Orvosnál

Ma hivatalosak voltunk a gyerekorvoshoz, azaz Gergő volt hivatalos, mi csak elkísértük, nehogy eltévedjen. Nincs semmi baj, csak mérésre kellett megjelenni. Mondta az orvos és a védőnő is, hogy sokan lesznek, de azt is, hogy a piciket előre veszik. Ezzel a tudattal mentünk, de a biztonság kedvéért megcéloztuk a reggel 8 órai érkezést. Nyitásra ott akartunk lenni, hogy amennyiben tényleg előre veszik a piciket, ne kelljen sokat várnunk.

A váróban óriási tömeget találtunk. Vegyes életkorú gyerekek vártak a szüleikkel. Gyorsan felmértem a terepet és megállapítottam, hogy Gergő a legfiatalabb. Jó eséllyel pályáztunk az első helyre. Legalábbis azt hittük. Egy 2 éves forma kisfiú anyukája megjegyezte a kisfiának, hogy ők érkeztek elsőként, és már el is tűntek az ajtó mögött. Arra sem emlékszem, hogy hívta volna őket valaki. Miután végeztek, kijött a doktornő, konstatálta, hogy ott vagyunk (ezt az elején is látta, mivel akkor kezdődött a rendelés, a doktornő és a védőnő utánunk érkezett), és közölte, mi leszünk a következők, csak még behív egy kislányt. Azt hittem, az időközben érkezett pici lányról lesz szó, de nem. Egy 3-4 éves kislány vonult be az anyukájával. Nem arról van szó, hogy nem tudunk várni, csak akkor ne mondják, hogy a picik soron kívül bemehetnek akkor is, ha később érkeznek. Mi időben ott voltunk...

Az ajtóra jól látható módon kiírták, hogy vetkőztessük le a gyerekeket, csak egy könnyen levehető maradjon. Na, persze. Hétfő reggel volt, érzésem szerint hétvégére kikapcsolták a fűtést. Ha nem, akkor is minimálisra vették. Hideg volt. Eszem ágában sem volt Gergőt majdnem pucérra vetkőztetni. Amikor végre bejutottunk, nem foglalkoztam azzal, milyen neheztelően néz a gyerekorvos-védőnő kombó. Faarccal utasítottak: terítsem le a textilpelenkát, vegyem le a ruhákat, a pelenkát, de csináltam magamtól is. Gyors mérés, mérlegelés után legalább háromszor megkérdezték, szükségünk van-e valamilyen receptre (Gergő bőre lángvörös lett a doktornő popsikrémjétől, úgyhogy kösz, nem...), majd megállapítást nyert, hogy Gergő szépen hízik, így utunkra bocsájtottak. Az alsó, rövidujjú body feladásánál tartottam, amikor a doktornő megkért, a többit az előtérben adjam Gergőre. Klassz. Ha tudják, hogy kisbabák is érkeznek reggel hozzájuk, csak nekem tűnik alapnak, hogy picit feltekerik a fűtést? Mindegy, túléltük, ezt is felírtam a listára...

Az egésznek iszonyú futószalag-hatása volt. Mosoly alig. Gyerek az asztalra, ruha, pelenka le, láb kinyújtása, "magasság" megállapítása, mérlegre föl, asztalra vissza, has megnyomkodása, pelenka vissza, szinte kizavarás. Feltűnően siettek. Csak azt nem tudom, miért kellett ennyi gyereket ugyanarra az időpontra odarendelni...

Végül abban maradtunk, ha nincs semmi baj, egyikük sem jön jövő héten, és nekünk sem kell menni mérésre. Legközelebb 11-én megyünk, amikor Gergő megkapja a kombinált oltás második részét. Már az első résznél kiváltottuk a lázcsillapító kúpot, de nem kellett. Állítólag a másodiknál szoktak belázasodni a babák. El tudnám képzelni, hogy Gergőnél ez kimarad. :)

Rózsaszín

Nem egyszerű, de igyekszem hasonló színekbe öltözni Gergővel, ha kimozdulunk itthonról. Azért is nem egyszerű, mert a legtöbb ruhája kék, nekem viszont nem sok van. Helyette van rózsaszín, Gergőnek viszont az nincs. Egyáltalán. Nem is tervezem, hogy legyen.

Péter szeretne majd neki egy rózsaszín pólót. Nem babarózsaszínűt, csak valami olyasmit. Nem mondom, hogy ne, de nem is erőltetem. Ha nagyon szeretné, akkor valamikor később talán rendben, de nem most. Előbb legyen rendben magával és a szerepével. :))

Nem vagyok homofób, egyáltalán nem, csak úgy vagyok vele, mint Péter egyik munkatársa: Olyan ez, mint a zsiráf; szép, szép, de otthonra nem kellene. :)

Szerencsére Gergő -egyelőre- abban az életkorban van, amikor még a rózsaszín cuccokat kizárólag az áruházak lányrészlegén lehet kapni, gyakran pillangóval, szívecskével, masnival megspékelve, így egyelőre nem áll fenn a veszély, hogy Péter hazaállít egy tetszetős darabbal. Mire lehet kapni a méretében rózsaszín pólót, talán nem lesz veszélyes a fejlődésére. :)))

Péter azt mondta, magának is vesz majd hasonlót, és majd együtt feszítenek rózsaszínben. Na, az lesz majd szép! :))

Nézzük a jó oldalát: ha mindenkinek lesz rózsaszín cucca, könnyebb lesz összeöltözni. :)

Mennyit?

Miután tisztázódott, mennyi Gergő napi adagja, igyekszünk ehhez tartani magunkat. Nem egyszerű, mert reggel még nem egyértelmű, hogyan tervezi a napot az úr. Általában hatszor eszik, de mostanában többször előfordult, hogy csak ötször. Azt beszéltük a másik gyerekorvossal, hogy amennyiben hatszor eszik, akkor kapjon minden alkalommal 120 g-ot, ha viszont ötször, akkor 150 g-ot. Mivel reggel még nem közli velünk a terveit, nem tudjuk, mennyi legyen. Általában nem is kell vele foglalkoznunk, mert úgyis annyit eszik, amennyit akar. Addig nyíg, amíg meg nem telik a pocak.

Csütörtökön azt kérdezte a védőnő, hányszor eszik Gergő naponta. Konkrét napot kérdezz!! Gyorsan válaszoltam, nehogy beszóljon, hogy még ezt sem tudom, és rávágtam, hogy hatszor. Tulajdonképpen igaz is, csak néha nem. :) Megnézte a füzetet, amiben vezetem, mikor és mennyit eszik Gergő. Megkérdeztem, nem baj-e, ha végigalussza az éjszakát evés nélkül (általában 8-10 órát alszik egyhuzamban), de közölte, hogy amíg ennyiket eszik, aludjon nyugodtan. A napi fogyasztást látva közölte, hogy alaposan túlteljesíti Gergő a tervet, mivel az ő súlyához most 600 g-ot kellene ennie naponta. Igyekeztem nem reagálni erre. Jól néznénk ki, ha csak annyit enne! Eljutottunk arra a pontra, hogy megtanultuk elengedni a dolgokat a fülünk mellett. Ha jön, beengedem, meghallgatom a mondandóját, igyekszem okosan és érdeklődve bólogatni, kérdezek valamit, hogy ne legyek feltűnően érdektelen, de nem őt hívom, ha valami konkrét kérdésem van. Egyébként egész kedves, ha külön jön. Egyedül a gyerekorvos is kedves. Csak akkor alkotnak véd- és dacszövetséget, ha együtt vannak. Szerencsére ilyen alkalom egyre ritkábban van.

Még nem tudom, milyen lesz a mai nap. Az óraátállítás miatt Gergő később ébredt (az óra szerint), 8-kor reggelizett egy laza 200 g-ot. Nemrég bealudt, és még mindig alszik. Lassan ébresztem, különben bajban leszünk. Délután születésnapra vagyunk hivatalosak, az is kicsit átírja a szokásos rendet (mit? :D). Megoldjuk. Voltak már nehéz napjaink, ez sem foghat ki rajtunk. Nem hagyjuk. :)

"This is the beginning of a beautiful friendship..."

Nem a mi ötletünk volt. Tulajdonképpen a létezéséről sem tudtunk egészen addig, amíg be nem tette a lábát (mind a nyolcat) a lakásba. Persze, némi segítséggel vitte véghez. Csomagolásban. Gergő kapta ajándékba. Először úgy voltam vele, hogy szép, színes meg minden, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy nagy sikert fog elérni Gergőnél.

Először a kiságy bal oldalára tettem abban a reményben, hogy Gergő majd jól arrafelé fordítja a fejét. Nos, pont lesz...ta, ahogy minden mást is a kiságyban. Arra fordítja a fejét, amerre akarja. :) Egyedül a forgó-zenélő-belógatós cucc nyerte el a tetszését, már régóta figyeli és nevet rá, ha bekapcsolom.

Tintahal pályafutása azzal indult, hogy fogtam a játszószőnyeg áthidalóján lógó oroszlánt és levettem. A helyére pedig felakasztottam Tintahalat. Mivel sokkal nagyobb az oroszlánnál, majdnem a játszószőnyegre ér a lába, így arra figyelni kell, hogy Gergő feje ne kerüljön alá, de egyébként tökéletes. Először semmi reakció, aztán arra lettem figyelmes, hogy nagyon nézi, kokettál vele, nagyban csápol és magyaráz neki. Tegnap valamiért kimentem a szobából pár percre. Hallottam, hogy megy a kommunikáció, aztán csend. Erre mentem vissza:

Azóta csak mélyült a barátság. Előszeretettel ragadja meg a lábait, húzza, rángatja. Tetszik neki, hogy csörög, zörög, kocog. Tintahal pedig tűri a rángatást, figyelmesen hallgatja az élménybeszámolót, -neadjisten- a panaszkodást. Ez a dolga. :)

Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy először azt hittük, polip. :)))

Fura csend

Ebben az évben még nem nagyon volt ilyen: szinte nem tudok mit kezdeni a hirtelen kapott idővel. Persze, nem kell sokat gondolkodnom, mert van helye, de akkor is furcsa. A mai ebéd után Gergő gondolt egyet és beájult a karomban. Pár percig figyeltem, hogy felriad-e. Miután úgy tűnt, ez hosszabb menet lesz, én is gondoltam egyet és betettem a kiságyába. Napközben velünk tölti az időt a nappaliban a járókában (egyelőre fekvőke :D), csak az esti fürdéstől kerül a szobájába. A vacsorát is ott fogyasztja, legyen az bármi. Tudja, hogy ha odakerül, alvás van. Időnként (mostanában egyre gyakrabban) próbál lázadni, de kis némi harc után feladja, és alszik reggelig. Gondoltam, itt az idő bevezetni a rendszeres napközbeni alvást, így az első beájuláskor bevittem. Működött a reflex. Majdnem 2 órája alszik. Lassan felébresztem, nehogy az legyen, hogy túl sokat alszik, és éjjel nem fog. Lehet egyáltalán, hogy egy majdnem 3 hónapos baba túl sokat aludjon? :)

Leszedtem a szárítóról a ruhákat, kiteregettem az újabb adagot. Kimostam a kádat, a mosdókagylókat, lemostam a csapokat. Beáztattam a szójakockát, és azt tervezem, főzök. :) Ha mindezek mellett a felmosásra is lesz időm, el sem hiszem.

