Bécs-Pozsony emlékképek

Már két hétnél is több, hogy kimentünk a bécsi adventi vásárra. Az emlékek fakulnak, lehetetlen minden percet felidézni, de néhányat szeretnék megőrizni, megjegyezni.

A pandorfi outletben van ugyan nemdohányzó hely a kávézóban, csak nagyjából semmi értelme, mert mire oda eljutsz, át kell menned a fóliával téliesített teraszon vagy az üvegajtóval elválasztott részen. Mindkét helyen lehet dohányozni, ráadásul a belső dohányzó rész üvegajtaja sarkig tárva volt, tehát SEMENNYIRE  sem volt elválasztva. Ugyanitt magyarul tudtunk kávét rendelni, ami nekem nagy segítség, mert nem vagyok egyszerű eset kávéilag (sem). :)

Összetört egy álom. Olyan értelemben csalódás volt nekem Bécs, hogy volt egy romantikus elképzelésem. Ha nem vesszük figyelembe az -ezelőtt- egyetlen bécsi látogatásomat, ami nagyjából-egészében a Mariahilfer strasse végigjárásáról szólt, akkor csak filmekből és képekről ismertem eddig Bécset és valahogy úgy képzeltem, hogy az egész város olyan, mint egy operettdíszlet. Nem olyan. :) Az tény, hogy tele van szép épülettel, ami símán elmenne egy operettbe, de azért nem egy nagy operett az egész város. :)

Pozsony nagyon kicsi, főleg az óvárosi rész, az viszont nagyon hangulatos. Átmentünk egy boltíves kapun és mintha egy másik városba csöppentünk volna. Feltűnt, hogy a sörözők/pubok/éttermek előtt dohányoznak az emberek. Nem volt különösen meleg (egyáltalán nem), nem lehetett olyan jó buli, arra engedett következtetni, hogy valószínűleg bent nem lehet. Amikor aztán kiválasztottunk egy helyet és beültünk -többek között- egy sültkrumplira,  megkérdeztem a pincért, hogy jól gondolom-e. A válasz az volt, hogy természetesen nem lehet dohányozni a beülős helyeken, hiszen ez az Európai Unió. :)

Hiába tanultam hosszú évekig oroszt, hiába szláv nyelv a szlovák is, idegesítően nem értek belőle egyetlen szót sem. A kávézóban rámutatással rendeltem süteményt a kávé mellé (amit Pétert rendelt nekem angolul, mert arra is képtelen voltam). A csúcs az volt, amikor a női WC ajtaján találtam egy írást és egy -a férfi WC felé mutató- nyilat. Kb. sejtettem, hogy rossz a WC és a másikat kell használni, de azért csak úgy nem mertem bemenni. Egyrészt mi van, ha rosszul sejtem, másrészt mi van, ha közben valaki bejön. Nem tudom, melyikünk érezte volna magát kínosabban: én, mert rányitok egy piszoározó pasira (a piszoáros részből nyílik a WC), vagy a pasi, akire rányitok A FÉRFI WC-BEN. :) Végül Pétert hívtam segítségül, hogy őrizze az ajtót. :)

A pozsonyi várban Szvatopluk szobrát találtuk. Péter első kérdése az volt, hogy Őt nem lenyomtuk? Ha nem is pont így... :)

2013. november 17-én (vasárnap) délután dobtuk be a megcímzett-felbélyegzett képeslapokat a pozsonyi vár bejárata előtti postaládába. Azóta sem érkezett meg. Egyik helyre sem.

Egy közel hároméves gyerekkel ugyan nem sétagalopp egy ilyen túra, de nem is lehetetlen küldetés. Csak meg kell találni azokat a dolgokat, amik őt is érdeklik, azaz olyanokat is találni. :)