Boldog Új Évet!

Úgy néz ki, a gyermek engedélyezett nekünk egy utolsó bulizós Szilvesztert. Néhány óra múlva elindulunk a tett helyszínére, és ha nem jön közbe semmi, éjfélkor koccintunk egyet barátokkal ismerősökkel. Ha közbejön valami, akkor meg a nővérekkel, orvossal. Így is, úgy is alkoholmentes pezsgő lesz a menü, Péter sem iszik. Ha nem mennénk a buliba, és nem kocsival, akkor is ezt inná, már napok óta nem mer egy korty alkoholt sem inni, hátha menni kell. Ez nem jelenti azt, hogy ha lehetne, minden este leinná magát a sárga földig, de ha valamit nem szabad, az mindig vonzóbb. Itt van például a fürdés. Évente párszor szoktam elmerülni a kádban, egyébként inkább a zuhanyzást választom, de most, hogy nem lehet (azaz nem olyan hőfokon, ahogy szeretném), bármit megadnék érte. A tiltott gyümölcs. :)

Zuhany, hajmosás, pakk összekészítése, indulás. A kaja már készen van. Bulizunk egyet, ha mindenki úgy akarja. :)

Boldog Új Évet!

Utolsó simítások

Még volt néhány dolog a listán, amit meg kellett venni. Nem siettük el a vásárlást, többen ijedten fogadták, amikor kiderült, még nincs összerakva a kórházi csomagom. Fejben megvan. Az már jó, nem? :)

Tegnap megvettük az utolsó alapvetően szükséges babacuccokat: lepedő, porszívós orrszívó, és kisolló. A bababoltos pontgyűjtőkártyám felmutatásával szereztem 2011-es katalógust, és megint kaptam cumit és kiskanalat. :) Elém tett a csaj 4 db cumit. A múltkor választani kellett, most is nekiálltam a válogatásnak, de szólt a csaj, hogy mindent vihetjük. Ahhoz képest, hogy alapvetően nem voltunk benne biztosak, hogy szeretnénk a gyereknek cumit, most van kb. 10 db, és mindet kaptuk ilyen-olyan csomagban. :)

Már nekem is minden megvan, ami a kórházi kényeztetéshez kell. Olyan dolgot vettünk tegnap, amiről azt hittem, csak bő 40 év múlva fogom használni, vagy még akkor sem. Nagy próbatétel lesz ez nekem.

A héten végleg besokalltunk a mosógéptől. Működőképes ugyan, jól is mos, de olyan hangos, hogy ha belendül a centrifugálásba, csukott ajtó mellett sem lehet tőle beszélgetni. Többször betáncolt a fürdőszoba közepére. Féltünk, egyszer leveri a csempét vagy a mosdókagylót. Mindemellett őrületesen sok vizet fogyaszt egy-egy mosáskor. Már érett a dolog, de most végleg eldőlt. Eredetileg Péter egyik haverjáé, és megörült neki, hogy elviheti, mert a telekre éppen jó lesz nekik.

Kedden megrendeltük, vártuk a visszajelzést, számlaszámot, hogy tudjunk utalni. Az ügyfélszolgálatos srác tuti biztosra mondta, hogy az idén még kiszállítják, nem kell hétfőig várni. Másnapra érkeztek meg az utaláshoz szükséges adatok, így csak akkor tudtuk elintézni, de még ekkor is bizonygatta a srác, hogy nem lesz baj a csütörtöki kiszállítással. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag 31-én nem dolgozik a szállítócég, pedig munkanap. Több telefonálás után ott tartottunk, hogy nem fér be. Péter végül elég hosszan beszélt velük, és az lett a vége, hogy mégis befér. Nahát! :) Ma reggel 9 óra körül megérkeztek, hoztak mindent, ami kellett. Még várunk, hogy a mosógép szokja a klímát, azaz felmelegedjen (szegény a tárolás miatt teljesen átfagyott), aztán holnap beüzemeljük. Már alig várom.

Úgy néz ki, ebben az évben nem lesz szülés, így be merünk vállalni egy szilveszteri bulit. Ki tudja, mikor lesz rá legközelebb lehetőségünk? :) Visszük a pakkot, bármikor indulásra készen állunk, nagy baj nem lehet.

Ha sokáig nem jelentkezem, szülni mentem. :)

Szép kis nap

Tegnap eljött a következő orvoslátogatási nap (amiről nem gondoltam, hogy ebben az állapotban érem meg). Annak rendje és módja szerint levonultunk a teremgarázsba a kocsihoz, elhelyezkedünk, Péter indítaná. Köhög. Újra indít. Köhög. Ez nem jó. A pár napos ácsorgás alatt lemerült az akkumulátor. Mi lett volna, ha nem teremgarázsban, hanem a hóban tölti Kisautó ugyanezt az időt? Most mi legyen? Nyújtogattuk a nyakunkat, hátha valaki éppen akkor jön le a kocsijához, és el lehet kapni egy gyors segítségre (szerencsére kábel van), de nem volt rá nagy esély, hogy hétköznap dél előtt nem sokkal valaki pont arra jár. Hát, nem is. Becsöngettünk a szomszédhoz (Kisautó garázsszomszédjához), de nem az ő kocsijuk áll ott. Klassz. Elő az akksitöltő, kerestünk egy konnektort a teremgarázsban, és tökéletesen elállva néhány autó útját elkezdtük tölteni az akkumulátort. Legalább annyira, hogy elinduljon. Közben telefon az orvosnak, hogy nem felejtettük el, de nem tudunk elindulni. Kb. 15 perc szüttyögés után megérkezett az egyik általunk elbarikádozott autó tulajdonosa. Így kell ezt csinálni. Ahhoz, hogy ki tudjon hajtani, segítenie kellett nekünk. :) Azt hiszem, szerencsénk volt. Még akkor is, ha Péter elvágta az ujját a nagy szerelésben, és az orvos felé autózva már azt vizuálta, miként fog tetanuszt kapni. Nem kapott, de így is megmarad. :)

Kivételesen a Mammut parkolójában tettük le az autót, mert Péter úgy kalkulálta, hogy így olcsóbban jön ki, mint ha valahol az utcán parkolnánk sokkal messzebb a rendelőtől. Mammutba be, parkolójegy megszerezve, kocsiból ki, liftbe be. Liftből ki, indulás a hátsó kijárat felé (abban az utcában rendel az orvos). Pánik Péter részéről: nincs meg a parkolójegy. Állítottam, hogy láttam a kezében, de ő úgy emlékezett, a kocsiban maradt. Engem leparkolt egy padon, és visszament. A padlón találta meg valahol Kisautó és a lift vagy a lift és a pad között. Mondtam, hogy láttam a kezében.

Jó félórás késéssel befutottunk az orvoshoz. A gyerek érezhette, hogy helyzet volt, mert soha ilyen ctg eredményt még nem produkált. Izgult. :) Az orvosnak elmondtam a mostanában észlelt/érzékelt tüneteket, megnézte a ctg-t, és kimondta az ítéletet: meglepődne, ha decemberben bármi is történne. Pihenjek, várjak türelemmel. Mondjuk, a mondat első fele megy. Jobban is, mint kellene. Mostanában több a pizsama-nap, mint egész évben. Péter szabadságon van, nem kell sehova rohanni, az ünnepi hajtás is elmúlt. Lábat fel, élvezzük ezt a semmittevést, amíg lehet! :)

Megkésett fehérség

A mai napra aktív döglést terveztem, és eddig sikerült is végrehajtani. Egyetlen bögre kávét aktívkodtam össze Péternek. Slussz. Kaja van, csak melegíteni kell. Szép az élet.

Tegnap kidőltünk. Délre itt voltak anyuék, érkezett egy hadseregnek is elegendő kajamennyiség. Befutottak a húgomék és Péter húgáék, körbeültük az asztalt, igyekeztünk pusztítani az ételt, de alig látszott, hogy hozzányúltunk, amikor végeztünk. Anyu hozta a formáját. Az volt a célja, hogy ellásson minket annyi kajával, hogy a két ünnep között ne kelljen főznöm. Hát, ez sikerült. Ha jobban megnézem, Húsvétig el vagyunk látva. :)

Hiába volt itt az egész család (később Péter apuja is befutott), nem érkezett meg a Karácsonyi hangulat. Jó volt, tetszett, hogy itt volt mindenki, szeretem az ilyen nagy családi összeröffenéseket, de nem éreztem, hogy Karácsony van. Pénteken megszurkáltam szegfűszeggel egy narancsot, lett belőle egy asztaldíszféleség. Ez azért valamit elért: amikor elhaladok mellette, és megcsap az illata, arra a pár másodpercre mintha Karácsony lenne. :)

Tegnap az időjárás sem segítette a hangulat megérkezését. Óriási szél tombolt, mozogtak az ablakok, esett az eső. Kaposváron állítólag esett a hó, de abból mi nem láttunk semmit, tehát nem is lehetett ránk hatással. Nem is vártam mást, hiszen az időjárásjelentésben napok óta azt szajkózzák, hogy nem lesz fehér Karácsony, 25-re ígérték a havat. Estig semmi. Havas eső. Kösz. Az nem hó... Éjszaka megérkezett. Hóvihar formájában. Valamennyire még mindig tart, de már közel sem tombol annyira, mint este. A kandeláber fényénél figyeltem, próbáltam megállapítani, milyen irányú a szél, de olyan nem volt neki. Mármint iránya. Össze-vissza kavarogtak az apró hópelyhek. Az erkélyre érkezve a szél még lökött rajtuk párat, most az erkély két végében szabályos hódűne van. Nem hókupac. Ez dűne. Némelyik ablakon pedig jég. Nem jégvirág. A tegnapi havas eső ráfagyott. A meleg lakásból nézve szép ez az egész, de egy cseppet sem bánom, hogy nem kell kimozdulnom. Eszünk, alszunk, döglünk, várakozunk. Ez a terv mára. Ki tudja, meddig tehetjük még ezt?! :)

Karácsony vagy valami olyasmi

Holnap Karácsony. A naptárban ez áll, én valahogy mégsem érzem még. Volt már ilyen, ehhez hasonló, de akkor még időben megérkezett az érzés. Most valahogy nem. Van fa -bár nem igazi, de fa-, holnap felteszem az ablakdíszt, az égősort, szombaton jönnek anyuék és Péter családja is, hogy együtt ünnepeljünk. Talán akkor majd karácsonyi hangulatom lesz. Remélem.

Nem mondom, hogy nem sejtem, miért nincs karácsonyi hangulatom, mert nagyon is tudom. Mással vagyok/vagyunk elfoglalva. Az utóbbi pár napban lelkesen festettünk, végre elkészült a gyerekszoba fala is. Ma este összeszereltük a babaágyat, feldíszítettük a kimosott ágyneművel, a forgóval, és bekapcsoltuk a zenélőkét. Nekünk tetszik. Majd kiderül, a gyerek mit szól hozzá. :)

Holnap még pakolnunk kell. Van még néhány doboz meg zacskó, amit el kell súvasztani ide-oda. Legalább addig, amíg nem bővül a szekrényparkunk. Kell még a hálószobába, a gyerekszobába és az előszobába is, de majd később. Addig maradnak a dobozok, már rendszerezve, amennyire lehet. Soha többet raktár, főleg nem a gyerekszobában. Annak vége. Hamarosan más funkciója lesz. Már nem vagyok türelmetlen. Iszom a málnalevél teát, alkalmazom a mandulaolajat a -véleményem szerint- megfelelő helyen, iszom a vitamint, és várok. Kész a babaszoba, a kórházas cuccom is ki van mosva, a babaruhák is száradnak. Nagy baj nem lehet.

Tegnap egész nap úton voltunk. Egyrészt az APEH-be kellett mennem, mert a kiküldött folyószámla egyenlegem szerint van egy tisztességes tartozásom. Telefonos egyeztetés a munkaügyi központos ügyintézőmmel. Kiderült, hogy nem felejtette el bejelenteni tavaly szeptemberben, hogy ők, azaz a munkaügyi központ fizeti a tb-met, amíg munkanélkülin vagyok, és az APEH rendszerében ezt látniuk kellene. Tegnap beslattyogtam, és egy laza 30 perces várakozás után kiderült, hogy igaza van. Az ügyintéző csaj bevallotta, hogy a rendszerükben nincs semmi hátralék, csak az APEH malmai lassan őrölnek, nem érték utol magukat papírügyileg. Hát, köszi.

A másik feladat az volt tegnapra, hogy szerezzünk nekem valami olcsó, de nem túl műanyag, elől gombos hálóinget a kórházi napokra. Azt hittem, ez könnyebb feladat. Belejtünk egy kínai boltba, leakasztunk egy elfogadható mintásat -lehetőleg paradicsommadár nélkülit-, és boldogan hazatérünk. Ehelyett dolgunk végezetlenül hagytunk el néhány kínai boltot (majdnem 3000 Ft volt a paradicsommadaras verzió...), a Tescot (ha már erre jártunk, vettünk néhány alapvető élelmiszert, hogy ne legyen fölösleges az út), majd az Arena Plazaban kötöttünk ki, hátha a leárazások segítenek. Hát, nem. Mégsem tértünk haza üres kézzel, mert a H&M-ben sikerült beszereznem egy pamutfelsőt 700 Ft-ért. Válság ide vagy oda, ez a kihagyhatatlan kategória. :) Hálóinget meg anyutól szerzek. Már felajánlotta korábban, hogy van neki néhány pont a célnak megfelelő darabja, de nem akartam elszedni tőle. Tegnap elfogadtam az ajánlatát. Anyu hálóingeiben fogok virítani nyilvánosan. Azt hittem, ez később jön el. :)

Ha

Ha kórházigazgató lennék, az intézmény egész területére vonatkozó dohányzási tilalmat az intézmény egész területére érteném. Az udvarra is. A kapun való átlépéstől. Dohányzásra kijelölt hely pedig nem lenne. Mégis egy egészségügyi intézményről beszélünk. Nahát. Még nem sikerült úgy kijönnöm a szülészeti osztály épületének ajtaján, hogy valaki ne állt volna füstölgő cigarettával a bejárat előtt. Klassz.

Ha pláza- és/vagy üzlettulajdonos lennék, a dohányzásra kijelölt hely tuti nem a bejárat mellett lenne. Mélységesen elegem van belőle, hogy akárhova szeretnék bejutni, előtte úgy kell végigmennem a cigarettafüstön, mintha vesszőfutásra lettem volna ítélve.

A dohányosok nyilván most felhördülnek, hogy örüljek neki, hogy az épületen belül nem gyújtanak rá, és valahol nekik is kell. Arról most nem kezdek el esszét írni, hogy mi az, hogy kell. Ha mindenáron szeretnének rágyújtani, menjenek arrébb. Legalább egy kicsit. 5 m-rel a bejárattól sincs hidegebb, mint közvetlenül mellette.

Azt meg végképp nem tudom hova tenni, amikor a plázák nyitott kávézójából hömpölyög a füst a vásárlók közé.

Az aluljárókat már szabályozták, a buszmegállókat is. Jó lenne, ha folytatódna ez a tendencia. Nem azt mondom, hogy sehol se lehessen rágyújtani, mert ez nyilvánvaló hülyeség, de legalább legyen meg a lehetőség, hogy elkerüljem/jük. Az aluljárókat, buszmegállókat nehéz elkerülni, ezt felismerték. Innen üzenem, hogy a bejáratokkal hasonló a helyzet.

Na, mára kipuffogtam magam.

Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy alkalmassá lettem minősítve érzéstelenítéshez, altatáshoz, fájdalomcsillapításhoz, ha bármelyikre szükségem volna. Bele is egyeztem. Ma befejezzük a gyerekszoba festését (nem viccelek, végre tényleg meglesz), összeszereljük a kiságyat, belepróbáljuk a matracot, ágyneműt, látványfotót készítünk a türelmetlenül toporgó családtagoknak, mindent átmosok, -öblítek, és várunk. Várunk a Karácsonyra, gyerekre, az új évre, bármilyen sorrendben is érkeznek.

Újra január

Nem az lett a mai orvosi vizsgálat eredménye, amit vártam. Nem arról van szó, hogy eltűnt volna a gyerek :D, ezt el sem hittem volna, hanem változott az orvos által becsült születési súlya és a decemberi időpont is. Megnyugtatott (legalábbis azt hitte :D), hogy jövő héten még nem lesz baba, de nagyon valószínű, hogy decembert még ebben az állapotban töltjük. Riadt és/vagy csalódott arcomat látva kedvesen megdorgált, hogy ne legyek türelmetlen, hiszen a kiírt időpont január 5-e, nem vagyunk elkésve, ne akarjam siettetni a dolgokat. Értem én, és igaza van, de már annyira beleéltem magam, hogy még az idén babázunk...

A legutóbbi vizsgálat óta (2 hete) majdnem 40 dkg-t hízott a gyermek. Nem tagadom, érzem. :) Ma azt mondta az orvos, 3 kg körül lesz a születési súly. Kicsit jobban tetszik, mint a 3,3 kg, de nem óriási a különbség. Csak nagyobb ne legyen! :)

Eddig azon izgultam, hogy kibírja a 37. hétig, ne legyen koraszülés. Ez megvan. Szerdától nem lesz Nyilas-veszély. Úgy néz ki, ez is meglesz. Utána már tényleg jöhetne. Igen, türelmetlen vagyok. Már attól is elfáradok, hogy feltápászkodok a fotelból. Szuszogok, és kell pár másodperc álldogálás, mielőtt elindulok. Nem kényelmes ülve, állva, fekve sem, nehéz lenyelni a kaját, mert nincs hova. És ez még így lesz az idén végig? Jaj...

Azt hiszem, iszom egy málnalevél teát. :D

Véradás

Mozgalmas hetet/napokat élünk. Ma is jó korán keltünk, és bár magunkhoz képest korán sikerült ágyat fogni, egyikünk sem volt friss és üde. Az sem segített az ébredésben, hogy egy falatot sem ehettem a vérvétel miatt. Talán akkor kezdtem ébredezni, amikor a kórház előtt kiszálltam az autóból, és megcsapott a hideg. Alig 5 perces séta után lefagyott a fülem. Még szerencse, hogy múlt héten vettünk nekem kesztyűt, mert még így is fázott a kezem. Nélküle biztos leesett volna. Összefagyva. Csuklóból.

Gondoltam rá, hogy a csizma helyett a vékonyabb cipőmet veszem föl, hogy ne zavarjam meg a mérlegelést, végül úgy döntöttem, hogy elég, ha én tudom, hány kg vagyok, a kislány meg mér, amennyit akar. Ehhez képest bemondásra elhitte az általam átlagolással kapott 60 kg-t. Nem vitatkozott, beírta. :)

Azt hittem, csak megszúrnak, és utamra engednek, de kiderült a ctg-t nem az orvos végzi a rendelésen, hanem azt is a klinikán. Így szúrás után becsöngettünk a szülőszobához, és tappancsokkal a hasamon pihentem 20 percet. Féltem, hogy majd jól bealszom, mert hiába hittem, hogy akkor már túl voltam a holtponton, és felébredtem, vízszintes állapotban el tudtam volna aludni. Végül mégsem tettem, mert feladatom volt. Egy gombot kellett nyomkodni, ha a gyerek mozog. Nos, ezt az elején nem tette, békésen aludt, én meg hagytam, mert nem tudtam, hogy az nem jó. A biztonság kedvéért jeleztem a szülésznőnek, aki erre megmozgatta a hasam, mert ha a gyerek nem mozog, értékelhetetlen a ctg. Szegény olyan békésen aludt, úgy sajnáltam, hogy piszkálni kell, de ha már ott vagyunk, legyen értékelhető az eredmény. A védőnővel közösen próbáltuk mozgásra bírni, de nagy eredményt nem értünk el. Csak nehezményező mozgást értünk el. Persze, hazafelé a kocsiban ment a bugi (és most is). :D

A vérvételen életemben először vetettem egy pillantást a fiolára, amibe a véremet gyűjtötte a nővér (lehet, hogy szülésznő). Sosem mertem még ilyet tenni, és most sem volt kellemes, nem tudom, miért tettem. Talán kíváncsiságból, esetleg türelmetlenségből. 4 fiolát is megtöltött a csaj, azt hittem, sosem lesz vége. Azt nem tudom, lesz-e még ilyen, de ctg tuti. Majd edzem a gyereket a produkcióra. :)

Határátlépés

A mai napon több határt is sikerült átlépni. Az egyik megnyugtató, a másik a korábban említett lélektani határ. 10 napja kezdtem el inni a málnalevél teát, és a gyerek, valamint az általam kifejtett reakciók cseppet megijesztettek. Félve kortyolgattam, közben folyamatosan biztosítottam a gyereket, hogy nem akarom még kiebrudalni. Úgy tűnik, bevált, mert néhány napja már minden nehézség nélkül sikerül elfogyasztanom a löttyöt. (Ha csak az nem minősül nehézségnek, hogy borzalmas fűíze van...) Annál is inkább örülök, hogy meggyőztem a gyereket a maradás mellett, mert kellett még néhány nap ahhoz, hogy ne minősüljön koraszülésnek. Budapesten ugyanis csak négy kórházban fogadnak koraszüléssel, mert csak ott van megfelelő infrastruktúra a koraszülött babák ellátásához. Az én kórházam pont nincs benne ebben a négyben, és bár a legközelebbi közülük (Honvéd... vagy ÁEK... vagy mi) sincs messze tőlünk, mégsem szerettem volna máshol szülni. Ettől a mai nappal mentesültem, ugyanis a számítós korong szerint beléptem a 37. hétbe. Viszlát koraszülés és Honvéd Kórház! :)

Gondolom, könnyen kitalálható, hogy ez volt a megnyugtató határátlépés. A lélektani a súlyommal kapcsolatos. Nincs tragédia, mert még mindig tűréshatáron belül van, csupán én állítottam fel ezt a határt az elején. Tegnap este pár órával vacsora után, nagyjából üres gyomorral 59,9 kg-t mutatott a mérleg, ma reggeli után (egy muffin és egy bögre kakaó) 60,1 kg-t. Mivel a kettő között nem telt el 12 óra, és az lehetetlen, hogy ezalatt a rövid idő alatt 20 dkg-t hízzon a gyerek (mert én ugyan nem :D), gyorsan átlagot vontam, és megkaptam a korábban meghatározott lélektani határértéket: 60 kg. Hát, jaj.

Nem tudom, meddig szándékozik a gyermek a táplálkozás legegyszerűbb módját választani (köldökzsinóron keresztül), de már csak pár nap kell a szobája rendbetételéhez, és tőlem akár jöhet. Már azt sem bánom, ha nem várja meg a Bakot. Ha jönni akar, jöjjön. Nem mondom, hogy ezek az utolsó napok felülmúlják kellemetlenségben az első időszak ágyban fetrengős szenvedéseit, de közelít hozzá. Csak akkor jó, a gyerek alszik. Akkor viszont tényleg jó. Megnyugtató, hogy ott van, jól van. :) Aztán majd kiderül, mikor óhajtja lecserélni a benti komfortot a kintire. Kíváncsi vagyok és félek egyszerre, de gondolom, nem én vagyok az egyedüli a világon ezzel az érzéssel.

Sikerélmény

Tegnap összeszedtük magunkat, és nem húztuk tovább a dolgot: nyakunkba vettük a várost, és megpróbáltuk beszerezni a hiányzó cuccokat. Azt kell mondjam, egészen jól teljesítettünk. Igaz, lejártuk a lábunkat, és nem maradt energiám a Tescora, pedig direkt olyan bevásárlóközpontot választottunk, ahol az is van, mégis nyugodtabb lettem. Van már a gyereknek olyan ruhája, amiben hazaszállítjuk. Végre. Próbáltunk cérnakesztyűt is venni, hogy ne karmolássza majd össze az arcát, de a babaruházati szakboltban azt sem tudta a nagyon hozzáértő kislány, hogy az mi fán terem. Kötött kesztyűket dugdosott az orrunk alá. Csak a fejemet ráztam, és húztam Pétert a polcok felé, hogy inkább nézzük meg magunk. Hm... meglepődtem, hogy a szakbolt kínálata sokkal gyengébb, mint bármelyik ruházati bolt babarészlege. Az utóbbiak egyikében vettük meg a hazahozós cuccot, valamint beszereztünk Péternek egy farmert, nekem pedig egy, azaz két pár kesztyűt.

Persze, ez nem ment ilyen gyorsan és könnyen, ahogy leírtam, a cuccok beszerzéséhez végig kellett járni az egész létesítményt. Estére nem éreztem a talpamat.

Ma bepótoltuk a tegnap elmaradt bevásárlást. Szerencsére nem voltak olyan sokan, mint gondoltam, így elég gyorsan végeztünk, de ez is elég volt ahhoz, hogy elfáradjak, és le kelljen dőlnöm itthon. Egyre kevésbé bírom a kiképzést. Időről-időre kifakadok, hogy mennyire zavar, amiért az én megváltozott teljesítőképességem miatt nem haladunk megfelelően. Péter ilyenkor rendre türelmesen elmagyarázza, hogy más sokkal nehezebben viselni ezeket a hónapokat nálam. Egy időre meg tud nyugtatni, de elmúlik, amint meglátom a gyerekszobát... azaz azt, amit annak nevezünk, de egyelőre távolról sem néz ki annak. Alakul, alakul, de még van dolgunk bőven. Szerencsére Péter az idén már alig 3 napot dolgozik, mert kivette a megmaradt szabadnapokat, úgyhogy ha belehúzunk, pikk-pakk végzünk. Így legyen!

