B terv

Gergő minden úszás után alszik. Egyrészt alaposan elfárad, másrészt olyankor van a délelőtti alvás ideje. (Mondjuk ilyen már nem nagyon van, mert mostanában tér át a napi két alvásról egyre, ami azt jelenti, hogy 3 variáció van: 1) alszik délelőtt ÉS délután; 2) alszik délelőtt VAGY délután; 3) egyáltalán nem alszik...) Úszás, öltözködés után megkapja a tízórai gyümölcsöt, aztán turbósebességgel elhúzunk a legközelebbi McDonald's-ba, hogy elérjük a reggelit (reggel általában nincs időnk reggelizni, mert 9-re oda kell érni az úszásra). Kap egy kis rágcsát (igen, néha sültkrumplit is, bármennyire ördögtől valónak tartom), mi megreggelizünk, aztán irány Kisautó. Itt hosszabb időt töltünk, bár nem lakunk messze. Az ok egyszerű: Gergő bealszik, amint beindul a motor. Ilyenkor szoktunk elintézni olyan dolgokat, amihez az egyikünk is elég, a másik maradhat Gergővel a kocsiban. Amikor megvettem mindent az Ázsia boltban, amit szerettem volna, vettem akciós bébiételt a Rossmannban, Péter megszerezte a cserekonzolt a függönyboltból, és Gergő még mindig aludt, kellett egy B terv. Abban egyetértettünk, hogy nem ébresztjük föl.

Péternek eszébe jutott, hogy hallotta a rádióban, hogy Szentendre főterén felállítanak valami gyertyát (vagy koszorút... nem emlékezett pontosan), és mivel holnap kell meggyújtani az első gyertyát, talán már készen is van. Nézzük meg! Odaérve Péter mélységes megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy kiterjesztették a parkolóövezetet, alig találtunk olyan utcát, ahol díjmentesen letámaszthattuk Kisautót. Végül sikerült, babakocsiba tettük Gergőt, bebugyoláltuk lábzsákba-takaróba, kesztyűt is kapott. Alig látszott ki, de legalább nem fázott. Legalább ő nem, mi ugyanis szétfagytunk. Jót sétáltunk, de rosszul időzítettük a látogatást. A kirakodóvásár még csak félig volt készen, sok standot akkor szereltek össze. A nagy gyertya sehol sem volt, hiába kerestük. Találtunk ugyan egy nagy betlehemet, de az egyrészt egyikünket sem mozgat meg különösebben, másrészt körbeállta egy csapat turista, éppen csak a jászol teteje látszott. Amiért érdemes volt kimenni, az a borlekvár. Kaptunk kóstolót, aztán hazafelé ismét arra jártunk, és beugrott a szatyorba egy fehérborból készült változat. Nagyon finom. Nincs benne semmi zselésítő cucc, annyi a trükk, hogy sokáig kell főzni. Nyilván nem ilyen egyszerű, de hiába mondta volna részletesebben a hölgy, úgysem jegyeztük volna meg. A lényeg, hogy finom. :)

Amikor megéheztünk, elkezdtünk olyan helyet keresni, ahol mindenki talál magának ehető dolgot, nincs füst, babakocsival betámadható, és nem hagyjunk ott egy havi fizetést. Szentendrén ilyet nem találtunk, úgyhogy úgy döntöttünk, elindulunk hazafelé, és inkább a Pastramit próbáljuk ki. Régen beszélünk már róla, hogy ki kellene próbálni. Éhesek voltunk, főtt kaja nem volt otthon, órák múlva tudtam volna pattintani, az meg sok. Úgy döntöttünk, egyszer élünk, megpróbáljuk. Bementünk. Kiderült, hogy jó lett volna asztalt foglalni, de tudtak nekünk szerezni egy apró asztalt az ablak mellett. Éppen elég volt. Kaptunk gyerekszéket is. Amint elültünk, azonnal elkezdtem Gergőt etetni, mert már tombolt az éhségtől. Ennek megfelelően csak egy felületes pillantást tudtam vetni az étlapra, nem láttam túl sok nekem valót rajta. Kicsit elkedvetlenedtem, de kértünk segítséget a pincértől, aki pillanatokon belül elkezdett mindenfélét ajánlani. Miután körbejártuk, hogy a húson kívül a gomolya és a kecskesajt sem nyerő, sült camambert mellett döntöttem. Salátát kínáltak hozzá. Kicsit aggódtam, hogy nem lesz elég, de nagyon is az volt. Miután ilyen segítőkész volt a pincér, bevállaltam, hogy kérek tőle olyan kávét, amilyet szeretek, és amilyen még sehol sem tudtak nekem adni, csak a McCaféban. Olyan hosszú kávéról van szó, ami sokkal hosszabb annál, amit a legtöbb helyen adnak. Nem tesznek bele elég vizet, legalábbis nekem nem eleget. Előadtam a srácnak a kérésem, ő bólogatott, és kihozta a tökéletes kávét. Szabadkozva tette le a csészém mellé a nagy barna cukros tartót, mert nem merte ígérni, hogy a zacskóban valóban igazi barna cukor van, de a tartóban biztos. Csodálkozva kérdeztem Pétertől, hogy kért-e barna cukrot, mert én nem hallottam. Mondta, hogy nem. Elképedve néztünk a pincérre, aki rávágta, hogy nála ez alap, a feleségének sem enged másmilyen cukrot inni/enni. Leesett az állam. A csodálkozástól egy szót sem tudtam szólni, csak valami olyasmi jött ki a számon, hogy aztamindenit... :) Ez ám a kiszolgálás! Minden szempontból jól vizsgázott a Pastrami: van vegakaja, gyereksarok, gyerekülés, a kiszolgálás tökéletes és gyors. Mi kell még? Ja, az árak... nem a legolcsóbb hely, de nem is extrém módon drága. Nem mondom, hogy minden héten ide fogunk járni, de ha úgy adódik, tudjuk, hogy ide jöhetünk. :) Majdnem kihagytam, hogy kiírták az ajtóra, hogy délután 5-ig nem lehet rágyújtani bent. Nekünk így jó volt, nem terveztük, hogy tovább maradunk. :)