Hivatalosan

Megcsináltuk. :) Nem mondom, hogy teljes titokban, de nem is vertük nagydobra. Amennyire csak tudtuk, leegyszerűsítettük, egyikünk sem szereti a felhajtást. Szülők, testvérek, keresztszülők (pontosabban névadószülők :D), ennyi. Összesen 12-en voltunk. Éppen elegen, hogy megfelelő legyen a hangulat, de nem túl sokan.

Nem készültem kabáttal, csupán egy kis vékony boleróféle volt rajtam. Reménykedtem, hogy az enyhe, tavaszias idő kitart. Bejött. :) Egyáltalán nem fáztam, inkább melegem volt. Reggel volt ugyan némi pánik, ugyanis előző éjjel esett az eső, még vizes volt odakint minden, de pár óra múlva már nyoma sem volt.

9.30 körül mindenki megérkezett, a húgom férje -aki a ceremóniamester szerepét is vállalta- elment a virágokért, letette az étteremben az asztaldíszt is, így nekünk erre nem volt gondunk. Ezúton is köszönjük. 11 órára elautóztunk a Városházára, megszálltuk a Házasságkötő termet, és nagy derültség közepette az anyakönyvvezető levezényelte a ceremóniát. Semmi komolyság nem volt. Jó volt ez így. Ezzel sikerült elérni, hogy senki sem sírt. :) Annyira oldott volt a hangulat, hogy a végén az anyakönyvvezető elkérte a kiürült pezsgősüveget. Nem iszik alkoholt, és mivel a násznép nagy többsége vezetés és egyéb okokból nem ihatott, mindenki alkoholmentessel koccintott. Az anyakönyvvezetőnek megtetszett, hogy nem kölyökpezsgő volt mindenféle rajzfilmfigurával a címkén, hanem komolynak tetsző, de alkoholmentes pezsgő, és elkérte az üveget mintának, hogy tudja, mit kell keresni Szilveszterre. :)

Az étteremben nem volt ülésrend. Annyi volt, hogy a szülők üljenek mellénk, a többiek meg válasszanak maguknak szimpatikus helyet. A végén mindenki ott ült, ahova mi gondolatban terveztük. Jó csapat. :)

Kora délután már otthon is voltunk, a srácok még elkapták a Forma 1 időmérő végét. :)) Igen, ennyire volt komoly az egész nap, ennyire éreztük át a dolog jelentőségét. :) Tulajdonképpen még azóta is várom, hogy történjen valami. Olyan, mint a 18. vagy a 30. születésnap. Elmúlik és nem lesz utána több fejünk, karunk, lábunk, nem leszünk más emberek. Persze, érzem én, hogy történt valami, de közel sem azt a nagy valamit, amit gondoltam.

A cipő jól teljesített. Mondjuk, morcos lettem volna, ha nem érte volna meg a pénzét. :) Sokat számít most nekem egy kényelmes cipő. Létfontosságú. Ez az volt, azaz még most is az.

Nem tudom, a gyerek átérezte-e a nap fontosságát, mindenesetre nem mutatta. Óriási nyugalomban volt egész szombaton. Azóta már nyoma sincs ennek a nyugalomnak. Az elmúlt két napban többször csuklott. Először nem is tudtam, hogy mi lehet, aztán annyira szabályos és apró rázkódásokat produkált, hogy leesett: csak csuklás lehet. Szegény. A szívem szakad meg ilyenkor, mert nem tudok rajta segíteni (nem hiszem, hogy sokat érne, ha én innám a citromlevet helyette), de érzem, hogy szenved, mert nyugtalanul forgolódik. Tudom, ennek alapvetően örülni kell, mert elkezdte használni a tüdejét, de akkor is. Szegény...