Az esti beszélgetés alkalmával anyu elújságolta, hogy vett a gyereknek egy olyan szettet, amiben van vékony sapka és cérnakesztyű is, úgyhogy már nem bánkódom amiatt, hogy nekünk nem sikerült a beszerzés. Ami nekünk nem sikerül, megoldja a család. Nem lesz itt baj a gyerek ruházkodásával. :)

Elautózott bevásárlás

Összeírtam, mire van még feltétlenül szükség a kórházi napokra és a gyereknek. Nem keltünk túl korán, Péternek hosszú idő óta ez volt az első szabadnapja (nem számítva a hétvégéket, de akkor is mindig mentünk mostanában), ennek megfelelően nem is indultunk itthonról túl korán. A liftben érkezett az első kérés, miszerint el tudnánk-e menni a Daubnerbe tortát venni egy esti baráti szülinapra (füstös helyszín lévén mi kihagytuk), és eldobni valahova. Hosszas egyeztetés után végül az esti buli helyszíne lett a befutó, így miután kiálltuk a nem rövid sort és megszereztük a tortát, még eldobtuk a város másik felébe.

Úton a kiválasztott bevásárlóközpont felé próbáltam egyeztetni a Kölnben élő unokatesómmal, hogy mikor tudunk összefutni. Jött is a válasz, hogy kb. 17.30-18.30-ig lesznek Ferihegy 1 várójában. Gyors osztás-szorzás után csak enni szaladtunk be a bevásárlóközpontba, aztán gyorsan haza az ajándékért, majd ki a reptérre. Kifogtuk az összes idióta autóst és egy sorompót, ahol három vonat áthaladását is megvártuk, de végül sikerült egy rövid időt eltölteni a családom távol élő tagjaival. Hazafelé már nem maradt erőnk a bevásárlásra, csak a megrendelt Avonért ugrottunk be a postára, és jöttünk haza. Jéggé fagytunk, amíg a reptérről a kocsihoz jutottunk, aztán újra a kocsi és a posta között oda és vissza, úgyhogy rekordsebességgel szavaztunk meg a hazatérést. Papírkutyák vagyunk. :)

Holnap szombat. Tartok tőle, hogy sokkal többen lesznek a boltokban, mint ma, pedig az sem volt semmi, de nincs más választásunk. Kellenek a holmik, hogy nyugodtabb legyek. Már 10-e van. Jaj.

Programváltozás

Múlt hétvégére terveztük a kaposvári leruccanást, hogy még az idén meglátogathassuk a húgomékat. Egy szombat esti szülinap és egy vasárnapi színi előadás miatt elhalasztottuk egy héttel. Holnapután indulni kellene, de nem fog összejönni. Fáj a szívem, hogy az idén már nem jutunk el hozzájuk, de nem merünk nekiindulni a távnak. Nem az odaúttal van a baj, hanem a visszaúttal. Amilyen ítéletidő uralkodik mostanában kis hazánkban, nem merjük bevállalni, hogy esetleg ne tudjunk gyorsan visszakocsikázni, ha muszáj lenne. Alapvetően nem félek, hogy a gyerek ezen a héten szeretné megnézni a külvilágot, de jobb félni, mint megijedni. Szerintem.

Tegnap este olyan köd volt, hogy az U alakú ház másik szárát alig láttuk, a kicsivel távolabb álló kandelábert is csak azért láttuk, mert fel volt kapcsolva. A szárából semmi sem látszott, csak a fénye. A szomszédos építési területből, a gyárból semmit sem láttunk. Ha azon az oldalon néztünk ki az ablakon, olyan volt, mintha valami futurisztikus film szereplői lennénk, mintha a felhők között lebegne a ház. Nem volt megnyugtató. Hajnalban érkezett a szél. Mivel mostanában elég sokat ébren vagyok éjszaka (eddig sem voltam mély alvó, de amióta van a gyerek, még annyira sem), végig tudtam követni a köd oszlását, és hallgattam a szél sípolását. Nem szimplán zúgott a szél, szabályosan sípolt. Hallottam, ahogy a szomszéd erkélyeken megtolt ezt-azt. Megdőlt az országos rekord: 172 km/h sebességgel száguldozott a szél a Kab-hegyen. :O

Este csak eljátszottunk a gondolattal, hogy nem kellene nekivágni Kaposvárnak, de a mai szél véglegesen meggyőzött. Anyu is aggódva hívott, hogy lebeszéljen. Nem volt nehéz dolga. Eszünk ágában sincs elindulni, bármennyire is szeretnénk találkozni.

Iszom a málnalevél teát. Hát, mit mondjak? Nem finom... és akkor még óvatosan fogalmaztam. Nem segít rajta a cukrozás sem. A gyerek sem szeretheti túlságosan, mert ma volt az első nap, hogy nem kezdett intenzív mozgásba az első korty után. Fúrja a fejét lefelé. Remélem, még egy ideig nem fér ki. :)))))

Célegyenes

Tegnaptól hivatalosan elkezdődött az utolsó hónap, amit szoros közelségben töltök a gyerekkel. Érzésem szerint már november végén átléptük ezt a határt, de hivatalosan csak tegnap. Beszereztem a málnalevelet, amiből finom teát fogok főzni (állítólag borzalmas), és van mindenféle kencém, amit különböző helyekre kell kenni, hogy megkönnyítsem a saját és az orvosom dolgát, ha eljön az ideje. Ezzel egy időben kezdek alaposan betojni. Már minden túl konkrét. Most kezdem felfogni, hogy mire először leírom, hogy 2011 (úgy értem, ha az aktuális dátumot akarom leírni), már lesz egy szuszogó csomagom, aki arra van kárhoztatva, hogy tőlem kapjon meg mindent, ami az élethez szükséges. Ez azért elég ijesztő. Honnan tudom, hogy jól értelmezem a jeleit, hogy tudom, mire van szüksége? Tudom, tudom, sehonnan... Ez benne az ijesztő. Mi van akkor, ha elrontom? Most még jó helyen van. Ha kijön, szegény rám lesz utalva. Sajnálom szegényt. Közismert tény, hogy a cserepes virágokat sem tudom megfelelően ellátni... Hát, jaj.

Tegnap jött az asztalos, kijavította szekrény hibáit, amit tudott. Pont azt, ami engem zavar, nem tudta megjavítani. Azt mondta, az benne van a technológiában. Hát, basszus. Olyan, mintha évek óta használnánk már az asztalt, ezáltal alaposan lekopott volna.

Mindegy, ha nem lehet megcsinálni, nem húzom fel magam rajta, mert nem érdemes. Van szekrény, használható, lehet bele pakolni, a többi most lényegtelen. A héten menetet vágunk a gyerekszobában, kifestjük, berendezzük. Ha marad még idő és energia, akkor befejezzük a hálószoba festését, de az most elég hátra szorult a listán.

Múlt héten újabb tételekkel bővült a babakelengye: vettünk újszülötteknek való pelenkát és egy babakeféből és -fésűből álló szettet. Mondjuk, az újszülötteknek való pelenka 2-5 kg-ig van kalibrálva, ami azért vicces, mert az alsó határt már most túllépte a gyermek, a felsőt meg nem kellene elérni. :D

Ha már kelengye, akkor álljon itt egy kép a kifogóról, azaz arról, amit én annak hívok. :)

Védőlány

Tegnap végre összegyűjtöttem a bátorságot, és felhívtam a kerületi védőnői szolgálatot, hogy megtudjam, kihez fogok ezentúl tartozni. Mára kaptam is időpontot, úgyhogy reggel...khm...délelőtt buszra pattantam, és megközelítettem az objektumot. Bevallom, nekem jobban tetszett a terézvárosi hangulat, a mostani nagyon új, de majd megszokom. A védőlány nagyon kedves, szimpatikus, szerintem jóban leszünk. Ő is új, akárcsak a munkahelye. Szerintem nincs 30 éves, de egyáltalán nem baj. Furcsa lesz az anyukorú védőnő után, de majd őt is megszokom. Úgy érzem, megint szerencsém volt. Más egyetlen védőnővel húzza le a szükséges éveket, adott esetben végigszenvedi, mert nem egyeznek. Nekem két jó is jutott.

A találkozás végén átjött a körzeti gyerekorvos a szomszédos rendelőből bemutatkozni. Korábban már kérdezősködtünk a környékbeli gyerekorvosokról, mert úgy döntöttünk, hogy ha szimpatikus a körzeti, akkor őt fogjuk választani. Fontos szempont volt, hogy közel legyen. Most megnéztem magamnak, kedves, szimpatikus, mosolygós. Jó lesz.

A hétre orvosi látogatás is jutott. Remélem, hogy jól érzem, és a gyerek tényleg nem várja meg a kiírt időpontot, mert akkor nem vállalom a végét. :) Majdnem 2,5 kg. Jaj. A baba súlya és mindenféle vizsgálatok alapján az orvos megerősítette az érzésemet, miszerint Karácsony után nem sokkal találkozunk. Hát, jaj.