Ma pontot teszünk a 2 hete tartó kálváriának. Ennyi időt kapott a fogam arra, hogy bebizonyítsa, érdemes a maradásra. Nem sikerült neki. A legutóbbi kezelés óta szépen javult (lement a gyulladás), bizakodtam, hogy talán megmaradhat. Tegnap Robi is remélte. Kitisztította, beletett valami gyógycuccot, lezárta egy ideiglenes töméssel, és azzal engedett utamra, hogy 1 hét múlva találkozunk, de hívjam, ha baj van.
Már este tudtam, hogy baj lesz. Lüktetve fájt a fogam, éreztem, ahogy visszatelik a gyulladás. Kezdődött az ismerős feszítés, a szuperérzékenység, a lüktetés. Este már nem akartam telefonálni, így reggel írtunk egy sms-t Robinak, aki azonnal visszaírt, hogy ma délután 4-re menjek foghúzásra, mert bejött, amitől tartottunk: a fogam nem maradhat.
Ma csak egy kávét, egy almát és egy csokit ettem, mert bár éhes vagyok, de nem tudok enni. :( Azaz rágni nem tudok, de pépes cucc nincs itthon, főzni meg se időm, se kedvem, meg különben is. :(
Jó, hogy már látom az alagút végét, de addig még pár órát szenvednem kell, és a húzási procedúra sem lesz egy leányálom. Tulajdonképpen Gergő születése óta egyik orvostól a másikig járunk. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy mostanában annyit vizsgáltak, mint máskor egy év (vagy még több) alatt. Lassan vége lehetne, mert van (lenne) jobb dolgom is az orvoshoz járkálásnál.
Szerencsére Gergő már elég jól elvan egyedül is. Igaz, még nem órákra, de 10 perc is sokat számít. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése