Pár napja találtam ezt a cikket. Megfogott a címe. Gondoltam, beleolvasok. Nem bírtam abbahagyni. Már az első bekezdésnél elkerekedett a szemem, a másodiknál már vadul bólogattam.
Sokszor olvastam már a kötődésre nevelést, de nem tudtam, pontosan mit jelent, és odáig sosem jutottam, hogy utánanézzek. A bejegyzést olvasva kiderült, hogy a kezdeti próbálkozásoktól eltekintve Gergőt kötődésre neveljük, csak éppen nem tudtunk róla. :) A saját ágyában alszik ugyan, de alvó állapotban kerül bele, addig vagyok mellette, amíg teljesen el nem alszik. Ha felébred és sír, megyek, felveszem, megnyugtatom, esetleg megetetem. Ha nem marad meg a kiságyában, akkor mellette maradok a nagyágyon, mert így jó.
Eszem ágában sincs elválasztani. Majd jelzi, ha már nem tart igényt rám táplálékforrásként. Nem hagyom sírni. Próbáltuk az elején, de nagyon nem jött be. Mindenki szenvedett. Próbáltuk az éjszakai rámcsatlakozást is elhagyni a húgom javaslatára, mert szerinte egy 10 hónapos babának már át kellene aludnia az éjszakát evés nélkül. Volt két borzalmas éjszakánk. Feladtuk, mert senkinek sem volt jó. Akkor papírkutyának éreztem magam, de most, miután elolvastam ezt a cikket, másképp gondolom. Elmehet mindenki a sunyiba, aki szerint elkényeztetjük, elrontjuk, rosszul csináljuk.
Éreztem én, hogy nem kell erőltetni ezt a suttogást. Jó, ha valakinek beválik, de azok nem mi vagyunk. Ezek után kíváncsi vagyok arra a kamaszkorra. :D Persze, annyira azért nem, hogy siettessem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése