Röhögni ér, bár én nem nagyon tettem. Talán megtettem volna, ha egyedül a saját délelőtti programomba gyalogoltam volna bele, de sajnos, nem így történt.
A reggel a szokásos módon telt. A kétféle szokásos közül az egyik módon: ma pont az a nap van, amikor Péter az irodában dolgozik. Az én reggeli tevékenységemet csak annyiban befolyásolja, hogy beiktatásra kerül egy búcsúzkodás, különben minden ugyanúgy megy: ágyigazítás mindkét szobában, felöltözés, ebédfőzés, porszívózás, és valamikor, de legkésőbb indulás előtt Gergő felöltöztetése.
Eddig meg is voltunk. A tegnap délutáni vacsorafőzés sikerén felbuzdulva felajánlottam Gergőnek, hogy segíthet az ebéd összeállításában. Nem kellett kétszer mondani, hogy hozza a fellépőt. :) Feldaraboltam a répát, a hagymát és az újkrumplit, ő pedig lelkesen pakolgatta a tálba. Amikor minden benne volt, elővettem a fűszert, ő pedig tartotta a tenyerét, és mondta is, hogy oda szórjam, majd ő beleteszi. Mivel ráragadt néhány szemcse a tenyerére, és nem akartam, hogy a szemébe kenje, kértem, hogy mosson kezet. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, amikor minden ellenállás és ellenkezés nélkül ment. Szaladt vissza, hogy megkeverje a zöldségeket, nem nagyon értette, hogy miért nem kapcsoljuk be a főzőlapot, de viszonylag könnyen elfogadta, hogy most a sütőt fogjuk használni. Előmelegítettem a sütőt, beletettem a lezárt jénai edényt, beállítottam az időzítést, és éppen készültem átöltözni utcai ruhába, amikor meghallottam, hogy a szomszédlány és a kisfia hazaértek valahonnan. Gondoltam, megkérdezem tőlük, mennyire alkalmas az idő játszóterezéshez. Mire megbeszéltük a dolgokat, Gergő már fél lábbal az előszobájukban volt, én pedig benyúltam és leakasztottam a kiskulcsot az előszobai parafatábláról, hogy be tudjunk menni, ha becsapja a huzat az ajtót. Amikor ez megtörtént, nyugodt voltam, hiszen van kulcsom. Beledugtam a zárba. Nem ment bele, félúton megakadt Akkor leesett... Belülről a zárban hagytam a kulcsot. Ott álltam a slampos melegítőmben, szakadt pólómban, zokniban, telefon és pénztárca nélkül. Még szerencse, hogy Gergő pelenkáját nem sokkal azelőtt cseréltem ki. Hirtelen bevillant az ebéd a sütőben, aztán az is, hogy mennyire szeretem az időzítős sütőt, így nem egy nagy darab szenet veszek majd ki belőle, ha egyszer hazajutok.
Szomszédlány tartotta bennem a lelket, ő kapart fel a lábtörlőről, ahova elkeseredésemben leroskadtam. Gyorsan intézkedett, szerzett lakatost. Győzködtem, hogy menjenek csak plázázni, ahova eredetileg készültek, mi meg majd elleszünk... valahol. Akartam mondani, hogy a játszótéren, de az még hagyján, hogy rajtam nem volt cipő, de Gergőn sem, ráadásul minden, ami a játszóterezéshez kell, a lakásban volt. Végül átszervezte a délelőttöt, és inkább nekiállt befejezni az ebédet, mi pedig cellázhattunk náluk. Gergő nagyon élvezte a dolgot, mert játszhatott a szomszéd kisfiú játékaival, egyáltalán nem érzékelte a helyzet komolyságát.
Alig 1 óra múlva befutott a lakatos. Letette a nagy, fekete táskáját az ajtónk elé, Gergő pedig azonnal odaszaladt. Azt hittem, a szerszámok érdeklik, de miután megkérdezte, hogy Hol van a pizza?, levettem, hogy másról van szó. Amikor az egyik szerszám barna nyelét kolbásznak nézte, és sehogy sem tudtam meggyőzni, hogy az nem az, egyértelművé vált, hogy éhes. :)
Végül bejutottunk. A nem egészen 5 perc munkáért 4000 Ft-ot fizettem az ürgének, de akkor és ott minden pénzt megért, hogy nem kellett a folyosón (vagy a szomszédban) tölteni a napot. Amikor Péternek elmeséltem, kegyetlenül kiröhögött. Tulajdonképpen megkönnyebbültem, mert óriási lecseszésre számítottam, és egy hosszú kielőadásra a kulcsnak a zárból történő kivételével kapcsolatban. Lehet, az is segített neki humorosan felfogni a dolgot, hogy amikor a szomszédlány felhívta segítségkérés céljából, azt mondta neki, hogy ő zárta ki magát, Péter pedig felajánlotta, hogy melegedjenek nálunk. :) Azon meg sem lepődött, hogy őt hívta a lány a saját férje helyett, mert megszokta, hogy lépten-nyomon segítséget kérnek tőle, mert általában tudja a megoldást. Ez mindig elképeszt, hogy alig van olyan téma, amihez ne tudna hozzászólni. Sokszor idegesítő is ám, mert nem ritkán osztogatja a kéretlen tanácsokat, és általában (mit általában... mindig) mindent jobban tud, de akkor is elképesztő, hogy hogy' képes ennyi információt tárolni. (Kár, hogy nem Mensa-s, akkor járhatnánk mindenféle klassz rendezvényre, de nem akarja.)
Végül nem volt annyira éhes Gergő, mint amennyire le akart menni a játszótérre, úgyhogy némi alma elpusztítása után áttekert a hintás játszótérre, ahol eltöltöttünk kb. 20 percet, mire kockára fagyva visszacaplattunk a ház elé, ahol még elszórakozott a többi gyerekkel, majd leparkolt a bejárat előtt a biciklivel, és közölte, hogy Menjünk haza!. Mostanában ez van; ritkán kell könyörögni, hogy induljunk haza a játszótérről, mert általában azelőtt közli, hogy haza akar menni, hogy szólnék. :)
Tanulság: hiába van 3 db kulcs 2 felnőtt személyre, a kicsit csak indokolt esetben akasztjuk az ajtó mellé, hogy ki kelljen venni a zárból a nagyot, ha magunkkal akarjuk vinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése