Katalin

Szeretem a népi bölcsességeket. Lehet legyinteni rájuk, de nem néhány év alatt alakultak ki, hosszú évtizedek megfigyelésein alapszanak. Egészen kicsi koromtól ismerem a mondást, miszerint ha Katalin locsog, akkor Karácsony kopog. Sokáig azt hittem, konkrétan esőnek kell esnie ezen a napon, de ma már úgy sejtem, elég az enyhe idő is. Ha valóban elég, akkor Karácsonykor igen piros lesz az orrunk, ha kimerészkedünk, mert a pár napos esős-szomorú idő után ma kisütött a nap. A lakásból nézve kifejezetten tavasziasnak tűnik. Persze, nem gondolom, hogy le lehet dobni a kabátot, de ahhoz képest, hogy november vége van, igenis szép idő van, és ez jó. Tetszik. Legyen csak hideg Karácsonykor, essen a hó! Legyen szép! Nem félek attól, hogy esetleg nem jutunk el a kórházba a hó miatt, mert száraz úton alig 10 perc a menetidő, nehezített pályán sem lehet több 20 percnél. Az még pont belefér. Nem lakunk se hegytetőn, se völgyben, se a világvégén. Ettől nem félek.

Van más. Eddig nem féltem a szüléstől. Úgy képzeltem, hogy valamiből kiderül, hogy jönni akar a gyerek, szépen bemegyünk a kórházba, minden jó ütemben halad, rövid szenvedés és minimális fájdalom után megszületik. Mindenki boldog. Az utóbbi napokban kezdett elfogni a kétség, hogy talán ez nem lesz ilyen egyszerű. Odáig jutottam, hogy elgondolkoztam a málnalevél tea beszerzésén és a fogyasztásának elkezdésén, mert az állítólag sokat segít. 4 héttel a kiírt időpont előtt ajánlatos elkezdeni, de én olyan erősen érzem, hogy a két ünnep között akció lesz, hogy a napokba el akartam kezdeni a teát. Anyu és Péter együttesen győztek meg, hogy nyugodjak le, kezdjem csak a kiírt időponthoz képest 4 héttel korábban. Hát, jó. Ezt a pár napot már kibírom.

Egyre inkább érzem, hogy kicsi már a hely odabent. Nem nekem kicsi -a szerveim szerintem együttesen nem nagyobbak egy almánál, az meg nem foglal sok helyet-, hanem a gyereknek. Ha ébren van, folyamatosan próbálja bővíteni a lakosztályt. Éjszaka már igazán egyik oldalamon sem engedi az alvást, mindig ott kaparászik, ahol matrac általi nyomást érez. A babzsák párnát sem szereti; amikor végre viszonylag kényelmesen elhelyezkedem, néha úgy érzem, mintha két kézzel tolná a párnát belülről. Háton nem fekhetek, a védőnő megkongatta a vészharangot, hogy nagyon árt a derekamnak, és mivel alapból derékfájós vagyok, jobb vele vigyázni. Marad az állva alvás, esetleg ülve, de talán az lenne a legjobb, ha technikai órákat vennék egy denevértől.

Mindemellett zajlik a lakásfelújítás. Holnap reggel (hajnali) 8-kor érkezik a hálószobabútor. Hétvégén jön az asztalos beszerelni, utána kezdhetjük a bepakolást. Nagyon remélem, hogy irdatlan sok cuccot fog elnyelni, és végre véget ér a gyerekszoba raktár mivolta. Éppen ideje lenne. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk az ügy érdekében. :)