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem ideális az időpont az alvásra, ugyanis klasszul süti a nap az erkélyt, jó lenne levegőzni. Alvó babát viszont nem macerálunk... Azt hiszem, ez ma ugrott. Holnap ügyesebben intézem. Megpróbálom. :)

Esték

Észrevétlenül kúszott az esti rutinba. Igyekeztünk elkerülni, de amikor minden más módszer csődöt mondott, Péter gondolt egyet, és a hasára fektette Gergőt. Kis idő elteltével csak a boldog, egyenletes szuszogást lehetett hallani. Mindkettőjük részéről. :))

Általában nincs, azaz eddig nem volt szükség különösebb altatásra. Miután Gergő telepakolta a pocakját, betermelte azt a mennyiséget, amit elégnek ítélt, beájult. Ez mostanában is így van, csak a beájulás nem tart sokáig. Alig tesszük le a fenekünket a kanapéra, máris elkezd nyígni. Kicsit várunk, hátha csak álmában nyöszörög, vagy bepróbálkozik egy bulival, és feladja, ha nem kap megerősítést. Ha nyilvánvalóvá válik, hogy nem lesz belőle alvás, valamelyikünk bekúszik. Miután megállapítást nyer, hogy nem éhes, hasra kerül. Valamelyikünk hasára. Has a hason. Ezt nagyon bírja.

Már negyedik napja alszik így el. Nem akartuk, hogy ilyen módszerrel aludjon el, de amikor órák óta próbálkozik az ember, hogy elaltassa a gyermekét, mialatt ő kineveti az izommunkát, megdőlnek az elvek. Igen, ringatni is szoktuk. Igen, félek, hogy mi lesz akkor, ha Gergő 10 kg-t nyom. :)

Így kúszik be a mindennapi életbe valami, ami először csak egy jó ötletnek tűnt, egy egyszeri megoldásnak. Nem baj. Ezt bírni fogjuk akkor is, ha 10 kg lesz. Csak nem igényli 18 éves koráig! :))

Ha pedig azt nézzük, hogy ha valamilyen módszerrel sikerül elaltatni, akkor reggelig alszik egyfolytában, akkor igazán megéri. Ritkaságszámba megy, ha hajnalban ébredés van. Általában este 10-11-től alszik reggel 6-7-8-ig. Ma felkelt 5-kor, nyöszörgött. Először úgy tűnt, csak a szokásos hajnali nyöszörgés, és vissza fog aludni, de nem így történt. Kikövetelte magának az adagját. Miután megkapta, visszaaludt majdnem 10-ig. Mi is. :) Jó vele.

Ja, és: napok óta ezerrel nyálzik. Ha a foga jön, lehidalok, az biztos. :))

4

Napok óta várjuk, hogy bekövetkezzen. Már tegnap is reménykedve néztük a mérleg kijelzőjét, de hiányzott még 40 g. Ma viszont boldogan jelenthetem, hogy a reggeli mérlegeléskor Gergő kereken 4 kg-t nyomott. :) Természetesen ruha és pelenka nélkül, anyaszült (énszült :D) meztelenül.

Tudom, hogy ez kevéske egy 10 hetes babának, de mi halálosan boldogok vagyunk, hogy átléptük ezt a határt. Végre nem 3 kg valamennyi. A születéséhez képest még mindig csak 70 dkg-ot hízott, ez így leírva rettenetesen kevés, de az ő esetében ez nagy teljesítmény, mert januárban volt ő 2800 g is...

Lassan, de biztosan halad a hízás útján. Mondjuk, eszik is rendesen. Az elmúlt két napban túlteljesítette az elvárt mennyiséget. Nem tömjük. Kéri. :) Ma reggel egy laza 180 g-ot vágott be reggeli gyanánt. Egyelőre bírom a mai kiképzést, de nem reménykedem benne, hogy megússzuk tápszer nélkül.

A tápszer bevezetésével újabb szó került a képzeletbeli tiltólistámra: tápi. Basszus, milyen szó ez már?!

Tegnap voltunk a gyógytornásznál. Megnyugtatott minket, hogy egyáltalán nincs Gergő lemaradva. Minden baba a saját ütemében fejlődik, és nem szabad erőltetni semmit. Ezt eddig is tudtam, de akkor is óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy megfelelően fejlődik-e. Kicsit segíteni kell, hogy megtanulja emelni a fejét, de nincs semmi baj. Kaptunk házi feladatot is, különböző gyakorlatokat kell végezni naponta 3-szor, lehetőleg üres vagy félig teli pocakkal. Gergő nem ellenkezik, talán még élvezi is. Édes. :)

Rákérdeztem, hogy jó helyre teszem-e a terpeszbetétet. Eddig úgy csináltam, ahogy a védőnő mutatta. Persze, kiderült, hogy nem jó. Nem ártottam vele, csak hatékonyabban is lehet használni. Vajon, miért nem lepődtem meg? :S Mondta a gyógytornász lány, hogy gyakran hallanak érdekes dolgokat a védőnőkkel kapcsolatban. No comment...

Holnap jön a gyerekorvos. Erősen ajánlom neki, hogy ne szívózzon, amiért Gergő még nem üti a 4,5 kg, hanem örüljön annak, ami van...

Rejtély

Kíváncsi vagyok, hogy kerültem én Debrecenbe. Az oldalsávban lévő dobozka szerint ugyanis Debrecenből látogattam ide, pedig határozottan tudom, hogy hosszú évek óta nem jártam arra. Eddig elgondolkoztatott, hogy miként kerülnek erre érdeklődők, véletlenül idetévedt olvasók szerte a világból, de ezek után egyáltalán nem biztos, hogy onnan olvasnak, amit a dobozka ír. :)

Kíváncsi vagyok, mégis akkor ki és honnan jár erre. Úgy értem, azokon kívül, akikről biztosan tudom, kicsodák. Hm.. biztosan tudom... pont most írtam, hogy nem megbízható a dobozka. Akkor most mi van?! :)

Orvostól orvosig

Azt hittük, az oltás lesz a legdurvább dolog azon a héten, de nagyot tévedtünk. Tulajdonképpen az egész hét úgy volt gáz, ahogy volt.

A terpeszbetéttel nem volt probléma, azóta sincs, Gergőt nem zavarja. Én ugyan továbbra is utálom, mert fura tőle Gergő alteste. :( Elvileg 6 hétig kell hordani, aztán megyünk vissza az ortopédiára kontrollra, és akkor kiderül, mennyire volt hatásos, szükség van-e még rá. Remélem, megszabadítják tőle!

A kiságyban való átrendezés nem vált be, Gergő továbbra is ott és úgy alszik, ahol és ahogy szeretne. Nem forgatom álmában. Napközben viszont egyre többet fordul balra, nem feltétlenül kell azon az oldalon bohóckodni. Ha olyanja van, fordul.

Ezek mind jó dolgok, nem ezért tituláltam gáznak a múlt hetet. Szerdán jött el az a pillanat, amikorra megbeszéltem magammal, letisztáztam magamban, hogy attól nem leszek rossz anya, ha Gergő nem kizárólag anyatejet eszik. Alaposan körbenéztem a neten, kiválasztottam a nekem tetsző tápszert, és felírattuk a gyerekorvossal. Nem volt egyszerű menet, néha még mostanában is elkap a sírhatnék, amiért nem tudok eleget termelni Gergőnek, de nem éhezhet az én alkalmatlanságom miatt. Tudom, nem alkalmatlanság, ha az embernek nincs elég teje, az sem az, ha egyáltalán nincs, de végig kellett mennem a folyamaton a teljes tápszerelutasítástól az elfogadásig. Most már nincs vele bajom, nem érzem kevesebbnek magam, csak kicsit bánt. Szerencsére elfogadja, és hajlandó belőlem is kinyerni a táplálékot. :) Azt gondoljuk, ebben nagy szerepe van a szupercumisüvegnek. Hacsak lehet, anyatejet kap valamilyen csomagolásban, de időnként muszáj a tápszerhez nyúlni, ha még éhes, és nincs több tej. Megnyugtató, hogy nem hal éhen. Azóta sokkal nyugodtabbak vagyunk.

Persze, nem ment ez ilyen egyszerűen. Szerdán megszereztük ugyan a receptet, de egészen péntekig ki sem váltottuk, kellett még az a pár nap nekem, hogy megbarátkozzam vele. Megszállott módon facsartam ki magamból az utolsó csepp tejet, hogy ne kelljen a tápszer. Kínkeservesen, de megkapta Gergő a napi adagot. Azaz azt hittük, megkapta. Pénteken mentünk oltásra a gyerekorvoshoz. Újra megállapította, hogy nem elég dundi, túl lassan növekszik a súlya, emiatt nem tartja a fejét, ha hátán fekve felhúzzuk a karjánál fogva. Hason fekve már régen emeli, de állítólag a kettőnek nincs köze egymáshoz. Kórusban károgtak a védőnővel, hogy alultáplált a gyerek. Mondtuk, hogy megkapja az adagját, nem értjük, miért nem hízik. Kérdezték, mennyit eszik. Megmondtuk, de nem fűztek hozzá semmit. Javasolták, hogy menjünk el gasztroenterológushoz meg neurológushoz. Az elsőhöz az alig hízás miatt, a másikhoz amiatt, hogy nem tartja a fejét. 3 hónap múlva vagyunk hivatalosak a gasztroenterológushoz. Klassz. Péter úgy fogalmazott, hogy olyan, mintha mi 100 éves korunkra kapnánk időpontot, olyan sokat számít 3 hónap ebben a korban. Nem sok értelme van így. A neurológushoz pedig 1 hónap múlva kell menni. Szerintem az is nevetségesen távoli időpont. Hihetetlen, hogy ez működik ebben a formában...

Felhívtuk anyut, meghallgattam az Én megmondtam... kezdetű monológot, sírtam két sort, majd átadtam Péternek a kagylót. Addigra lett elegem a károgásból jobbról-balról. Mindenki csak vádaskodott és azt éreztette, hogy rosszul csinálom az egészet. Csak a beszélgetés végeredményére voltam kíváncsi, az pedig az lett, hogy este egy másik gyerekorvos rendelőjében kötöttünk ki. Anyu ugyanis felhívta az egyik volt kolléganőjét, és kiderült, pontosan ugyanezzel a problémával küszködött, mint én. Ugyanígy nem akart tápszert adni a kislányának, szinte hisztérikusan ragaszkodott a kizárólagos anyatejes tápláláshoz, ahogy én. Jó volt hallani, hogy nem vagyok csodabogár abban, hogy hiába van elég tej, Gergő nem tudja megfelelően kinyerni belőlem, mert nehezen adom. Ez a volt kolléganő javasolta a doktornőt, akihez elvittük aznap este Gergőt. Ég és föld a különbség a mi gyerekorvosunk és közte. Ugyanazt a problémát beszéltük át, de más stílusban. Nem úgy jöttünk el tőle, hogy kétszer akkora volt a fejünk a gőztől, hanem kisimultunk, mert kezünkben volt a megoldás kulcsa: több kaja, és meglátjuk, hogy hízik. Ha továbbra is stagnál a súlya, akkor kiiktatjuk az én étkezésemből a tejet és tejtermékeket, hátha tejallergiája van Gergőnek. Nos, itt még nem tartunk, és valószínűleg nem is fogunk, ugyanis Gergő hízik rendesen. :) Mérges is vagyok, mert a tápszer csomagolása kellett ahhoz, hogy megtudjuk, mennyi a napi adagja, mennyit kell ennie naponta. Születésekor azt mondták, hogy annyiszor 150 grammot kell ennie, ahány kg. Ehhez tartottuk magunkat, és kórházi intermezzo után szépen hízott is. Egészen a közelmúltig (jó, tudom, vele kapcsolatban még minden közelmúlt :D), amikor elkezdett stagnálni a súlya. Megette a napi adagot (azt hittük), mégsem hízott. Amikor az első tápszert kevertem be, megnéztem, milyen arányban kell hígítani. Találtam a dobozon egy táblázatot, amin nem súlyra, hanem életkorra lebontva volt, hogy mennyit kell ennie, amennyiben kizárólag tápszert kap. Nos, egy 2 hónapos babának 5-ször 150 grammot. Ez barátok közt is 750 g, ami jóval több annál, amit Gergő kapott. Elborította az agyam vörös ideg, mert ezt elfelejtették velünk közölni. Nem arra van a gyerekorvos és/vagy a védőnő, hogy ezeket a dolgokat elmondja?! Azt tudták kórusban károgni, hogy nem elég, de azt nem, hogy mennyi lenne az. A másik gyerekorvossal végül arra jutottunk, hogy mivel Gergő nem ötször eszik, hanem hatszor, kapjon minden alkalommal legalább 120 grammot, és akkor majd hízik, ha nincs más baj a háttérben. Azóta ennek megfelelően etetjük, párhuzamosan kap anyatejet és tápszert, utóbbit végszükség esetén, szépen hízik. Esküszöm, a lábfeje is ducibb lett. :)

Tegnap volt itt a védőnő. Bemondásra elhitte, mennyit hízott Gergő, le sem vetkőztette. Kicsit furcsállottam, de nem nem akadékoskodtam. Ő tudja. Azt mondta, másnap (ma) úgyis jön a doktornő. Nos, nem jött. Azt mondta, a védőnőtől hallotta, hogy hízik Gergő, így nem ma jön, hanem hétfőn. Nekem mindegy, csak szólhatott volna kicsit korábban is (kb. 10 perce osztotta meg velünk a tervmódosítást). Van olyan, amibe azért nem kezdtem bele, mert jön. Klassz.

Tegnap mondtam a védőnőnek, hogy Gergő hízik és erősödik, de még nem tartja a fejét, ha felhúzom. Azt mondta, nem baj, csak 3 hónaposan kell. Mi van?! Eddig azon károgtak, hogy nem tartja, most meg kiderül, hogy nem is kellene?! Hát, basszus...

Hogy jót is írjak: az oltásnak semmi mellékhatása nem volt. Hőemelkedése sem volt Gergőnek, nemhogy láza, az éjszakát ugyanúgy végigaludta, ahogy előtte. Azóta is. Ami új, de nem az oltás miatt van, hogy napközben többet alszik, és ez jó. Tetszik. Ha nem alszik, akkor is jobban elvan a járókában, többet tudok mellette tenni-venni. Az elmúlt napokban feldolgoztam mindenféle restanciát, mostam, takarítottam, aludtam. :) Most jutottam el ide, hogy megörökítsem ezt a pár napot, amíg el nem halványodnak az emlékek.

Mindemellett az csak hab a tortán, hogy a csípőszűrés napján Robi újabb két fogamat tömte be, múlt hétvégére pedig beállt Péter dereka, gyógymasszőrhöz kellett menni. Mindez csak azért, hogy ne unatkozzunk. :)

Csípő

Gergő 2 hónapos korát úgy ünnepeltük, hogy elcipeltük a csípőszűrésre. Nem láttuk különösebben indokoltnak, de elő van írva, meg különben sem árt, ha szakember megnézi. Majdnem elkéstünk (szokás szerint), ugyanis hiába igyekszünk úgy intézni Gergő evését, hogy az jó legyen, rendszerint átírja a tervet. Nem baj, megszoktuk. :) Végül éppen időben estünk be, még várni is kellett, de nem volt vészes.

A doktornő megvizsgálta Gergőt, megállapította, hogy erősebb a jobb oldala. Mi is észrevettük, hogy rendszerint jobb oldalra fordul, a fejét is általában arra fordítja. A doktornő előírta, hogy ne hagyjuk jobbra fordulni. Nos, próbáljuk, de nem nagyon megy. Azt mondta, a kiságyban ne legyen semmi a jobb oldalon, pakoljunk át mindent balra. Leszavazta a rácsvédőt is, mert egyrészt színes mintás, másrészt alapból nem szereti, mert nem engedi a levegőt járni. Hát, nem tudom. Nem biztos, hogy szeretném, ha éjszaka hozzákoppanna Gergő feje a rácshoz. Éjszakánként ugyanis úgy alszik, hogy olyan közel húzódik a kiságy széléhez, amennyire csak lehet, az arcát a rácsvédőhöz nyomja. Tényleg meglátjuk.

Kapott terpeszbetétet. Utálom. Nem tudom, Gergő hogy viszonyul hozzá, csak sejtem, hogy nem tetszik neki, mert nem tudja a hasához húzni a térdeit, ami viszont a kedvenc ébredés utáni póza.

Két nap múlva oltás. Már előre félek. Ez egy ilyen hét. :(

Mekkora?

