A nyaraló, ahol éltünk

Az egész nyaralás úgy történt, hogy anyu néhány hónappal ezelőtt kitalálta, hogy az milyen jó lesz, hogy ő lemegy egy barátnője nyaralójába 2 hétre, mi pedig váltjuk egymást a húgomékkal. Arra nincs hely, hogy egyszerre mind ott aludjunk, de ha egymás után megyünk, akkor tökéletes. Mi nem láttuk a lakást, úgyhogy kénytelen voltunk bemondásra elhinni, és nem is kételkedtünk benne. Gyorsan megegyeztünk, hogy a húgomék lesznek az elsők. Mindenki kivette ennek megfelelően a szabadságot, készülődtünk.

Az volt az eredeti terv, hogy anyu lemegy vasárnap, 2 hét múlva vasárnap pedig haza, és a középső vasárnap történik a családváltás. Pár nappal az első vasárnap előtt anyu kitalálta, hogy az milyen jó lenne, ha mi nem vasárnap mennénk, hanem már szombaton, mert akkor többet lehetnénk együtt, és nem kellene szarakodni az érkezés és indulás összehangolásával. Átszerveztük a dolgokat, felkészültünk a szombati úszás utáni indulásra, aztán megérkezett anyu és a húgomék a helyszínre, és gyorsan kiderült, hogy vissza kell térni az eredeti tervhez, mert annyi hely nincs az alsó szinten, hogy mi is elférjünk. Ekkor még azt hittük, hogy csupán annyi a gond, hogy nem elég nagy az üres ágy hármunknak (Gergő alapértelmezett helye köztünk van, ha nincs másik nagyágy).

Akkor derült ki, mi is a helyzet valójában, amikor megérkeztünk. Az alsó szint konkrétan egy helyiségből áll. Ide nyílik a bejárati ajtó, mellette a konyharész, nappaliként pedig kettő darab ütött-kopott -nagy jóindulattal másfél személyesnek mondható méretűre nyitható- kanapé, egy dohányzóasztal és a tévé szolgál. Ez még nem is lett volna baj, az viszont annál inkább, hogy az egyik kanapé anyu hálóhelye volt. Első ránézésre még nem mértem föl, ez miért is nem jó, csak annyit láttam, hogy valóban nem tudtunk volna szombaton hárman aludni a másik kanapén.

Aznap nem mentünk ki a strandra, mert mire megebédeltünk és elbúcsúztunk a húgoméktól, már nem volt értelme kifizetni a napijegyet. Helyette bementünk a városba, feltérképeztük, hova érdemes beülni fagyizni, Gergő felfrissítette magát a szökőkutakban, aztán hazamentünk. Ekkor még öröm volt és boldogság, vidáman vártuk a nyaralást.

Ott kezdődtek a gondok, hogy Péter véletlenül észrevette, hogy van net, pedig az egész család vadul tagadta. Anyu éktelen patáliát csapott, hogy az ő gépével kérés nélkül senki se menjen fel a netre, főleg ne arra, ami nem biztonságos. Mondjuk, ebben igaza volt, de ismerhetné már annyira Pétert, hogy bármilyen arra alkalmas berendezéssel felméri az adott hely netes mivoltát. Kiderült, hogy az nem úgy volt, hogy nincs net, mert volt, csak nem biztonságos, mert az előzőleg ott nyaralt ismerős fiúknak mindenféle csúnya dolog történt a gépén. Az én családom pedig ezt hallván úgy döntött, hogy letagadja a netet. Abban igazuk van, hogy Péter tényleg képes sokat lógni rajta, de most kivételesen valóban kellett volna neki. Konkrétan az utolsó héten lett új főnöke, és indulás előtt már nem tudott vele beszélni, pedig jó lett volna. Nem kérdezték, így nem tudják, hogy Péter munkájában és az esetleges előrelépésben tök fontos, hogy milyen a viszonya a főnökeivel. Úgy indult tehát a nyaralás, hogy anyu dühös volt, amiért Péter ráment a gépével a netre, és Péter is dühös volt, mert elvettek tőle egy hetet a főnökkel való barátkozásból. Hiába derült ki, hogy van net, a gépét nem vittük, és csak azzal tud bejelentkezni a céges felületre (vagy mire).

Ez aztán rá is nyomta a bélyegét az egész hétre. Nem volt állandó fújás, azért az durva lett volna, de érezhetően hideg volt a levegő anyu és Péter között. Péter úgy gondolta, nyaralás alatt lehet nézni az eb meccseit, anyunak erről más volt a véleménye. Sosem élt olyan pasival egy lakásban, aki akármilyen szinten érdeklődött a foci iránt, úgyhogy nem tud mit kezdeni a helyzettel. Pofavágás, sóhajtozás, sírás volt, pedig én is néztem volna. Az elején még bevállaltuk a nyafogást, de az utolsó két este úgy döntöttünk, hagyjuk a meccseket a francba, inkább bemegyünk hármasban a városba, anyu meg nézze a sorozatát. Jelzem, azt meg mi nem akartuk nézni, és mi voltunk többségben, de ezt eszembe sem jutott volna közölni, mert ő vitt el minket nyaralni, tehát ő mondja meg, mit nézünk.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kellett egyetlen tévét bámulni. A válasz egyszerű: csak az volt. A legrosszabb az volt, hogy a meccs alatt (azaz gyakorlatilag szinte a sorozat után közvetlenül), anyu már erősen ráutaló magatartással jelezte, hogy menne lassan aludni. Ilyenkor este 10 óra körül volt, a nappalin kívül csak a fönti szoba, ahol Gergő aludt, és ahol még a melléfekvést is óvatosan kellett megoldani, nehogy felébredjen. Beszélgetni esélytelen. Meg aztán... nyaralunk, vagy mi. Kettesben beszélgetni itthon is tudunk. Ott volt még az erkély, ahova esetleg ki lehetett volna ülni egy ciderrel, meg talán a függőfolyosó, de mindkettő a nappaliból nyílt, úgyhogy kizárva. Maradt az, hogy felcaplattunk, Péter aludt, én meg olvastam a fürdőben...

Azt hiszem, én ott adtam fel a harcot, és döntöttem el, hogy nem vállalom tovább a villámhárító szerepét, mert nincs értelme, amikor pénteken anyu érdeklődött az esti program iránt, és én mondtam, hogy szeretnénk elvinni vacsorázni a közelgő névnapja alkalmából (tudom, mert mondták, hogy a húgomék elvitték), ő pedig mereven elutasította, miszerint nem tud többet enni. Félve kérdeztem, hogy esetleg másnap (akkor programunk volt, de áttettük volna), de már az arckifejezéséből láttam, hogy nem fog menni. Csak megrázta a fejét. Nem szóltam semmit, csak elfordultam, kerestem valami piszmognivalót, és majdnem sírtam. Egyértelműen nem akart velünk eljönni vacsorázni.

Tudom, hogy ezekből úgy tűnik, hogy az egész nyaralás rossz volt, pedig nem. Ez csak az egyik oldala volt. Ha lesz időm, kifejtem a tartalomjegyzék többi pontját, és akkor majd látszik, hogy voltak ám vidám dolgok is dögivel. Az viszont biztos, hogy soha, de soha nem megyünk többet úgy nyaralni, hogy valaki a nappaliban alszik, főleg, ha ott van az egyetlen tévé...

Az élet szép

Elég nekem egyetlen hét, amikor nincs lehetőségem listát írni, és máris kiesem a rutinból. Azt sem tudtam tegnap, hogy milyen nap van. Most döbbentem rá, hogy már megint kimaradt a lista. Kicsit nehéz két hét pozitív dolgait összeszedni, de megpróbálom. Nem azért nehéz, mert kevés történt, hanem pont ellenkezőleg. :)

Koncertre mentünk, de fullextrás programot kaptunk a Törley pincészetében Budafokon. Még a Múzeumok Éjszakáját is elkaptuk, pedig nem terveztük. :)

Közös ebéd a húgomékkal Gyulán. Az mindegy, hogy az étterem egy kalap sz.rt sem ért, de mi jól éreztük magunkat.

Strandolás a hét minden napján. Szerdán nem voltunk, de az most mindegy. :)

Villámlátogatás anyu szülőfalujában, ha már a környéken nyaraltunk.

Jó döntés volt nem az autópályát választani. Lehet, hogy rosszabb minőségű az út, viszont összehasonlíthatatlanul szebb és érdekesebb a táj.

Talpmasszázs és pedikűr. Mindkettő először profitól. Ha már nyaralunk... :)

Esti séta a gyulai vár környékén.

Kézműves fagyi. Nagyjából bármilyen ízű, de a mákos guba különösen.

Bevált az IKEA sátor, jó hasznát vettük, Gergő órákat aludt benne a strandon.

Egyszer az történt, hogy nem vittük magunkkal Gergő itatós poharát. 0,5 l-es palackból ivott. Segítséggel ugyan, de néhány korty lement. :)

Összeszokott csapat a strand egyik fája alatt.

Évek óta először úsztam, ráadásul termálvízben. Szuper volt. Nem is értem, miért ódzkodtam az úszástól.

Nem főztem 1 teljes hétig. Nem lustaságból, csak azért, mert akkor semmi másra nem lett volna idő, az pedig nem nyaralás.

Szerencsére szuper időt fogtunk ki a nyaralás alatt, csupán kétszer esett az eső, de az még jól is esett a nagy kánikulában.

Vissza

Tegnap hazaértünk, vége az egyhetes nyaralásnak, strandolásnak, semmittevésnek. Itthon vagyunk, de még közel sem rendeződtünk vissza a régi kerékvágásba. Furcsa tompaság uralkodik rajtunk, aminek a legyőzésében nem sokat segít az esős-borús-szomorú idő.

A nyaralás röviden: jó volt. Hosszabban: jó is volt. Attól tartok, több részletben fogom megörökíteni, különben túl hosszú és összecsapott lenne.

Most egy gyors tartalomjegyzékre van energiám. Erre se nagyon, de muszáj, ha nem akarok végleg elfelejteni dolgokat.

A sátor hasznossága és felhasználhatósága.

Strandolás kánikulában csobbanás nélkül.

Német szomszédok.

Ismerős nyaralója.

Generációk összezárva.
Éttermek.

Elveszett fürdőruha.

Lángos, rétes, fagyi.

Napi rutin.

Füstmentes strand.

Lábápolás profi módon.

Esti programok.

Karúszó és pápá a wellnessben.

Duplo csoki.

Nyereménycsoki a benzinkúton.

Mágnes

Délután gondoltam egyet, és letettem Gergő elé a mágneses horgászós játékot, amit még áprilisban kapott az egyik látogatójától. Bár azonnal felbontottuk, azóta pihent a polcon, mert különösképpen nem érdeklődött iránta. Konkrétan hidegen hagyta, mi meg elkönyveltük, hogy biztosan kicsi még hozzá. Nem tudom, ma mi motivált. Talán az, hogy valami újjal lekössem, amíg kiderül, hogy tudunk-e valahova menni pörgetni.

Majdnem pont ilyen Gergőé, csak a kagyló nem hozható játékba, és kevésbé riadtak az állatok.

Arra gondoltam, hátha sikerült beilleszteni az állatkákat a helyükre, de az első néhány türelmetlen (és ezáltal eredménytelen) próbálkozás után rendre a kezembe tette őket, hogy pakolgassam én. Ez így nem volt az igazi, ezért előkaptam a botot. Elvette, és elkezdett vele csápolni. Elkértem, és megmutattam, hogy kell rendesen használni. Veszettül figyelt, és amikor a kezébe adtam a botot, kb. a harmadik próbálkozásra sikerült kifogni egy valamit (talán a rák volt, de nem biztos, nem is fontos). Profi módon kezelte a botot, óvatosan közelített a kiválasztott jószág felé. Hihetetlen, de úgy tűnt, érti, hogy hiába nyomná rá a bot végén lévő mágnest a célállatra, a madzag összecsuklik. Óvatosan körözött kicsit a kiválasztott fölött a mágnessel, amíg egyszer elkapta. Türelmesen, nem kapkodva, óvatosan, apró mozdulatokkal dolgozott. Tátott szájjal néztem. Sorban fogta ki őket, minden siker után nagyon örült, hangosan sikantott, és próbálta utánam mondani, hogy ügyes (kb. az üüüü meg is volt belőle :D).

Pár órával később Péternek is bemutatta. Nem gondolkozott sokat, amikor megkértem rá; beszaladt a szobájába, leült a cucc mellé, és már horgászott is. :) Imádom.

Az élet szép

Szeretem az esőt. Nagy a szám, mert vagyok olyan szerencsés, hogy már nem is tudom, mikor áztam bőrig utoljára. :) Nyilván egész más a lakásból szemlélni, és más az utcán vészelni át. Szeretem hallgatni, ahogy kopog az erkélykorláton, megtisztítja a levegőt, elviszi a fejfájást.

A gömbcukkíni finom. Még a múlt héten vettem, de csak most készítettem el, úgyhogy a mostani listán van a helye. Azonnal megakadt rajta a szemem a piacon, muszáj volt kipróbálni. Ízre pont ugyanolyan, mint a hagyományos cukkíni, az alakja miatt viszont könnyebb megtölteni, és érdekesebben néz ki.

Gergő elkért egy sárgabarackot, és megette a felét. Nem ismételte meg azóta, de ez már haladás.

Az eper még mindig kereskedelmi mennyiségben fogyna, ha lenne itthon annyi. :)

A kezdeti (néhány hete) finnyogás után a cseresznye is Gergő kedvencei közé került. Nem győztem magozni és kukactalanítani.

Hiába esett rengeteget a héten az eső, jobbára éjszaka tette, ezért napközben tudtunk menni ide-oda. Főleg annak örültem, hogy a hétvégi programokat nem rontotta el.

Nagy séta és vonatnézés Gödön.

Óriásropi.

Gryllus Vilmos koncert és váratlan-kellemes találkozás a gyerekszigeten.

A Harapó Mókus még mindig jó hely. Gergő születése óta nem nagyon voltunk, mert egyrészt nem járunk étterembe (az Auchan grillpultja és az Aréna Plaza kajásrésze nem számít annak), másrészt babakocsival nehézkes volt a közlekedés az asztalok között. Most viszont Gergő már (viszonylag) nyugodtan üldögélt az etetőszékben.

Lefekvéskor Gergő választ mesét (kettőből... nem sorakoztatom föl az egész kollekciót), odalapoz arra az oldalra, amelyiket szeretné, hogy elolvassam, mutogatva-gagyarászva kommentálja az eseményeket, majd amikor úgy dönt, elég volt, összecsukja a könyvet, átnyújtja, és elfekszik. Az változó, hogy ilyenkor milyen hosszú elalvási procedúra következik, de az előbbi sorrend mindig egyforma. :)

Napközben nem ritkán 4-5 órákat alszik egyhuzamban. Először kétségbe estem, hogy mi lesz este, de már ehhez is tudunk alkalmazkodni, a jót is megtaláltuk benne: Péter munkaideje után lehet menni bátran játszótérre (úgyis világos van még akkor), bevásárolni. Este 8 előtt nincs fürdés mostanában, egyre gyakrabban tolódik egészen 9-ig. Nem azért, mert nekünk így jó, és addig tartjuk erőszakkal ébren, hanem a délutáni alvás miatt egyszerűen nem álmos még. Nem erőszakolok rá egy olyan alvásrendszert, amit nem akar.

Nem is tudom, miért nem említettem még meg, pedig már egy jó ideje használom. A Vegeta Naturella (VN) fűszercsalád egy ideje a legjobb barátaim közé tartozik. Volt idő, amikor mereven elzárkóztam a fűszerkeverékektől, hiszen én is össze tudom keverni a megfelelő fűszereket. Ennek eredményeképpen rengeteg fűszer lejárt a polcon, mert volt olyan, amiből mindig csak egy pici kellett. Ennek vége. A VN fűszerkeverékekben nincs nátrium-glutamát és egyéb ízfokozó, csak fűszerek. A kedvencem a sültkrumpli, de a polcon sorakozik az aranybarna sültcsirke, a zöldfűszeres szárnyas, a görög és olasz fűszerkeverék is. A többit még nem próbáltam ki, majd azokra is sort kerítek.

Péklapát

Szeretném péklapáttal alaposan tarkón somni azt...

...a kedves apukát, aki kilép a játszótér kapuján, lép ötöt (ez fontos), majd rágyújt.

Amikor viszonylag kedvesen megkértük, hogy ugyan húzzon már arrébb a játszótértől a cigijével, felháborodott, és bizonygatta, hogy neki van igaza, hiszen 5 lépésnyire van a kaputól. Péter felvilágosította (ekkor már nem olyan kedvesen), hogy az 5 lépés valójában 5 méter, és középületek kapujára vonatkozik, játszóterek esetében körben értendő (nem biztos, hogy mindenhol, de ebben a kerületben igen). Nem érdekelte, masszívan lesz...ta, nem mozdult. Menjen a francba az ilyen!

Szuper hétvége

Érdekes volt a hétvége. Arra számítottam, hogy jön az eső meg a vihar, és sehova sem tudunk menni. Tulajdonképpen ez igaz is volt, mégsem kellett semmit lemondani vagy kihagyni. Az is igaz, hogy nem terveztünk előre, úgyhogy inkább azt mondanám, nem kellett a négy fal között kuksolni. Mehettünk, amerre láttunk.

Szombaton úszás után a szokásos módon megcéloztuk a piacot. Gergő most is bealudt az úton. Még a hegyről sem értünk le. :) Egy baráti házaspár a szomszéd utcában lakik, Péter mindig szól nekik, ha ott járunk, hátha ráérnek. Mire végeztem a vásárlással, ott álltak a kocsi mellett, őrizték Gergő álmát, beszélgettek, tervezgették a programot. Már csak az kellett, hogy Gergő is felébredjen, de nagyon úgy tűnt, hogy a kocsi mellett fogjuk tölteni a délelőttöt. Majdnem így is lett. Amikor fölébredt, megcéloztuk a könyvhét piac melletti helyszínének standjai között megbújó lángosost, de 20 percet kellett volna várni, mert pont elfogyott, és mivel annyi időnk nem volt, inkább felmentünk a piac emeletére. Nem tudom, a standon milyen lángost kaptunk volna, de a piaci isteni volt. Gergő is bevállalt pár falatot.

Gyorsan hazaugrottunk a vizes cuccokkal, aztán igyekeztünk Gödre. Abban maradtunk Péter apujával, hogy olyan szép az idő, hogy inkább mi megyünk, ne ő jöjjön, mert ott sokkal jobb pl. sétálni. Nem volt rossz ötlet. Felfedeztük Göd Péter apujának a házához közeli részét, néztünk vonatot a vasútállomáson (az egyik olyan volt, mint Emery, a másik inkább Wilson).

Emery és Wlison

Betértünk a helyi Pennybe is; évek óta nem jártam ilyenben. Azt hiszem, ezentúl gyakrabban megyünk, ugyanis tök jó áron sikerült olyan mosószert venni, amit mostanában használok, és pont most kezdtem elkeseredni, mert a nagyon akciós áron vásárolt készlet kezd elfogyni, fehér ruháknak való meg még sose volt nekem. Gigahosszú ropit is találtunk, ami nem volt agyonsózva (helyette szezámmaggal volt megszórva, ami jó), így Gergőnek is nyugodtan adtam a kezébe, ő pedig boldogan nyammogott vele. Persze, amikor már nem volt elég hosszú, akkor Péter szájába nyomta (a nyakában utazott a hosszabb sétán), és kérte az újat. :)

Este óriási vihar volt, dörgött, villámlott, zuhogott. A behúzott függönyön keresztül bevilágította a szobát némelyik villám. Gergőt nem zavarta, ugyanúgy aludt, mint máskor (egyszer ébredt), csak engem viselt meg kegyetlenül. Azt hittem, sosem múlik el a fejfájásom. Nem segített semmi. Hiába engedtem a tarkómra-vállamra a meleg zuhanyt, nem használt. Algopyrin pont nem volt itthon, mást nem szedhetek. Maradt a csendes szenvedés.

Szerencsére reggelre nyoma sem volt a esti kínnak, a nap is sütött, tervezhettük a programokat. A gyerekszigetre esett a választásunk. Gryllus Vilmos koncertjét céloztuk meg, és magunkhoz képest időben sikerült elindulni (7 perccel a kezdés előtt gördültünk ki a garázsból). Szerencsére volt parkolóhely, ezer köszönet a jó szervezésnek (profi módon irányították a kocsikat a szervezők). Igaz, kellett kicsit gyalogolni, de legalább nem veszítettünk időt a céltalan körözéssel. Nem tudom, pontosan kezdődött-e a koncert, de egészen sokat elkaptunk belőle. A személyes kedvencemet is hallottuk. Találkoztunk Sárával (Gergő úszóstársa) és a szüleivel. Volt nagy öröm. A gyerekeket kevésbé kötötte le a koncert, mint minket, ők inkább azzal voltak elfoglalva, hogy minél jobb játékra alkalmas tárgyakhoz jussanak cserekereskedelem útján egymástól vagy más gyerekektől. Mi viszont jót beszélgettünk, abban is megegyeztünk, hogy az augusztusban születő kistesó örökli Gergő kiságyát, mert Sára még használja a sajátját, mi meg úgyis csak szétszednénk és menne anyuhoz vagy Péter apujához a padlásra.

Mire vége lett a koncertnek, alaposan megéhezett és megszomjazott a banda. Nem mertem nyári szerkóban elindulni, Gergőre is farmert húztam, senki sem fázott. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy a közelben található étkezési lehetőségek közül régi barátunkat, Harapó Mókust választjuk. Először az volt a terv, hogy bemegyünk az Auchan grillpultjához, mert ott egészen jó áron kapunk egészen jót, de gyorsan megbeszéltük, hogy nem kellene beengedni minket az Auchanba, mert akkor nem annyival jövünk ki, amit a gyomrunkba teszünk. Gergő bealudt a rövid úton, de kénytelen voltunk megbolygatni. Sajnáltam, de neki is enni kellett. Mostanában annyit képes aludni, hogy nem mertem kockáztatni, hogy a reggel elfogyasztott aligkajával húzza ki ébredésig. Méltatlankodott, de ahogy megérkeztek a levesek, elfelejtette, hogy néhány perce még sivalkodott. Felváltva kért a gyümölcs- és a spárgakrémlevesből, nem tudta eldönteni, melyik tetszik jobban. Mi sem. :) Utána villával (és kézzel) ette a halat, zöldségeket, krumplit, néhányszor körbeszaladt a helyiségeket, majd indultunk a következő helyszínre.

Konkrétan a röpnapra. Előtte hazaugrottunk a könyvemért, mert biztosra vettem, hogy Gergő be fog aludni a kocsiban, mire odaérünk, akkor pedig valakinek vele kell maradnia, nem ébresztjük fel újra. Felvettük Balázst (szombati lángosozós társ), kerestünk és találtunk parkolóhelyet, a fiúk elindultak, én maradtam, mivel Gergő valóban bealudt. Nem bántam, mert nagyon jó a könyv. :) Amikor felébredt, elindultunk a fiúk után. Folyamatosan próbáltam őket hívni, de nem hallották, úgyhogy mentünk, amerre gondoltam, és reméltem, előbb vagy utóbb elérjük egymást telefonon vagy személyesen. Közben megálltunk repülőt nézni. Gergő imádta. Amikor végül összejött a csapat, és megbeszéltük, mi volt, kiderült, hogy pont a végét csíptük el, konkrétan Besenyeit láttuk akrobatáskodni. Nem bánom, hogy nem láttam az őrült repülő szerkentyűket, nekem nem az volt a lényeg, hanem a kimozdulás. Mivel Balázs felesége vizsgára készült, elcsábítottuk őt hozzánk (Balázst, nem a feleségét), megnéztük a meccset és a Forma1-et, rendeltünk pizzát, ittunk cidert, beszélgettünk. Mondjuk, én a Forma1-ből mindössze a rajtot és az utolsó három kört láttam, mert közben altattam Gergőt, de a lényeg megvolt. :) Balázs itt feladta és hazament, mi még elkezdtük a másik meccset felvételről, amit egyikünk sem nézett végül, azaz én félszemmel igen. A végét láttam.

Éjjel megint vihar volt, most viszont már süt a nap. Kár, hogy Péternek dolgoznia kell. Mehetnénk megint valahova. A jelszó: Pörgessük Gergőt, hogy jól aludjon!, de lassan már mi is legalább annyira igényeljük a pörgetést. :)

Óvoda még mindig

Most komolyan nincs egyetlen Waldorfos szülő sem, akit erre vet a sors? Tulajdonképpen mindegy is, mert utánanéztem, és eldőlni látszik a kérdés. Találtam egy olyat a Waldorfos napirendben, hogy imaszerű vers. Ez nekem nem fér bele, sajnálom. :(

Marad  a zöld óvoda. Az a baj, hogy mindenképpen harc áll előttünk, mert nem ahhoz tartozunk kerületileg. A miénk itt van a sarkon, de nem szeretném. A szomszédlány óvónő. Nem nagyon érti a vergődésünket, mert szerinte nem azon múlik a dolog, hogy milyen óvodába jár a gyerek, hanem az óvónőkön. Ezzel valamilyen szinten egyetértek, de más szempontok is fontosak.

Érzem, hogy jobban rá vagyok mozdulva erre az óvoda kérdéskörre a normálisnál, de okom van rá. Személyes okom. Konkrétan velem történt. Sokáig olyan érzésem volt, mintha kettőt lapoztam volna az emlékkönyvben, sehogy sem akart összeállni a kép, éreztem, hogy valami kimaradt, de nem tudtam mi. Úgy látszik, a tudatalattim kitörölte a kellemetlen élményt, de a következmény megmaradt.

Arra emlékeztem, hogy az óvodában névadó ünnepségekre jártam, ami masszív szerepléssel, versmondással jár, és a család elmondása szerint is cserfes kislány voltam, állandóan járt a szám. Kb. olyan lehettem, mint Gergő, csak lányban. :) Ehhez képest az iskolában féltem a szerepléstől, sosem énekeltem énekórán, reszkettem a feleléstől. Olyan emlékképeim is voltak/vannak, hogy a ház előtt csúfol a szomszéd lány (óvodás csoporttárs), hogy nem akartam jó étvágyat köszönni. Erre a mai napig emlékszem, hogy így mondta: köszönni, de ennek nincs jelentősége a történet szempontjából. Arra is emlékszem, hogy egy kedves bácsihoz jártam néha a rendelőintézetbe, aki mindenféle képeket mutatott. Egyszer pl. néhány kép közül ki kellett választanom, hogy kivel utaznék szívesen a vonaton. (Hogy ez miért maradt meg, nem tudom.) Az is megvan, hogy első osztályosként állok a pad mellett, tudom, mi van a papírra írva, csak mondanom kellene, de nem jön ki hang a torkomon. Rengeteg fekete pontot kaptam emiatt. A tanítónő elkönyvelte, hogy nem tudom, nem tudok haladni a többiekkel. Közölte, hogy jobb lenne, ha átvinnének a kisegítő iskolába. Anyuék viszont tudták, hogy nincs igaza, azt is tudták, hogy mi volt az ok. Mindent megtettek, hogy bebizonyítsák, hogy nem vagyok csökkent képességű, még gyerekpszichológushoz is elvittek. Ő volt a kedves bácsi.

A tömeg előtti megnyilvánulással a mai napig bajom van, nem szeretem, ha a középpontba állítanak. Egyszer egy szülinapi ünneplést is elrontottam, mert megneszeltem, hogy a család az étteremben óhajt engem felköszönteni mindenki szeme láttára. Szemét dolog volt tőlem, mert biztosan nagyon készültek rá, de lefújtam. A gondolatától is kivert a víz, hogy mindenki engem néz az étteremben, amikor hozza a pincér a tortát. Többek között ezért is voltam hálás Péternek, hogy nem nyomatta a nagy esküvőt, mert attól tartok, képtelen lettem volna végigcsinálni, ha mindenki néz. Így is nehéz volt, hogy ott voltak a szüleim, de azért őket nem akartam kihagyni belőle. A zavart idétlenkedéssel igyekeztünk palástolni, ezért is lett az egész egy nagy bohózat. Mondjuk, ez tetszett.

Nem tudom, milyen helyzetben forogta ki a szó, de tavaly anyu elmesélte azt a bizonyos óvodai eseményt. Azt hiszem, az óvónőről volt szó, és akkor mesélte el anyu, hogy nem tartja olyan jó óvónőnek, amennyire nagy a híre a városban.

Nem nagy sztori, annál nagyobbat ütött. Az történt, hogy aznap én voltam az asztal naposa, azaz nekem kellett megteríteni az asztalt a többieknek is, és jó étvágyat kívánni. Mesélte anyu, hogy nagyon be voltam zsongva, izgatottan készültem rá, mintha legalábbis diplomaosztó lenne. Szépen megterítettem, úgy gondoltam, minden feladatomat elláttam, amikor hirtelen mellém lépett az óvónő, és hangosan megkérdezte a többiektől, hogy Na, mit felejtett el Ágika? Nem várta meg a választ, hanem azonnal hozzátette, hogy Hát, jó étvágyat kívánni. Állítólag sírva meséltem otthon az esetet, és akkor kezdődött minden. Az addig nyílt és cserfes kislány begubózott. Konkrétan megszégyenített az óvónő mindenki előtt, ami az egyik legnagyobb bűn, amit egy kisgyerek ellen el lehet követni. (A testi bántalmazást most nem említem.) Klassz.

Mondom, Gergő viselkedésre, beállítottságra nagyon hasonlít ahhoz a kislányhoz, ami kialakult bennem magamról anyuék elmondása alapján. Nem szeretném, ha Gergőt is elrontaná egy hasonló óvónő...

Kösz

Volt már néhány érdekes keresőszó,  amivel eljutottak ide, de eddig a mai a legjobb. Konkrétan azt írta valaki a keresőmezőbe, hogy -idézem-: hogyan kell tisztára törölni a feneket. Értem én, hogy sokat írok törlőkendőkről meg pelenkákról, de azért ez....

Kíváncsiságból én is rákerestem a kifejezésre. A legszebb az, hogy nem csak úgy egyszerűen feldobja a blogot, hanem az első helyen dobja fel. Klassz.

Óvodakérdés

Tisztában vagyok vele, hogy még nem aktuális, de nem szeretnék kapkodva választani, úgyhogy úgy döntöttem, alaposan körbejárom a kérdést. Javaslatokat elfogadok, sőt, örülök neki, de az nem elég indok egy intézmény esetében, hogy ez van közel, és tulajdonképpen aranyos(ak)/jó(k) az óvónő(k). Ilyet én is tudok, csak ez nem szempont. Mármint az jó, ha közel van és jó az óvónő, de ez nekem kevés. Intézményt szeretnék elsősorban választani, utána jöhet, hogy a befutók közül melyikben milyen az óvónői felhozatal. Persze, tudom én, hogy nem úgy van, hogy mindenhol tárt karokkal várják Gergőt, és megtiszteltetésnek érzik, hogy befogadhatják. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy ne 1,5 év múlva kelljen kapkodni, ha nem veszik fel abba, amit kinéztem/-tünk, és mivel nem néztem rendesen utána, csak a kerületi marad, ahova semmiképpen sem szeretném beíratni.

Most ott tartunk, hogy Waldorf legyen vagy zöld. Mindkettő mellett és ellen is szólnak dolgok, és mindig változik, hogy éppen melyik tetszik jobban. Alapvetően a Waldorf, ami nagyon tetszik, de mindenhol azt olvasni (és egy ilyen óvoda vezetőjének a lánya meg is erősítette), hogy nagy hangsúlyt fektetnek a vallásra. Nos, ez a része nem tetszik. Az a kérdés, hogy mennyire hangsúlyos az a vallás dolog. Ha csak arról van szó, hogy nem piszkálják érte a gyereket, és megtartják az ünnepeket, akkor rendben, de ha bármiféle oktatást tartanak az ügyben, esetleg lelkigyakorlatok vannak, akkor nincs rendben. Nézegettem a környéken a Waldorf óvodákat, de egyik sem emelte ki, hogy csak vallásos gyerekek mehetnek hozzájuk, illetve azt sem, hogy békén hagynák azokat, akik nem. Valaki tud ezzel kapcsolatban első kézből származó információval szolgálni? Esetleg valakinek jár ilyen óvodába a gyereke? Félreértés ne essék, nincs bajom azzal, ha valaki vallásos, csak jó lenne, ha nem lennénk eleve kirekesztve ebből a körből csak azért, mert mi nem.

A másik lehetőség a zöld óvoda. Ezen nincs mit gondolkozni meg körbejárni. Környezettudatos nevelés, normális étel. Frincfranc felvágottakat nem szeretnék látni a menüben. Igen, ebből a szempontból nagyon radikális tudok lenni. Nem tervezem, hogy vegát neveljek Gergőből (nem is lehetne :D), mivel én sem ideológiai okok miatt nem eszem húst, de szeretném, ha a normális étel lenne neki az alap. Nem feltétlenül a rohadt drága szalámikra gondolok. Konkrétan a szalámira pont nem. Ha felvágott, akkor is legyen húsból, és nem húspépből meg ki tudja még, miből... Parizer, vagdalt, löncshús, májkrém... ezeket nem kérem, köszönöm. Lehetek sznob, nem érdekel. Az én gyerekem. Még nem tudom, egy zöld óvodában milyen kaját adnak a gyerekeknek, de pont van egy barátnőm, akinek mindkét gyereke az egyik közelibe jár, majd jól megkérdezem. Az biztos, hogy valóban környezettudatosan működik, szelektív kukájuk is van (ha minden igaz), és gyakran járnak állatkertbe meg egyéb helyekre.

Itt tartunk. Péter jobban húz a Waldorf felé, mert szerinte addigra Gergőben már kialakul egy hozzávetőleges világkép, én viszont ebben nem vagyok biztos. Nem tagadva neveljük, hanem nem neveljük vallásosan, tehát nem is tudja, hogy miben hisznek, akik hisznek. Tehát, ha ott esetleg telebeszélik a fejét, arra juthat, hogy inkább nekik hisz. Ez így elég furcsán hangzik, és magamnak sem vagyok szimpatikus ez alapján, mert egy csőlátású hülye mond csak ilyet, de nem tudom másképp. Az a lényeg, hogy nagy a tanácstalanság. Nincs pánik, mert nem hajt a tatár, van még időnk, de szeretnék már lassan tisztán látni.

Pelenkázási praktikák

Gergő születése előtt rémülten olvastam/hallottam a beszámolókat arra vonatkozóan, hogy kinek milyen praktika vált be, hogy a gyerek nyugton maradjon pelenkázás közben. Néhányat én is megpróbáltam alkalmazni, amikor eljött az ideje, de mostanában már egyik klasszikus sem elég. Bármit adhatok a kezébe, pár pillanatnál tovább nem érdekli, de ha mégis, akkor azzal a kezében fordul hasra, ezzel lehetetlenné téve a pelenkázást. Egy időben beadtam a derekam, és harc helyett álló helyzetben pelenkáztam, de nem szerettem, mert az volt az érzésem, hogy nem tudom rendesen ráadni.

Mostanában megint visszatértem az ágyon történő pelenkázáshoz (a pelenkázó feltét már régen a szomszédban van; amióta Gergő forog, esélytelen a használata). Egyik esti pelenkázás-öltöztetés alkalmával hagyta magán megigazítani a már ráadott pelenkát, ezután apránként egyre messzebb mentem. Most ott tartunk, hogy megint a hátán fekszik a művelet közben. Az is igaz, hogy van benne munkám rendesen. Olyan ritkán van, hogy készségesen lefekszik, és úgy is marad, amíg végzek. Jó lenne, de nem. Kb. fele-fele arányban együttműködő, de akkor is muszáj bevetni valamit, hogy végig a hátán maradjon. Ha ellenáll, nehezebb a helyzet, de nem megoldhatatlan. Az a trükk, hogy nem szabad siettetni, időt kell rá szánni. Tudom, menjek a francba ezzel, amikor az embernek  5 perce van az egészre, mert indulni kell. Ilyen esetben én sem pepecselek, akkor marad az állva pelenkázás, esetleg Péter bevonásával, ha éppen ráér. Ha viszont tök mindegy, mennyi ideig tart, akkor nem is foglalkozom vele. Úgy kezdődik, hogy a hátára fektetem, finoman lefogom, de tényleg csak éppenhogy, és elkezdek neki énekelni valamit. Mindegy, mit. A lényeg, hogy érdekelje. Ha eltalálom az éppen aktuális hangulatát, akkor hirtelen elhallgat, minden ellenállás megszűnik, és tágranyílt, érdeklődő szemekkel néz rám. (OK, ez lehet a döbbenettől is, mivel nem vagyok éppen Megasztár-díj várományos.:D)

A repertoár elég széles. Gyerekdalok, rajfilmslágerek, népdalok, ami éppen eszembe jut. Egy időben a Vuk volt a nagy sláger, a Nagy ho-ho-ho-horgász, az Ég a város... és az Egyszer egy kutya..., de a Chuggington, Thomas, Franklin és Angelina balerina főcímdala is bejött már. Mostanában az Egy, megérett a meggy... kezdetű mondókától áll el a szava, az örök kedvenc pedig a Mi mozog a zöldleveles csipkebokorban... Tudom, gyámügy. :) Amikor még nagyon pici volt, amikor még nem volt szükség praktikára, hogy nyugton maradjon, már akkor előkerült néhány dal pelenkázáskor. Az utóbbi műremek az elsők között volt. Nem tudom, miért. Csak jött. Akkor nevetett a mimimimimimimi résznél. Jó régen nem került elő, míg nem egyszer már nem tudtam hirtelen mit kitalálni, mert az általam felsorakoztatott dalok és mondókák egyike sem kötötte le. Gondoltam egyet, és rázendítettem. Láss csodát, bejött. Azóta rendszeresen előadjuk. Igen, közösen. Igen, Gergővel. Sokszor úgy van, hogy próbálkozom néhány dallal, majd benyögi, hogy mimimi. Valamelyik nap azt is észrevettem, hogy próbálja utánam mondani a csipkebokor szót. Nem félek, hogy ez lesz az első szava, mert már van olyan, amit nem utánunk mond, hanem magától és abszolút a helyén: kukk, hoppá, pápá, nem (röviden és hosszan, türelmetlen-méltatlankodva is megy), mama, anya (leginkább aja, de már néhányszor hallottam tiszta anyát, úgyhogy úgy döntöttem, felveszem a listára), apa.

Tegnap gondoltam egyet, és bővítettem a zenei repertoárt. Gondoltam, ha már úgyis elvisz a gyámügy, csapjuk ki másoknál is a biztosítékot, és elővettem a gyerekkorom klasszikusait. Így történt, hogy Gergő (majdnem) 17 hónaposan Mint a mókust, Amúri partizánokat és a Ságvári indulót hallgatta, miközben csomagoltam a fenekét. Holnap jöhet a Ohio. :) Igen, tudom. Beteg vagyok. Más meg mást énekel a gyerekének, ami meg nálam csapja ki a biztosítékot... Annyira nem érdekel már, hogy ki mit gondol, hogy attól tartok, egyszer ez lesz a vesztem. :)

17

Nem tudom, fejlődési ugrás, növés (az OK, hogy folyamatosan nő, de időnként szinte egyik napról a másikra óriásit nő), esetleg az időjárás teszi, de az is lehet, ezek együttesen. Konkrétan Gergő alvásáról van szó. Nem tudok olyat írni, hogy így vagy így alszik, mert nincs minta az alvásában. Annyi van, hogy ha egyszer elalszik, nem ébred fel egyhamar.

Mielőtt bárki elkezdene papolni, nem a hétvégi koncertek zavarták meg. Pont ellenkezőleg; azért mentünk el, mert elkezdte kitolni az elalvást. Nem vagyunk hülyék, hogy elrontsuk a jó alvását egy (vagy két) koncert miatt.  

Ha jobban belegondolok, múlt csütörtökön kezdődött az egész, amikor a gyereknapról hazafelé bealudt a kocsiban este 6.30 körül. 10-kor jelezte, hogy szeretne átöltözni, aztán hajnali 2-kor enni kért, majd 3-kor kezdte a napot. Legalábbis azt hittem. Felébredt, lemászott az ágyból, kijött velem a nappaliba. Nem nagyon értette, hogy miért nyomom az egyik kezébe a butykosát, a másikba egy valamit (már nem emlékszem), amit reggelinek hívtam, de gondoltam, amíg nyammog, kitalálom, mihez kezdjünk hajnali 3-kor. Nem volt rá szükség, ugyanis miután megszemlélte a felkínált táplálékot, méltatlankodva visszaadta, és elindult a szobája felé. Ez tulajdonképpen válasz volt arra a kérdésemre, hogy nem akar-e esetleg még aludni. Rádobott még 2,5-3 órát. Ez jó volt, de ezzel valószínűleg sikerült túlaludnia magát, esetleg az első mondatban szereplő hármas valamelyike felelős a jelenlegi állapotért.

Szégyellem, de nem emlékszem a hétfői alvásra, csak az a biztos, hogy semmi klasszikus minta nem volt benne.

Kedden normálisan ébredt, ezzel még nem volt semmi gond. Délelőtt elugrottunk az Aréna Plazába, hogy vegyünk valamit Áronnak, aki Gergőnél 6 héttel fiatalabb, és akihez (és a szüleihez) készültünk este. Korábban akartunk elindulni, de Péter nem tudott elszabadulni, így Gergő már elég nyűgös volt, mire megebédeltünk és kávéztunk (még van kupon, hónap végéig érvényes ;D), a kocsiban bealudt. Először maradtam vele a kocsiban, olvasgattam, majd amikor mozgolódott, óvatosan felhoztam és letettem a szobájában. Az 1 óra kocsiban történő alvás után abban reménykedtem, hogy legalább ugyanennyit alszik az ágyán is. Nos, ezt megkaptam, még többet is. 4 órát dobott még rá. Akkor is csak azért ébredt, mert megsimogattam a hátát. 6-6.30 körül vártak minket Zitáék, meg különben is... Kicsit aggódtam az este miatt, de végül a két gyerek olyan jól lefárasztotta egymást, hogy nem sok baj volt az elalvással. Csupán 1 órával később aludt el a szokásosnál, és éjjel csak egyszer ébredt.

Tegnap ugyanúgy ébredt, ahogy máskor, vagy talán egy kicsivel korábban. Még nem volt műsor a minimaxon, ami neki olyan, mint nekünk a hiradó. (Lehet bántani, megdobálni, nem vagyok harcos tévéellenes.) Ilyenkor Péteré a felügyeleti jog, amíg én hunyok egyet a hálószobában az éjszakai műszakért cserébe (ha van ilyen... mostanában egyre kevesebb, de ami jár, az jár :D). Aznap nem volt nagy szieszta, azaz nem egyedül. Gergő beszabadult, felmászott az ágyra és jelezte vámolási szándékát. Megkapta. Arra ébredtem, hogy ott szuszog mellettem. Nem sokkal 10 előtt ébredt fel, Péter már majdnem elkezdte a munkát a nappaliban. Voltam gondban, hogy mi lesz velem/velünk napközben. Bejött, amitől tartottam; konkrétan semmit sem aludt egészen 3/4 5-ig, amikor kidőlt az ölemben. Egyszer sírva ébredt. Azt hittem, éhes, de kiderült, hogy még álmos, csak valószínűleg elzsibbadt valamije. A legközelebbi mocorgáskor ledőlt a kanapéra, és ott aludt egészen este 8-ig. Nem ébresztettük, csak néztük. Magától ébredt. Úgy voltunk vele, hogy egész nap nem aludt, be kell pótolnia. Ha szívás lesz az éjszaka, akkor az lesz, de nem zavarom meg azért, hogy nekem jobb legyen. Végül úgy döntöttünk, hogy fürdéssel nem pörgetjük, de egy gyors apás zuhany belefér. Nem volt nehezebb az altatás a szokásosnál, az éjszakát megint egyetlen ébredéssel abszolválta.

Most, hogy így leírtam, tulajdonképpen mégis van minta, mégpedig az, hogy bármi is van, éjjel nem ébred egynél többször. Ez jó, és lesz még jobb is. Nincs még másfél éves (egészen konkrétan ma 17 hónapos), de már megtörtént, hogy végigaludta az éjszakát. Nincs több kérdésem. Suttogónéni leülhet(ne)...

Javítás: egészen konkrétan 2 nap múlva lesz 17 hónapos. Péter az imént világosított fel, hogy ma még csak 7-e van. Hát, bocs. :)

Az élet szép

Gergőt elbágyasztotta a szél, órák óta alszik. Kihasználom az időt, és kivételesen időben megírom a heti listámat. Jó kis hét volt, nem tudom, mennyire adja vissza a lista.

Sajtos-tejfölös-fokhagymás lángos és káposztás rétes Normafán.

Kipróbálni egy olyan autót, amit nem engedhetünk magunknak. Nem az a jó, hogy nem engedhetjük meg, hanem az, hogy kipróbálhattuk. Egyetlen szépséghibája, hogy dízel, de úgysem kellett megvenni.

Napközben egyedül elhagyni a lakást egy szuper program miatt. :*

Aktív hétvége fesztivállal, koncertekkel.

Gergő szókincse bővül. A heti új szó: kopkop. Mindehhez kopog az ajtón.

Eső. Nagy eső. Szeretem az esőt. Nem lehet a teraszra teregetni, de kit érdekel, ha a szobában (nyitott ablaknál) ugyanolyan gyorsan száradnak a ruhák. Szeretem az eső utáni levegő tisztaságát. Az előtte jelentkező feszültséggel teli, forró, fullasztó levegőt nem szeretem, de most nem is arról van szó. :)

Gergő szereti az olajbogyót. Módszeresen kiszedi a salátából, és pakolja a szájába.

Sárgabarack. Szombaton vettem a piacon. Egy idős házaspár árulja. Siófokról járnak föl. Egyik kedvenc eladóim. A barack mézédes. Gergő egyelőre nem szereti, de bízom benne, hogy idővel meggondolja magát. :)

Eper. Szintén siófokról. Szintén mézédes. Gergő is imádja. Negyed kg-t simán betol.

Szegény kisbaba

Ez volt a második szombat, hogy úszás után nem aludt olyan sokat Gergő. A kocsiban bealszik, azzal nincs gond, csak nem alszik olyan sokat, mint eddig. A piacozás közepén jártam, amikor hívott Péter, hogy Gergő felébredt, jönnek utánam. Ez jó, mert addigra kiélem az egyedül vásárlással kapcsolatos vágyamat, és nem egyedül kell eldöntenem, miből főzzek a héten. Jöttek, vásároltunk, hazahoztuk a szajrét. Ilyenkor mindig döntéshelyzet van, nagyjából meg kell határozni a napi programot, de az ebédet mindenképpen. Ha úgy döntünk, hogy kimozdulunk, akkor nem állok neki főzni, mert akkor későn tudunk indulni, elmegy a nap a főzéssel. Mérlegeltünk, majd abban maradtunk, hogy megyünk. Annál is inkább mentünk, mivel hangszer- és sportágválasztó volt aznap. Nyilván volt szemmeresztgetés meg szemöldökhúzkodás néhány ember részéről, amikor meghallották, mit tervezünk, mert szerintük Gergő még kicsi hozzá. Aláírom, tényleg kicsi ahhoz, hogy most válasszon magának hangszert vagy sportágat, de szórakozni attól még lehet. Az utóbbi pedig megvolt. Nagyon is.

Mindjárt a bejáratnál talált magának Gergő érdekességet; Zumba bemutató volt. Ha nem is követte a koreográfiát, de megrázta kicsit a testét. Odabent aztán volt minden. Tényleg mindenféle hangszer meg sport volt. Nem hiszem, hogy lett volna valaki, akinek semmi sem tetszett volna. Ami Gergőnek érdekes volt: egy rázós csörgő és a gong az Etnosound sátránál, elektromos dob (vagy mi), kongaszerű dob (vagy az maga a a konga?), gokart és a bob. A hangszereket kipróbálta, a járművekbe pedig beleült. Az utóbbiba Péterrel együtt. Szerettem volna, ha kezébe foghat egy ping-pong ütőt, de éppen nagy meccs ment a sátorban, 10 perc után feladtuk a várakozást. Majd legközelebb (szeptemberben? :D).

Finom illatok szálltak a büfésátor felől, de kemények voltunk és ellenálltunk, mert normális kaját akartunk enni. Jelen esetben ez főzeléket jelentett, ami szerintem teljesen normális kaja akkor is, ha nem házilag készül. Mindenki éhes volt. Gergő annyira, hogy azt sem tudta, mit egyen. Egyik kezében egy sültkrumpli, a másikban egy hagymakarika, tátogott a lencsefőzelékkel teli kanálnak is, és ütemesen harapott Péter csirkés szendvicséből. Lefojtottuk az egészet egy finom kávéval (ha valaki Tchibo üzlet közelében lakik és szombatig szeretne egy jót kávézni, szóljon), majd igyekeztünk a Szabadság térre, ahol már vártak minket a többiek. Nyilván Gergő bealudt a kocsiban. Szerencsére elég volt neki annyi idő a relaxációból, amíg a többiek megtaláltak minket és megbeszéltünk, mi legyen a program. Felébredt, felszaladtunk a közelben lakó barátainkhoz (ők voltak a többiek), majd vissza a Péterfy Bori koncertre. Igaz, hogy elszüttyögtük/-beszélgettük az időt, és csak az utolsó 2 számot hallottuk, de azt a kettőt pont ismertem, úgyhogy részemről így rendben volt. Gergő tapsolt, ujjongott, táncolt, ficánkolt Péter nyakában. A következő zenekar nem volt számunkra tetszetős, meg aztán nem is akartuk túlfeszíteni Gergőnél a húrt, úgyhogy hazajöttünk. Olyannyira sikerült kifárasztani Gergőt, hogy kis fetrengés után elaludt, és reggelig úgy is maradt.

Még valamikor a hét közepén beszéltünk a szomszéd Esztivel meg Szabolccsal, hogy hétvégén grillezünk. Szombaton szomorú, esőre álló idő volt, így abban maradtunk Péterrel, hogy áttesszük a grillezést következő hétre. Igen ám, de erről Szabolcsékat elfelejtettük tájékoztatni, ráadásul tegnap kisütött a nap. Mivel nem készültünk sütögetős cuccokkal, felajánlottam, hogy sütök pizzagolyót, hogy ne kelljen Esztinek főzni. Így is lett. Pizzagolyó készen, de nem jönnek. Kiderült, hogy a 4 hónapos Bencéjük bealudt. Tervet módosítottunk, és mi mentünk át. Sajnos, Gergő nem fért a bőrébe, és kb. félóra múlva felébresztette Bencét (az ablakon keresztül kopogott a teraszon, járókában alvó babának). Letolt egy fél pizzagolyót, kiette az olajbogyókat a salátából, majd jelentkezett nálam némi folyadékért. Konkrétan felrántotta a pólómat, így kénytelen voltam vele elvonulni. Eszti felajánlotta a hálószobájukat, én meg elfogadtam. Hiba volt. :) Néhány slukk után Gergő elernyedt és ütemesen szuszogni kezdett. Óvatosan letettem az ágyra, elhelyezkedett, és horkolt. 3 órát volt képes így aludni. Akkor sem magától ébredt, én adtam neki néhány puszit, mert Esztiék készültek a Margitszigetre. Nem volt gond, mosolyogva ébredt. Végül mi is a Margitszigeten kötöttünk ki. :)

A szombati koncert után úgy gondoltuk, kipróbáljuk, mit szól Gergő egy Quimby-hez. Irdatlan sokan voltak. Volt olyan pont, amikor azt gondoltam, menjünk inkább haza, de akkor ránéztem Gergőre, aki -ahogy tegnap is- tapsolt, ujjongott, táncolt Péter nyakában, úgyhogy maradtunk. Sokan nézték, mosolyogtak, nevettek rá, ő meg vissza. Bulizott. Egyetlen csajtól hallottam negatív megnyilvánulást, aki mellettünk elhaladva annyit bírt közölni, hogy Szegény kisbaba. Mindezt olyan hangsúllyal, mintha legalábbis a hajánál fogva vonszoltuk volna Gergőt a helyszínre, és nem széles vigyorral bámulna a színpad felé... Nem mondom, hogy rendszer lesz az esti programokból, de egyszer-egyszer belefér. Főleg, ha a szegény kisbaba jobban élvezi, mint néhány idősebb egyén, és utána -zsinórban másodszor- pisszenés nélkül végigalussza az éjszakát.

Már csak azt nem tudom, ma hova menjünk megpörgetni. Tud valaki valami jó kis koncertet vagy bármit? :)

Egyedül (majdnem egyedül) a városban

Kimozdulós hétvégét csaptunk. Tulajdonképpen pénteken kezdődött, amikor egyedül (úgy értem, család nélkül) hagytam el a lakást. Igaz, hogy nem ez volt az első, mert volt már ilyen partizánakcióm. A különbség csak annyi, hogy az nagyon nem jött össze, ez viszont igen. Az is igaz, hogy kimozdulás szempontjából szerencsésebb volt az időpont, mert nem ütközött altatással, alvással, miegyébbel.

Mesepszichológia előadásra és könyvbemutatóra invitált Gergő keresztanyja :* (most abba nem megyek bele, hogy szó sem lesz keresztelésről, és még a névadó intézményes és hivatalos verzióján is gondolkozunk). Minden szép volt és jó, sok okosságot hallottunk, de ha hülyeséget beszéltek volna, akkor is jó lett volna az egész, mert a lényeg azon volt, hogy együtt voltunk, csak mi voltunk, itatóspohár és nyálkendő szorongatása nélkül tudtunk beszélgetni. Kiosztottam néhány gondolatbeli péklapátot, így virtuálisakat már nem kell(ett). Az előadásból annyi maradt meg, hogy vanna jó mesék meg rossz mesék. A nevelő célzatú tanmesék például nem jó mesék, mert nem érnek célt, a gyereknek a mesén keresztül magának kell rájönni, hogy mi a tanulságra. Ha megmondják, hogy ezt és ezt ezért és ezért csináld, illetve ne csináld, pont nem fogja érdekelni. Legalábbis én ezt szűrtem le.

Az este legjobb része az előadás után kezdődött, amikor először az Astoriáig, majd mivel még témában voltunk, onnan egészen a Ferenciek teréig sétáltunk, majd az aluljáróban még rádobtunk kicsit. Tudtam, hogy nem dől össze a világ, ha nem pontban este 8-kor merítjük Gergő habtestét a vízbe. Sőt. Jó kis este volt; kimozdulás, találkozás, beszélgetés, kibeszélés, metrózás. Amikor beléptem az ajtón, Gergő sikítva rohant felém, megölelt, majd adott egy papucsot. :)

Peppa a tanyán

Annyi minden van mostanában, hogy nem nagyon haladok a megörökítéssel. Egyrészt jól van ez így, mert legalább zajlik az élet, másrészt eléggé idegesít, hogy képes vagyok elszüttyögni az időt mindenfélével, aztán meg jól elfelejtem, mit akartam írni. Téma van, arra nincs panasz. Most kicsit visszamegyek az időben egészen hétfőig.

Hónapok óta tervezzük, hogy ha eljutunk Kaposvárra a húgomékhoz, megnézzük, mit tud a Katica-tanya, amiről annyi szépet és jót hallottunk tőlük. Egész napos programnak ígérkezett, oda nem lehet csak úgy beugrani, úgyhogy a pünkösdi-gyereknapi hosszú hétvégére időzítettük a családlátogatást. Mivel vasárnapra csapatépítést szervezett a húgom munkahelye (igen, a hosszú hétvége kellős közepén, gyereknapon), az a nap maradt a megérkezésre, örömködésre, gyerekek összeeresztésére, lakás feltérképezésére (most voltunk először az új lakásban), és hétfőn vonultunk ki családilag a tanyára.

Úgy gondoltuk, azaz azt javasolta a húgom férje, hogy érjünk ki 10 órára, mert akkor még nincsenek sokan. Mindent megpróbáltunk, de csak 10.30 körül indult a banda. Igen, volt egy kisebb sor a bejáratnál, de szerintem nem volt vészes. Gergő nem panaszkodott a hosszú várakozási időre, akkor pedig nem volt hosszú. :) Mindenki kapott szép zöld karszalagot. Gergő csuklójára is rátekert egyet a hölgy, pedig ő tök ingyen jöhetett be, mivel nincs 2 éves. Rosszallóan figyelte az eseményeket, piszkálta a karszalagot, és amikor elhagytuk a portát (vagy mit), és nyilvánvalóvá vált a szándékunk, hogy pár órára rajta hagyjuk a cuccot, bepipult. Kétségbeesetten cincálta a karszalagot. Utálta. Kénytelenek voltunk leszedni róla. Anyja fia; én is utálom, ha bármit rászorítanak a karomra (csuklómra). Most is kértem a hölgyet, hogy jó lazára tegye, különben leszaggatom. :) Szerencsére nem készültünk rohangálni ki és be, meg aztán Gergőnek nem is kell jegy, úgyhogy nem volt gáz, hogy Gergő zöld szalag nélkül feszített.

Megértem a húgomék lelkesedését, ez a tanya szuper. A csúszdaparkban levezették a gyerekek (és a felnőttek :D) a fölösleges energiát, majd kimentünk az állatokhoz. Már bentről éreztem, amikor közelebb kerültem az ablakhoz, hogy nem lesz nekem ott jó. Konkrétan iszonyatosan büdös volt. Anyuék próbáltak meggyőzni, hogy a disznókat hibáztassam a szagért, de nem hittem nekik. Anyai nagyszüleim falun laktak, tele voltak állatokkal (tehén, disznó, baromfi), azok másképp voltak büdösek. Igyekeztem minimálisra csökkenteni a levegővételt és nem látványosan városi módra finnyogni. Nem tudom, mennyire sikerült. :) Gergőt mindez nem zavarta. Kiszúrta a kecskéket, nekifeszült a kerítésnek, és simogatta őket, ahol érte. Az egyik nagy kecskét többször -finoman- oldalba vágta, és közölte, hogy apa. Szeretném leszögezni, hogy óriási tévedésben van, nem voltam olyan nagy buliban az elmúlt 2 évben. Mit 2 évben?! Sosem voltam. :)

A traktor nem érdekelte, a disznók is hidegen hagyták, így megállás nélkül haladtunk a lovagvár felé. A disznók mellé érve megint megpróbált meggyőzni a család, hogy ők a büdösek (már a disznók, nem a család), de nem sikerült. Amikor anyu ránézett az egyik rettenetes mocskos, oldalán fekvő disznóra, és közölte, hogy szerinte az vaddisznó, vinnyogva-röhögve futottam a vár felé, mint akit nagyon érdekel a korcsma. Visszafelé a várból újra elhaladtunk a disznók mellett (igen, a szagra vonatkozó meggyőzés folytatódott), köszöntem a vaddisznónak, és azzal búcsúztunk tőlük, hogy elkaptam a húgom és a kisfia párbeszédéből a Peppa szót. Vinnyogva-röhögés. Egészen addig, amíg újra meg nem csapta az orrom a penetráns bűz... és akkor észrevettem a feliratot a legközelebbi épületen: fejőház (vagy mi... nem emlékszem pontosan)... és akkor összeállt a kép. A szag, amit éreztem, tejszag volt, de nem az a friss, hanem inkább savanyú. Miután ezt a véleményem megosztottam a családdal, akkor meg azzal jöttek, hogy lucerna. Mindegy. Büdös volt, bármi is volt az, de nem disznószag, az biztos.

A napot lefojtottuk egy ebéddel meg gokartozással, aztán siettünk haza, hogy felköszönthessük a húgomat születésnapja alkalmából. Senkit sem kellett elringatni este.