A paraszt meg a szántás

Tegnap olyan jó kis napunk volt, hogy gyorsan meg akartam örökíteni este, mielőtt elfelejtek egy csomó dolgot, de annyira fájt mindenem, hogy az alvást választottam helyette.

Amikor pár héttel ezelőtt Péter mondta, hogy céges kirándulást szerveznek a kollégái, azonnal megtetszett az ötlet. Nagy vágyam, hogy rendszeresen járjunk kirándulni Gergővel, ahogy velünk anyuék annak idején, de Pétert olyan nehéz kimozdítani a komfortzónájából (értsd: ahol nincs wifi, se 3G), hogy az borzasztó. 

A program jól hangzott: találkozó Kismaroson, kisvasúttal Királyrétre, ott keresünk egy jó kis helyet, ahol letáborozhatunk, a gyerekek szaladgálnak, mi meg nézzük őket. Öröm és boldogság. Nos, az van, hogy vagy nem ismertették a pontos tervet vagy én nem akartam hallani a vonatkozó részeket, de a mi meg nézzük őket részből nem sok valósult meg. Akkor tudatosult, hogy mit vállaltunk, amikor összegyűltünk, és indulás előtt a túrázásban leginkább rutinos pasi megmutatta a kihelyezett térképen, merre fogunk menni. Lábon kihordtam egy infarktust, de szerencsére Gergő a térkép alapján nem tudta, mi vár ránk, csak annyit értett, hogy a végén van egy játszótér. Ez lett a nap kulcsszava. Ha valamelyik gyerek lemaradt, az adott szülőnek csak annyit kellett mondani, hogy játszótér, máris mehettünk tovább. :)

Út előttünk

Út mögöttünk

Félúton Gergő cipőjét gumicsizmára cseréltük, mert ugyan nem látszik a képeken, de az avar alatt dagonya van. Többször kellett kisebb-nagyobb pocsolyát átlépni. Nyilván Gergő mindegyiket becélozta, de csak a gumicsizmában mehetett, ahova akart.

Volt egy nagyobb rét (vagy inkább tisztás), ahol letáboroztunk egy időre. Éppen csak annyira, hogy megebédeljünk. Előkerültek a szendvicsek, muffinok, én is előkaptam a szendvicseket és a pogácsákat. A gyerekek gyorsan türelmetlenkedni kezdtek és elindultak az erdő felé. Gergő utánuk. Nyilván. A szendvicsemmel a kezemben követtem őket tisztes távolból. Csak annyira, hogy ne legyek útban, de lássam Gergőt. Amikor az egyik nagyobb lány (11 éves) visszament Gergőért, amikor lemaradt, és kézenfogva vezette, visszamentem a nyugodtan falatozgató többiekhez megkérdezni, merre vezet az út, amin a gyerekek elindultak. Félkörívet rajzoltak a levegőbe, az érkezési pontot a tisztás szélének egy másik pontján jelölték meg, úgyhogy úgy döntöttünk, bízunk Gergőben és elnyomom magamban a motoszkáló helikopteranyut. Amikor a kislány jött enni, kicsit megijedtem, de megnyugtatott, hogy egy apuka ott van.

Az a pici fekete téglalap az avaron egy madáretető. Nem tudom, hogy leesett vagy még nem tették föl. Ahogy mindegyiken, ezen is volt egy szám. Kinevettek a többiek, amikor házszámnak neveztem, pedig szerintem olyan. Erdei út 18. :)

Mire a tóhoz értünk, Gergő már eléggé elfáradt. Nehezen fogadta el, hogy nem mehet a tó közelébe, mert amilyen hebrencs (alapból is, de fáradtan különösen), még a végén beleesik. Ismét bevetettük a játszótér kulcsszót, és máris könnyebben haladtunk tovább. Már csak néhány kanyar volt hátra, aztán a műút egyenesen a játszótérhez vezetett. Ott ültem le először a kisvonat óta. Régen örültem ennyire egy padnak.

Nem sokkal a cél előtt

Tulajdonképpen egy nagy hurkot tettünk, és ha a játszótér lett volna az egyetlen célja a napnak, akkor nem kellett volna végigjárni az egészet, de az a jutalom volt. Persze, ezt galád módon nem mondtuk el a gyerekeknek.

Kis ficánkolás után Gergő elaludt az ölemben, ahogy a kisvasúttal mentünk vissza Kismarosra. Volt előjele a bealvásnak: feltűnően nyugodt volt, még rosszalkodni sem volt ereje. :) Azt hittük, könnyedén betesszük a kocsiba, de a mozgolódásra felébredt. Nem aludt vissza, de nem is nagyon bántuk. Visszafelé Gödön keresztül jöttünk, bementünk a kedvenc rétesboltunkba, benéztünk Péter apujához, de csak a felesége volt otthon, aztán jöttünk haza.

Rendesen le voltunk strapálva. Gergő rekordidő alatt elaludt. Készültem kislisszolni mellőle, de végiggondoltam, mit is csinálnék kint (felmennék a netre, frissen megörökíteném a napot...), de egyik sem tűnt olyan vonzónak, mint az alvás. Deréktól lefelé mindenem sajgott. Hiába, nem bírja a paraszt a szántást. :)

Két kisebb megszakítással reggelig aludtunk. Péter akkor csatlakozott hozzánk, amikor fél 2 körül Gergő kivonult érte a nappaliba. :)

Megbeszéltük, hogy gyakrabban fogunk szántani, mert az jó mindenkinek.

A mai nap sem volt semmi, de azt majd legközelebb, mert nem bírom tovább talpon.