Oltás hóesésben

Ma jött el az agyhártyagyulladás elleni védőoltás ideje. Már megvolt az időpnt, amikor kiderült, Péter ebben az időben Prágában lesz munkaügyben, így anyut érte a megtiszteltetés, hogy eljöjjön hozzánk néhány napra. Mindenki jól jár: ő babázhat kedvére, nekem meg nem kellett egydül vinni Gergőt az oltásra, ott pedig lefogni. Az nekem nem megy. A lefogás. Rossz emlékeim vannak a témával kapcsolatban gyerekkoromból. Örültem, hogy jött anyu.

Tegnap derült ki, hogy milyen jó, hogy jött. Már azt hittük, itt a tavasz, amikor elkezdett esni a hó. Először azt hittük, nem tart sokáig, de még ma is volt belőle, és rá is esett. Ha anyu nincs itt, nem tud elvinni kocsival, sétálhattam volna Gergővel a hóesésben, ami ugyan szép, de kockára fagytunk volna lábzsák ide vagy oda, és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Gergő jól tűrte volna az esővédőt (ebben az esetben hóvédőt) a 30+30 perces úton. Jó volt ez így. Nagyon is.

A váróban most nem voltak sokan. Igaz ugyan, hogy volt egy kis csúszás, ahogy mindig, de nem volt vészes. Gergő egészen jól tűrte a várakozást, pedig a délutáni alvását kellett megszakítani, hogy el tudjunk indulni. Ez rá is nyomta a bélyegét a mai napra alvás szempontjából, ugyanis hiába bólogatott, esett-kelt a fáradtságtól, nem volt hajlandó aludni. Picivel korábbra hoztuk a fürdést, aztán kis fetrengés után kidőlt. Azóta egyszer már kelt, de visszaaludt. Kíváncsi vagyok, milyen lesz az éjszaka, mert mostanában egészen sokat alszik a kiságyban. Éjszaka. Nappal egy pillanatot sem. Már meg sem próbálom betenni. Körberakom párnával, takaróval, ha gurul, puhára esik. A legurulástól egyébként egyre kevésbé félek. Kezdetben ébredéskor sírt, és elindult lefelé az ágyról fejjel, ezért amint nyikkant, tepertem be a szobába. Később ülve találtam az ágyon, esetleg hason fekve a leesésgátlóként funkcionáló paplanon. Tegnap különös dolog történt: állva találtam az ágy mellett. A szokásos ébredési nyekergést produkálta, de ülés helyett állt az ágy mellett. Nem esett le, mert akkor keservesen sírt volna. Egy ideje már le tud jönni az ágyról/kanapéról tolatva, de ébredés után még sosem tette. Nagyfiú. Már beszéltünk róla Péterrel, hogy valószínűleg ő korábban hagyja el a kiságyat és tér át a nagyágyra a szokásosnál. Nem baj.

Az oltásra visszatérve... féltem, napok óta összerándult a gyomrom, ha eszembe jutott. Ez volt az első olyan oltás, amit nem kötelező beadatni, tehát én (mi) határoztam, hogy kiteszem Gergőt az egész procedúrának. Anyu nyugtatott, hogy alig veszi észre, mégis sajnáltam. Anyunak lett igaza. A doktornő ügyesen kihasználta a vizsgálatból és az álmosságból adódó nyűgösséget, egy pillanat alatt beadta a cuccot. Közben fogtam a kezét (Gergőét, nem a doktornőét), de nem mertem odanézni. Pár perc múlva a vérzés is elállt, Gergő szélesen mosolygott a többi gyerekre a váróban.

A meglévő lázcsillapító kúp mellé vettünk Nurofent is a doktornő javaslatára, hogy ha belázasodna, több fegyver legyen a kezünkben, de egyelőre egyik sem kell. Fürdés előtt még hőemelkedése sem volt. Eddig minden oltást lázmentesen vészelt át. A maiból még bármi lehet, de jól állunk. :)

Eperbor

Valamikor a múlt héten találtam a neten a Gőzölgő fesztivál reklámját, amennyiben ezt reklámnak lehet nevezni. Azonnal érdekelt a dolog, gyorsan meg is beszéltem Péterrel, hogy szombat délután benézünk. Az úszás-piac körútról hazafelé az tett helyszíne felé kanyrodtunk, hogy megnézzük, érdeme-e visszajönni. Muszáj volt hazamenni, hogy visszaszolgáltassuk a tortát, legalábbis azt hittük, így lesz. Ehhez képest, miután vártunk néhány órát és a legszebb napsütés elmúlt, észrevettük Eszter üzenetét, hogy este 7 körül jönne. OK, akkor menjünk, de azonnal.

