Hetekkel korábban megbeszéltük, hogy legyen idén a készülődés, mert a tavalyi csapnivaló volt. Ennek megfelelően 24-én azzal kezdtük a napot, hogy elpakoltam a fa helyének kinézett szekrényről és letakartam egy karácsonyi terítővel. Péter behozta a fát, és amíg beállította a talpba, mi Gergővel drótkampókkal láttuk el a díszeket (újakat vettünk, mert a tavalyi arany színűek nem megfelelőek), azaz inkább csak én, mert Gergő az első sikertelen próbálkozás után feladta és csak adogatta. :) Délre fel is volt díszítve a fa, ebédre -úgy emlékszem- sütőtökös édesburgonya krémleves volt. Legnagyobb megdöbbenésünkre Gergő jelezte alvási igényét, ami nagyon jól jött, mert még nem voltak becsomagolva az ajándékok. Csomagoltam, Péter kezelte a celluxot (allergiás vagyok rá) és majdnem végeztünk, amikor Gergő felébredt. Szerencsére azokkal kezdtük, amit tőlünk kapott (azokat az ajándékokat is mi szereztük be, amit mástól kapott), így csak annyi időre kellett Péternek lefoglalni, amíg mindent behurcoltam a hálószobába és bezártam az ajtót.
Lassan közeledett az este, de még fogalmam sem volt, hogy kerülnek az ajándékok a fa alá. Azt már korábban tisztáztuk, hogy aznap este a Télapó ajándékot hoz a -jó- gyerekeknek (hozzánk nem jönnek angyalkák, se Jézuska), akit véletlenül sem téveszt össze a Mikulással (a Bogyó és Babócában is kijavítja, hogy nem a Télapó az, aki ajándékot tesz a csizmákba, hanem a Mikulás :D). Estefelé a hálószobában csomagoltam azokat az ajándékokat, amikre délután nem maradt idő. Hallottam, ahogy Péter nagyon harcol az ellenálló Gergővel a csinos ruhába öltözés témakörében. Amikor végeztem és jöttem kifelé, hirtelen ötlettől vezérelve megráztam az előszobában állomásozó kerámiacsengőt. Gergő azonnal vigyázzba vágta magát és kérdezgette, ki volt az. Rávágtam, hogy a Télapó nagyon közel jár, keresi a jó gyerekeket. Bejött a blöff. Egészen az anyuékkal való másnapi karácsonyozásig el lehetett adni a közeledő Télapó sztoriját egy-egy megfelelő időben megrázott csengővel. :) Egyetlen egyszer buktam le majdnem., amikor azt hittem, az arcán pörög valahol, de kerek szemekkel meredt rám, amikor megfordultam... kezemben a csengővel. Reflexből azt mondtam, hogy jeleztem a Télapónak, hogy itt is van egy jó gyerek, nehogy kihagyja a mi lakásunkat. Erre végre hajlandó volt megengedni Péternek, hogy ünnepibe öltöztesse, én pedig becsempészhettem a szajrét a fa alá. Volt nagy öröm, amikor megtalálta a dobozokat. Kapott mozdonyt (elmaradhatatlan), és amikor pontosan azt kapta, amire számított (ilyenek ezek a pirosruhás fazonok... ööö... vagy kik, mert azt nem definiáltuk, hogy néz ki a Télapó, mert nem érdekli :D), boldogan ismételte a nevét.
(Pár nappal korábban a következő beszélgetés zajlott le:
Gergő telefonon Hironak, az aktuális mozdonynak, aki küldi maga helyett a többieket mindenféle ünnepre: -Szia Hiro. Szófogadó vagyok. Azért hívlak, hogy küldjél nekem Hank-et.
Péter elváltoztatott hangon Hiroként: -Szia Gergő. Sajnos, Hank-et nem tudom küldeni. Valaki mást küldhetek helyette?
G: -Hmmmm... adom apát. (Átadja a kagylót)
P: -Szia Hiro. Nem tudod Hank-et küldeni? Valaki mást tudsz küldeni? Igen? Őt? Nem, nem mondom meg. Szia!
Gergő a háttérből: -Neville az, apa? Ugye, Neville az?
Már nem emlékszem, hogy szerelte le Péter a további kérdezősködést, de nem került szóba 24-ig.)
Kapott két legoutat (amivel nem nagyon tudott mit kezdeni, mert másnap kapta meg hozzá a legocuccokat) gyurmát és Angry Birds puhafigurákat. Az ünnepi vacsoránk zöldséges tészta volt, mert Gergő uborkás tésztát rendelt (cukkinis, de nem lombozzuk le), amit most felturbóztam gombával, hogy kiadósabb legyen.
