Vénasszonyok nyara

Tudtam, hogy el kell jönnie, de nem nagyon bíztam benne. Olyan szomorúan indult a szeptember, hogy nehéz volt elhinni, az idén még lesz jobb. Amíg anyu nyaralt, mi pedig Salgótarjánban felügyeltük az életet, gyakorlatilag nagyon hideg és kevésbé hideg esős napok váltották egymást. Aztán amint anyu hazaért, másnap kivirult a világ. Hétfő délelőtt a teraszon süttettük a hasunkat, azaz a hátunkat a Görögország-térkép fölé hajolva, amin anyu megmutatta, merre jártak. Azóta nem is esett. Tegnap még azt a luxust is megengedtem magamnak, hogy az erkélyen hagytam a ruhákat a szárítón éjszakára. Az esti hidegnek köszönhetően nehéz volt ugyan eldönteni, hogy vizesek-e a ruhák vagy csak hidegek, de nem áztak meg, nem vitte el őket a szél, és ez a lényeg. Szeretem ezt az időszakot. Kellemesen meleg van, de nem éget a nap. Már fel lehet venni az átmeneti kabátot, nem fázom és nincs is melegem benne. Hordhatom a kendőimet, hogy védjem a nyakam. Tudom, hogy a kisebbséghez tartozom a véleményemmel, de örülök, hogy vége a nyárnak. Most jön az én időm. :)

A mai, 10 perc alatt megszervezett találkozó (köszi, Bence :*) helyszíne felé buszozva volt szerencsém a saját bőrömön tapasztalni, hogy viszonyulnak az emberek a kismamákhoz. Hát, vegyesen. Volt olyan 60+ nő, aki pofákat vágott, amiért a zebra előtt pár másodperccel, ahol nyilvánvalóan készült a busz fékezni, nem engedtem el a kapaszkodót, hogy utat adjak neki az ajtó felé, hanem a megállóig várni kellett erre. Pont leszartam. Már bocsánat. :)

A Kosztolányi Dezső tér környékén viszont sikerült -újra- felfedezni egy kismama- és bababarát helyet. Barátságos, kényelmes, garantáltan füstmentes, és finom a szendvicsük. Nyilván megéheztem, úgyhogy muszáj volt letesztelnem a konyhájukat. Ez még így lesz egy ideig. Jó hosszú ideig. :)