Néhány kör megtétele után végül sikerült leparkolni a Dalszínház utcában, ami ugyan szép séta egy 10 kg-os gyerekkel (picivel több, de régen mértük), de legalább volt hely. Nem tudom, mire számítottam, de nem arra a tömegre, amit találtunk a helyszínen. Elszoktam már az ilyen megmozdulásoktól, meg aztán Gergővel még talán nem is voltunk ilyen helyen. Mindenesetre csak kapkodtam a fejem a figyelmetlenségen és a nemtörődömségen, ahogy az emberek képesek viselkedni. Tudom, egy ideje burokban élek, nem nagyon megyek tömegbe, főleg télen nem. Most kaptam egy adagot a való világból. A helyszín az Erzsébet tér, középen van a tó, korlát nincs. Nem tudom, hányszor kellett nekem pár cm-re megközelíteni a vizet karomban Gergővel, mert néhány kedves ember képtelen volt lépni kettőt, esetleg elnézett a fejem fölött, és ha nem megyek arrébb, fellök... Azt hittem, csak a babakocsik láthatatlanok, de már rájöttem, hogy a kisgyerekek is. Néha még a felnőttek is. Én biztosan...

A rendezvény ettől függetlenül jó volt. Szombaton ugyan csak egy gyors körre volt időnk, mert sokan voltak, fáztunk, és a fürdetési idő is közelített, de kaptam egy forralt bort, kinéztük az érdekes helyeket, és megbeszéltük, hogy másnap nyitásra újra kimegyünk. Így is lett. Ugyan kicsivel nyitás után érkeztünk, de még nem volt nyitva minden. Többek között a chip-es stand sem, pedig az volt az egyik, ami miatt kimentünk. Megkérdeztük, mennyi idő múlva nyitnak, majd a várakozási idő alatt elsétáltunk a forró csokishoz, mert este nem volt kedve Péternek kivárni a sort. Epreset vettünk meg banánosat. Egyik jobb volt, mint a másik. Olyan, amilyennek egy forró csokinak lennie kell: sűrű krémes, de iható. Megszereztük a chisp-et is, amiből Gergő is elmajszolt 1-2 puhább példányt, aztán elindultunk hazafelé. Maradtunk volna, mert gyönyörű idő volt, és még nem volt tömeg, de nem volt idő. Ez egy ilyen hétvége volt. Máskor meg nincs semmi...

Az eperborról szeretnék még néhány szót ejteni, mert az valami isteni volt. Nem volt drágább a többinél, akkor meg már úgy voltam vele, hogy másmilyet már ittam. Nem akartam elázni, Gergő miatt nem is nagyon lett volna szerencsés, de egy kis pohárral belefért. Ilyen finom forralt bort még nem ittam. Olyan volt, mintha alkoholos gyümölcstea lett volna. Eltettem a szórólapjukat, hátha... :)

Jó volt kimozdulni, de szerintem nem mostanában lesz, hogy Gergővel ilyen helyre megyünk, hacsak nem délelőtt vagy napközben. Szombat este menni óriási hiba volt. Nem is tudom, mit hittünk...

Tanyára!

Hirtelen két okból volna jó tanyán élni. Nyilván több oka is van, és ugyanannyi ellenérv is, de mára ez a kettő jutott.

1. Nem találnának meg Jehova tanúi, mert jó előre látnám őket, ahogy az előkerten át araszolnak a bejárati ajtó felé, ki sem nyitnám az ajtót. Ma nem ez történt. Elfelejtettem már, hogy Írországban töltött első vagy második reggel, amikor még csak 1 hétre mentem, máris kopogtattak az ajtón. Amikor ma délután csöngettek, reflexből kinyitottam az ajtót, mert azt hittem, Eszter jött a szomszédból, hogy elvigye a tegnap óta a hűtőnkben pihenő meglepetéstortát, hogy felköszönthesse a férjét. Lehervadt a mosoly az arcomról, amikor megláttam a két hölgyeményt az ajtó előtt. Összevont szemöldököm nem jelentett akadályt, a közelebb álló behízelgő módon kezdte a szövegét, közben tolta felém a füzetkét. Ezen a ponton elöntöte az agyam az ideg. Alapból nem kedvelem őket és a módszereiket, de általában normálisan szoktam velük szemben megnyilvánulni (azaz igyekszem illendően elhajtani őket a francba). Most is igyekeztem, de nem tudom, mennyire látszott meg rajtam. Nem hagytam, hogy végigmondja, mert egyrészt nem érdekelt, másrészt mással voltam elfoglalva. Konkrétan azzal, hogy milyen módon jutottak be. Erre rá is kérdeztem, erre a másik nő -egy árnyalattal élesebben a kolléganőjénél, amit betudok annak, hogy visszapattant rólam a mondandójuk- közölte, hogy beengedték. Rávágtam, hogy az klassz, mert időtlen idők óta azért tépjük a szánkat (azaz a billentyűzetet) a ház levelezőlistáján, hogy ne engedjünk be ismeretleneket, akik felcsöngetnek a kaputelefonon. Megvan a módja, hogy a szórólapos bejusson (közös képviselőn keresztül), akinek nincs jogosultsága, az elfáradhat a papírjaival máshová. Nem a szórólaposokkal van bajunk, hanem azokkal, akik annak adják ki magukat, így bejutnak a házba, és jól kirabolják a lakásokat. A másik lépcsőházban sorozatos betörések voltak, néhány lakó meg látatlanban beenged boldog-boldogtalant. Ismét a második számú hölgy mondta, hogy ők jó szándékkal jönnek, nem visznek el semmit, csak azt zavarják, akiket érdekel a mondandójuk. Itt már remegett a kezem, és kicsit sem kedvesen felvilágosítottam őket, hogy több pontban sánít a dolog, mert minket egy kicsit sem érdekel, mégis zavarnak. Lehet, hogy nem ők azok, akik sorban betörnek a lakásokba, de azokat is zargatják, akik nem engedték be őket a házba. Ha nem tudták volna, elárultam, hogy éppen szombat délután 3 óra körül sikerült mindezt végrehajtani, amikor esélyes, hogy a legtöbb gyerek alszik. Jó pihenést kívántak és továbbálltak. Nem figyeltem, melyik szomszéd volt a következő áldozatuk, csak remélni merem, hogy nem Eszterék, mert tőlük sem kaphattak szebb szavakat, ha a másfél hónapos gyereket felverik.

2. Elég távol lennének a szomszédok ahhoz, hogy ne másszunk be egymás életébe. Miután Gergő végre elaludt, bevágtam magam a fürdőbe zuhanyozni. Tudom, hogy a fürdőben és a WC-ben valami miatt hangosabban lehet hallani a szomszédoktól érkező zajokat, ezért először nem is foglalkoztam vele. Később egyre jobban lehetett hallani a nappaliban is, Gergőnél is, még a hálószobában is, ahol a legkevésbé szoktuk hallani, mert az van legtávolabb a többi lakástól. Puffogtam Péternek, aki közlölte, hogy lemehetek balhézni, de ki volt írva a lift mellé, hogy a melletünk lévő lakás alatt buli lesz. Aha, és akkor már lehet ordítani, ha ki van írva? Az oké, hogy a lakásfelújítást kiírja az ember, hogy tudjanak róla a többiek, hogy ahhoz lehessen alakítani esetleg a napot, de egy bulihoz mégis hogy alakítsam? Menjek el aludni a játszóházba, az állatkertbe vagy a Margitszigetre? Amikor már konkrétan azt is értettem, mit ordítanak egymásnak beszélgetés címszó alatt, görcsbe rándult gyomorral figyeltem a bébiőrt, és reméltem, Gergő alszik olyan mélyen, hogy nem ébred fel rájuk. Amikor pici volt, nem volt síri csend a lakásban; nem üvöltött a tévé, de nem is jártunk lábujjhegyen. Nem mondom, hogy ez az oka, mert simán lehet szerencsénk is, de a legritkább esetben ébred föl az ilyen zajokra. Szerintem én voltam hármunk közül az egyetlen, aki nem ment el szó nélkül a buli mellett, bár csak Péternek puffogtam. Dühít, hogy nem lehet ilyenkor semmit tenni, mert a saját lakásában nem lehet megmondani, mit csináljon. Ha bunkó, azt is tűrni kell, mert nem tanyán élünk, pedig néha nagyon jó lenne.

Persze, egy infrastruktúrailag jól felszerelt tanyára gondolok internettel, kábeltévével, csatornával...

Pfff

Hogy én mennyire utálom az iPhone-t laptop helyett használni! A semminél jobb, azt belátom, de éppen most akartam befejezni egy bejegyzést, amit pár napja kezdtem el, napközben hozzáírtam valamit iPhone-on, és bár odafigyeltem, hogy rendesen elmentsem, tök üres minden, ahol egy majdnem kész bejegyzésnek kellene lennie. Se erőm, se kedvem elölről kezdeni.

Ha erre járna egy jótündér, az egyik kívánságom tuti az lenne, hogy legyen olyan Bubu (a laptop), mint új korában, és maradjon is úgy. Nem jó ez így...

3 perc

Ha jól emlékszem, névnapjára kapta Gergő azt a mondókáskönyvet a húgoméktól, amiben többek között szerepel a Mókuska, mókuska kezdetű műalkotás is. Már egy ideje mondogattuk, amikor a húgom felvilágosított, hogy elvileg dallama is van. Felugrottunk a netre, és második találatként kidobott egy elég jó cuccot. (Az első találat egy kislány egyéni feldolgozása, ami roppant aranyos ugyan, de maximum egyszer meghallgatható, utána idegesítő.) Gergő rákattant. Mindössze 1 perces a hanganyag, kicsit sem tartottam viccesnek, hogy percenként kellett újra elindítanom, de megtettem (egy ideig), aztán megtanultuk, és szerencsére Gergő a mi verziónkkal is megelégedett.

Pár nap intenzív mókuskázás után kezdtem baromira unni; szegény pára összes felmenőjének volt valamilyen ősi foglalkozása. Először Péter lett hűtlen a fára mászó jószághoz, Szalóki Ágival próbálkozott. Bejött, tetszett Gergőnek, én mégis valami mást szerettem volna. Nem tudom, milyen keresővel, honnan hova kattintva jutottam el végül Elmohoz, de ez mindegy is. A lényeg, hogy az első próbálkozás sikert aratott, a lelkesedés egyelőre töretlen. A délelőtött gyakorlatilag Elmoval és barátaival töltöttük. Péter iPhone-ját a kanapé támlájához támasztottam, ott még nem éri el a házi minicirkáló, le sem tudja lökni. A nóta kicsivel hosszabb 3 percnél, ami sokkal barátságosabb mókuska 1 percénél. Gergő áhítattal hallgatta, közben csápolt, olykor beleszólt, én közben főzhettem az ebédet.

Valamivel ebéd után Gergő éppen a levezető köreit futotta alvás előtt, amikor csak próbaképpen megnyilvánultam, miszerint Lálálálá lálálálá Gergő's song, mire felpattant, elcaplatott a kanapéhoz, nekitámaszkodott és várta a műsort. :) Néhányszor még meghallgattuk, aztán elkezdte dörzsölni a szemét. Kérdeztem, hogy menjünk-e aludni, mire elindult a szobája felé, meg sem állt az ágyig. Ott aztán rövid vákuumozás után bealudt. Ennek majdnem 2 órája. Az élet szép. :)

Megerősítés

Pár napja találtam ezt a cikket. Megfogott a címe. Gondoltam, beleolvasok. Nem bírtam abbahagyni. Már az első bekezdésnél elkerekedett a szemem, a másodiknál már vadul bólogattam.

Sokszor olvastam már a kötődésre nevelést, de nem tudtam, pontosan mit jelent, és odáig sosem jutottam, hogy utánanézzek. A bejegyzést olvasva kiderült, hogy a kezdeti próbálkozásoktól eltekintve Gergőt kötődésre neveljük, csak éppen nem tudtunk róla. :) A saját ágyában alszik ugyan, de alvó állapotban kerül bele, addig vagyok mellette, amíg teljesen el nem alszik. Ha felébred és sír, megyek, felveszem, megnyugtatom, esetleg megetetem. Ha nem marad meg a kiságyában, akkor mellette maradok a nagyágyon, mert így jó.

Eszem ágában sincs elválasztani. Majd jelzi, ha már nem tart igényt rám táplálékforrásként. Nem hagyom sírni. Próbáltuk az elején, de nagyon nem jött be. Mindenki szenvedett. Próbáltuk az éjszakai rámcsatlakozást is elhagyni a húgom javaslatára, mert szerinte egy 10 hónapos babának már át kellene aludnia az éjszakát evés nélkül. Volt két borzalmas éjszakánk. Feladtuk, mert senkinek sem volt jó. Akkor papírkutyának éreztem magam, de most, miután elolvastam ezt a cikket, másképp gondolom. Elmehet mindenki a sunyiba, aki szerint elkényeztetjük, elrontjuk, rosszul csináljuk.

Éreztem én, hogy nem kell erőltetni ezt a suttogást. Jó, ha valakinek beválik, de azok nem mi vagyunk. Ezek után kíváncsi vagyok arra a kamaszkorra. :D Persze, annyira azért nem, hogy siettessem...

Helyettes futószalag

Szombat hajnalban komplett ruhacsere volt. Hiába a 4+-os pelenka, van az a mennyiség és állag, amivel nem bír. Body, pizsama, hálózsák, pléd mind ment a mosógépbe. Akkor még úgy gondoltuk, a fogzás a ludas, simán elmentünk úszni. Utólag azt mondom, baromi szerencsénk volt, hogy nem sercintett Gergő a vízbe.

Hétvégére jöttek a húgomék meg anyu, hogy jól összevonva megünnepeljük a téli név- és szülinaposokat. Gergő alig evett valamit, a legtöbb kajára csak elfordította a fejét, és közölte, hogy nnnyeeeem.A pelenkázások színtere a kád lett, folyt a cucc a combján is. Kapott ropit (ha megette) és sok vizet. Vasárnap estére elmúlt a hasmenés, legalábbis úgy tűnt. Átmenetileg megnyugodtunk, főleg, hogy Gergő este 10-től hajnali 3.30-ig egyfolytában aludt a kiságyában. Ez barátok között is 5,5 óra. Tetszett. Végre aludhattam valamennyit a helyemen. Másnap újból jött a kádjárat és a mosás, de csak egyszer.

Hétfő este 38,6 ˙C-ot mértem Gergő hónaljában (tudom, hogy a fenekében kellene, de próbálja meg azt egy body-pizsama-hálózsák kombóba beöltöztetett, majdnem alvó gyerekkel, aki mondja). Lázcsillapító kúp befigyelt. Alvás. Nem maradt meg a kiságyban, csak éppen annyi időre, amíg megnéztük az NCIS-t. Utána felváltva őriztük az álmát, majd beköltöztem mellé. Napközben szóba került a gyerekorvos meglátogatása, de elvetettük az ötletet, mert a honlapból kiderült, szabadságon van az orvos, ha nem muszáj, nem akartam a helyetteshez vinni. Azért nem akartam kitenni Gergőt az egész tortúrának, hogy aztán azzal engedjen minket haza, hogy adjak neki ropit meg főtt krumplit, és igyon sokat.

Éjjel megint ruhacsere, reggel 38,3 ˙C, úgyhogy kaptuk magunkat, és mégis elmentünk a helyetteshez. 10-kor kezdődött a rendelés, nem sokkal előtte érkeztünk. A váróterem tömve. Klassz. A doktornő késett. Klassz. Elmúlt dél, mire bejutottunk. Bent aztán a megszokottnál is lelketlenebb futószalag fogadott. Értem én, hogy sok beteg van, meg nem is hozzá tartozik Gergő eredetileg, de akkor is. Az egy dolog, hogy alig értettem, mit mond, mert volt a szája előtt egy maszk (értem én, hogy ez fontos, és örülök is neki, hogy használja, de artikulálhatna egy kicsit jobban), de olyan félvállról kezelte a dolgot, ahogy a saját orvos sosem. Tapogatott, hallgatózott, vizsgálódott, végül kimondta: vírus. Klassz. Mondta, hogy tejet ne adjak neki. Kérdeztem, hogy anyatej engedélyezett-e, erre szinte csodálkozva kérdezett vissza, hogy még szopik. Rávágtam, hogy igen, és megálltam, hogy ne szóljak be, mert már nagyon unom, hogy hónapok óta ez van. Komolyan ennyire marslakó valaki, ha a hozzátáplálás megkezdésekor nem kezdi el elválasztani a gyerekét? Gergőnek ugyan már nem az anyatej a fő tápláléka (jelzem, szerencsére, mert néha nem bírnám az iramot), de amíg reggel, este, és valamikor napközben kéri, addig megkapja. Pont. Végül néhány recepttel lettünk gazdagabbak (C vitamin, orrspray), valamint azzal a tanáccsal, hogy adjunk neki Normaflore-t, de erre magunktól (na, jó... anyutól) is rájöttünk.

Azóta jobban van, volt ugyan némi láza, de a kúp segített. A komplett ruhacserék megszűntek. Gergő átvészelte az első komolyabb betegségét. A tavalyi lefogyást és a náthát nem számítom, mert az előbbi nem betegség, az utóbbikor pedig nem kapott gyógyszert.

Pelenka - Huggies Prémium

Már javában használtuk (azaz Gergő használta, de mivel egyedül nem tudja felvenni, jogosnak érzem a többesszámot :D) a dm-es pelenkát, amikor barátságos árával kacsintott egyet  valamelyik boltban az óriáscsomagos  Huggies Prémium. Gondoltuk, kipróbáljuk. Egyébként is úgy döntöttünk, nem ragaszkodunk egyetlen márkához, hanem minél többet kipróbálunk, ami jó árban kapható, hogy ne essünk kétségbe, ha idegen helyen (másik városban, nyaraláskor...) véletlenül elfogy a pelenka, de a megszokott márkát nem lehet kapni. Persze, vigyázunk, hogy ilyesmi ne forduljon elő, de mindenre fel kell készülni.

Már azzal félig meg voltunk győzve, hogy Micimackó és barátai fgyeltek a csomagoláson. Tudom, hogy a gyerekeknek teljesen mindegy, mi és milyen méretben látható a fenekükön, de akkor is. Az első kipróbált méretű példányokon apró Tigris figurák voltak elszórva. Az első használat után megijedtem, mert összefogta a minta a bodyt, de mosáskor maradéktalanul eltűnt minden, így nem foglalkoztam vele. Gergő bőre szerette és szereti azóta is. Sokáig vettem ezt a márkát, egészen a 4-es méretig, mert a Brendonban szinte mindig akciós, de amióta kénytelen vagyk 4+osat venni, leszoktam róla, mert ezt a méretet valami miatt kihagyják az akcióból, és így nem barátságos. :( Ha majd befigyel az 5-ös, talán újra megjelenik Gergő fenekén Micimackó, mert tényleg nagyon jó.

2012.02.19: Belefutottunk egy tetszetős akcióba, így nem vártunk az 5-ösig. :)

Pelenka - babylove (dm sajátmárka)

Nagyon régen, hozzávetőlegesen 1 éve tervezem, hogy összeszedem azokat a babaápolási és használati tárgyakat, amikkel közelebbi kapcsolatba kerültünk. Különösen pelenkából van szép lista, ezért ezzel kezdem. Eredetileg úgy terveztem, hogy egyetlen bejegyzésbe sűrítem az összeset, de már látom, hogy azért nem készült el az a változat, mert tudat alatt éreztem, hogy nem lesz jó. Az ötlet megszületése óta többször kellett volna frissíteni, kiegészíteni, esetleg új bejegyzést írni, hogy ez meg ez kimaradt. Jobb lesz ez így. Külön bejegyzést szánok minden termékfajtának és márkának.

Ha azt mondtam, pelenkával kezdem, akkor abból is azzal, amit először vettünk. Még nem született meg Gergő, gyűjtögettük a kezdőcsomag darabjait, amikor hirtelen ötlettől vezérelve leemeltünk a polcról egy újszülötteknek való csomagot. Nem tudtuk, milyen, az ismerőseink közül senki sem használta. Úgy gondoltuk, teszünk egy próbát. Abban biztosak voltunk, hogy a drága márkákból csak akkor veszünk, ha nagyon muszáj. Nem azért, mert sajnáljuk a gyerektől a márkás cuccot, csak egyszerűen egyikünk sem hiszi, hogy csak az a jó, ami drága. Tehát nálunk nem a Pampers és társai  (volt) az alapértelmezett pelenka. Az, hogy milyen jól gondoltuk, később derült ki.

A kórházban adtak pelenkát, így csak itthon került Gergő fenekére az általunk vásárolt dm-es. Két szempont volt számunkra fontos: mennyire bababarát az anyaga, és benne marad-e, aminek kell. Mindkét teszten átment. Megszerettük. Az külön tetszett, hogy nem mindegyik egyforma, hanem a derékrészen ficcenő nyuszik többféle helyzetben láthatóak. A kedvecem a tengerparti és az éjszakai jelenet; az előbbin homokvárat építenek (ha jól emlékszem), a másikon bevackolva, összegömbölyödve alszanak. Tudom, ez nem lényeges szempont, és akár egész estés film is pöröghetett volna rajta, ha funkcióját tekintve semmit sem ért volna, de nekem akkor is tetszett. Azóta is ez az alapértelmezett pelenka, időnként befigyel más is, amikor éppen akciós (majd ezekről is). A kezdeti nyuszis után volt már méhecskés, kacsás és zsiráfos, most macis van. Változatlanul jó. Nem tudom, lesz-e 5-ös, kell-e még akkor pelenka Gergőnek, amikor a jelenlegi 4+ kicsi lesz (az unokaöcsém 2,5 évesen még nem jutott el az 5-ösig), de kíváncsian várom a figurát. :) Ha valaki véletlenül tudja, nehogy elárulja! Olyan ez, mint egy sorozat; ha kiderül, mi lesz a következő részben, már nem is olyan érdekes. :)

Szemészet

Amikor legutóbb jártunk a gyerekorvosnál, javasolta, hogy kérjünk időpontot a szemészetre egy szűrésre. Beutaló nem kell, csak jelentkezzünk be. Pár napot vártunk -nincs indok, hogy miért, talán megszokásból-, aztán azzal a biztos tudattal, hogy valamikor tavasszal kell menni, telefonáltunk. Azaz Péter hívta őket, és amikor letette, közölte velem, hogy 10-én megyünk. Lapozgattam a naptárat, közben kérdeztem, hogy március vagy április. Reméltem, hogy valamelyik a kettő közül, nem kell megint majdnem fél évet várni. Péter lazán benyögte, hogy február. Felkaptam a fejem. Most pénteken? Azta'... Gyorsan bevéstem a naptárba, mielőtt közli, hogy viccelt, és tulajdonképpen augusztus. :)

9.40-re mentünk. Kicsit késtünk, mert Gergőnek indulás előtt jutott eszébe, hogy alaposan tele kellene rakni a pelenkát, vissza kellett jönnöm a pénztárcámért (benne volt Gergő TAJ kártyája, különben hagytam volna a francba), baromi lassú volt a betegfelvételes nő, de 10.40-re már házon belül voltunk. A vizsgálóban töltött idő alig volt 5 perc. A hölgy kedves volt, türelmes. Kifelé jövet az asszisztens (vagy adminisztrátor) megkérdezte, hogy ugye, még nem tud Gergő színezni. Nem is értettem a kérdést, hiszen egyelőre a tollat csak megrágja, ha véletlenül a kezébe kerül, és ez nyilván az arcomra volt írva, mert a nő egyből mondta, hogy gondolta, és ebben az esetben a szekrényke tetejéről választhat valamit Gergő. Lehet plüss vagy műanyag, mindegy. Végignéztem a kínálaton: pár centis műanyagfigurák és közepes plüssök közül lehetett választani. Nem akartam Gergőt befolyásolni, de erősen reméltem, hogy nem egy plüssre mozdul rá. Szerencsére egy mini jak tetszett meg neki. Péter szerint birka, de mindegy is. A lényeg, hogy pici, nem kell helyet szorítani neki a polcon. :)

 Ami pedig az eredményt illeti: Gergő tökéletesen szerepelt. A doktornő nem állapított meg semmi eltérést, elváltozást, miegymást. Annyit kaptunk útravalóul, hogy kb. 1 év múlva menjünk megint, és érdemes rendszeresen ismételni a vizsgálatot, mert örökölhető a rövidlátás. Tévé, számítógép kerüljön kiiktatásra, helyette könyvet olvasson/ nézegessen, mert azok is elősegítik a rövidlátás kialakulását (mármint a tévé-számítógép). Viszlát, Eperke, Caillou és a többiek! Néha azért lehet, de a napi rendszeres tévézés mától megszűnik. Nem tragédia. Megleszünk valahogy nélküle. :)

Blaha Lujza fogzik

Elég sokáig bírta Gergő 6 foggal. Nem látszott rajta, hogy hiányozna neki a többi, de ezek a fogak makacs jószágok: nőnek. Bevallom, nem tudom pontosan, mikor kezdődött, mert amikor leesett, hogy a mostanában alapértelmezett nyűgösség, bújás, étvágytalanság, válogatósság, anyatejfüggés kapcsolatban lehet a fogzással, szerintem már tartott egy ideje. Jól van, na. Első gyerek. Az sem segít, hogy a környezetünkben fellelhető Gergő korú gyerekek mindegyike más szisztéma szerint fogzik. Most, hogy megvilágosodtam, eszembe jutott, hogy tavaly novemberben, az esküvőnk előtti éjszaka alig aludtak a húgomék, mert az unokaöcsém számtalanszor ébredt sikítva. Na, ez van most nálunk. Ma előkerült a barátom, Dentinox, de így is csak annyi szabadidőt kaptam, hogy nyugodtan le tudtam zuhanyozni, nem kellett kapkodni, hogy átvegyem Pétertől a vigasztalhatatlanul sírő Gergőt, mert ilyenkor csak anya jó. Amellett, hogy baromi jó érzés, hogy kellek neki, elég fárasztó, mert esélyem sincs, hogy átpasszoljam Péternek az éjszakai melót (vagy legalább valamennyit belőle), mert nem nyugszik meg nála. Remélem, csak átmeneti, mert kezdek kidőlni. Ma már láttam is két bűnöst: a jobb alsó és felső rágók közül 1-1 dugta ki a tüskéjét. Ha úgy lesz, mint az unokaöcsémnél, akkor jaj nekünk, mert ő egyszerre 8 őrlőt növesztett annak idején. Láttam a húgom akkoriban. Hmmm... Kalandra fel!

Házi bohócunknak a fogzás sem akadály, ha produkcióról van szó. Teljesen véletlen volt, eszembe sem jutott, hogy így összerakta a dolgokat, de tetszett. Az történt, hogy a Mit mond...? csoport egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott. Az már megy egy ideje, hogy -Mint mond az oroszlán? -Grrrrr (magánhangzó nélküli torokhang, de azt nem tudom leírni), illetve  -Mit mond a kiskutya? -Vává. Ma elkezdte illegetni magát, én meg megkérdeztem, hogy Mi van, Blaha Lujza?, erre elkezdett színpadiasan köhögni. Csak néztem rá elkerekedett szemekkel, nem bírtam megállni, hogy ne nevessek, ő meg visszanevetett. Élvezte a sikert. :) Kíváncsi voltam, hogy véletlen volt-e, ezért párszor megkérdeztem, hogy Mit csinál Blaha Lujza?, ő pedig minden alkalommal köhécselt. Nem volt véletlen. Hihetetlen. Az egész onnan jött, hogy pár hete/hónapja úszáson vettük észre, hogy valahányszor egy másik gyerek vagy szülő köhögött, mert slukkolt a vízből, Gergő azonnal köhécselni kezdett. Ugyanolyan színpadiasan, ahogy ma. Ilyenkor mindig mondtuk neki, hogy Blaha Lujza. Az utóbbi időben minden sóhajt, gesztust, orrfújást (igen :D) utánoz, ilyenkor is a fent említett högyhöz hasonlítjuk (azért nem Jászai Mari, mert az az unokaöcsém művészneve... hasonló okok miatt :D).

Kíváncsi voltam, előadja-e Péternek. Előadta. Aztán anyunak Skype-on. Igazi bohóc. Imádom.

Tévézünk

Új kedvenceim lettek. 2 évvel ezelőtt állandóan a tvpaprikát meg a viasatot néztem, most meg már nem is tudom, mikor kapcsoltam az utóbbira. Átvette helyüket a minimax és az mtv1. Reggel befigyel egy is TV2, de csak azért, mert nem szeretem Jegyes-Tóth Krisztát. Idegesít. Ébredéshez-kávézáshoz TV2-zünk, utána jön a minimax (ha nincs séta és/vagy alvás).

Ha olyan az idő, akkor ilyenkor megyünk sétálni. Mostanában nagyon nem az, de nem panaszkodom, hiszen tél van, ilyenkor hideg van és esik a hó, csak éppen a sétát hagyjuk ki, mert nem akarom, hogy kockára fagyjunk. Marad az itthoni alvás, bár a tuti befutó a babakocsi; mostanában Gergő 99,9 %-ban bealszik séta közben, úgyhogy újból rászoktam a rendszeres sétára, miután mindenki kigyógyult a takonykórból (kivéve most, hogy nagyon hideg van, de ezt már írtam).

Ébredés és/vagy séta után marad a minimax. Inkább csak a háttérben szól, és leginkább nekem, hogy tudjam, kb. mennyi az idő, mert akármilyen hihetetlen, de 1-2 nap múlva már tudom, hogy azon a héten mi kezdődik ugyanakkor, mint a délutáni műsorom, mikor kell átkapcsolni (múlt héten az Én kicsi pónim volt, a héten még nem figyeltem meg).

Vannak kedvenceim, nem tagadom, ahogy Gergőnek is. Közös kedvencünk Eperke, Thomas és Caillou, bár az utóbbit talán én egy kicsit jobban szeretem. Szeretem a Chuggingtont is, bár nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Thomas és barátai sikere miatt született. Nem biztos, hogy igazam van, annál inkább sem, mert nem tudom, melyik volt előbb, de ezt érzem. Ettől függetlenül aranyos. Szeretem Eloise-t is, de ő abszolút nem érinti Gergő ingerküszöbét.

Van olyan is, amit kifejezetten nem szeretek: a vudlis mese. Biztosan sok okosság van benne, védik az erdőt meg minden, de olyan nagyon csúnyák szegények, és minden jóindulatuk ellenére ijesztőek, hogy nekem nem tetszenek. Tudom, nem is én vagyok a célközönség, de ha ez számít valamit, Gergő sem szereti őket, azaz nem nagyon érdeklődik irántuk.

Egyébként nem egy nagy tévés. A kedvenceit nézegeti, de olyat még nem láttam, hogy leült volna a földre/kisszékre/ölembe, és végignézett volna egy teljes részt bármiből. Háttérnek viszont jó, mert néha jól leköti, szépek a figurák (kivéve a vudlik), mozognak, aranyosak, és végre megszabadultam a duck.tv borzalmaitól. :)

Nem suttog

Amikor Gergő pici volt, úgy hurcoltam magammal és forgattam rendszeresen a suttogós könyvet, mint mások a Bibliát. Ha felsírt, azonnal kikerestem a megfelelő táblázatot, próbáltam a segítségével rájönni, éppen mi okozhatja a bánatát. Volt sikerélmény, de legtöbbször nem lettem okosabb.

Az alvásnál/altatásnál is megpróbáltam követni az ott leírtakat, de Gergő vagy nem olvasta a könyvet, vagy magasról tesz rá, miként kellene álomra hajtani a fejét. Amikor elkezdte a sorozatos éjszakai ébredést, újból segítséget kértem Tracy Hoggtól, de nagyon úgy néz ki, hogy mi vagyunk azok, akikről nem írnak az ilyen könyvekben, mert rontjuk a statisztikát. Gergőt csak és kizárólag alvó állapotban lehet a kiságyba tenni, ezt is csak a fürdés, mese és evés utáni bealváskor, és a következő maximum 2 ébredés-altatás kombó után. Ha megint ébred, nincs mese, fogom a párnám és költözöm mellé.

Pénteken szóba került a gyerekek alvása. Áron 6 héttel fiatalabb Gergőnél, mondhatjuk, hogy egyidősek. Amikor mondtam, mi hogy csináljuk, Áron apukája felhozta az említett könyvet. Rögtön mondtam, hogy tudom, miről beszél, de Gergőnél nem működik, mert ha nem alszik, amikor beteszem a kiságyba, akkor azonnal feláll, hiába simogatom a hátát. :S Erre jött a kérdés, hogy hányszor próbáltuk, mert ők az elején 2 óra hosszát, aztán egyre kevesebb ideig kellett. Bevallom, hamarabb feladtam, nem jutottam el 2 óráig, de ezt egy percig sem bánom. Nem érzem magam rossz anyának azért, mert nem erőszakoltam rá Gergőre egy olyan elalvási módot, amit ő nem akar. Nem hiszem, hogy sokáig igényli az együttalvást. Mostanában egyébként is iszonyúan anyás, sokkal bújósabb, mint eddig bármikor. Nem bánom. Ha erre van szüksége, megkapja. Nem hiszem, hogy ettől lenne elkényeztetve. Vagy...?