Olyan nagyon régen írom ezt a bejegyzést, hogy néhány emlék elhalványodott, de megpróbálom összeszedni magam.
Valamikor 2 hete veszítettem el a fonalat. Közeledtünk a hétvégéhez, péntekre hivatalosak voltunk egy előrehozott Halloween buliba, a hétvégi menetrend nagyjából ötpercenként változott. Kezdtem szétesni. Ez volt az alaphelyzet, amikor Gergő úgy döntött, péntekre virradó éjjel nem óhajt aludni. 0.30 körül kipattant a szeme, és bármit csináltunk, nem aludt vissza. Megettem (többször is), ringattam, simogattam hasát-hátát, még énekeltem is neki (lehet, ezzel rontottam el végleg a dolgot), de semmi sem működött. Időnként Péter felváltott, hogy legalább le tudjak zuhanyozni. Kb. 3.30-ig ment a risza, amikor két vergődés közben váratlanul bealudt. Akkor már odaköltöztem mellé a takarómmal és a párnámmal, felkészültem, hogy ha végre elalszik, reggelig őrzöm az álmát. Nem mertem betenni a kiságyba, miután elaludt. Biztosan felkötöttem volna magam, ha a többórás altatás után a kiságyba vezető úton ébredt volna föl. Nem sok idő maradt az alvásra, ugyanis hiába riszált éjjel 3 órát, reggel ugyanolyan korán kezdte a napot, mint máskor. Nyilván egyikünk sem volt friss és üde. Gergő sem. Nem jött össze a normális délelőtti és délutáni alvás, az utóbbit 5-kor kezdte. Már lemondtunk az esti programról, mert egyrészt hullák voltunk (mondjuk, a zombijelmez megvolt), másrészt nem volt esélyes, hogy az úr időben felébred. Aztán másképp történt. 1 órával a tervezett landolási idő előtt jelzett, hogy kialudta magát, kezdődhet a móka. Gondoltunk egyet, és mégis elkezdtünk készülődni a buliba. Gyorsan befestettem a hajam (tudom, tudom, egy Halloween buliba pont jó a lenőtt haj...), közben kitaláltuk a jelmezeket: én előkaptam egy ősrégi fekete Promod ruhámat, aminek tépedt-loncsosnak tűnő az alja (boszorkány), Péter az övébe dugott egy kalapácsot (kalapácsos gyilkos), Gergő pedig kiskutya lett. Nem akartam összefesteni az arcát, kutyacucc meg nincs itthon, úgyhogy az volt a jelmeze, hogy ha megkérdeztük, mit mond a kiskutya, rávágja, hogy "Vá". Hát, nem vágta rá, cikiben hagyott minket, de elfogadták a jelmezt. :)
Szombaton bevásároltunk, pakolgattam, takarítottam, készültem a vasárnapra, ugyanis nagy esemény volt kilátásban. Végre meg tudtuk szervezni, hogy egy helyen és időben legyen Éviék Matyival, Mitziék Koppánnyal és mi Gergővel. Jól indult a nap. Minden sikerült, amit elterveztem, éppen csak a vendégvárós ruhámat nem öltöttem magamra. A gyerekek ismerkedtek, mi örültünk, hogy találkoztunk, amikor éreztem, hogy valami nem kerek. Iszonyú rosszul voltam. Egy ideig tartottam magam, mert mégis milyen már, hogy a házigazda kidől, de eljött a pont, amikor muszáj volt vízszintbe helyezkednem. A zsúrt gyakorlatilag végigfetrengtem, talán kétszer két percre sikerült csatlakoznom a bandához, annyit bírtam ülve. Háromszor vagy négyszer borultam a fehér porcelánistennő lábai(?) elé, mire képes voltam emberként viselkedni. Próbáltuk megfejteni a jelenség okát. Több variáció vetődött föl. A húgom első ötlete az idegkimerültség volt. Hm... eddig azt hittem, ez valami úri passzió, ami velem nem fordulhat elő, de be kell látnom, hogy az utóbbi időben valóban sok minden volt rajtam, és elsősorban nem Gergővel kapcsolatban, hanem úgy általában. Aztán ott van az is, hogy délelőtt sikerült ipari mennyiséget elpusztítanom a húgom zabpelyhes-aszalt barackos kekszéből. Tömény rost, én meg folyadék nélkül tömtem magamba. Okos. Ha ez a kettő nem lenne elég, napokkal az esemény után jutott eszembe, hogy aznap délelőtt főzés közben találtam a sütőben egy előző napról maradt rántott sajtot, és csak úgy melegítés nélkül elpusztítottam. Nem volt okos dolog ez sem, de akkor jó ötletnek tűnt. Szerintem ez a három esemény együttesen felelős a vasárnap délutáni állapotomért. Ha valaki kíváncsi, hogy kell bojkottálni egy régen várt programot, csak szóljon.... :S
Jó dolgok is történtek ám. Előző héten megrendeltük, szombaton pedig elhoztuk a karnisokat. Sokat, mert minden szobában lesz ám szép függöny. Majd egyszer. Most a karnisoknál tartunk, mert ez volt a keményebb dió. Egy ablak kivételével mindenhova fel van szerelve a konzol, a hálószobában már függöny is van. Tudom, hogy úgy lenne logikus, hogy az első függöny a gyerekszobába kerül, de azért kerül a hálószobába, mert ott aludtak a húgomék Matyival, aki mozinak használta az ablakot alvás helyett. Jé, autó... repülő... madár... bácsi...! Függöny felszerelve. Gondoltuk, most majd könnyebben és gyorsabban elalszik. Aha... Az előbbi mondat helyébe a Jé, kockás függöny! lépett. :D Imádom. :*
A következő hét nagyjából a romeltakarításból, lakásátrendezésből állt. Ha már el kellett húzni a cuccokat az ablakok elől, hogy oda lehessen tenni a létrát, és a bútorok is a nappali középén voltak, máshová tettük őket. Így lett a nappaliban gyereksarok járókával, zenélős kisszékkel, etetőszékkel, étkező a konyha és a nappali képzeletbeli válaszfalán, és nappali is lett kanapéval, fotellel. Most így jó. Szerintem kihoztuk a legtöbbet, amit ezekkel a bútorokkal lehet.
Gergő rosszabb-jobb éjszakákat produkál, észrevétlenül áttört a két felső kettese. Jó étvágya van, ami meg is látszik rajta, de nem extrém módon kövér. Éppen annyira, amennyire egy 10 hónaposnak kövérnek kell lennie, hogy ha majd elindul, legyen tartalék a mozgáshoz. Ha a bútorokba kapaszkodik, már simán végigmegy két szekrény és két szék mellett. Nem erőltetjük, tudja, ő, mikor jön el az ideje. A gyógytornász Anita szerint egyébként sem szabad úgy gyorsítani a járási folyamatot, hogy fogjuk a kezét vagy beletesszük a bébitaxiba (nem a lábbal hajtósra gondolok, hanem aminek kereke van, a gyerek csak beleül, és éppen csak a lábujjhegye ér le), mert akaratlanul is megemeljük, a bébitaxi alátámasztja, a gyerek lábujjhegyre kényszerül, megrövidül a vádlija, és nagyobb korában is lábujjhegyezve, ugrálva fog járni. Nem azt mondom, hogy minden gyerek így megy, akinek bébitaxija van, de nagy az esélye. Olyan lábbal hajtósat majd szeretnék Gergőnek, mert szerintem az nagyon vagány, amikor köröz vele a ház mellett. :) Persze, sanszos, hogy ilyet is örököl majd Matyitól, ahogy minden mást is. Nem volt semmi tervszerű abban, hogy másfél év van az unokatesók között, de nagyon jól jött ki, az biztos.
Az előbb még Halloweenre sütöttem kekszet, vasárnap meg karácsonyi holmikkal volt tele az IKEA. Gergő tegnap volt 10 hónapos. Anna holnap 11 éves lesz. Rohan az idő, az én hajam meg lobog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése