Szekrény

Készen van a hálószobaszekrény. Én is látom, hogy nem tökéletes, de jobban érdekel az, hogy egyáltalán van. Péter észrevett néhány hibát -persze, mindet csak azután, hogy hazament az asztalos-, és azon melegében vissza is akarta hívni az asztalost. Szerencsére nem tette, de még elalvás előtt is ezen puffogott. Az eredmény: valamikor a héten érkezik az asztalos. Újra. Meglátjuk, mit alkotnak ők ketten. Mármint Péter és az asztalos. Intéznek, amit akarnak, én csak azt látom, hogy van szekrény, bele lehet pakolni. :)

Ma már nem, de a héten befejezzük a hálószoba festését, közben bepakolunk a szekrénybe, amit tudunk, és kezdhetjük a gyerekszobát. Már összeírtam, mire van még szükségünk, azaz szükségE a gyereknek, azokat is elkezdjük beszerezni. Már nincs sok időnk. :) Holnapután december. Érzésem szerint az utolsó hónap, mármint ebben a formá(m)ban. :))

Esik :)

Két hete még lenge ruhában lejtettünk a Városháza felé, tűzött a nap. Múlt héten már nem volt kifejezetten tavaszi idő, bár volt még némi napsütés. Lassan, de biztosan hűvösebb lett. Itt-ott már volt némi hó is az országban, de még nem maradt meg. Ma viszont megérkezett. Nem lakunk a hegyekben, csak elképzelni tudom, arrafelé mi lehet, ha nálunk ekkora a hó. Kora este még havas eső esett, de a földre érve csak a víz maradt belőle. Gondoltam, ez az a nagy hó, amit jósoltak mára. Nagy bátran kint hagytam a ruhákat a szárítón az erkélyen. Elbíztam magam. A Megasztár alatt nem néztem ki az ablakon, rátapadtunk a képernyőre. Aztán kinéztem. Nem voltam benne biztos, hogy jól látok.

Puha fehérség borít mindent. Szeretem. Tetszik. Tudom, hogy ez nem marad meg Karácsonyig, de akkor is örülök neki. Azt csak remélni tudom, hogy a népi bölcsesség szempontjából nem számít, hogy Katalin-nap után közvetlenül leesett a hó. Aznap nem esett, hanem kifejezetten enyhe idő volt. Remélem, az ér! :)

Persze, az erkélyen hagyott száradó törölközőkre is jutott a hóból. Becibáltuk a szárítót, most -jobb híján- az előszobában folytatják, vagy inkább elölről kezdik a száradást. :)

Alakulunk

Ma reggel megérkezett a hálószobaszekrény. Nem könnyítettük meg a saját dolgunkat, azaz hiába kellett korán kelni, nem tértünk időben nyugovóra. Valamelyik helyszínelő stáb valahányadik ismétlésén aludtam be, Péter még nézte, mert a céges biliárd miatt lemaradt az esti adásról. Helyszínelők nélkül pedig nem élet az élet. :)))

Tegnap (is) festettünk a hálószobában, a festékszag miatt a nappaliban vertünk éjszakai sátrat. Imádom a frissen festett fal szagát (illatát?), de belátom, hogy alváshoz nem ideális. Szerencsére éppen annyi hely van még a nappaliban, hogy ki tudjuk húzni a kanapét. Talán még a konyhában van némi szabad padlófelület, a többi tele van ezzel-azzal. Előtte nem is gondoltunk rá, csak amikor megérkezett a bútor, hogy ez nem IKEA-s, még véletlenül sem lapraszerelt, fogalmunk sincs, hova tesszük. Már javában jártak a fiúk a lifttel fel és le, amikor még mindig nem volt meg a koncepció. Aztán bevillant. Miért ne hagyhatnánk a folyosón? Mindössze két napról van szó, vasárnap jön az asztalos beszerelni a szekrényt. A nap folyamán már többször ellenőriztük, megvan-e a szekrény. Ha meghalljuk, hogy nyílik a liftajtó, már kint is van a fejünk a folyosón. Tiszta szerencse, hogy tényleg csak két napról van szó. :))

Ma befejeztük annak a falnak a festését, ami feltétlenül szükséges a szekrény beállításához, mivel az lesz mögötte, beszerelés után már nehézkes lenne a festés. Örülünk, mert felkenés után is olyanok a színek, amilyet szerettünk volna. Egészen jól haladunk. Még a végén készen lesz a gyerekszoba időre. :)

Még az sem rontotta el a mai nap örömét, hogy másfél órát kellett várni a pizzagolyóra. Mondjuk, nem is javította a hangulatot...

Katalin

Szeretem a népi bölcsességeket. Lehet legyinteni rájuk, de nem néhány év alatt alakultak ki, hosszú évtizedek megfigyelésein alapszanak. Egészen kicsi koromtól ismerem a mondást, miszerint ha Katalin locsog, akkor Karácsony kopog. Sokáig azt hittem, konkrétan esőnek kell esnie ezen a napon, de ma már úgy sejtem, elég az enyhe idő is. Ha valóban elég, akkor Karácsonykor igen piros lesz az orrunk, ha kimerészkedünk, mert a pár napos esős-szomorú idő után ma kisütött a nap. A lakásból nézve kifejezetten tavasziasnak tűnik. Persze, nem gondolom, hogy le lehet dobni a kabátot, de ahhoz képest, hogy november vége van, igenis szép idő van, és ez jó. Tetszik. Legyen csak hideg Karácsonykor, essen a hó! Legyen szép! Nem félek attól, hogy esetleg nem jutunk el a kórházba a hó miatt, mert száraz úton alig 10 perc a menetidő, nehezített pályán sem lehet több 20 percnél. Az még pont belefér. Nem lakunk se hegytetőn, se völgyben, se a világvégén. Ettől nem félek.

Van más. Eddig nem féltem a szüléstől. Úgy képzeltem, hogy valamiből kiderül, hogy jönni akar a gyerek, szépen bemegyünk a kórházba, minden jó ütemben halad, rövid szenvedés és minimális fájdalom után megszületik. Mindenki boldog. Az utóbbi napokban kezdett elfogni a kétség, hogy talán ez nem lesz ilyen egyszerű. Odáig jutottam, hogy elgondolkoztam a málnalevél tea beszerzésén és a fogyasztásának elkezdésén, mert az állítólag sokat segít. 4 héttel a kiírt időpont előtt ajánlatos elkezdeni, de én olyan erősen érzem, hogy a két ünnep között akció lesz, hogy a napokba el akartam kezdeni a teát. Anyu és Péter együttesen győztek meg, hogy nyugodjak le, kezdjem csak a kiírt időponthoz képest 4 héttel korábban. Hát, jó. Ezt a pár napot már kibírom.

Egyre inkább érzem, hogy kicsi már a hely odabent. Nem nekem kicsi -a szerveim szerintem együttesen nem nagyobbak egy almánál, az meg nem foglal sok helyet-, hanem a gyereknek. Ha ébren van, folyamatosan próbálja bővíteni a lakosztályt. Éjszaka már igazán egyik oldalamon sem engedi az alvást, mindig ott kaparászik, ahol matrac általi nyomást érez. A babzsák párnát sem szereti; amikor végre viszonylag kényelmesen elhelyezkedem, néha úgy érzem, mintha két kézzel tolná a párnát belülről. Háton nem fekhetek, a védőnő megkongatta a vészharangot, hogy nagyon árt a derekamnak, és mivel alapból derékfájós vagyok, jobb vele vigyázni. Marad az állva alvás, esetleg ülve, de talán az lenne a legjobb, ha technikai órákat vennék egy denevértől.

Mindemellett zajlik a lakásfelújítás. Holnap reggel (hajnali) 8-kor érkezik a hálószobabútor. Hétvégén jön az asztalos beszerelni, utána kezdhetjük a bepakolást. Nagyon remélem, hogy irdatlan sok cuccot fog elnyelni, és végre véget ér a gyerekszoba raktár mivolta. Éppen ideje lenne. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk az ügy érdekében. :)

November

Húzogatom a szám az eső miatt, és igen fájlalom, hogy nem lehet rendesen teregetni az erkélyen, mert bever az eső, de tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy eddig nem ez volt a helyzet. El kell fogadnom, hogy megérkezett az igazi november, csak nehéz. El voltunk kényeztetve az enyhe idővel, és most nyafogunk, amikor ennek vége.

Van azért olyan is, aminek örülni lehet. Tegnap jelentkezett az asztalos. Valamikor a hét közepén hozza a szállító a bútort, ő pedig a hétvége folyamán jön szerelni. Ahhoz képest, hogy azt mondta, kb. 2 hét, amíg a faanyag megérkezik, ez nagyon jó hír. Most mi jövünk, azaz rendbe kell tenni a szekrény helyét a hálószobában. Nem fogunk unatkozni a héten: festünk, pakolunk (amit tudunk), helyet csinálunk, és várjuk a szekrényt. Nagy segítség lesz ez.

Tegnap érkezett egy újabb szállítmány a húgoméktól. Van már babahordó, játszószőnyeg, mózeskosár. A húgom sógornője is küldött egy adag babaruhát. Érkezett egy hintaszék is, a húgom nagy szerelme, de most nem tudják hova tenni. Nálunk jó helye lesz.

Lassan elindulunk az utolsó beszerzőkörútra, és megvesszük a matracot, a fürdőszobai és pelenkázási apróságokat, megrendeljük az ágyneműgarnitúrát. Ma beléptünk a Nyilasba, az elkövetkező 1 hónapot még muszáj bent tölteni a gyereknek. Megbeszéltem ugyan vele, de nem tudom, mennyire érdekli az én nyomorom, azaz kihúzza-e a Bakig. Szeretném. Azt se bánom, ha Karácsonykor akar megszületni, már barátkozom a gondolattal, csak bírja ki a Bak első napjáig. Tudom, vannak ennél nagyobb gondok is az életben, de ha itt a lehetőség, nehéz elengedni.

Egyébként meg minden rendben. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy mostanában szeretné megmutatni magát. Helyezkedik, rendszeresen csuklik, óriási bulikat tart, kirúgja a ház oldalát. A tehetségkutatókat még mindig szereti, véleményezi is, de még nem tudom, melyik a pozitív kritika: a tombolás vagy a csendben és áhítatban való zenehallgatás. :)

Utoljára

Nem megyek többet hivatalosan a terézvárosi védőnői szolgálathoz. Húztuk-halasztottunk a védőnővel együtt az elválást. Félek kicsit, mert nem tudom, milyen lesz az új védőnő. Kaptam címet, telefonszámot, amit majd fel kell hívnom, felvenni a kapcsolatot a védőnővel, átkérni a kartonomat. Gondolom, majd ő is szeretné megnézni a lakást (nyilván azt, ahol lakunk, nem a terézvárosit). Alaposan el fog kerekedni a szeme, és már készülök a megjegyzéseire, mert nem hiszem, hogy mindennel készen leszünk a látogatásáig. Még nem hívtam föl, nincs időpont, de amennyiben a gyerek születése előtt szeretne kijönni, akkor egy félkész rezidenciát fog találni, ahol nem a gyerekszoba a kész fél. Remélem, nem egy banya lesz, mert azokat nehezen viselem. Félek, hogy be találok szólni, amit nagyon nem lenne szabad.

Nem aggódom magam halálra előre, mert az is lehet, hogy tök jó fej lesz, de picit félek.

Az eddigi/előző/eredeti védőnő viszont elégedett volt ma velem. Teljesen életszerű vérnyomást produkáltam (tőlem szokatlan módon), a gyerek szívhangja tökéletes, és megfelelő mértékben szedtem magamra. Ez a 33. hét, és 59 kg lett a mérlegelés eredménye. Eddig jó. Tartok tőle, a végére elérem a lélektani határt. Nem érdekes. Érjem csak! Lesz ez még másképp is. :))

Szeretném is meg nem is

Szeretnék úgy hajat mosni, hogy nem kell a zuhany alá állnom. (Mert bele tudok hajolni.)

Szeretnék a hasamon aludni, vagy legalább félig.

Szeretném begombolni a farmerom.

Szeretnék lábzsibbadás nélkül aludni.

Szeretnék könnyedén felpattani a kanapéról, fotelból, ágyról.

Szeretném, ha nem rengne alattam a padló minden lépésnél.

