Néhány hete tett néhány esetlen lépést, és bár nagyon örült(ünk) neki, hosszú ideig hanyagolta a dolgot. Aztán a szülinapja környékén újra nekiveselkedett. Csak néhány lépés megint, de megmutatta, hogy nem felejtette el. Múlt hét közepe táján észrevehetően bátrabb lett. Lépést lépés követett, és a két mutatóujját a magasba tartva métereket sétált a nappaliban. Még nem fejtettem meg, hogy miért kell a két ujjának a plafon felé néznie, de talán egyensúlyi oka van. Mindenesetre nagyon édes. Főleg, hogy hangosan nevet hozzá. Nyilván azért nevet, mert mi is ezt tesszük. :)
Napközben, ha éppen nincs főzés-takarítás-mosás porondon, akkor rendszerint leköltözöm a padlóra, Gergő pedig jön-megy bútortól bútorig, foteltól hozzám, tőlem a szekrényig. Mindenfelé. Nem járkálok vele a lakásban a két kezét fogva. Több okból sem. Egyrészt azért, amit a gyógytornász Anita mondott, hogy ilyenkor sokszor nem vesszük észre, de a karjánál fogva feljebb emeljük a gyereket, ő lábujjhegyre áll, ezáltal megrövidülnek az izmok a vádlijában. Másrészt önző módon nem akarom rászoktatni a vezetgetésre, mert akkor egész álló nap kísérgethetem, amíg valamelyikünk össze nem csuklik. :)
Nem tudom, ezt miért fejtettem ki, mert nem is erről akartam megemlékezni. Sokkal inkább arról, hogy megvettük élete első saját (értsd: nem örökölt) cipőjét. Vettünk már ugyan egy mamuszt, de az inkább papucs, úgyhogy nem ér. Volt már ugyan cipő Gergő lábán, de főleg csak azért, hogy ne fázzon a lába, de miután beszereztük a mamuszt, inkább azt adtuk rá. Mindegy volt, hogy nincs merev talpa, mert úgysem tudott járni. Akkor. Most viszont már jön-megy. Igaz, hogy egyelőre a lakásban, mert annyira még nem biztos a mozgása, hogy elsétáljak vele a kistescóig, de megszavaztunk neki egy cipőt. Úgyis kapott Karácsonyra, szülinapra a nagyszülőktől rávalót, legalább meg tudjuk mutatni, mit vettünk belőle. :)
Konkrét elképzeléssel mentünk be a Váci úti Brendonba: olyat akartunk, aminek nincs boltozatemelő része, mert azt is elmondta nekünk Anita, hogy a járás kezdetekor nem jó a boltozatos cipő, mert túlságosan alátámasztja a talpat, nem alakulnak ki az izmok, lúdtalpas lehet a gyerek. Még itthonról kiválasztottam néhány cipőt a honlapról. A boltban aztán lekaptam 3 három legjobban tetszőt, és kértünk belőle méretet. 21-es, basszus, 21-es lába van az alig 1 éves gyermekemnek. :) Szerencsére hozzáértő eladót fogtunk ki, mert amikor meghallotta az eszmecserénket a boltozatról és annak üdvözítő hiányáról, csak annyit kérdezett, hogy tud-e már járni Gergő vagy csak totyog. Miután mondtuk, hogy leginkább az utóbbi, rávágta, hogy egyetlen cipőt javasol a kikértek közül, mert az kifejezetten tanulócipő, most mehet vastag zoknival, és tavasszal is jó lesz vékonyabbal. Boltozat nuku, viszont a bokáját tartja, ideális. Az orrán figyelő teherautó pluszpont. :) Fájdalmas búcsút vettünk a dizájn miatt kedvenc birkástól, és gyorsan beleszerettünk a teherautósba. Kész. Soha ilyen gyorsan nem vettem cipőt. :) Péter felvetette, hogy vegyünk a birkásból egy bazinagyot jövőre, de a csajjal együtt gyorsan lebeszéltük. Édes a birkás, de ki tudja, mekkora lába lesz Gergőnek jövőre, meg aztán lehet, sokkal édesebb lesz a jövő téli kollekció. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése