Tavaszi fáradtság

Jobbra dőlünk, balra dőlünk. Együtt vagy külön-külön. Kint vagy bent. Én kezdtem még akkor, amikor a sarkon sem látszott a tavasz; ritka az olyan nap, amikor egyetlen Gergő-evés során sem alszom be. Foggal fölfelé a kanapé háttámlájának támasztva a fejem vagy lefelé lógatva, mintha Gergőt nézném, pedig nem. :) Szinte tökélyre fejlesztettem az ülve alvást. :)

Péter a héten csatlakozott hozzám. Csütörtökön elég laza volt a napja, itthonról dolgozott, és amikor kicsit nyugalom volt, kihangosította a gépet, hogy azért észrevegye, ha keresik, és elvonult aludni. Miután Gergőnek esze ágában sem volt aludni, én sem tehettem, valakinek tartani kell vele a frontot. Nem úgy másnap! Ébredés és az első evés után Gergő csendben nézelődött a járókában, Péter pöckölte az egeret meg a billentyűzetet, én meg magamra húztam egy plédet, és hunytam egyet. Nem mondom, hogy aludtam, de már az is jó volt, hogy becsukhattam a szemem.

Ez a hülye időjárás nem segíti az éberségünket. Hol a szél fúj, hol esik az eső, hol szomorú az idő. Nem lehet így ébren maradni. Nem is kell. Persze, az jó lenne, ha arra ébrednék, hogy gőzölög az ebéd a tűzhelyen és csillog-villog az egész lakás, mert akkor azalatt is aludhatnék, amíg ezeket megcsinálom.

Néha eléggé szalad a lakás. Amikor úgy érzem, hogy elég jól állok, és már csak pár dolgot kell elpakolni ahhoz, hogy kihozzam a legjobbat a jelenlegi helyzetből, akkor valami mindig közbejön. A tiszta ruhákat meg kellene tanítani, hogyan kell összehajtani és elpakolni magukat, különben sosem költözünk vissza a hálószobába. Gergő születése után beköltöztem a gyerekszobában lévő másfél személyes ágyra, mivel abban biztosak voltunk, hogy az első naptól a saját ágyában kell aludnia, a nagyágyban csak bandázás lehet, de muszáj volt folyamatosan hallanom, ahogy levegőt vesz, mozgolódik. Az első napokban/hetekben ketten aludtunk a gyerekszobában, Péter pedig a hálószobában, de egy idő múlva úgy éreztem, el vagyunk szeparálva. Először csak 1-2 estére kértem Pétert, hogy aludjon bent, aztán abban egyeztünk meg, hogy amikor nem kell másnap korán kelnie, nem lesz nehéz napja, akkor bent alszik. Nem tudom, mikor történt, de észrevétlenül úgy alakult, hogy az lett természetes, hogy mindhárman a gyerekszobában alszunk. :)

Miután Gergő már jó ideje végigalussza az éjszakát (tulajdonképpen egy kezemen meg tudom számolni, hányszor ébredt magától, hogy enni akar), semmi sem indokolja, hogy vele aludjunk, itt az ideje visszaköltözni. Neki is jobb lenne, nem zavarnánk. Akármilyen halkan vonulunk be, amikor nekünk is fellövik a pizsamát, mégis keltünk némi zajt. Még egyszer sem ébredt fel ilyenkor, de nem kellene kísérteni a sorsot. Jobb lesz, ha mindenki a saját helyén tér nyugovóra. Bevisszük a bébiőrzőt, amint megnyikkan, az ágyánál termünk, nem olyan nagy a lakás, hogy mérhetően hosszabb idő alatt érjünk oda a hálószobából, mint most.

Péter már egy ideje forszírozza a költözést, emlegeti a kicsi helyet, a kevésbé kényelmes matracot. Tulajdonképpen egyetértek vele, de haladékot kértem Gergő 3 hónapos koráig. Miután ez már pár napja eljött, logikus lenne, hogy a helyünkön aludjunk. Az ok, amiért ez nem így van, az az, hogy nem érem utol magam a pakolásban. A hálószoba ugyanis észrevétlenül mosókonyhává alakult; mivel nem aludt ott senki -mostanában anyu sem-, a szárítóról csak az ágyra dobáltam a ruhákat. Annak is örültem, hogy ennyit meg tudtam tenni anélkül, hogy Gergő az egész környéket tájékoztatná arról, milyen sanyarú az ő sorsa, mert az anyja nem hagyja a dagadt ruhát másra. Az elmúlt pár napban ezeket az ágyra dobált ruhákat kezdtem el a helyükre pakolni, de sziszifuszi munkának tűnik, mivel amikor még 1-2 darab marad, jön a következő adag száraz ruha, amiket megint nem tudok elpakolni időhiány miatt. Remélem, Gergő első szülinapján már külön szobában alszunk! :)