Szeretném már látni az arcát.

Szeretném biztosan tudni, látni, hogy minden rendben.

Mindezekkel együtt szeretném, ha ez az állapot még sokáig tartana, mert jó ez. Szeretem. Hiányozni fog.

Hivatalosan

Megcsináltuk. :) Nem mondom, hogy teljes titokban, de nem is vertük nagydobra. Amennyire csak tudtuk, leegyszerűsítettük, egyikünk sem szereti a felhajtást. Szülők, testvérek, keresztszülők (pontosabban névadószülők :D), ennyi. Összesen 12-en voltunk. Éppen elegen, hogy megfelelő legyen a hangulat, de nem túl sokan.

Nem készültem kabáttal, csupán egy kis vékony boleróféle volt rajtam. Reménykedtem, hogy az enyhe, tavaszias idő kitart. Bejött. :) Egyáltalán nem fáztam, inkább melegem volt. Reggel volt ugyan némi pánik, ugyanis előző éjjel esett az eső, még vizes volt odakint minden, de pár óra múlva már nyoma sem volt.

9.30 körül mindenki megérkezett, a húgom férje -aki a ceremóniamester szerepét is vállalta- elment a virágokért, letette az étteremben az asztaldíszt is, így nekünk erre nem volt gondunk. Ezúton is köszönjük. 11 órára elautóztunk a Városházára, megszálltuk a Házasságkötő termet, és nagy derültség közepette az anyakönyvvezető levezényelte a ceremóniát. Semmi komolyság nem volt. Jó volt ez így. Ezzel sikerült elérni, hogy senki sem sírt. :) Annyira oldott volt a hangulat, hogy a végén az anyakönyvvezető elkérte a kiürült pezsgősüveget. Nem iszik alkoholt, és mivel a násznép nagy többsége vezetés és egyéb okokból nem ihatott, mindenki alkoholmentessel koccintott. Az anyakönyvvezetőnek megtetszett, hogy nem kölyökpezsgő volt mindenféle rajzfilmfigurával a címkén, hanem komolynak tetsző, de alkoholmentes pezsgő, és elkérte az üveget mintának, hogy tudja, mit kell keresni Szilveszterre. :)

Az étteremben nem volt ülésrend. Annyi volt, hogy a szülők üljenek mellénk, a többiek meg válasszanak maguknak szimpatikus helyet. A végén mindenki ott ült, ahova mi gondolatban terveztük. Jó csapat. :)

Kora délután már otthon is voltunk, a srácok még elkapták a Forma 1 időmérő végét. :)) Igen, ennyire volt komoly az egész nap, ennyire éreztük át a dolog jelentőségét. :) Tulajdonképpen még azóta is várom, hogy történjen valami. Olyan, mint a 18. vagy a 30. születésnap. Elmúlik és nem lesz utána több fejünk, karunk, lábunk, nem leszünk más emberek. Persze, érzem én, hogy történt valami, de közel sem azt a nagy valamit, amit gondoltam.

A cipő jól teljesített. Mondjuk, morcos lettem volna, ha nem érte volna meg a pénzét. :) Sokat számít most nekem egy kényelmes cipő. Létfontosságú. Ez az volt, azaz még most is az.

Nem tudom, a gyerek átérezte-e a nap fontosságát, mindenesetre nem mutatta. Óriási nyugalomban volt egész szombaton. Azóta már nyoma sincs ennek a nyugalomnak. Az elmúlt két napban többször csuklott. Először nem is tudtam, hogy mi lehet, aztán annyira szabályos és apró rázkódásokat produkált, hogy leesett: csak csuklás lehet. Szegény. A szívem szakad meg ilyenkor, mert nem tudok rajta segíteni (nem hiszem, hogy sokat érne, ha én innám a citromlevet helyette), de érzem, hogy szenved, mert nyugtalanul forgolódik. Tudom, ennek alapvetően örülni kell, mert elkezdte használni a tüdejét, de akkor is. Szegény...

