100 alatt

Észre sem vettem. Nem is foglalkoztam vele. Csak a heteket számoltam, a napokkal nem foglalkoztam. Ma véletlenül rápillantottam a számlálóra. A hivatalos számítás szerint 98 van nap van hátra a szimbiózisunkból. Hát, jaj. Nem kezdem megint el, hogy mennyi mindent kell még addig elvégezni, elintézni, megoldani, már már saját magam számára is unalmas. :) Egyébként már olyan is van, ami ki van pipálva a listán: festék, glettelőcucc, fürdőszobapolcok, akasztók... Azzal is egészen jól haladunk, hogy hova mit szeretnénk. Eddig ezzel sem nagyon voltunk tisztában, csak nagyon felületesen.

Ma azon ritka napok egyike van, amikor Péter egész nap az irodában dolgozik, este még vacsorára is hivatalos az új főnökkel és a csapattal. Ilyenkor lehet a legjobban haladni a takarítással, pakolással, rendezkedéssel. Ideális esetben vasalni is lesz időm. Persze, az már csak hab lenne a tortán, de mindent megteszek az ügy érdekében. Szekrényeink változatlanul nincsenek, én viszont nem tudok megálljt parancsolni a fészekrakó ösztöneimnek. Muszáj valami pofát adni a sok doboznak, szatyornak, mert már rosszul vagyok tőlük. Minden csak le van rakva valahova, semminek nincs helye. A lakás egy kis szemétdombból nagy szemétdombbá alakult észrevétlenül, mi meg lassan nem férünk el.

Szerencsére ma a gyerek is kimenőt adott nekem, azaz nem nyomja szét a szerveimet, tudok tőle/vele tenni-venni. Biztos érzi, hogy az ő érdeke is, hogy hagyjon, különben nem lesz szép rezidencia, mire kíváncsi lesz a nagyvilágra.

Legutóbbi nagybevásárlásunk alkalmával sikerült beszereznem két rendkívül fontos dolgot a lakásba: orchideát. Szegényeknek nincs még helyük, csak kitettem őket az ablak elé egy-egy bárszékre. Tudom, nem a legokosabb dolog volt a legnagyobb rumli közepébe növényt venni, de olyan szépek... és kiárusítás volt. :)

Rakom azt a fészket rendesen. :)

Alvás

Van úgy, hogy észre sem veszem, hogy itt van. Van úgy, hogy minden mozdulatot többször át kell gondolnom, hogy biztos annyira fontos-e, mint amennyi macerával jár. Így van ez az éjszakai helyzetváltoztatásokkal is. Jó lenne, ha tudnék állva, de legalább ülve aludni. Amint a vízszintes testhelyzet szóba kerül, már minden bajom van, mert tudom, nem fog menni sokáig. Nagy nehezen elhelyezkedem, párna mindenhova. Egy ideig megy, aztán aztán arra kelek, hogy elzsibbadt az oldalam, amin fekszem. Nem csak szimplán kényelmetlen a testhelyzet, hanem konkrétan zsibbad az egész oldalam a fülemtől a bokámig. Nincs mese, fordulni kell. Lehetőleg úgy, hogy Péter ne ébredjen fel. Legalább egyikünk aludjon rendesen. Közel 5 perces vergődés után sikerül megfordulni. Elalszom. Alig telik el 1 óra, zsibbad az oldalam. Fordulok. Aztán újra, és újra. Van, amikor olyan gyorsan áll be a zsibbadás, hogy a másik oldalból még ki sem állt. Nincs más hátra, ilyenkor a hátamra kell feküdnöm, de tudom, ezt a gyerek nagyon nem szereti. Akármennyire nyugodtan pihent előtte, amint hassal a mennyezet felé fordulok, jelzi a nemtetszését. Elhiszem, hogy nem kényelmes neki. Valahogy úgy képzelem szegénynek a helyzetét ilyenkor, mint amikor egy régi képen Coccolino maci két öblítő mellé volt csomagolva. Szegényre valahogy így feszülhet rá a burok.

Nem is teszem ezt vele gyakran, de időnként muszáj. A túlélésért.

Péter nemrég kapott új főnököt, mert az eredeti szülési szabadságra ment. Ma kérdeztem tőle, hogy jól emlékszem-e, novemberben fog szülni a lány. Azt mondja Péter, hogy úgy volt. -Mi van?! Mi történt? Volt valami komplikáció, és november közepe helyett szeptember elején született a baba. Jaj. Gyorsan osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy alig van időnk. Nem erre készülünk ugyan, mármint a koraszülésre, de minden eshetőséggel számolni kell. Mert mi van akkor, ha.... Persze, ne legyen, de akkor is. Vannak olyan folyamatok, amit nem tudunk sem elindítani idő előtt, sem megállítani, ha elkezdődött.

Már érkezett két tipp a gyermek születésének napjára vonatkozóan, de mindkettőt lehurrogtam. Kizárólag 2011 januárjának első felére vonatkozó tippeket fogadok el. Más lehetőséggel nem számolunk. Más lehetőség nincs. :)

Tavaly megmondtam, hogy 2010-el kapcsolatban nagy elvárásaim vannak. Eddig jól teljesít, de nem kell annyira buzogni, hogy beficcenti a gyereket a végére. Hagyjunk valamit 2011-re is! ;)

Kis lépés...

Ma beszerzésre került az első olyan dolog, amit kifejezetten a gyereknek vettünk. Nem olyan, mit majd felvehet, meg sem eheti, bele sem tehet semmit, meg sem rághatja, mégis az övé lesz, mert az ő szobáját fogja díszíteni. Pontosabban a falát, mert arra fogjuk kenni: festékről van szó. Azt már akkor eldöntöttük, amikor még csak halvány sejtelem volt a neme, hogy nem lesz kék, ellenkező esetben rózsaszín a babaszoba. A sárga-zöld kombó mellett döntöttünk, és most értünk el oda, hogy megvegyük a festéket is. Mármint a zöldet. A sárgát már megvettük, amikor a Szív utcai lakást pofoztuk ki kiadás előtt. Akkor úgy vettük a sárga festéket, hogy oda is, és a gyerekszobába is jó legyen, ráadásul a nappali és az előszoba is kap belőle, így nem kifejezetten a babaszobába vettük, így nem ér. A zöld viszont csak az övé. Vettünk hozzá bordűrt is. Nem kisautósat, nem pillangósat, hanem van ezen mindenféle cucc. Még nem is tudom, hányféle alakzat van rajta, mert fel van tekerve. Amit látok: betűk, számok, hajó, vár, halak, fa, hold, csillag. Jó lesz.

Kinéztük már a színeket a hálószoba falára is, de nem volt szerencsénk. Nem hittük, hogy ilyen nehéz lesz. Két diszkontban is jártunk, egyik helyen sem tartották az adott színeket. Az egyikben legalább a márkát megtaláltuk. Két barkácsbolt közül csak az egyikben volt kielégítő a választék (a másikban színskála sem volt), ott viszont éppen leltárra készülnek, előtte nem rendelnek nagyobb tételt. Azt az információt kaptuk, hogy napokon belül rendelnek. Az még belefér. Addig glettelünk, mert vettünk ám ahhoz is cuccot. Mire végzünk, szakértői leszünk a témának, talán kisebb megbízásokat is vállalunk bevételkiegészítés céljából. :)

Múlt hét végén itt járt az egyik asztalosjelölt. Elmondtuk, megmutattuk, vázoltuk neki a hálószoba szekrényesítésre vonatkozó terveinket. Most várjuk az árajánlatot, aztán kezdődhet a móka. Először glettelés a gyerek- és a hálószobában. Reményeink szerint érkezik festék a boltba, mire ezzel végzünk, és kifesthetjük a hálószobát. Mindenképpen ezzel kell kezdeni, mert az ide kerülő szekrény rengeteg ruhát nyel el, ezután könnyebb lesz a mozgás a lakásban. Már alig várom.Végre elkezdődött valami.

Ha már a gyereknél tartunk... ma sikerült megfejtenem, mikor változtat a testhelyzetén. Egészen pontosan akkor, amikor úgy érzem, szétszakadok, de nincs látható és -külső szemlélő számára- érzékelhető érzékelhető mozgás. Valami lassú, de erős és feszítő mozgást érzek pár percig, aztán vége. Szerintem ilyenkor fordul egyet. Kihasználja az utolsó heteket/napokat, amikor még ezt megteheti. Hamarosan erre nem lesz módja. Legalábbis januárig...

Vénasszonyok nyara

Tudtam, hogy el kell jönnie, de nem nagyon bíztam benne. Olyan szomorúan indult a szeptember, hogy nehéz volt elhinni, az idén még lesz jobb. Amíg anyu nyaralt, mi pedig Salgótarjánban felügyeltük az életet, gyakorlatilag nagyon hideg és kevésbé hideg esős napok váltották egymást. Aztán amint anyu hazaért, másnap kivirult a világ. Hétfő délelőtt a teraszon süttettük a hasunkat, azaz a hátunkat a Görögország-térkép fölé hajolva, amin anyu megmutatta, merre jártak. Azóta nem is esett. Tegnap még azt a luxust is megengedtem magamnak, hogy az erkélyen hagytam a ruhákat a szárítón éjszakára. Az esti hidegnek köszönhetően nehéz volt ugyan eldönteni, hogy vizesek-e a ruhák vagy csak hidegek, de nem áztak meg, nem vitte el őket a szél, és ez a lényeg. Szeretem ezt az időszakot. Kellemesen meleg van, de nem éget a nap. Már fel lehet venni az átmeneti kabátot, nem fázom és nincs is melegem benne. Hordhatom a kendőimet, hogy védjem a nyakam. Tudom, hogy a kisebbséghez tartozom a véleményemmel, de örülök, hogy vége a nyárnak. Most jön az én időm. :)

A mai, 10 perc alatt megszervezett találkozó (köszi, Bence :*) helyszíne felé buszozva volt szerencsém a saját bőrömön tapasztalni, hogy viszonyulnak az emberek a kismamákhoz. Hát, vegyesen. Volt olyan 60+ nő, aki pofákat vágott, amiért a zebra előtt pár másodperccel, ahol nyilvánvalóan készült a busz fékezni, nem engedtem el a kapaszkodót, hogy utat adjak neki az ajtó felé, hanem a megállóig várni kellett erre. Pont leszartam. Már bocsánat. :)

A Kosztolányi Dezső tér környékén viszont sikerült -újra- felfedezni egy kismama- és bababarát helyet. Barátságos, kényelmes, garantáltan füstmentes, és finom a szendvicsük. Nyilván megéheztem, úgyhogy muszáj volt letesztelnem a konyhájukat. Ez még így lesz egy ideig. Jó hosszú ideig. :)

Anyu hazaért

Az eredeti információ szerint anyu 10 napig lesz távol, azaz 20-án jön haza, méghozzá este. Ennek megfelelően szerveztük a programokat, vasárnap délutánra például baráti látogatást. Pénteken aztán jött egy sms anyutól, hogy vasárnap este érkezik. Vasárnap? Azonnal hívtam a húgom, hogy ő mit tud. Ugyanazt az sms-t kapta meg, és ugyanannyira meglepődött. Aztán apuval arra jutottunk, hogy vasárnap indul, tehát hétfő este érkezik. Nem nagyon aggódtunk, mert még az is jó volt, ha vasárnap este érkezik, nem kell semmit lemondani, átszervezni. Ehhez képest vasárnap délelőtt telefonál anyu. Rossz volt a vonal, igyekeztem a fontos szavakat elkapni, és aziránt tudakozódtam, hogy elindultak-e. Nem hallotta a kérdést, csak elkezdte mondani, hogy csúsznak kicsit, még csak most vannak Röszkénél. Basszus, Péter, anyu már Röszkénél van! :)

Már késő volt bármit lemondani, és nem is volt több nap, amikor el tudtunk volna menni a megbeszélt találkozóra, így elég rohanósra sikerült a nap. Anyut összeszedtük a busznál, hazavittük, és amíg ő kipakolt, elmerült a kádban, megszeretgette a növényeit, addig mi elmentünk a villámlátogatásra. Elég hülyén jött ki, mert sehol és senkivel nem voltunk elegendő időt. Másfél nappal korábban jöttek a vártnál. Nem is értem, miért nem fürödtek még kicsit a tengerben. :)

Az izgalmak és/vagy a viszontlátás öröme okozta-e vagy sem, de a gyerek végre nem vágta be a szunyát anyu jelenlétében. Olyan intenzív mozgást produkált, hogy egy érzékenyebb szeizmográf biztos világvégét jelentett volna a közelében. Rettenetes sokat nőtt 10 nap alatt. Nekem annyira nem tűnt fel, de anyu megjegyezte. Jobban megnézve már én is látni véltem a különbséget, és a növekedés megmagyarázza a mozgáskultúrám megváltozását is. Konkrétan úgy mozgok, ha fel akarok kelni fekvő helyzetből, mint egy hátára fordult szarvasbogár. A kecsességem pedig egy partra sodort bálnáéval vetekszik. És lesz ez még így se... :)

Álomkór

Bármennyit alszom, nem elég. Hiába alszom este sokat, délután mindig leesik a fejem. Most is érzem, hogy jó lenne hunyni egyet. Vagy ahogy a húgomék mondják Kaposváron: kumni. Amikor először hallottam a húgom szájából, hogy Bandi elkumott, valami sokkal bonyolultabb dologra gondoltam. :) Ma már tudom, hogy ez a legjobb kifejezés arra, amit én szoktam produkálni reggel, délben, este, vagy amikor éppen rámjön. Akkor viszont nincs mese. Amit nagyon muszáj, megcsinálom, hogy ne álljon miattam semmi, aztán kb. 1 órára lehunyom a szemem. Nem bírom nyitva tartani. Nehéz. Ólom van rajta, vagy tán abból is van.

Azt mondják, ez így normális. Hát, nem tudom. Mindenesetre nem keménykedek, ha nem muszáj, és eldőlök valahol, ha kell. Azt gyanítom, hogy jól ki van ez találva, mivel a szervezetem így akar rávenni erőnek erejével, hogy aludjak, amíg van rá lehetőségem. Ezt annál is inkább igaznak sejtem, mivel éjszaka igen ébren alszom, sokat vagyok fent. Szerintem ez is a kiképzés része. Jobb megszokni, mint utána szenvedni. Mire eljönnek a hosszú éjszakázások, már rutinos leszek. Persze, nem törvényszerű, és nem is ragaszkodom hozzá, de fel kell rá készülni. Hát, ezt így teszem. :)

Ha kávét innék, nyilván könnyebben menne a talpon maradás, de nem akarom. Már újra jóban vagyunk, szeretem az illatát, és nagyon ritkán lecsúszik egy tejeskávé, de nem szeretném túlzásba vinni. A védőnő is szinte bátortalanul kérte, hogy csak alig igyak, és szemmel láthatóan megörült, amikor kiderült, a szagát sem bírom. Azóta ez a viszony már változott, de nem szeretném szorosabbá fűzni. Jobb ez így mindenkinek.

A gyerek köszöni, jól van. Úgy sejtem, pozíciót váltott, és a korábbi függőleges helyzetét vízszintesre cserélte. Remek lehetőséget szerzett ezzel magának, hogy naponta többször szétrúgja az oldalam. Nem baj. Bírom. Édes. :) Csak lehetne az ő alvásigénye is akkora, mint az enyém! Vagy legalább ugyanakkor... :)

Felháborító

Azt hittem, már semmi sem tud meglepni, maximum felzaklatni, de tévedtem. Azt gondoltam, hogy néhány dolog csak egy ötlet, és egyelőre remélem, nem merik bevezetni.

Kb. 1 hete olvastam a riportot, jól ki is akadtam rajta, az viszont meglepett, hogy a Naplóban láttam újra. Remélem, egy öregedő politikus lázálmáról van szó, és nem lesz belőle semmi.

A gyermektelenségi adó ötlete verte ki nálam a biztosítékot. Boros Péter kitalálta, hogy Ratkó Anna minisztersége idejéhez hasonlóan újra be kellene vezetni, hogy 30-tól 60 éves korig fizessen gyermektelenségi adót, akinek nincs gyereke. Azzal indokolja, hogy akinek nincs gyereke, annak nincs kiadása, nem vesz részt a népességnövekedésben, ezért fizessen.

Számtalan ember van Magyarországon, akinek nem azért nincs gyereke, mert nem akarja, hanem oka van a gyermektelenségre.

Van, akinek

-egészségügyi okokból nem lehet gyereke, bármit is tesz az ügy érdekében;

-a gatyája is rámegy a mesterséges megtermékenyítésre;

-nincs, akivel gyermeket vállaljon;

-éppen annyi pénze van, hogy megéljen.

Sok ember van, akinek nem elég, hogy nem lehet gyereke, és rengeteget fizet érte, még fizessen adót is. Szerintem döbbenetes az egész, és csak remélem, hogy nem lesz belőle semmi. A dolgok jelen állása szerint nekem nem kell fizetnem, akkor sem, ha bevezetik, mégis felmegy a pumpa. Van olyan barátnőm, akinek tervben van a gyerekvállalás, de mindig jön valami betegség, ami miatt várni kell. Már csak az hiányzik, hogy "büntetést" fizessen érte.

Boros Péter szerint Ratkó Annának szobrot kellene állítani. Van elég baja sok embernek. Olyan is akad, aki még nem tért magához a válság után.

Döbbenet, hogy mi van/lesz Magyarországon. Van olyan intézkedés, feljelentés, miegymás, ami miatt felmerült bennünk, hogy menedékjogot kérjünk valamelyik országban... Persze, csak elméletben beszéltünk róla, és félig viccből...

Nem tudom, mi lesz még itt, de nem sok jót remélek. :(

Kóma

Elkezdtem arról írni, mennyire unom már a szeptember 11-i amerikai események agyonrágását, de kitöröltem. Úgysem érdekel senkit. Tulajdonképpen engem sem. Magáról az évfordulóról is elfelejtkeztem volna, ha nem ma lenne egy barátnőm születésnapja. Ma az a nap van, amikor csak azt tudtam, hogy szombat, azt viszont nem, hogy hányadika. Közösségi oldalak hívták fel a figyelmem a születésnapra. Akkor döbbentem rá, hogy 11-e van. Tegnap még tudtam, hogy 10-e volt, de nem raktam össze, hogy akkor másnap 11-e. Ilyen mértékű agytevékenységre vagyok mostanában képes. :)

Az sem segít a felpörgésben, hogy 2. napja ömlik az eső. Bármennyit alszom, délutánra már nyúlik a szám. Ráadásul ma Forma 1-es időmérő is volt, a monoton zúgás is mintha ólmot rakott volna a szemhéjamra. Még 10 napig leszünk Salgótarjánban, őrizzük a házat, élelmezzük Bercit. Remélem, lesz olyan nap is, amikor kimerészkedhetünk a szabadba, és nem akarunk elaludni minden második lépésnél.

Anyu azt mondta, ő is hasonlóképpen funkcionált, amikor a húgomat várta. Szakvizsgára készült, és a mai napig nem tudja, hogy sikerült levizsgáznia, mivel a tanulmányi szabadságot végigaludta. Jó tudni, hogy nem vagyok marslakó a kómagyáros mivoltommal.

Tudom, tudom, most kell kihasználni, hogy alhatok, amikor úgy érzem, szükségem van rá. Ebben az évben még megtehetem. :)

Rohanunk

Néha csak azt tudom, milyen nap van, néha csak azt, hányadika. A kettő együtt sose megy. Túl sok az nekem. Mostanában leginkább az megy, hányadika van, mert határidők, programok, elintéznivalók akadnak bőven. Tegnap, miután sikerült összehozni a nagy családi összeröffenést, leszáguldottunk Salgótarjánba. Hiába igyekeztünk, nem sikerült időben elaludni, hiszen annyi fontos dolog van a nagyvilágban, muszáj hajnalig pötyögni a gépen. (Januártól úgyis változik a helyzet; akkor majd örülünk, ha alhatunk. :D) Reggel feltettük anyut a Sarti felé induló buszra, beugrottunk a könyvelőhöz, önkormányzathoz, munkaügyi központba, és ebédre itthon is voltunk. Szerencsére sikerült mindezt véghezvinni, mielőtt leszakadt az ég. Azóta is ömlik.

Nem sokkal a rendelés kezdete előtt anyu írt egy sms-t, hogy elfelejtette kiírni, hogy nem rendel. Jaj. Volt 30 percünk, hogy a zuhogó esőben megközelítsük a helyszínt, és viszonylag vízálló helyet keressünk a hevenyészett táblácskának. Remélem, legalább ma este kitartott. Szerdáig úgyis kell menni a háziorvoshoz, akkor majd belülre ragasztom a kiírást.

Nikiék jelezték, hogy gázszivárgást sejtenek. Felhívtuk a gas.hu-t, de ők átirányítottak a Főgáz-hoz. Nem nagyon értem, de mindegy. Azt mondták, hogy kimennek megnézni, és amennyiben a gázóránál vagy annak a tömítésénél van a hiba, akkor az ő saruk, és ingyenes a kiszállás. Mondanom sem kell, hogy valami könyöknél találtak hibát, éppen nem a tömítésnél. Jó lett volna ott lenni, és látni, mit mérnek, de már itt voltunk, mire Nikiék szóltak. Most megint lehet egyezkedni a közös képviselővel, mert az egyik könyök a házé. Klassz. Tavaly még nem volt gázszag. Persze, hogy ilyenkor kell ilyesminek történni. Szegény gyerekek biztosan azt hiszik, hogy csak a baj van a lakással, pedig nem is.

A szivárgás kapcsán sikerült Niki apujával is beszélni. Ő az egyik asztalos-jelölt. Még semmi konkrét nincs megbeszélve szekrény-ügyileg, de legalább elindult valami.

Mindeközben szegény gyerekre alig van időm. Mostanában elég nyugodtan pihenget, és csak akkor döbbenek rá, hogy ott van, amikor nem úgy megy egy-egy mozdulat. Elég gáz, és nem is vagyok rá büszke. Hát, milyen anya lesz így belőlem, ha már most elfelejtkezem a gyerekről, amikor ha akarnám, akkor sem tudnám letenni?!

Költözés

Eljött a szeptember, vele együtt a lakásom kiürítésének határideje. Nem kapkodtuk el a dolgot; szombatra volt megbeszélve a nagy átadás Nikivel és Csabával (albérlők), péntekre és szombat délelőttre terveztük a nagy pakolást, takarítást. Ismét rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok a régi. Hiába dolgoztuk végig a pénteket és a szombatot, nem haladtunk a tervek szerint. Amikor Nikiék megérkeztek, éppen csak belekezdtünk a konyha kipakolásába, úgyhogy vasárnap vissza kellett mennünk. Azt hittük, az már csak alig 2 óra lesz, és szabadulunk. Aha, persze. Este 8-ra értünk haza. Ki voltunk/vagyunk nyúlva, és még mindig nincs vége.

Szerencsére Eszter már kiköltözött a kisszobából, így a frissen érkezett holmikat oda bepakolhattuk, nem kellett tovább dekorálni velük a nappalit. Mondjuk a kisszoba most nem néz ki valami jól, de jelenleg ez a legjobb megoldás. Holnap este érkeznek a húgomék Matyi babával, itt is alszanak, muszáj ösvényt vágni a nappaliban. Nagyon valószínű, hogy ők alszanak majd a hálószobában, hogy oda berakhassuk a kiságyat. Mégse beszélgessünk már a nappaliban egy alvó baba mellett este! Szóval, holnap még a hálószobának is adni kell valami pofát, ugyanis ott sincs szekrény, ezáltal elég raktárjellege van. Hát, így élünk. Egyelőre.

Hogy ne legyen egyszerű az élet, csütörtökön a nagy családi összeröffenés után megyünk Salgótarjánba, hogy amíg anyu elutazik nyaralni, addig vigyázzunk/felügyeljünk Bercire és apura. :) Holnap takarítás, pakolás, báránycomb megsütése (még sosem csináltam), apple crumble elkészítése, család megebédeltetése után délre kiérni a Ramadába Káposztásmegyerre, hogy találkozzunk a Kölnben élő, 1 éve nem látott unokatesómmal és a családjával (9 hónapos a kisfia), majd onnan vissza összepakolni, és megközelíteni Salgótarjánt viszonylag emberi időben.

Mire visszajövünk Budapestre, szinte vége a szeptembernek. Hónap végén Matyi 1 éves lesz, nyilván megünnepeljük valahol, sanszosan Kaposváron. Az jó lesz. Már csak azt kell kitalálni, mit lehet ajándékozni egy szép és okos kislegénynek, ami hasznos.

Így telnek el a hetek és a hónapok. Mindjárt itt a január, a gyereknek meg változatlanul nincs semmije a szülein kívül. Ja, van egy szobája, ami jól tele van pakolva. Októberben jól neki kell ülnöm a dobozoknak, és átválogatni. Mondjuk addig nehéz, amíg nincs szekrény, ahova lehetne tenni a csoportosított cuccokat, úgyhogy a salgótarjáni kiruccanás után első napirendi pont az asztalossal való találkozás, egyeztetés, megbeszélés. Nem lesz egyszerű menet az sem. Miért is lenne? Hiszen mi intézzük. :)

Persze, mindeközben picit aggódom, hogy kell-e, szabad-e nekem ennyit tüsténkednem. Lehet, hogy túllihegem, de úgy érzem, a kelleténél lejjebb van a gyerek, és ez okoz alvázi bucizást, mert nyomja. Vagy mi. Reggelre mindig jobb, de elég pár órát függőleges vagy ülő helyzetben töltenem, és a bucizás visszajön. Hogy ezt miért nem mondtam az orvosnak? Mert csütörtökön nem észleltem ezt a jelenséget, csak este. Remélem, tényleg csak az a megoldás, hogy szétpihenem az agyam, és akkor elmúlik. Más gondom ezen kívül nincs. A gyerek időnként jelzi, hogy megvan, de nem viszi túlzásba a fészkelődést. Szerintem örül, ha nyugton vagyok a seggemen, és akkor jól bealszik. Ritka pillanatok ezek mostanában.

Mivel a pakolás alatt nem nagyon tudtam a konyhában tüsténkedni, ebédidőben félbehagytuk a munkát, és elzarándolkoltunk a Westendbe. Nem sznobságból, hanem azért, mert egyrészt közel van a Szív utcához és két fuvar közt pont útba esett, másrészt ott mindketten azt ehetünk, amihez éppen kedvünk van. Így lettem törzsvásárló a Főzelékfalóban. :) Arra is kifejlesztettünk egy módszert, hogy hogyan lehet a Ferdinánd-hídnál lévő kapun belépve a mozgólépcsőig úgy eljutni, hogy nem állít meg minket a sminktanácsadó kislány: szakadt takarítóscuccban kell menni. Minden áldott nap leszólított minket, egyedül szombaton nem. Csak végignézett rajtunk, és úgy ítélte meg, kívül esünk a célközönség körén. :))) Vasárnap volt még egy utolsó kétségbeesett próbálkozása; amikor ráztuk a fejünket, gyorsan hozzátette, hogy nem ott és azonnal lenne. Gondolta, máskor majd jobban ráérek, hogy végighallgassam a szempillaspirál szakszerű felkenését. Jó nekem a magam módszere, köszönöm. :)

Ja, és felmerült egy igény, ami eszembe sem jutott eddig: nem tudok miben aludni. :O Oké, a hálóingek kényelmesek, de mostanában olyan hideg tud lenni éjszaka, hogy fázik a fenekem. A pizsamaalsóim nem jók rám. Logikus következménye a folyamatnak, de valahogy eddig eszembe sem jutott. Ma majdnem megvettem egy L-es(!!) pizsamaalsót, de túl szoros volt a gumi a derekánál, akkor meg mindegy, mekkora hacuka szorítja össze a gyereket. :S Már látom, hogy csak olyat fogok tudni venni, amiben saját magam is kiröhögöm. Valami szexi nagymamásat. :) Legfeljebb takaró alatt öltözöm majd. Vagy pléd alatt. Bridget Jones után szabadon. :)

Pillangószín

A tegnapi orvoslátogatás után kétséget kizáró a nemlétező pillangók színe. Azt gondolom, jól van ez így. Ha meg az ellenkezője lenne, az lenne a jó. Nem is ez a lényeg, hanem a pislogás, amit a gyermek produkált. Aranyos. Meg szép is.

Hangok

Többszörösen bebizonyított tény, hogy a gyerek születése után arra a zenére, dallamra nyugszik meg, amit odabent sokat hallott. Látni még ugyan nem láttam, de azt mondják, ilyenkor már kialakult a füle, működik a hallása. Tegnap a szokásos nagybevásárlás alkalmával szétnéztünk a hipermarket játékosztályán felhúzható-zenélő cuccért. Egyetlen fajta volt, ami nem ágyra szerelhető, de nem tetszett. Szegény gyereknek egyelőre marad a mi hangunk. Csak abban reménykedem, hogy nem kell majd beszerezni motoros fűrészt a jövőbeni megnyugtatáshoz... esetleg járatni éjjel-nappal a kenyérsütőgépet. :)