A szombati Auchan-túrán a kosárba került néhány otthagyhatatlan babaruha. Tényleg nem lehetett nélkülük hazajönni, mert egyrészt jó árban voltak, másrészt kellenek. Más rendszer alapján számozzák a ruhákat, a megszokott 62-es helyett itt 60-as van, a 68-as helyett 67-es. Nem mertünk bevásárolni 60-asból, a nyúlási tendencia a 67-esek felé irányította a kezünket. Milyen jól tettük! Karhosszúságra pont jó, és hosszban sem hordhatatlan. Most akkor mit mondjak, ha kérdezik, mekkora ruhákat hord Gergő? Azt könnyebb megmondani, milyet nem. :)

Már meg sem nézem, milyen méret van címkén, szemre választom a napi toalettet, aztán kiderül, jó-e. Így sikerült, hogy tegnap 67-es kombidresszt és 50-es kisnadrágot viselt Gergő. Nem rövid a lába, pont ez az, hogy a rugdalózók nagy része azért nem jó, mert nem tudja kinyújtani benne a lábát. Gergő keze-lába hosszú, így ez az 50-es nadrág is felkerült a rejtélyes dolgok listájára. :)

Egy nehéz nap éjszakája

Tegnapra nagy terveink voltak. Többé-kevésbé sikerült megvalósítani. Anyu érkezett reggel, Péter elvitte a konferencia helyszínére, aztán visszajött értünk, hogy egy villámlátogatás keretein belül megmutassuk Gergőt egy barátcsaládnak. Ez sikerült ugyan, tényleg gyorsra sikerült, azaz nem sokat láttak Gergőből, mert alig értünk oda, szinte azonnal megéhezett. Utána már sietni kellet anyuért, hogy aztán hazaérve összeszedjük magunkat, Gergő egyen, majd -egy Auchan-beli kitérővel- megérkezzünk Gödre.

Úgy terveztük, hogy csak beugrunk az Auchanba a legszükségesebb dolgokért, aztán Gödön elmegyünk Gyuriékhoz, kölcsönösen megszemléljük egymás gyerekét (az ő lányuk 9 nappal fiatalabb Gergőnél), onnan megyünk Péter apujához, majd Péter házának megtekintésével zárjuk a gödi kiruccanást.

Az Auchanban elcsúsztunk. Tényleg csak a legszükségesebbeket vettük, de nem volt könnyű baba- és bevásárlókocsival lavírozni a hétvégi tömegben. Már kezdett sötétedni, mire Gyuriékhoz értünk. A reggeli telefonbeszélgetéskor tudtuk meg, hogy festés van náluk. Ha tudtuk volna, nem ígérjük meg, hogy megyünk, de így már nem akartuk lemondani. Gondoltuk, beszaladunk, gyors pillantás a babákra, aztán tovább. A gond ott kezdődött, hogy Gergő megéhezett. Az Auchant nagyon jól bírta, de ahogy begördültünk Gödre, bejelzett a gyomra. Gyuriéknál nagy volt a felfordulás a festés miatt, és masszív festékszag volt. Anyuval legszívesebben azonnal indultunk volna, de egyrészt Gyuri nagyon marasztalt, mert a kislány éppen táplálkozott, és az anyukája is szeretett volna velünk találkozni, másrészt Gergő éhezése miatt Péter szerette volna, ha maradunk és megetetem. Nem nagyon hajlottam a dologra, mivel belépni is alig tudtunk, de amikor kijött Vigi (az anyuka) a szobából, nem volt kérdés, hogy amint lehet, indulunk. Több hete beteg, valami influenzaféle cucc támadta meg. Klassz.

Gyorsan, de nem feltűnően elbúcsúztunk, és siettünk Péter apujához, mert Gergő már alig bírta. Csöngettünk egyszer. Semmi. Kétszer. Semmi. Háromszor. Na, akkor jöttek ki, és kiderült, nem vártak már minket, azt hitték nem is megyünk, csak másnap. Feltűnően ki voltak öltözve egy laza szombat estéhez képest, így megkérdeztem, nem zavarunk-e. Akkor derült ki, hogy kb. 10 perc múlva indulniuk kellett a bálba. :S Pánik. Péter házában most nincs bérlő, nem megy a fűtés, ott nem lehet pelenkázni, etetni. Gyorsan kicseréltem Gergő pelenkáját, elbúcsúztunk, és mentünk tovább. Nem volt mit tenni, muszáj volt a kocsiban megetetni Gergőt. Beálltunk az udvarba, befűtöttünk, és kezdődhetett a vacsora. Gergőnek tök mindegy volt, hol vagyunk, olyan éhes volt. Szegény. Ilyet sem csináltam. Nem is tervezem, hogy rendszert csinálok belőle...

Miközben én Gergőt etettem, Péter körbevezette anyut a házban, aztán hazagurultunk. Itthon aztán jött a szokásos esti rutin, azaz elkezdtük. Gergőt megfürdettük, megetettem, letettük, ahogy szoktuk. Nyekegett, kapott még enni. Megint nyekegett, megint kapott enni. Nyekegés, evés, nyekegés, evés. Ez így ment kb. 20.45-től 0.45-ig. Igen, 4 órán keresztül. Azt hittem, sosem alszik el, de a végén kidőlt. Addig tartott, amíg elfogyasztotta az adagját. Kicsi csillag. Megzavarta a szaladgálós nap. Nem csodálom. :* Persze, hiába aludt el későn (korán reggel), a napot 6 körül kezdte, ahogy mostanában szokta. Rajta kívül senki sem volt friss ma. Nem baj. Megszokjuk. :)

Nem lett volna semmi baj, ha tudjuk, hogy Vigi beteg, mert akkor hozzájuk nyilván nem mentünk volna, és azzal is korábban értünk volna Péter apujához, és az sem lett volna hátrány, ha tudjuk, hogy nekik programjuk van este. Úgy volt, hogy délután megyünk Gödre. Ha délután készülnek hozzánk, én szólnék, hogy este programom van. Mindegy, megoldottuk, de ilyet soha többet. Gödre csak akkor megyünk Gergővel, ha 1) Péter házában nincs hideg, 2) Gergő már nagy.

Egyébként pedig megemelem az összes kalapom a főhősünk előtt. Gergő ismét bebizonyította, hogy nagyon rugalmas baba. Történhet bármi, amíg nem éhes, oda megyünk, ahova akarunk. :)

Városi akadálypálya

Mivel az utóbbi időben elég gyakran vesszük nyakunkba a kerületet (gyerekorvos, Robi), volt szerencsém megtapasztalni a járdaviszonyokat. Már tudom, mikor kell átmenni a túloldalra annak érdekében, hogy Gergő feje ne pattogjon a babakocsiban. Ezúton szeretnék szívből gratulálni annak, aki úgy gondolta, jó poén díszkővel kirakni a járdát. Nos, nem az. Nem hiszem, hogy lenne olyan topmárkás babakocsi, ami rendelkezik lengéscsillapítóval, ennek hiányában viszont rettenetesen döcög a díszkövön. Gratulálok hozzá! :S

Ha megvan, hogy hol van díszkő, mikor kell átmenni a másik oldalra, akkor jön a következő probléma: keresni kell lesüllyesztett járdaszegélyt, esetleg rámpát (vagy minek hívják?). A nagyobb kereszteződéseknél akad, de a kisebbeknél úgy kell lecsúsztatni a járdaszegélyen a babakocsit, aztán a másik oldalon föl, hogy lehetőség szerint ne essen ki belőle a gyerek. Klassz.

Az Árpád-híd alatt úgy kell szlalomozni, hogy minél kevesebb galambszart szedjen össze a babakocsi kereke. Nem egyszerű, és általában nem sikerül. Múlt héten még döglött galamb is ficcent az úton. Nem mondom, hogy szívesen vonulok el mellette Gergővel. :S

Mivel eszem ágában sincs végigtolni Gergőt a Népfürdő utcán, egyébként is kerülő lenne, az első nagyobb utca, ami az utunkba kerül, a Dráva utca. Na, az még szép. Valami okos kitalálta, hogy a bicikliút legyen hagyományos aszfalt, a járda pedig díszköves. A fent említett okból kifolyólag következetesen a bicikliúton haladunk Gergővel. Majd biztos rázom, ha nem muszáj!

Ha az útburkolati nehézségeken túljutunk, következnek a gyalogosok. Tisztelet a kivételnek, de általában nekem kell kitérnem előlük (a korábban említett láthatatlanság), beugranak elém, hogy a rámpán léphessen föl a járdára (mert az úgy vagány), hadonásznak a cigarettájukkal, amikor elhaladnak mellettem (vagy én mellettük). Tegnap akkor dobtam el az agyam, amikor egy 70 körüli pasi 1 méterre tőlem rágyújtott, holott csak kb. 30 mp-et kellett volna várnia, hogy elmenjek mellette. Azonnal átmentem a másik oldalra, és inkább végigtoltam a babakocsit a díszkövön. A cigis pasi az orvostól jöhetett, mert a szemem sarkából láttam, hogy több recept is volt a kezében. Ha szemét lennék, azt mondanám, úgy kell neki, de nem vagyok ilyen. Nem annyira...

Ha már cigi... Hétfőn jártunk a gyerekorvosnál. Volt ott egy baba, akit előttünk vizsgált a doktornő. Amikor végeztünk, még ott voltak, öltöztette az anyja, a baba pedig keservesen sírt. Hízott a májam, mert Gergő egy hang nélkül tűrte az öltözködést, még mosolygott is. :) Soha sem vittünk még magunkkal játékot az orvoshoz vagy a fogorvoshoz, mostanában cumit sem. A kislány szülei elhozták az egész szekrényt. Volt valami rettenetes zenélő borzalom, azt üzemelték be abban bízva, hogy a gyerek megnyugszik. Hát, nem. Miért is kellene megnyugodni tőle? Ezzel nem azt mondom, hogy minden zenélő cucc borzalmas, mert vannak jók is. Gergőnek is van felhúzható (az Óz zenéjét játssza) macija, forgó-zenélő cucc is van az ágya fölött, de ezek mások. A kislány játéka az idegesítő zenélő cucc kategóriájába tartozik. Jobban nem tudom meghatározni, de talán érthető így is. :) Hogy jön ez az egész a cigihez? Na, igen, kicsit elkalandoztam. Csak vázoltam a szülőket. Hazafelé összetalálkoztunk velük, az apuka tolta a babakocsit (a szülők összeadott életkora szerintem nem volt 40), szájában pedig lógott a cigi. Nincs több kérdésem. :(

Hogy visszatérjek az eredeti témához: lassan lehetne menni Gergővel a városba is. Persze, nem árt megvárni, amíg kinövi a mózeskosarat, mert azzal nehéz lavírozni, de nem sok van addig hátra. :) Nő, mint a gomba. :) Ha majd a hordozót lehet használni a babakocsihoz, neki kellene vágni a tágabban értelmezett környezetnek, csak azt nem tudom, hogy. Ahhoz, hogy le tudjak menni a metró aluljárójába, el kell menni az Árpád-hídig. Az aluljáróból még le kell jutni a metróhoz. Igaz, ott van mozgólépcső, az oké. A Nyugatinál sehogy sem tudok feljönni a felszínre, mert olyan helyen van rámpa, ami rajtam nem segít. Alaposan ki kell dolgozni a tervet. Ha ez megvan, még mindig ott van az, hogy mire eljutunk a kimozdulásig, lesz-e még kismamabérlet. Hallottam olyat, hogy el akarják törölni. Klassz. :S Támogassuk a családokat! Aha, persze...

Fogbúcsú

Ma pontot teszünk a 2 hete tartó kálváriának. Ennyi időt kapott a fogam arra, hogy bebizonyítsa, érdemes a maradásra. Nem sikerült neki. A legutóbbi kezelés óta szépen javult (lement a gyulladás), bizakodtam, hogy talán megmaradhat. Tegnap Robi is remélte. Kitisztította, beletett valami gyógycuccot, lezárta egy ideiglenes töméssel, és azzal engedett utamra, hogy 1 hét múlva találkozunk, de hívjam, ha baj van.

Már este tudtam, hogy baj lesz. Lüktetve fájt a fogam, éreztem, ahogy visszatelik a gyulladás. Kezdődött az ismerős feszítés, a szuperérzékenység, a lüktetés. Este már nem akartam telefonálni, így reggel írtunk egy sms-t Robinak, aki azonnal visszaírt, hogy ma délután 4-re menjek foghúzásra, mert bejött, amitől tartottunk: a fogam nem maradhat.

Ma csak egy kávét, egy almát és egy csokit ettem, mert bár éhes vagyok, de nem tudok enni. :( Azaz rágni nem tudok, de pépes cucc nincs itthon, főzni meg se időm, se kedvem, meg különben is. :(

Jó, hogy már látom az alagút végét, de addig még pár órát szenvednem kell, és a húzási procedúra sem lesz egy leányálom. Tulajdonképpen Gergő születése óta egyik orvostól a másikig járunk. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy mostanában annyit vizsgáltak, mint máskor egy év (vagy még több) alatt. Lassan vége lehetne, mert van (lenne) jobb dolgom is az orvoshoz járkálásnál.

Szerencsére Gergő már elég jól elvan egyedül is. Igaz, még nem órákra, de 10 perc is sokat számít. :)

Áramszünet

Hetek óta készülünk rá. Azt nem mondom, hogy vártuk, mert ez nem olyan, amit az ember szívrepesve vár. Néhány hónappal ezelőtt úgy zárták el a vizet egész délutánra, hogy csak néhány nappal korábban tették ki az arra vonatkozó plakátokat a lépcsőházba. Akkoriban gyakran előfordult, hogy napokig nem mozdultunk ki a lakásból; Gergő pici volt, Péter itthonról dolgozik, semmi sem indokolta, hogy lesétáljunk a földszintre. Erősen meglepődtünk, amikor nem folyt a csapból a víz. A gondnoktól tudtuk meg a vízhiány okát, valamelyik üzlethelyiségben szereltek valamit. Délután 4-re ígérte a visszakapcsolást. Miután ez nem történt meg, újból telefonáltunk, megérdeklődtük, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a pár hetes (napos) babával végre vízhez jussunk. A megértésünket kérte, erre Péter javasolta nekik, hogy legközelebb a hajnali órákat válasszák hasonló ténykedésre, amikor a legkevésbé van szükség vízre egy háztartásban.

Tanultak ebből, most hetekkel korábban elkezdték az információ terjesztését. Találtunk levelet a postaládában, de a kapun is ott virít a plakát.

Úgy készülünk, hogy hétvégén elmegyünk Salgótarjánba, és csak ma délután terveztük a visszatérést. Ez a terv addig tartotta magát, amíg két héttel ezelőtt el nem mentünk a gyerekorvoshoz, aki berendelt minket tegnapra is. Ezzel borult a salgótarjáni terv. Péter úgy intézte, hogy ma az irodában dolgozott, mivel neki szüksége van az áramra. 10-kor kezdődik a munkaideje, az áramszünetet reggel 8-tól délig hirdették. Reméltem, hogy valahogy kihúzzuk Gergővel kettesben áram nélkül (értsd: nem kell tejet melegíteni, nem hűl le nagyon a hőmérséklet a fűtés hiánya miatt...). Mivel a kislegény a mai napon nagyjából állandóan enni kért, és engem választott étkezőül, mire elkezdett volna hiányozni az áram, már vissza is kapcsolták. Másfél órával korábban a vártnál. Na, ez sem jellemző errefelé. :) Csak az a bosszantó az egészben, hogy mindössze 30 perccel nyúlt bele Péter munkaidejébe, ennyiért nem kellett volna bemennie. Tulajdonképpen mindegy, mert így ezen a héten szerda helyett kedden töltötte a munkaidejét a munkahelyén, de akkor is.

Gergő az évszakváltást úgy ünnepelte, hogy elromlott. Egész nap enni kért, ennek megfelelően kapott is, de alig evett valamit. Úgy tűnt, eszik, de a mérlegelés nem mutatott kielégítő eredményt. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ha a mérleg nem mutatja, akkor nem is evett rendesen, de nincs más kapaszkodónk. Mérleg ide vagy oda, Gergő szépen gyarapszik, tegnap 3600 g-ot mért a gyerekorvos. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem sok egy 7 hetes babának, de mivel sokat ledobott január végén, így ez tőle szép teljesítmény, mi pedig örülünk, hogy végre hízik. Azaz gyarapszik, mert a hízás most pont nem igaz rá. Kisebb lett a tokája. Éppen kezdtem megijedni, amikor eszembe jutott, hogy kinőtte az 56-os szerkókat, tehát megnőtt. Persze, hogy eltűnt a toka, ha megnyúlt a gyermek. :) Olyan nagy már! Meglepődöm, ha valaki azt mondja, hogy kicsike, mert én már nagynak látom. Hétfőn viszont én is láttam, milyen csöpp a többi gyerekhez képest. Nem azért, mert Gergő nem fejlődik rendesen, hanem fiatalabb volt náluk. Már mennyit nőtt, és mégis milyen kicsi még! Nem baj, nem akarom siettetni. Így is gyorsan elmúlik ez az időszak, pedig nagyon jó. Még kisbaba, de már nemcsak a hátán fekszik, hanem tekereg, gügyög, mosolyog, hangosan kacag, babanyelven magyaráz, mutogat. Jó vele. :)