Cipő

Van cipőm! Végre. Sikerült. Nem volt egyszerű. Ha nem lett volna muszáj beszerezni, simán feladtam volna, mert elég reménytelen eset volt. Kaptam egy fülest, hogy az egyik cipőboltban van kedvezményes áron elegáns világos topán. Nagy reményekkel telve mentem a boltba, de nem az lett a befutó. Tényleg pofás cipő, de az én ízlésemnek túl hegyes az orra, és nem tartja a lábam kellőképpen. Most viszont fontos szempont egy cipővel kapcsolatban, hogy teljesen biztonságosan tudjak benne állni és menni. Pont nem hiányzik egy bokaficam.

Végső elkeseredésünkben tértünk be az adott bevásárlóközpont utolsó szóba jöhető cipőboltjába. Nem a legolcsóbb hely, de legnagyobb meglepetésemre tele volt világos elegáns cipővel. Tobzódtam a választékban; alacsony sarok, magas sarok, hegyes orr, kerek orr, csatos, masnis, nyitott, zárt... Végül egy olyan topánra esett a választásom, ami ugyan nem olcsó, de fel lehet venni szoknyával és nadrággal is, és tuti nem megy szét egy szezon alatt. Világos cipőm még úgysem volt, csak tornacipőszerű. Most lett.

A cipő beszerzésével nagy tehertől szabadultam meg. Az ember általában szeret cipőt venni, de ha határidőre kell megvenni, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen, akkor nem túl nagy öröm. Persze, nem panaszkodom. Van egy új cipőm, és ez jó. :)

Még 4 nap, és neve lesz a gyereknek. Hivatalosan. Van hozzá cipőm is.

Cipőbaj

Úgy néz ki, harisnyában leszek jövő szombaton. Nem lehet kapni olyan cipőt, amilyet szeretnék, pedig szerintem nincsenek nagy igényeim. A cipő legyen törtfehér vagy krémszínű, minél egyszerűbb. Ne legyen rajta túl sok dísz, flitter, gyöngy, szalag, és közepesen magas legyen a sarka. Sokat kérek? Szerintem nem. Két bevásárlóközpont már kipipálva, eddig semmi eredmény. Lehet, hogy maradok az "eredeti" verziónál, amivel a húgommal vicceltünk, és november lévén gumicsizmát húzok. Feltéve, ha van fehér. :)

Ettől függetlenül minden megvan. Megrendeltük a tortát, még egy utolsó egyeztetés a virágossal, és minden sínen van. Nem izgulok, inkább aggódok, hogy mindenki elégedett legyen. Ebből a szempontból jó lenne már túl lenni rajta.

Kíváncsi vagyok, a gyerek hogy fog viselkedni. :) Mostanában táncol. A tegnapi Megasztárt végigbugizta, most még szinte el sem kezdődött az X faktor, már rázza a fenekét. Egyelőre nem tudom megállapítani, milyen zenét szeret, mert mindegyikre egyformán teker. Mi lesz, ha kint lesz? :)

Tényleg baba

Nem viccelek, tényleg úgy üzemelek, mint egy kisbaba. Tegnap viszonylag normális időben keltem, de mivel a szülésfelkészítő miatt kimaradt a délutáni szunyókálás, estére kidőltem. Pedig volt program bőven: megrendeltük jövő hétre a tortát, szerda lévén Dr. House-t és Született feleségeket néztünk, majd a Heti Hetes vasárnapi adását netről. Péter a középső műsoron, én az utolsón aludtam be. Pontosabban Péter végigaludta, én hunytam kicsit közben. :) Ezt követően beájulás. A szokásos esti forgolódásos-zsibbadásos-mosdójárásos aligalvás után nem keltem korán, de az a borzasztó, hogy ha a gyerek nem matatott volna azon az oldalamon, amin éppen feküdtem, a másik oldalam pedig nem lett volna elzsibbadva, még tudtam volna aludni. Nem lesz ez így jó. Kb. 2 hónapom van arra, hogy erről leszoktassam magam. Azt mégse lehet, hogy megetetem a gyereket, lefekszem, tisztába teszem, lefekszem, alszik, lefekszem... :) Kávét nem iszom, egyéb serkentőt sem, nem tudom, hogy fogom magam tréningezni az ébren maradásra. :)

A héten még nem festettünk. Tulajdonképpen még fel sem dolgoztuk a vasárnapi bulit. Ma sem kezdünk neki -mármint a festésnek-, mert este megyünk az orvoshoz, arra meg készülni kell. :) Elindítottuk a hálószoba-szekrény gyártási folyamatát, azaz beszéltünk az asztalossal és vázoltuk az elképzelésünket. Ennek tükrében talán okosabb volna a hálószoba festésével folytatni, és ha oda bekerül a szekrény, bele lehet pakolni a sok cuccot, aztán jöhet a gyerekszoba. Már megvan a kiságy, "csak" matrac kell, ágynemű és pelenkázó feltét.

A gyerek változatlanul jó fej. Tegnap a szülésfelkészítőn az aneszteziológus csaj buzdította a bandát, hogy tegyünk fel kérdéseket. Éppen mindenki fogalmazta a gondolatait, ellenben enyém gyerek nagyban jelentkezett, igyekezett magára felhívni a figyelmet. Érdekelne, mire volna kíváncsi. :)

Baba üzemmód

Hova tűnt az előző hét? Az nem lehet, hogy végigaludtam, pedig képes lennék rá. Ma rádöbbentem, hogy megint kedd van, jön a Vészhelyzet és a Grace klinika, pedig még az előző részeket sem dolgoztam föl. Holnap megint lesz szülésfelkészítő, pedig még az előző hetin sem vagyok túl. Tegnaptól november van, pedig még az sem jutott el, hogy eljött az október vége.

Egész héten azon voltunk, hogy vasárnapra legalább nagyjából fogadóképes legyen a nappali. Nos, nem teljesen sikerült, de az eredményben szívünk-lelkünk benne volt. Másnap hajnalban, amikor az utolsó fekete-narancs batman is hazament megállapítottuk, hogy a bulik határozottan jött tesznek a lakásnak. Ilyenkor áttologatjuk a bútorokat, és a végén kiderül, hogy így jobban tetszik. Persze, egyelőre változatlanul a nappaliról beszélünk. Nincs az a buli, ami lakberendezési szempontból jót tudna most tenni a gyerek- és a hálószobával. Sajnos, az nem ilyen egyszerű. Muszáj kitűzni az újabb kiscélt magunk elé. Azt hiszem, novemberben be kellene fejezni a gyerekszobát. Ha a hálószoba kicsinosítása átcsúszik következő évre, nem jó ugyan, de annyi baj legyen. A gyerek viszont nem érkezhet dobozok közé. Szegény. Mindent megtesz, hogy szép és ügyes legyen, mi meg nem vagyunk képesek kipofozni a szobáját. Hát, milyen szülők leszünk mi? :S

A vasárnapi Halloween bulit valamilyen szempontból határidőnek tekintettük; megtettük a nappalival, amit addig tudtunk. Azóta kicsit leeresztettünk. Miután bőven hétfő hajnal volt, mire álomra hajtottuk a fejünket (nem panaszkodom, sőt!), másnap nem keltünk túl korán. Kevés pakolás, sok szüttyögés, és hopp, délután lett, mire Gödre indultunk mécsest gyújtani. Kettőt pislogtunk, és eltűnt a hétfő. :) Persze, kicsit segítettünk neki: megnéztük -századszorra- a Bridget Jones naplója második részét, majd tévére váltottunk és megnéztük az Asterix az Olimpián-t és az Édesek és mostohákat. Az utóbbit szintén századszorra, legalábbis én, de most is szétsírtam magam a végén.

Péter mától normális munkarendben dolgozik, azaz reggel 10-től este 7-ig. Ma ezt rendesen végig is dolgozta. Tegnap munkaszüneti nap volt itthon, de pl. Amerikában nem, így küldték az e-maileket akár kérte, akár nem. Ezeket most fel kellett dolgozni. Ennek megfelelően nem volt ma festés. A nem túl korai kelés, a reggeli, rendezkedés, ebédfőzés és -elfogyasztás után délután bekómáztam. Nem bírtam a szemem nyitva tartani. Fel kellene magam világosítani, hogy nem én leszek az a közeljövőben, aki a nap nagy részét átalussza. :) Mindenesetre ma nagyjából csak ettem-aludtam. Legalább lesz, amire tuti jól meg tudom majd tanítani a gyereket. :)