Advent

Készen állok az idei adventre. Már amennyiben készen lehet állni a várakozásra. Tegnap összeállítottam az adventi asztaldíszt. Szigorúan nem koszorú. Jöhet a kérdés, hogy ha nem koszorút készítek, akkor egyáltalán minek, de annyi mondok rá, hogy csak. Csak, és kész... mert nekem ez tetszik. Hiába vettük meg az alapanyagokat múlt héten, az utolsó napig húztam a dolgot, egészen pontosan tegnap délután álltam neki. Nem tartott tovább 15 percnél.

Éppen itt volt Péter apuja, úgyhogy együtt meggyújtottuk az első gyertyát. Készült néhány kép Gergővel, az asztaldísszel és a meggyújtott gyertyával, aztán elfújtuk, nehogy idő előtt leégjen. Aztán este, amikor már besötétedett, újra meggyújtottam egy rövid időre, és elővettem az ablakdíszt azzal a céllal, hogy jól felrakom, de nem volt rá erőm. Még csak november van, ráérünk, de ismerem magunkat: ha most nem tesszük föl, az idén (is) nylonban ünnepelnek a díszek...

Nem az asztaldísz volt az első karácsonyi megmozdulásom. Még múlt héten, amikor itt volt anyu egy napra, megsütöttem a mézeskalácsot, azaz kipróbáltam. Nem vagyok rá büszke, mert nem saját receptből dolgoztam, még csak nem is receptből. Egyszerűen leemeltem a polcról Tante Nanny mézeskalácstésztáját, kinyújtottam, kiszaggattam, és megsütöttem. Aztán fogtam a -szintén előre gyártott- cukormázzal töltött dekortollat, és megrajzoltam néhány mézeskalácsot. Ez volt a főpróba. Bevált. Pár hét múlva újra sütök. Az idén erre van időm. Azt hiszem, nagyon mérges lennék, ha időt és energiát áldoznék a mézeskalácsra, aztán olyan lenne, mint néhány éve, amikor ölni lehetett volna vele, ha valakit fejbetalál...

Ha már tegnap úgy benne voltam a készülődésben, gondoltam egyet, és nekiálltam életemben harmadszorra saját bejglit sütni. Eddig felemás volt a siker, ugyanis amikor először sütöttem tök egyedül, akkor nagyon jól sikerült. Következő évben botrányos lett, égett a fejem, mert anyu szomszédasszonyának is ígértem belőle, így ő nem sütött. Szegények máig azt hiszik, hogy azt nevezem isteni bejglinek, arra vagyok büszke, pedig olyan rosszat még talán sosem ettem. Tavaly kimaradt, mert sem erőm, sem energiám, sem pedig időm nem volt rá. Örültem, hogy a Karácsonyt családi körben töltöm és nem a csecsemős nővérekkel. :)

Idén viszont semmi sem állt közém és az újabb saját bejgli közé. Kicsit repedt ugyan az oldala, de egyrészt nem szépségversenyre megyek vele, másrészt felvágva nem látszik. A lényeg, hogy finom lett. Még Péternek is ízlett/ízlik, aki bevallottan nincs oda a mákos dolgokért.

Jöhet a Karácsony, felkészültem! :)