában. Már "csak" a konyha van hátra, és beköltözhető lesz Péter lakása. Nincs sok időnk, mert amennyiben a bérlőjelölt lányt felveszik az egyetemre, szeptember elejére ki kell üríteni a lakásomat. Nehéz, sosem volt még ilyen nehéz, hiszen nagyon valószínű, hogy most laktam benne utoljára. Jó volt együtt.

El sem nagyon tudunk búcsúzni egymástól, hiszen nem erőltetem, hogy visszamenjünk Budapestre, amíg nem muszáj. Ez hétfőn jön el. Nem tudom tovább húzni, pedig itt jobb. Vár az orvos, a lakásban is van tennivaló. Nehéz lesz visszamenni. Összehasonlíthatatlan egy kertesház és egy belvárosi lakás hangulata, a bennük rejlő lehetőségek. Az sem utolsó szempont, hogy ezen a héten a húgom és a 9 hónapos unokaöcsém is csatlakozott hozzánk. Öröm és boldogság.

A mindennapjaink részévé vált, már minden létező módszert kipróbáltunk ellene, de egyelőre vesztésre állunk a hőséggel szemben. Az udvaron, az utcán nem jó, de a lakásban is éppen elviselhető a klíma. Minden ablak nyitva, függönyök behúzva, fogy a víz, de nem jobb. Tegnap volt a csúcspont, amikor a migrénes (apjától örökölte) unokaöcsém sugárban hányt, miután egész nap nyűgös volt. Nem tudtunk, mi baja szegénynek, de a hányás után nyilvánvalóvá vált, hogy az iszonyú fejfájását próbálta nekünk valamiképpen jelezni. Mi meg nem értettük. Hülye felnőttek. Ahogy Matyi jelezte, megérkezett a vihar, de mára semmit sem hűlt a levegő. Dögletes hőség van, nem lehet másképp mondani. Vásárolni kellene, de húzzuk-halasztjuk, hátha később hűvösebb lesz. Naivak. Megtanulhattuk volna az elmúlt napokban, hogy nem lesz jobb. Egyszerűbb gyorsan túlesni rajta, aztán visszatérni a -viszonylag- hűvös lakásba.

Mostanában sokat gondolok a sokat szidott dublini nyarakra. Az kellene most nekem...

Asztalracsapós

Dél körül (mert hamarabb nem volt rá szükségem) megpróbáltam rácsatlakozni a világhálóra. Nem sikerült. A biztonság kedvéért párszor megnyomtam a frissítés gombot, de miután ekkor sem történt semmi, rutinból nyúltam a telefonkagyló után. Süket. Megint. Az szolgáltatónál ismét baj van. Az a szép benne, hogy ilyenkor nincs internet, telefon és tévé, mert úgy jó, ha minden egyben van. Ez igaz, de ilyenkor nagyon dühítő.

Telefon Péternek, hogy ha fontos dolga van az amerikaiakkal, akkor ne induljon el, mert nincs net. Lehet, hogy csak kimaradás és hamarosan megjavul, de az is lehet, hogy nem. Kis idő múlva telefonált Péter, hogy ő bejelentette a hibát, de azt mondták, egyéni probléma esetén hétfőn tudnak kijönni, de ha szerzünk néhány szomszédot, akiknek hasonló problémája van, és ők is bejelentik, akkor még ma intézkednek. Apuval elkezdtük zaklatni a szomszédokat. Egyiknek sem kellett kétszer mondani, hogy jelentsék be a problémát. Nekik is éppen eléggé elegük van a szolgáltatóból, de nincs más. Természetesen mindezt mobilról, mert a vezetékes telefon sem működött. Mindenki végighallgatta az akciókat és az okosságot az áramtalanításra vonatkozóan, majd mindenkivel közölték, hogy még nem érkezett bejelentés az utcából. Legalább hárman bejelentettük, ebből kettőt (plusz mi) végig is hallgattam. Amikor 2 óra elteltével nem történt semmi, csak egyre fogyott a mobilokról az egység és növekedtek a mobilszámlák, megköszöntem az aktuális telefonoslánynak a "segítséget", és készültem a személyes bejelentésre. Lett volna jobb dolgom is, mint bebuszozni a városba, de nem láttam más esélyt, hogy hétvégére legyen valami pozitív elmozdulás az ügyben. Szerencsére anyu hamarabb haza tudott jönni, így bekocsikáztunk a városba, diszkréten és illemtudóan (a körülményekhez képest tényleg) az asztalra csaptunk. Mire végeztünk, Péter is intézkedett Budapestről (neten keresztül), és láss csodát, mindkét szálon ígéretet kaptunk a kiszállásra és megtekintésre. Érdekes módon a személyes bejelentéskor az ügyintéző látta a rendszerben, hogy mások is telefonáltak.

Nem sokkal 4 óra előtt apu észrevette a szerelőket. Láttuk a fényt az alagút végén. Alig múlt 16.30, amikor minden újra működött. Nem éreztem késztetést a pezsgőnyitásra, mert úgy gondolom, ez a minimum, ami elvárható egy szolgáltatótól, amelyik napra pontosan leemeli a számlákról a szolgáltatási díjat, ám durván kéthetente eljátssza ugyanezt. Még nem vagyok 2 hete anyuéknál, de azóta másodszor fordul elő, hogy elsötétül a képernyő, megsüketül a telefon és elmegy a net. Eddig a bejelentés után maximum 1 órával orvosolták a problémát, a mai volt az eddigi legdurvább. Az már csak plusz adalék, hogy mindez a vébédöntő hétvégéje előtt történt. Nem tudom, mit szólt volna a szomszéd Ica néni, ha beállít hozzájuk szombat és vasárnap este az egész utca popcornnal, sörrel és chips-szel. Nekik ugyanis más szolgáltatójuk van. Csak nekik, mert a férje annál a másik szolgáltatónál dolgozik. Mázlisták.

A legnagyobb negatívum a mai nappal kapcsolatban, hogy az eredeti tervek szerint Péter már 1 óra körül landolt volna, és innen intézte volna a mai munkáját. Most jöhet este, miután mindennel végzett.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy ha rövid időn belül ez mégegyszer előfordul, abból lincselés lesz. Kivételesen nem mi fogjuk vezetni, van nálunk még elszántabb szomszéd is. ;)

Gomba

Ribizliszemezés után, meggyszárazás előtt megjelent egy srác a ház előtt. Azt hittük, valami pénzt akar beszedni. Szombat volt, régebben ilyenkor jött az ember az újságpénzért vagy a szemétszállítási díjért. Kiderült, hogy gombát árul. Pár percig ment a vívódás, végül vettünk tőle 6kg vargányát (felénk csak igazinak hívjuk). Anyu pucolás közben nevetve jegyezte meg, hogy nem volt elég dolgunk. :) Már éppen végzett vele, amikor újra megjelent a srác. Maradt másfél kg gombája, kérdezte, nem vesszük-e meg. Mivel az első adag szép volt, kukac nem volt benne, járat is alig, megvettük. Azóta többször ettünk rántott gombát Péter nagy örömére. Nincs jobb az erdei gombánál, főleg, ha vargánya.

A srác már tudja, hogy mi jó vevők vagyunk; azóta többször megjelent, mi pedig egyetlen kivétellel mindig vettünk gombát. Legutóbb 1 órája vettem meg a mai szedést. 3kg finom vargánya. Kézmeleg vízben, megtisztítva pihen a mosogatóban, hogy az utolsó túlélő kukac is feldobja a nem létező talpát. Szinte adja magát, hogy rántsuk ki most azonnal, de egyrészt tele a hűtő mindenféle kajával, másrészt Péter ma reggel visszament Budapestre, hogy pesztrálja a kádbeszerelő munkásokat és csak vasárnap jön vissza. Persze, nem csak ő szereti a gombát, de úgy van értelme ilyen finomságot kirántani és frissen megenni, ha mindenki ehet belőle, aki szereti. Majd jövő héten. Ha nem ezt a gombát, akkor majd azt, amivel legközelebb becsönget a srác. :)

Ha esetleg mégis megmarad az összes, akkor télen lesz mit előkapni, ha az idei -nem mezőgazdaságbarát- nyár miatt esetleg a fagyasztó tartalmát kellene pusztítani...

Gyümölcsszezon

Úgy terveztük, leugrunk anyuékhoz pár napra, talán 1 hétre, hogy elintézzünk ezt-azt, de már lassan 2 hete itt dekkolok. Péternek dolga volt, néhány napra visszament a fővárosba, de már ő is visszamenekült ide. Süt a nap, van kert, macska, wifi. Mi kell még? Ja, néhány kg gyümölcs, hogy legyen mivel elütni az időt. :)

Először 36kg feketeribizli érkezett a házba. Anyu minden évben ipari mennyiségű szörpöt készít, de még egyszer sem volt elég. Nyár elején, amikor még éppen nem esedékes a befőzés, nagy kincs a szörp. Közel 100 üveggel lesz idén, majd meglátjuk, meddig tart. Mielőtt üvegbe kerül a ribizli, van vele némi munka. A ránk eső rész a leszemezés volt. Több napig tartott, de végül készen van. Enni-inni, néha egy kis e-mail olvasásra álltam föl mellőle. Tudtam, hogy nem lesz utána hátradőlés és lábfelrakás, mert megérkezett a meggyszállítmány. 20kg. Tejóisten! Leszárazni, kimagozni. Már az is készen van, de egy ideig nem akarok látni magozatlan meggyet. :) A teraszról már eltakarítottam a mészárszékhez hasonló nyomokat, a kezem viszont még egy ideig olyan lesz, mint egy dokkmunkásnak. Nem baj. Lesz szörp, pincés meggy. Télen sem halunk éhen. :)

Éppen a kezemről próbáltam eltakarítani az utolsó adag meggy maradványait, amikor Péter közölte, hogy valaki hozott málnát. Az első kérdésem az volt, hogy mit kell vele csinálni. Nevetett, és felvilágosított, hogy a szomszéd Iván bácsi hozott kóstolót. :)))

Berci is kivette a részét a befőzésből: ügyesen elkerülte a tálakat. Olykor közelebb merészkedett, leheveredett a terasz meleg kövére vagy a szomszéd Zsuzsa néni frissen felásott sziklakertjének tetejére (azaz ahol elkezdte kialakítani), és hozzáértően figyelte a ténykedésünket. Macskának lenni jó.

Ami pedig a fürdőszobai projektet illeti: végül sarokkád lesz... A kellő alapossággal kiválasztott kád sem fért be a fürdőbe, mert egyenetlen a fal. No comment.