Másnap folytattuk az ünneplést anyuékkal. Megint nem lett tökéletes a nap, ahogy eddig sosem, de mindig remélem a legjobbakat. Idén végre rendesen elfértünk, a ebédet anyu hozta (én úgysem tudnék megfelelőt főzni, mert nagyon máshogy és másokat eszünk... átlagos családi összeröffenést vallalok, de Karácsonyt nem), mégis hibáztunk. Hibáztunk, mert Péter nem kért töltöttkáposztát (csak 3 éve mondjuk folyamatosan minden sátoros ünnepen, hogy nem szereti), se töltött pulykát (ugyanannyiszor ismétlegetjük ezt is). Érkezéskor a fiúk lefoglalták a srácokat, mi becsempésztük az ajándékokat a fa alá, aztán lehetett bontogatni. Választhattuk volna először az evést is, de tapasztalatból tudjuk, hogy az nem járható út, mert akkor kezelhetetlenek a srácok. Így viszont örültek az ajándékoknak, mi ehettünk, és amikor megéheztek, csatlakoztak. Kapott legocuccokat, még mozdonyt és még gyurmát. A fiúk lementek a játszótérre és már majdnem csatlakoztunk hozzájuk, amikor a sógorom és az unokaöcsém jött fölfelé, mert az utóbbi leesett a mászókáról (nem részletezném, mert felhúzom magam, de nem az én dolgom), utána Gergő is fel akart jönni, hogy megpuszilja az unokatesója fájó hátsóját. A sebesült szeretett volna aludni, az apja inkább indult volna, mert késő volt az alváshoz. Nem akartam beleszólni, csak a húgomnak mondtam halkan, hogy szerintem tök mindegy, nálunk alszik a gyerek vagy a kocsiban, amit a sógorom is belátott, így hagyták aludni félórát. Nyilván Gergő is elaludt, és nem akartuk, hogy arra ébredjen, hogy elmentek a húgomék, így őt is ébresztettük. Legalább látta anyu, hogy nem a levegőbe beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy Gergőt nem lehet felébreszteni idő előtt.
Az altatás ezek után borzalmas és hosszadalmas volt. Az az igazság, hogy már elfogadtuk, hogy Gergő hamarabb fogja elhagyni a délutáni alvást a szokásosnál (mi a szokásos?), de nem ez lenne az egyetlen dolog, amit nem úgy csinál, mint a többiek. Ez viszont már egy másik történet.
Már egy ideje fogalmazódik bennem a gondolat, amit végül anyu mondott ki, ha nem is pont úgy, ahogy én gondoltam, hanem egy másik családon keresztül. Azt mesélte, hogy az egyik barátnője minden évben összerántja a lányait a családdal, elmennek wellnessezni, senki sem főz, senki sem vágja puccba a lakást (a kelleténél jobban), mindenki lazul. Valami ilyesmi tetszene, de nem erőszakolhatom rá a többiekre. 24-én mindenki otthon van, aztán másnap mehetünk lazulni. Jó lenne...
Lassan közeledett az este, de még fogalmam sem volt, hogy kerülnek az ajándékok a fa alá. Azt már korábban tisztáztuk, hogy aznap este a Télapó ajándékot hoz a -jó- gyerekeknek (hozzánk nem jönnek angyalkák, se Jézuska), akit véletlenül sem téveszt össze a Mikulással (a Bogyó és Babócában is kijavítja, hogy nem a Télapó az, aki ajándékot tesz a csizmákba, hanem a Mikulás :D). Estefelé a hálószobában csomagoltam azokat az ajándékokat, amikre délután nem maradt idő. Hallottam, ahogy Péter nagyon harcol az ellenálló Gergővel a csinos ruhába öltözés témakörében. Amikor végeztem és jöttem kifelé, hirtelen ötlettől vezérelve megráztam az előszobában állomásozó kerámiacsengőt. Gergő azonnal vigyázzba vágta magát és kérdezgette, ki volt az. Rávágtam, hogy a Télapó nagyon közel jár, keresi a jó gyerekeket. Bejött a blöff. Egészen az anyuékkal való másnapi karácsonyozásig el lehetett adni a közeledő Télapó sztoriját egy-egy megfelelő időben megrázott csengővel. :) Egyetlen egyszer buktam le majdnem., amikor azt hittem, az arcán pörög valahol, de kerek szemekkel meredt rám, amikor megfordultam... kezemben a csengővel. Reflexből azt mondtam, hogy jeleztem a Télapónak, hogy itt is van egy jó gyerek, nehogy kihagyja a mi lakásunkat. Erre végre hajlandó volt megengedni Péternek, hogy ünnepibe öltöztesse, én pedig becsempészhettem a szajrét a fa alá. Volt nagy öröm, amikor megtalálta a dobozokat. Kapott mozdonyt (elmaradhatatlan), és amikor pontosan azt kapta, amire számított (ilyenek ezek a pirosruhás fazonok... ööö... vagy kik, mert azt nem definiáltuk, hogy néz ki a Télapó, mert nem érdekli :D), boldogan ismételte a nevét.
(Pár nappal korábban a következő beszélgetés zajlott le:
Gergő telefonon Hironak, az aktuális mozdonynak, aki küldi maga helyett a többieket mindenféle ünnepre: -Szia Hiro. Szófogadó vagyok. Azért hívlak, hogy küldjél nekem Hank-et.
Péter elváltoztatott hangon Hiroként: -Szia Gergő. Sajnos, Hank-et nem tudom küldeni. Valaki mást küldhetek helyette?
G: -Hmmmm... adom apát. (Átadja a kagylót)
P: -Szia Hiro. Nem tudod Hank-et küldeni? Valaki mást tudsz küldeni? Igen? Őt? Nem, nem mondom meg. Szia!
Gergő a háttérből: -Neville az, apa? Ugye, Neville az?
Már nem emlékszem, hogy szerelte le Péter a további kérdezősködést, de nem került szóba 24-ig.)
Kapott két legoutat (amivel nem nagyon tudott mit kezdeni, mert másnap kapta meg hozzá a legocuccokat) gyurmát és Angry Birds puhafigurákat. Az ünnepi vacsoránk zöldséges tészta volt, mert Gergő uborkás tésztát rendelt (cukkinis, de nem lombozzuk le), amit most felturbóztam gombával, hogy kiadósabb legyen.
Másnap folytattuk az ünneplést anyuékkal. Megint nem lett tökéletes a nap, ahogy eddig sosem, de mindig remélem a legjobbakat. Idén végre rendesen elfértünk, a ebédet anyu hozta (én úgysem tudnék megfelelőt főzni, mert nagyon máshogy és másokat eszünk... átlagos családi összeröffenést vallalok, de Karácsonyt nem), mégis hibáztunk. Hibáztunk, mert Péter nem kért töltöttkáposztát (csak 3 éve mondjuk folyamatosan minden sátoros ünnepen, hogy nem szereti), se töltött pulykát (ugyanannyiszor ismétlegetjük ezt is). Érkezéskor a fiúk lefoglalták a srácokat, mi becsempésztük az ajándékokat a fa alá, aztán lehetett bontogatni. Választhattuk volna először az evést is, de tapasztalatból tudjuk, hogy az nem járható út, mert akkor kezelhetetlenek a srácok. Így viszont örültek az ajándékoknak, mi ehettünk, és amikor megéheztek, csatlakoztak. Kapott legocuccokat, még mozdonyt és még gyurmát. A fiúk lementek a játszótérre és már majdnem csatlakoztunk hozzájuk, amikor a sógorom és az unokaöcsém jött fölfelé, mert az utóbbi leesett a mászókáról (nem részletezném, mert felhúzom magam, de nem az én dolgom), utána Gergő is fel akart jönni, hogy megpuszilja az unokatesója fájó hátsóját. A sebesült szeretett volna aludni, az apja inkább indult volna, mert késő volt az alváshoz. Nem akartam beleszólni, csak a húgomnak mondtam halkan, hogy szerintem tök mindegy, nálunk alszik a gyerek vagy a kocsiban, amit a sógorom is belátott, így hagyták aludni félórát. Nyilván Gergő is elaludt, és nem akartuk, hogy arra ébredjen, hogy elmentek a húgomék, így őt is ébresztettük. Legalább látta anyu, hogy nem a levegőbe beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy Gergőt nem lehet felébreszteni idő előtt.
Az altatás ezek után borzalmas és hosszadalmas volt. Az az igazság, hogy már elfogadtuk, hogy Gergő hamarabb fogja elhagyni a délutáni alvást a szokásosnál (mi a szokásos?), de nem ez lenne az egyetlen dolog, amit nem úgy csinál, mint a többiek. Ez viszont már egy másik történet.
Már egy ideje fogalmazódik bennem a gondolat, amit végül anyu mondott ki, ha nem is pont úgy, ahogy én gondoltam, hanem egy másik családon keresztül. Azt mesélte, hogy az egyik barátnője minden évben összerántja a lányait a családdal, elmennek wellnessezni, senki sem főz, senki sem vágja puccba a lakást (a kelleténél jobban), mindenki lazul. Valami ilyesmi tetszene, de nem erőszakolhatom rá a többiekre. 24-én mindenki otthon van, aztán másnap mehetünk lazulni. Jó lenne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése