100

Ma este 20.59-kor Gergő 100 napos lett. Egy felnőtt ember életében ez nem sok, alig több 3 hónapnál, Gergőnek viszont egyelőre ez az egész élete. :) Egy pici, nyöszörgő csomagból egy kézzel-lábbal kommunikáló, hangosan kacagó, rétestésztamódra nyúló csöpp ember lett.

Saját egyénisége van. Igen, már ilyen picin. Hiszek abban, hogy létezik velünk született személyiségünk, vérmérsékletünk. Gergő egy csoda, ő a világ legjobb kisbabája, és ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Tulajdonképpen születésétől kezdve végigalussza az éjszakát. A néhány kivétel alkalmával jól meg is ijedtem, hogy itt a vége. Nagy félelmem, hogy hirtelen vége lesz a jó világnak, és elkezd úgy viselkedni, mint a többi kisbaba, de szeretném elhinni, hogy egyszerűen ekkora szerencsénk van. :)

Van már olyan, amint nagyon szeret, és olyan is, amit nagyon nem. Szeret lassan, ráérősen enni, gyakran 1 órán keresztül. Nem szereti a meleget. Most, hogy itt a tavasz, próbálom belőni a megfelelő ruhamennyiséget, de nagyon nehéz, mert nem akarom, hogy megfázzon, de azt sem, hogy izzadjon. Múlt héten nedves volt szegénykémnek a háta, összeizzadt a mózeskosárral. :( Ma lekerült róla egy réteg, így a benti szerkója egyetlen hosszú ujjas bodyból és egy kisnadrágból áll vagy egy tipegőből, bár az utóbbit mostanában csak pizsamának hordja. Kifejezetten utálja a cigiszagot. Itt most nem egyenesen a cigarettából érkező füstöt értem, ilyennel gyakorlatilag még nem találkozott, rekordsebességgel tolom el a babakocsit a környékéről. Azt figyeltük meg, hogy nem bírja a cigiszagú embereket. Csalhatatlanul kiszagolja, ha valaki olyan fogja, aki cigizik. Akkor is, ha a nálunk tartózkodás alatt egyáltalán nem gyújt rá. Eddig 4 ilyen emberrel hozta össze a sors, és egyiküknek sem volt hajlandó mosolyogni, csak ráncolta a szemöldökét. Másnak viszont ezerrel szórja a mosolyt. Tegnap a Duna Plazában jártunk, megéheztünk, és amíg mi Péterrel a elpusztítottuk a gyorssegély gyorskaját, Gergő mindenkire rámosolygott, aki elment mellettünk. Kacagott is néha. Imádjuk. :)

Azt mondják, nem elég kövér baba, de azt elfelejtik megjegyezni, milyen hosszú. Némely 62-es cucc már rövid neki és 2-es pelenkát hord. Lehet, az utóbbi nem nagy teljesítmény, nem tudom, más babák mekkorát hordanak ilyen idősen.

Legjobb barátja Tintahal, ez már biztos. Hosszabb útra el sem merek indulni nélküle. Lehet, hogy ő lesz a kiválasztott alvócimbi. Van két morzsikendője (alvórongyi... kinek mi) is, de azokat csak megtapogatja néha, az igazi kedvenc Tintahal. :)

Az elmúlt 100 nap minket is megváltoztatott. Olyan dolgokra vagyunk képesek, amiket nem is gondoltunk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csupán megtanultunk korán kelni, kevés alvással is üzemelni. A héten előfordult, hogy amint Gergő beájult, mi is zuhanyoztunk és mentünk aludni. Éjfél előtt mindketten húztuk a lóbőrt. A két bagoly. :))

Egy fél méternél alig nagyobb csöpp ember teljesen felborította az életünket, mi pedig nem bánjuk. :)

Bak babát kértem, Bak babát kaptam. Bárcsak minden kívánság így teljesülne!

Tavaszi fáradtság

Jobbra dőlünk, balra dőlünk. Együtt vagy külön-külön. Kint vagy bent. Én kezdtem még akkor, amikor a sarkon sem látszott a tavasz; ritka az olyan nap, amikor egyetlen Gergő-evés során sem alszom be. Foggal fölfelé a kanapé háttámlájának támasztva a fejem vagy lefelé lógatva, mintha Gergőt nézném, pedig nem. :) Szinte tökélyre fejlesztettem az ülve alvást. :)

Péter a héten csatlakozott hozzám. Csütörtökön elég laza volt a napja, itthonról dolgozott, és amikor kicsit nyugalom volt, kihangosította a gépet, hogy azért észrevegye, ha keresik, és elvonult aludni. Miután Gergőnek esze ágában sem volt aludni, én sem tehettem, valakinek tartani kell vele a frontot. Nem úgy másnap! Ébredés és az első evés után Gergő csendben nézelődött a járókában, Péter pöckölte az egeret meg a billentyűzetet, én meg magamra húztam egy plédet, és hunytam egyet. Nem mondom, hogy aludtam, de már az is jó volt, hogy becsukhattam a szemem.

Ez a hülye időjárás nem segíti az éberségünket. Hol a szél fúj, hol esik az eső, hol szomorú az idő. Nem lehet így ébren maradni. Nem is kell. Persze, az jó lenne, ha arra ébrednék, hogy gőzölög az ebéd a tűzhelyen és csillog-villog az egész lakás, mert akkor azalatt is aludhatnék, amíg ezeket megcsinálom.

Néha eléggé szalad a lakás. Amikor úgy érzem, hogy elég jól állok, és már csak pár dolgot kell elpakolni ahhoz, hogy kihozzam a legjobbat a jelenlegi helyzetből, akkor valami mindig közbejön. A tiszta ruhákat meg kellene tanítani, hogyan kell összehajtani és elpakolni magukat, különben sosem költözünk vissza a hálószobába. Gergő születése után beköltöztem a gyerekszobában lévő másfél személyes ágyra, mivel abban biztosak voltunk, hogy az első naptól a saját ágyában kell aludnia, a nagyágyban csak bandázás lehet, de muszáj volt folyamatosan hallanom, ahogy levegőt vesz, mozgolódik. Az első napokban/hetekben ketten aludtunk a gyerekszobában, Péter pedig a hálószobában, de egy idő múlva úgy éreztem, el vagyunk szeparálva. Először csak 1-2 estére kértem Pétert, hogy aludjon bent, aztán abban egyeztünk meg, hogy amikor nem kell másnap korán kelnie, nem lesz nehéz napja, akkor bent alszik. Nem tudom, mikor történt, de észrevétlenül úgy alakult, hogy az lett természetes, hogy mindhárman a gyerekszobában alszunk. :)

Miután Gergő már jó ideje végigalussza az éjszakát (tulajdonképpen egy kezemen meg tudom számolni, hányszor ébredt magától, hogy enni akar), semmi sem indokolja, hogy vele aludjunk, itt az ideje visszaköltözni. Neki is jobb lenne, nem zavarnánk. Akármilyen halkan vonulunk be, amikor nekünk is fellövik a pizsamát, mégis keltünk némi zajt. Még egyszer sem ébredt fel ilyenkor, de nem kellene kísérteni a sorsot. Jobb lesz, ha mindenki a saját helyén tér nyugovóra. Bevisszük a bébiőrzőt, amint megnyikkan, az ágyánál termünk, nem olyan nagy a lakás, hogy mérhetően hosszabb idő alatt érjünk oda a hálószobából, mint most.

Péter már egy ideje forszírozza a költözést, emlegeti a kicsi helyet, a kevésbé kényelmes matracot. Tulajdonképpen egyetértek vele, de haladékot kértem Gergő 3 hónapos koráig. Miután ez már pár napja eljött, logikus lenne, hogy a helyünkön aludjunk. Az ok, amiért ez nem így van, az az, hogy nem érem utol magam a pakolásban. A hálószoba ugyanis észrevétlenül mosókonyhává alakult; mivel nem aludt ott senki -mostanában anyu sem-, a szárítóról csak az ágyra dobáltam a ruhákat. Annak is örültem, hogy ennyit meg tudtam tenni anélkül, hogy Gergő az egész környéket tájékoztatná arról, milyen sanyarú az ő sorsa, mert az anyja nem hagyja a dagadt ruhát másra. Az elmúlt pár napban ezeket az ágyra dobált ruhákat kezdtem el a helyükre pakolni, de sziszifuszi munkának tűnik, mivel amikor még 1-2 darab marad, jön a következő adag száraz ruha, amiket megint nem tudok elpakolni időhiány miatt. Remélem, Gergő első szülinapján már külön szobában alszunk! :)

Neurológia

Még akkor beszéltük meg az időpontot, amikor a nagy fogyás miatt Gergő le volt rongyolódva, nem emelte rendesen a fejét, azaz egyáltalán nem emelte. Már sokat javult a helyzet, és teljesen egyértelműen nincs neurológiai baja a gyereknek, mégsem mondtuk le, ártani nem árthat.

Az Üljenek le és meséljenek! résznél sikítottam egyet magamban. Tudom, hogy szükségük van az előzményekre, mégis megőrülök már ettől a mondattól, annyiszor kellett válaszolni rá. Tudom, ez legyen a legnagyobb bajom az életben, és különben is szokjak hozzá, mert még legalább 100-szor fogom hallani. :) Miután elmondtuk, eredetileg miért kaptuk a beutalót, milyen gondok voltak, a doktornő megvizsgálta Gergőt, és megállapította, hogy nincs idegrendszeri baja. Közvetlenül ezután (vagy ezelőtt, már nem emlékszem) elkezdett sopánkodni, hogy nem elég húsos Gergő, és feltétlen menjünk el a gyerekorvoshoz, mert lehet, hogy nem megfelelő a tápszer. Jelzem, 2 napja voltunk a gyerekorvosnál, legközelebb kb. 1 hónap múlva megyünk, addig a védőnő jön néhányszor. Na, most már tényleg azt mondom, hogy elég. Persze, hogy nem elég húsos Gergő, miután sokat fogyott, és most hozza be, de szépen hízik, kerekedik, gömbölyödik, erősödik. A neurológus nem tudja, mi volt itt 2 hónapja, csak ránézett Gergőre, és sokkot kapott. Majd felhívjuk a gyerekorvost, elmondjuk, mit tanácsolt a neurológus, de nem hinném, hogy berendeli Gergőt. Nem is értem, miért kellene, mivel 2 nappal korábban látta. Elképzeltem a beszélgetést, hogy mondom, a neurológus szerint Gergő nem elég duci, erre a gyerekorvos közli, hogy tudja, egyen a gyerek többet. Ezért nem kell bemenni hozzá. Pont itt tartunk.

Egyébként meg fejlődési ugráshoz érkezett Gergő, bármit is jelentsen ez. Többet és gyakrabban eszik, mindezt rövidebb idő alatt, extra nyűgös, és még nem tudom, miket olvastam lehetséges tünetként, de mindegyik mellé odatettem a képzeletbeli pipát. Lehet, nem is fogzik, csak fejlődési ugrást hajt végre. Védőháló nélkül. :)

Vásárlás babakocsival 1.

Tegnap reggel újra hivatalos volt Gergő az orvoshoz: 3 hónapos státusz és oltás. Féltem, mert a fogzás-szél kombótól napok óta nyűgösebb a szokásosnál, azt gondoltam, az oltás ezen csak ronthat. Felkészültem lázra, mindenre. Ehhez képest semmi. Néhány tizeddel magasabb a hőmérséklete a szokásosnál, de még a hőemelkedés szintjét sem éri el. Ez jó. Tetszik. Maradhatna ez a tendencia az elkövetkező oltások esetén is.

Ettől függetlenül a nyűgösség és a nyálzás nem változott semmit. Tegnap az orvos után Péter bement dolgozni, Gergő kapott tízórait (laza 160 g-ot nyert ki belőlem), majd -kis pihenés után, hogy ne bukja ki- felkerekedtünk. Elsétáltunk a Duna Plazába, azon belül a drogériába. Muszáj volt, mert az utolsó darabokat adtam rá a 2-es pelenkából. Ugyan van itthon már 3-as méretű, mert lassan esedékes lesz, és a legutóbbi nagybevásárláskor még nem tudtuk, hogy meddig jó a 2-es, vettünk mindkét méretből, de még nem jó. Valamelyik nap Péter rápróbálta, de még lóg rajta. Nem baj, megvárja őt a sarokban, enni nem kér addig sem.

Jobb helyet is el tudok képzelni a napi séta színterének a Váci útnál, de sajnos, nem lehet elkerülni. Azaz mehetnék a Népszínház utcán is, de az sem jobb. Maradt a Váci út. Amikor végiggondoltam, hogy meg tudom-e oldani a kiruccanást babakocsival, csak a Duna Plazan belüli akadályokra gondoltam. Eszembe sem jutott, hogy útközben is lehet valami gond, csak akkor, amikor elértem az első lépcsőhöz. Azt hittem, onnan kell visszafordulnom, de észrevettem a rámpát. Nem lehetett rendesen látni, csak azért vettem észre, mert egyszerűen nem hittem el, hogy csak a lépcsőn lehet felmenni, és szétnéztem. Rámpán föl, zebrán át, majd ugyanezt megismételtem visszafelé, azzal a különbséggel, hogy jobban körbe kellett néznem, mert a rámpa nem volt ugyan eldugva, de teljesen máshol volt, ahol kerestem. Végül megoldottam, és toltam tovább a babakocsit a cél felé. Azt már remélni sem mertem, hogy a Duna Plaza előtt meg tudom úszni a lépcsőt, de kellemesen csalódtam. Ott is van rámpa. Ekkor mát nyugodt voltam, mert a Duna Plazán belül liftezhettem az emeletek között, visszafelé pedig már tudtam, merre kell keresni a rámpákat.

Első babakocsis bevásárlás abszolválva. :)

Negyedév

Gergő ma elérte a 3 hónapos kort. Egyszer azt érzem, hogy Hú, már 3 hónapos!, aztán meg azt, hogy ez még nem sok. Tulajdonképpen Gergő egy nyári szünetnyi időt élt eddig. :)

Péter kitalálta, hogy süssek egy negyed tortát. Félek, hogy komolyan gondolta, mert elmondta néhányszor, én mégis eltekintettem tőle. Egész tortát sem tudtam volna ma sütni, nemhogy negyedet. Semmi sem látszik Gergő leendő fogsorából, mégis továbbra is arra tippelünk, hogy mocorognak azok a fogak. Nem hiszem, hogy hamarosan előbújnak, de jelzik érkezésüket, ezzel kínozva szegény Gergőt. Az a legrosszabb, hogy nem tudok segíteni. Hétvége van, hiába hívnánk a doktornőt. Hétfőn úgyis megyünk, majd akkor kérünk valami zselét vagy receptet, ami enyhíti a fájdalmát. Lehet, elküld a fenébe, hogy ilyenkor még nem jöhetnek ki a fogak. Tényleg nincs itt az ideje, de Gergő attól még szenved.

A fogak mellett itt van ez a bolond szél. Az is lehet, hogy a nyűgösségnek semmi köze a fogakhoz, hanem a szél okozza. Ma gyakorlatilag állandó szolgálatban voltunk Péterrel, hol egyikünk, hol másikunk dajkálta, ringatta, szórakoztatta Gergőt; alig 1 óra alváson és az evéseken kívül állandóan nyígott, nyüszögött. Ha csak egy kicsit is nem vele foglalkoztunk -nem hagytuk magára, csak mondjuk főztem, Péter meg teregetett-, ment a nyüszögés. Elég gyakran kért enni, érzésem szerint állandóan :), mégsem mondom, hogy jól evett, mert volt olyan, hogy kitartó munkával alig szívott 50 g-ot, majd bealudt. Hiába próbáltuk cumisüveggel pótolni, nem ment, mert ki sem nyitotta a száját. Ha mégis, akkor meg csak tartotta a szájában, esze ágában sem volt beleszívni.

Most alszik. Magához képest könnyen és gyorsan elaludt. Mostanában az a bevett szokása, hogy ha napközben nem eszik sokat, azt este bepótolja, gyakorlatilag pukkadásig megtömi a pocakját. Ma nem így történt. A cumisüvegig el sem jutottunk, kizárólag belőlem nyerte ki a vacsorát. Félidőben megmértük, akkor 60 g-ot evett a mérleg szerint. Erre még rádobott valamennyit, de akkor már nem mértük, mert bealudt. Teljes K.O. van. Már 2 órája alszik egyetlen hang nélkül. Amikor legutóbb így aludt el, hajnali 3-kor ébredt és jól belakmározott. Azt hiszem, mennem kellene aludni, hogy bírjam a strapát, de nem ragad le a szemem. Még nem. Majd hajnalban tudnék... :)

Persze, mindez csak találgatás. Egyáltalán nem biztos, hogy lesz hajnali akció. Majd meglátjuk. Edzem magam rá. :)

Visszatérve a valószínűsíthető fogzáshoz: tegnap a gyógytornász lánnyal beszélgettünk róla, és ő említette, hogy jár hozzá olyan gyerek, aki borostyánláncot hord fogzáskor. Állítólag használ, mások viszont placebonak titulálják. Szeretném megkérni azokat, akiknek van bármilyen tapasztalatuk a borostyánláccal kapcsolatban, hogy osszák meg velem. Ismerősök és ismeretlenek beszámolója is jöhet, a lényeg, hogy személyes tapasztalaton alapuljon. Előre is köszönöm.

Vega hangya

Péternek sikerült kibulizni, hogy tegnap itthonról dolgozhatott. Egy volt általános iskolai osztálytársa bejelentkezett, hogy dél körül erre jár, felugrana valamivel. A valami egy dizájnos, limitált kiadású cumisüveg-cumi-cumilánc szett volt. Szép. Még nem tudom, mikor fogjuk használni, de szép. :) Talán majd később. Legalábbis a cumisüveget. A cumikra nem gerjed Gergő. Volt egy rövid periódus, amikor éjjel-nappal cumizott, de egyik napról a másikra elmúlt. Nem bánom. Helyette az ujjával talál a szájába. Még nem rendesen, de alakul. Jobb lesz ez így, az ujja nem esik ki a szájából, mint a cumi. :)

Nos, mivel jött az osztálytárs, a délelőttöm azzal telt, hogy hozzávetőleges rendet tegyek a lakásban. Megigazítottam, elpakoltam, felsöpörtem, felmostam, leterítettem, összehajtogattam. Mire mindezzel készen lettem, elkezdtem összerakni egy levest, mert már kezdtünk éhezni. Tényleg csak elkezdtem, mert alig mostam meg a zöldségeket, Gergő gyomra bejelzett, mentem megetetni. Kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy nem a leves lesz az ebédünk, így felütöttük a netet, és pizzát rendeltünk (az utóbbi időben több pizzát ettem, mint az előtte eltelt néhány évben :D)

Szerencsére elég gyorsan megérkezett, így meg tudtunk ebédelni az osztálytárs érkezése előtt, de mindkettőnknek maradt még a dobozban. Gondosan visszacsuktuk a fedelet, hogy ne essen bele semmi. Azzal nem számoltunk, hogy máshonnan is érkezhet valami. :S Néhány hete megjelentek a fáraóhangyák. Először magunkra gyanakodtunk, hogy valamit nem megfelelően tárol(t)unk, de kiderült, az egész házban elterjedtek. Péter felragasztott egy csapdát a WC-ben, de a konyha falára nem terveztük. Hiba volt. Délután felnyitottam a pizzásdoboz fedelét, hogy nekiessek a maradéknak. A szeletek között néhány hangya krosszozott. Grrr... Péter nézi a sajátját. Abban nincs. Grrr... Nem azért grrr, mert Péter pizzája hangyamentes volt, hanem azért, mert az enyém nem volt az. Büdös a sonka vagy mi van? Vega hangyákat fogtunk ki?

Azóta a konyha falára is felkerült egy csapda. Ha harc, hát legyen harc!

Elvileg tegnap volt hangyairtás a házban. Ma még nem érezzük ennek a hatását, de remélem, nemsokára eltűnnek az életünkből! Nem szép látvány a mézescsupor tetején szaladgáló apró soklábú... :S És a pizzámat is békén lehet hagyni...!

Ideggyenge

Nem bírja a paraszt a szántást, de nem ám. A paraszt én volnék. Gyenge vagyok, pedig úgy tűnt, felülmúlom önmagam, és meg tudok birkózni a gyereknevelés árnyoldalaival. Minden panaszkodás nélkül állítom, hogy vannak. Továbbra is várom azok jelentkezését, aki rózsaszín habos felhőn ülve nevelnek gyereket. Na, jó, vannak ilyen napok, órák, percek is, de sajnos, nem ez az általános helyzet. Amellett, hogy gyönyörű, okos és imádom, néha becsuknám a szemem, és pár percre eltűnnék valahova. Mondjuk, egy párhuzamos valóságba. Az is jó lenne, ha meg tudnám állítani az időt, mint Sabrina, a tiniboszorkány. Na, jó, ezt azért mégsem. :)

Ha újra kezdhetném, akkor sem csinálnám másképp, már el sem tudnám képzelni az életem Gergő nélkül. Minden este úgy zárjuk a napot, amikor bevonulunk a gyerekszoba -nem két személyre szabott- ágyára aludni, hogy valamelyikünk megjegyzi, mennyire szerencsések vagyunk. Nem elég, hogy szép és okos, még jó is. Talán túlságosan is, és túl korán kezdte. Gyakorlatilag a születésétől kezdve nincs vele nagyobb baj, csak a kezdeti nem evés. Arra megtaláltuk a gyógyírt, már hízik, kerekedik, erősödik, egyre ügyesebb. A baj akkor van, ha valami megzavarja az idillt. A hiba az én készülékemben van, mert elég egyetlen éhezéses hajnali ébredés ahhoz, hogy bepánikoljak, hogy ez már mindig így lesz. Péter nyugtat, de csak jobban felhúzom magam, és fújok, mint egy macska. Nem könnyű félálomban etetni éjjel a gyereket úgy, hogy Péter durmol a takaró alatt, de nem hibáztatom; én is a takaró alól szurkolnék ellenkező esetben. Most ezt mondom, hajnalban mégis dühös vagyok. Nem Gergőre. Szegény Péterre, aki nem szolgált rá, és lássuk be, azzal sem segítene, ha le-lebillenő fejjel ülné végig az evést szolidaritásból.

Aztán itt van az is, hogy vége a jó világnak, azaz Péternek hetente három nap be kell mennie a munkahelyére, csak 2 napot dolgozhat itthonról. Nem tudom, kinek jó ez. Péter nem tud bent rendesen dolgozni, mert zavarják egymást a többiekkel. Nem tud rendesen enni, mert messze van a konyha, és nem mindig van rá elég idő. Itthon csak 1 métert kell megtennie és ehet, kihangosíthatja a gépet, ha éppen nem kell beszélnie. Bent ezt nem tudja megtenni. Mindegy, ez már így van, nem tudunk rajta változtatni. A lényeg, hogy heti 3 nap reggel bemegy dolgozni, és csak este jön haza. Tudom, ezt rajtunk kívül mindenki más így csinálja a kezdetektől, de mi nem így kezdtük, nem így rendezkedtünk be. Megszoktuk a jót, és most nehéz az átállás. A legrosszabbkor történik ez az egész (ha egyáltalán történhet jókor); pont most, amikor úgy néz ki, Gergő valóban fogakat növeszt, vagy legalábbis elkezdi. Nyűgös. Nagyon. Ma azalatt a kétszer fél óra alatt tudtam bármi mást csinálni, amíg aludt. Egyetlen töltött gombát ettem egész nap, meg azt a pár Jó reggelt! kekszet, amit azalatt rágcsáltam el, hogy Gergő rámcsatlakozva tízóraizott.

Szegény kis Gergő. Nem elég, hogy bántják az ínyét az előtörni készülő fogak, de olyan anyja van, aki feladni látszik a harcot az idegeivel. Nem titkolom, néha rámtör a sírás a fáradtságtól és a tehetetlen dühtől, hogy nem tudom elég jól csinálni. Szeretném jól csinálni. Szeretnék nem foglalkozni a fáradtsággal és álmossággal. Meg is tudom csinálni, ha hagyják. A baj ott van, hogy Gergőtől és a babázástól teljesen független családi alapproblémák szívják el az energiámat. Nem Péter és nem Gergő. A tágabban értelmezett család. Hiába élünk ebben a lakásban hárman, hiába találkozunk viszonylag ritkán, a probléma csápjaival benyúlik a mindennapjainkba, megfeszítve és úgy tartva az idegeimet. Tudom, nem kellene mindent beengedni, de nem megy. Még nem. Gyakorlom.

Legszívesebben kiköltöznék Péterrel és Gergővel egy tanyára, ahol internet csak késő este van, és van elég hely a cuccainknak. Azt is halálosan unom, hogy minden alkalommal végig kell hallgatni anyutól, hogy Gergő mindjárt mászni fog, a lakás pedig nem gyerekbarát. Tudjuk. Kellőképpen feszült is vagyok tőle, de nem tudok szekrényeket szülni, bárhogy is szeretnék (a fene szeretne szekrényt szülni...). Tudjuk, milyen hiányosságai vannak a lakásnak, a berendezésnek, de nem nyertük meg egyelőre a lottóötöst, nem tudunk csak úgy besétálni a legközelebbi bútorboltba és rámutatni a szükséges dolgokra. Ezt viszont nem mondhatom, mert akkor úgy érzi, célozgatok. Tudom, hogy ezt érzi, mert ismerem... Pedig nem célozgatni akarnék, csak megmondani, mi miért van. Aki ismer minket, tudja (remélem :D), hogy ez így nekünk nem jó. Ha mondja, attól csak a feszültségszint nő.

Na, ez most kiszaladt. Akár ki is törölhetném, mert csak a panasz hallatszik a sorok között, de nem teszem, mert ilyen napok is vannak, ezeket is le kell jegyezni.

Mégis ki kellene törölni, mert mindentől függetlenül Gergővel szép az élet, de ebből az egészből nem ez jön le. Fáradt vagyok, elgyötört a mai nap, és riadtan állok az elkövetkező napok előtt: 11-én Gergő oltást kap, közben mocorognak a fogai. Félek az ismeretlentől. Az is lehet, hogy túlaggódom az egészet. Remélem...

Bezárva

Az éjszakai eső vagy a szél, esetleg a kettő együtt úgy elnyomta Gergőt, hogy reggel 7-ig fel sem ébredt. A fene se érti, mitől függ, hogy van-e hajnali akció vagy nincs. Kezd kiszámíthatatlan lenni a gyerekem. :) Azt hiszem, ez 3 hónap elteltével bevállalható, csak meg kell szokni, hogy nincs mit megszokni (vagy mi van...?) :)

Továbbra is azt gyanítjuk, hogy elkezdtek mozgolódni a fogai. A nyálzás nem múlt el, sőt, talán fokozódott. Mindent tol a szájába, legyen az előke, takaró, Tintahal lába (vagy mije?), kezünk, vállunk, saját ruhája pelenkázás közben. Mindemellett nyűgös. Egész nap nem aludt semmit, csak amikor bealudt evés közben, de az nem ér, mert akkor túsz voltam. Most is nyüszög. Tintahal karikái a csuklója körül a szokásos módon, lábai a szájában. Mármint Tintahal lábai, nem a sajátjai. :)

Válogatós egy (kettő) kezem van, nem jó neki akármilyen mosogatószer. A korábban jutányos áron beszerzett sajátmárkás cuccra intenzív ekcémával reagált. Az itthon forgalmazott szerek közül kétfélét visel el, de ezzel a sajátmárkással tettem egy próbát. Nem jött be. A legutóbbi drogérialátogatás alkalmával vettünk egy flakonnal egy környezetbarát hipoallergén mosogatószerből. Veronicaék ilyet használtak Dublinban, náluk én is kipróbáltam, megtetszett. Miután kiderült, hogy a sajátmárkásat nem bírja a kezem, áttértünk erre a régi-újra. Most viszont elfogyott. Úgy terveztem, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal, felöltözünk és elsétálunk a Duna Plazába egy beszerzőkörútra. Már látom, hogy nem fog menni. Tombol a szél, tépi a fákat. Pont nincs arra szükségem, hogy az egyébként is nyűgös gyerekből kifújja a lelket is. Fájó szívvel, de lemondok a mai sétáról. Talán holnap. Remélem, nem tart sokáig ez a szél! Nem jó így bezárva. Egyikőnknek sem.

Sok négyes

Ma április 4-e van, azaz 04.04. Ez már önmagában kettő darab négyes. A harmadik egy évforduló. Nem megünneplős, de az én életemben fontos mérföldkő volt: pontosan 4 éve repültem életemben először. Nem őrzöm szép emlékként, végigizgultam az egész utat, de később belejöttem. Másfél éve nem ültem repülőgépen, ami nem olyan nagy szám, csak ahhoz képest, hogy az előtte eltelt 2,5 évet végigrepültem... Akkor az volt természetes, hogy évente legalább kétszer repülőre ültem, most pedig az, hogy nem. Teljesen átalakult az életem, és egyáltalán nem baj. Most más. Máshogy jó.

Ha már április, és ha már évforduló, akkor az is említést érdemel, hogy 3 éve kezdtem Annara vigyázni (egészen pontosan március utolsó napjaiban), és 2 éve voltam először Angliában, akkor utaztam először komphajón. Ezeknek ugyan nem kapcsolódnak a négyes számhoz, csak úgy mellékesen említettem. Érdekes néha visszatekinteni, hogy az év ugyanezen időszakában mit csináltam, mik történtek néhány évvel ezelőtt.

A tavalyi évhez is kapcsolódik valami áprilishoz. Gergő magzati élete tavaly áprilisban kezdődött. Valamikor. :) Mindenfajta számítások szerint április közepén, de ezt nem lehet pontosan tudni. Ennek sincs köze a négyes számhoz, csak úgy mondtam. :) Most ilyen visszatekintős kedvem van.

Ha már április 4., ha már évfordulók, nem bírom kihagyni... :)

Tavasz van :)

Múlt hét közepe táján megszületett bennünk az elhatározás, hogy amennyiben marad a napos idő, szombaton kitelepszünk Gödre. Nem volt konkrét terv, csak élvezni akartuk a kertet, a csendet, a jó levegőt. Egymástól függetlenül több ismerősünk fejezte ki a zöldbe vágyódását, így a végén összegyűltünk kb. 10-en. Már csak az kellett, hogy ne romoljon el az idő.

Pénteken elkezdtem aggódni, mert gyülekeztek a sötét felhők, de Péter megnyugtatott, hogy az előrejelzés pont ezt mondta: péntekre hűvösebbet, szombattól viszont újra napsütést. Furcsa mód tényleg megnyugodtam. Mintha az előrejelzés csalhatatlan volna. :)) Ebben az esetben valóban jónak bizonyult; szombat reggelre megérkezett a napsütés.

A tervezett 9 órai indulásból nem lett semmi. Nem is mi lennénk, ha sikerült volna. :) Szerencsére azért mi értünk elsőként a tett helyszínére, így volt időm étkezőt keresni Gergőnek. A ház január óta lakatlan, akkor költöztek ki a bérlők, és még nem találtunk újakat. Mivel egész télen csak minimálisan ment a fűtés, éppen csak annyira, hogy ne fagyjon szét minden, rettenetes hideg volt. Odakint melegebb volt. Jóval. Pont úgy érkeztünk, hogy Gergőnek eljött az evés ideje, így vele a karomban üldözött vadként kerestem a legmegfelelőbb helyet az evéshez. A nappaliban volt/van egy kényelmesnek látszó kanapé, de iszonyú hideg volt a házban, teljes harci díszben sem tudtam fél percnél tovább megmaradni, így az kilistázásra került. Kint melegebb volt, tehát azt kezdtem el kutatni, hogy lehetne megoldani a szabadtéri etetést. Mivel akkor érkeztünk, a kerti bútorok még nem voltak előszedve, letakarítva, így azok sem jöhettek számításba. Végül maradt Kisautó jól bevált hátsó ülése. Úgy látszik, Gödön ez a legjobb helyszín Gergő táplálására. :) Sikerült úgy megoldani, hogy ne sokkoljam túlságosan az első érkezőket, és mire a többiek megérkeztek, már végeztünk. A nap folyamán aztán volt tápszeres-cumisüveges etetés és a végén, amikor magunk maradtunk, egy kerti székes-teraszos is.

Jó kis nap volt. Hétágra sütött a nap, mindenféle sült kétféle módszerrel, a végén a fiúk-lányok pillecukrot pirítottak. :) Mivel minden elektromos volt, azt hittem, reméltem, kimarad a kerti partik szokásos hozományaként megjelenő füstszag, de a szakértők ragaszkodtak a pillecukor nyílt tűzön való pirításához, így megfüstölődtünk. Gergő is. :) Ha még csak füstszaga lett volna...! :) Enyhe női parfüm is körbelengte, valamint egy ismeretlen eredetű női hajszálat is találtunk a ruháján. Alaposan megvizsgáltam, rúzsfolt nem volt a nyakán. :) Hiába, a népszerűség... :))

Hatalmas alvást rendezett a teraszon (mózeskosárban), élvezte az őt körbevevő érdeklődést és hódolatot. :)) Csinálunk még ilyet, mert jó volt.