Hetek óta készülünk rá. Azt nem mondom, hogy vártuk, mert ez nem olyan, amit az ember szívrepesve vár. Néhány hónappal ezelőtt úgy zárták el a vizet egész délutánra, hogy csak néhány nappal korábban tették ki az arra vonatkozó plakátokat a lépcsőházba. Akkoriban gyakran előfordult, hogy napokig nem mozdultunk ki a lakásból; Gergő pici volt, Péter itthonról dolgozik, semmi sem indokolta, hogy lesétáljunk a földszintre. Erősen meglepődtünk, amikor nem folyt a csapból a víz. A gondnoktól tudtuk meg a vízhiány okát, valamelyik üzlethelyiségben szereltek valamit. Délután 4-re ígérte a visszakapcsolást. Miután ez nem történt meg, újból telefonáltunk, megérdeklődtük, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a pár hetes (napos) babával végre vízhez jussunk. A megértésünket kérte, erre Péter javasolta nekik, hogy legközelebb a hajnali órákat válasszák hasonló ténykedésre, amikor a legkevésbé van szükség vízre egy háztartásban.
Tanultak ebből, most hetekkel korábban elkezdték az információ terjesztését. Találtunk levelet a postaládában, de a kapun is ott virít a plakát.
Úgy készülünk, hogy hétvégén elmegyünk Salgótarjánba, és csak ma délután terveztük a visszatérést. Ez a terv addig tartotta magát, amíg két héttel ezelőtt el nem mentünk a gyerekorvoshoz, aki berendelt minket tegnapra is. Ezzel borult a salgótarjáni terv. Péter úgy intézte, hogy ma az irodában dolgozott, mivel neki szüksége van az áramra. 10-kor kezdődik a munkaideje, az áramszünetet reggel 8-tól délig hirdették. Reméltem, hogy valahogy kihúzzuk Gergővel kettesben áram nélkül (értsd: nem kell tejet melegíteni, nem hűl le nagyon a hőmérséklet a fűtés hiánya miatt...). Mivel a kislegény a mai napon nagyjából állandóan enni kért, és engem választott étkezőül, mire elkezdett volna hiányozni az áram, már vissza is kapcsolták. Másfél órával korábban a vártnál. Na, ez sem jellemző errefelé. :) Csak az a bosszantó az egészben, hogy mindössze 30 perccel nyúlt bele Péter munkaidejébe, ennyiért nem kellett volna bemennie. Tulajdonképpen mindegy, mert így ezen a héten szerda helyett kedden töltötte a munkaidejét a munkahelyén, de akkor is.
Gergő az évszakváltást úgy ünnepelte, hogy elromlott. Egész nap enni kért, ennek megfelelően kapott is, de alig evett valamit. Úgy tűnt, eszik, de a mérlegelés nem mutatott kielégítő eredményt. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ha a mérleg nem mutatja, akkor nem is evett rendesen, de nincs más kapaszkodónk. Mérleg ide vagy oda, Gergő szépen gyarapszik, tegnap 3600 g-ot mért a gyerekorvos. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem sok egy 7 hetes babának, de mivel sokat ledobott január végén, így ez tőle szép teljesítmény, mi pedig örülünk, hogy végre hízik. Azaz gyarapszik, mert a hízás most pont nem igaz rá. Kisebb lett a tokája. Éppen kezdtem megijedni, amikor eszembe jutott, hogy kinőtte az 56-os szerkókat, tehát megnőtt. Persze, hogy eltűnt a toka, ha megnyúlt a gyermek. :) Olyan nagy már! Meglepődöm, ha valaki azt mondja, hogy kicsike, mert én már nagynak látom. Hétfőn viszont én is láttam, milyen csöpp a többi gyerekhez képest. Nem azért, mert Gergő nem fejlődik rendesen, hanem fiatalabb volt náluk. Már mennyit nőtt, és mégis milyen kicsi még! Nem baj, nem akarom siettetni. Így is gyorsan elmúlik ez az időszak, pedig nagyon jó. Még kisbaba, de már nemcsak a hátán fekszik, hanem tekereg, gügyög, mosolyog, hangosan kacag, babanyelven magyaráz, mutogat. Jó vele. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése