Tanyára!

Hirtelen két okból volna jó tanyán élni. Nyilván több oka is van, és ugyanannyi ellenérv is, de mára ez a kettő jutott.

1. Nem találnának meg Jehova tanúi, mert jó előre látnám őket, ahogy az előkerten át araszolnak a bejárati ajtó felé, ki sem nyitnám az ajtót. Ma nem ez történt. Elfelejtettem már, hogy Írországban töltött első vagy második reggel, amikor még csak 1 hétre mentem, máris kopogtattak az ajtón. Amikor ma délután csöngettek, reflexből kinyitottam az ajtót, mert azt hittem, Eszter jött a szomszédból, hogy elvigye a tegnap óta a hűtőnkben pihenő meglepetéstortát, hogy felköszönthesse a férjét. Lehervadt a mosoly az arcomról, amikor megláttam a két hölgyeményt az ajtó előtt. Összevont szemöldököm nem jelentett akadályt, a közelebb álló behízelgő módon kezdte a szövegét, közben tolta felém a füzetkét. Ezen a ponton elöntöte az agyam az ideg. Alapból nem kedvelem őket és a módszereiket, de általában normálisan szoktam velük szemben megnyilvánulni (azaz igyekszem illendően elhajtani őket a francba). Most is igyekeztem, de nem tudom, mennyire látszott meg rajtam. Nem hagytam, hogy végigmondja, mert egyrészt nem érdekelt, másrészt mással voltam elfoglalva. Konkrétan azzal, hogy milyen módon jutottak be. Erre rá is kérdeztem, erre a másik nő -egy árnyalattal élesebben a kolléganőjénél, amit betudok annak, hogy visszapattant rólam a mondandójuk- közölte, hogy beengedték. Rávágtam, hogy az klassz, mert időtlen idők óta azért tépjük a szánkat (azaz a billentyűzetet) a ház levelezőlistáján, hogy ne engedjünk be ismeretleneket, akik felcsöngetnek a kaputelefonon. Megvan a módja, hogy a szórólapos bejusson (közös képviselőn keresztül), akinek nincs jogosultsága, az elfáradhat a papírjaival máshová. Nem a szórólaposokkal van bajunk, hanem azokkal, akik annak adják ki magukat, így bejutnak a házba, és jól kirabolják a lakásokat. A másik lépcsőházban sorozatos betörések voltak, néhány lakó meg látatlanban beenged boldog-boldogtalant. Ismét a második számú hölgy mondta, hogy ők jó szándékkal jönnek, nem visznek el semmit, csak azt zavarják, akiket érdekel a mondandójuk. Itt már remegett a kezem, és kicsit sem kedvesen felvilágosítottam őket, hogy több pontban sánít a dolog, mert minket egy kicsit sem érdekel, mégis zavarnak. Lehet, hogy nem ők azok, akik sorban betörnek a lakásokba, de azokat is zargatják, akik nem engedték be őket a házba. Ha nem tudták volna, elárultam, hogy éppen szombat délután 3 óra körül sikerült mindezt végrehajtani, amikor esélyes, hogy a legtöbb gyerek alszik. Jó pihenést kívántak és továbbálltak. Nem figyeltem, melyik szomszéd volt a következő áldozatuk, csak remélni merem, hogy nem Eszterék, mert tőlük sem kaphattak szebb szavakat, ha a másfél hónapos gyereket felverik.

2. Elég távol lennének a szomszédok ahhoz, hogy ne másszunk be egymás életébe. Miután Gergő végre elaludt, bevágtam magam a fürdőbe zuhanyozni. Tudom, hogy a fürdőben és a WC-ben valami miatt hangosabban lehet hallani a szomszédoktól érkező zajokat, ezért először nem is foglalkoztam vele. Később egyre jobban lehetett hallani a nappaliban is, Gergőnél is, még a hálószobában is, ahol a legkevésbé szoktuk hallani, mert az van legtávolabb a többi lakástól. Puffogtam Péternek, aki közlölte, hogy lemehetek balhézni, de ki volt írva a lift mellé, hogy a melletünk lévő lakás alatt buli lesz. Aha, és akkor már lehet ordítani, ha ki van írva? Az oké, hogy a lakásfelújítást kiírja az ember, hogy tudjanak róla a többiek, hogy ahhoz lehessen alakítani esetleg a napot, de egy bulihoz mégis hogy alakítsam? Menjek el aludni a játszóházba, az állatkertbe vagy a Margitszigetre? Amikor már konkrétan azt is értettem, mit ordítanak egymásnak beszélgetés címszó alatt, görcsbe rándult gyomorral figyeltem a bébiőrt, és reméltem, Gergő alszik olyan mélyen, hogy nem ébred fel rájuk. Amikor pici volt, nem volt síri csend a lakásban; nem üvöltött a tévé, de nem is jártunk lábujjhegyen. Nem mondom, hogy ez az oka, mert simán lehet szerencsénk is, de a legritkább esetben ébred föl az ilyen zajokra. Szerintem én voltam hármunk közül az egyetlen, aki nem ment el szó nélkül a buli mellett, bár csak Péternek puffogtam. Dühít, hogy nem lehet ilyenkor semmit tenni, mert a saját lakásában nem lehet megmondani, mit csináljon. Ha bunkó, azt is tűrni kell, mert nem tanyán élünk, pedig néha nagyon jó lenne.

Persze, egy infrastruktúrailag jól felszerelt tanyára gondolok internettel, kábeltévével, csatornával...