Lógó nyelvvel előre

Nem kicsit vagyok/vagyunk szétesve. Többek között ezért is nem jöttem ide. Volt olyan nap, amikor alig voltunk itthon, csak mentünk össze-vissza a városban, mint akiknek muszáj. Nem panaszkodom, mert szeretem, amikor aktív programok vannak, de nem kicsit lóg a nyelvünk. Az tetszik, hogy alig múlt el a hosszú hétvége, máris szerda van, mert ez azt jelenti, hogy mindjárt péntek, az meg már majdnem hétvége. :)

Ott kezdtük a múlt hétvégét, hogy csütörtökön délután kihasználtuk Péter lazább délutánját, és átruccantunk a Római partra, ahol ettünk isteni fagyit, kevésbé isteni sütit, felfedeztünk és alaposan megismertünk két játszóteret (vagy valami olyasmit), és az is kiderült, hogy Gergő szereti hekket (azaz halacskát).

Szombaton reggel megjártuk a piacot, az Intersparban lőttünk Gergőnek rollert, és miután kb. 10 percet aludt a kocsiban, teljes lendülettel segédkezett a délutáni grillezésben, majd aktív részese volt az esti névnapozásnak. A hazaúton kidőlt, az éjszaka a szokásos módon telt.

Vasárnap úszás helyett a fiúk lementek a játszótérre kipróbálni az új rollert. Péter úgy jött föl, hogy annyit is ér, amennyiért vettük, nem többet, egy rakás sz@r. Együttesen meggyőztük, hogy annyit kibír, amíg Gergő megtanul rendesen rollerezni, a játszótéren széthajtani pont jó lesz. Szerencsére Gergő beájult a WTTC-n (vagy mi volt az), zavartalanul készülődhettünk a grillezés második felvonására, ezúttal gyerekkel rendelkező barátainkkal. Megint nem kellett este senkit elaltatni. :)

Hétfőn úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mit tud a szentendrei skanzen. Nem tudtuk meg, ugyanis már Szentendre külsőn lépésben haladtak a kocsik, és ugyan találtunk egy menekülőútvonalat, a skanzenhez közeledve nyilvánvaló volt, hogy nem fogunk záros határidőn belül bejutni. Éhesek voltunk, úgyhogy éles kanyart vettünk, félreállva kikerestem az előző este olvasott cikket, amiben nagyon ajánlottak egy szentendrei gyerekbarát helyet, parkoltunk, és elindultuk gyalog a célobjektum felé. Sosem tudjuk meg, mennyire volt gyerekbarát a hely, mivel miután órákat köröztünk a macskaköves utcákon, megtaláltuk ugyan az épületet, de csend volt és hullaszag kívül és belül egyaránt. Nem tapsoltunk. Éhesek, fáradtak voltunk, pisilni is kellett volna, de úgy felszívtam magam, hogy inkább a hazaindulásra szavaztam, akkorra már úgyis átlendültem a holtponton. Itthon aztán megettünk a grillezés maradékait, úgyhogy alapvetően jól jöttünk ki az egészből. Annyi volt a szépséghibája, hogy Gergő alig 30 percet aludt a hazafelé úton, felébredt, amikor fel a akartuk hozni. Ebéd után gyorsan új tervet szőttünk: bevittük a rollert az Erzsébet téri bringapontra, hátha sikerül megszerelni, ami Péternek nem ment. Sikerült. Öröm és boldogság.  Ha már ott voltunk, beugrottunk a közeli játszótérre, elmentünk fagyizni (igen, Daubner...), ahol Gergő először leette a ruháját málnafagyival (ha már kolbászos nem volt), majd előadott egy jelenetet éhező etióp gyerek módjára, akinek nem adnak enni/inni. Konkrétan nem kapott Péter koffeines kávéjából, azaz a tejhabból, mert erősen kávés lett, de letérdelt Péter elé, átölelte a térdét, úgy könyörgött. Már nevetett az egész terasz. Hazafelé levezetésként beugrottunk a közeli (a házunkhoz közeli) hintás játszótérre, és ezzel úgy gondoltuk, maximálisan teljesítettük az aznapra kirótt gyerekpörgetést, de nem. A ház előtti játszótéren is meg kellett állni, mert ott voltak a többiek.

Senkit sem kellett elaltatni, és még csak akkor kezdődött a hét...