A sorbanállás napja

Szombaton megjegyeztem Péternek, hogy már csak azért is jó ötlet volt átmenni a másik részlegbe, mert alig van itt, máris kirándulást szerveznek, míg a másik helyen két Mikulás-esten és egy béna gyereknapon túl nem sok dolog történt, ahova családdal lehetett menni. Hümmögött, majd pár perc múlva kibökte, hogy vasárnapra ők is szerveznek kirándulást, amire őt is meghívták, mivel még nem hűlt ki a széke. Nyitva hagytuk a kérdést, végül nem mentünk, mert Péter talált egy jobb programot. Utólag azt mondom, hogy bár mentünk volna...

A kinézett a program az Apák és fiúk napja elnevezésű szervezés volt. Jól hangzott. 9-től 10-ig úszás, utána odagurultunk, leparkoltunk, és elindultunk megkeresni a helyszínt. Gyorsan kiszúrtuk a tömeget az épület előtt, de akkor még azt hittük (leglábbis én), hogy ott van valami, amit meg lehet nézni, ki lehet próbálni. Azt nem gondoltam végig, hogy miért nem fedett helyen rendezték, de annyira jó idő volt, hogy eszembe sem jutott.

Amikor odaértünk, kiderült, hogy amit messziről láttunk, az a sor volt. Nem volt rövid, de annyira nem is sokkolóan hosszú, hogy ne álljunk be. Közben néhányan úgy gondolták, nyitnak egy új sort, azaz egy helyen kettéágazott a sor, kb. a bejáratnál torlódott össze a két ág. Volt zúgolódás, hogy akik a fősorban állnak, esetleg később jutnak be, mint akik az újban, de nem tudtunk mit tenni, ha a biztonsági őrök hagyták. :/

Lassan haladt a sor. Nagyon lassan. Gergő nem volt képes álldogálni (nem is elvárható), úgyhogy én álltam a sorban, Péter pedig szaladgált vele a tó körül, nézték a pici halakat. Közben Péter elkapott egy kifelé jövő családot, hogy megkérdezze, egyáltalán érdemes-e bemenni. Meggyőztek, hogy maradjunk. Nagy nehezen végre bejutottunk, ahol újabb sorral találtuk szembe magunkat. Kicsit kiakadtam, de beálltam. Azt hittem, regisztrálni kell a bejutásért. Én álldogáltam, Péter és Gergő pedig szereztek tesztkönyvet a lánytól, aki elmondta, hogy pecséteket kell gyűjteni az egyes állomásokon, és tesztkönyvvel kell beállni majd a sorba a végén ajándékért. Péter úgy értette, hogy minél több pecsét összegyűlik, annál több ajándékból válaszhatnak a gyerekek, úgyhogy lelkesen gyűjtöttük a pecséteket.

Először a legfelső emeletre mentünk, ahol az Angry Birds pályák voltak. Ki sem hagyhattuk volna... Láttuk, hogy a gyerekek kiautókkal játszanak, de sehol sem láttunk szabad autót. Miközben kértünk egy pecsétet, megkérdeztük a srácot, honnan lehet kiasutót szerezni, de fogalma sem volt. Végül egy apukától tudtuk meg, hogy volt ugyan ott egy doboz, de már csak a hűlt helye van, odalent viszont biztosan lehet szerezni a lányoktól. Péter leszaladt autót szerezni, Gergő pedig érdeklődve figyelte a többiek játékát, időnként felállította a ledöntött tornyokat. Amikor megkapta az autót, boldogan csatlakozott a többiekhez. Egyelőre tetszett a dolog.

Amikor már elég volt az Angry Birds cuccokból, lementünk a függőpályákhoz, ahonnan alig lehetett Gergőt elmozdítani. Azt a módszert választottuk, hogy az egyikünk beállt valamelyik sorba, a másikunk pedig vigyázott Gergőre, és amikor sorra kerültünk, egyesült a család. Volt egy videójáték, ami nem nagyon kötötte le Gergőt, gyorsan távoztunk, és lementünk a legalsó szintre. Itt kezdődött az őrület.

Konkrétan minden játék előtt iszonyatos sor volt. Ahol nem volt sor, ott pedig irdatlan tumultus. Péter és Gergő végül maradt a tumultusban, én pedig beálltam az egyik sorba.... aztán a másikba... Százszor több időt töltöttem a sorban, mint amennyit Gergő végül játékkal tölthetett, de nagyon érdekelte, így kivártam. Ekkor eldöntöttük, hogy befejezzük a sorbanállást, kérünk mindenhol pecsétet, és megyünk haza.

Éppen tébláboltunk két helyszín között, amikor összefutottunk azokkal, akik a kinti sorban mögöttünk álltak. Ők mondták, hogy ne erőlködjünk a pecsétekkel, mert nem úgy van, hogy a pecsétektől függ, hogy hány ajándék közül választhat a gyerek, hanem kap matricát vagy lufit, és ha x számú pecsétje van, akkor egy fekete műanyag füles tárolódobozt. Üresen. Itt döntöttük el, hogy konkrétan sz*unk a pecsétekre. Kell a fenének egy újabb doboz, ráadásul fekete. A fiúk még felmentek az Angry Birds pályákhoz, én pedig beálltam a sorba a tesztkönyvvel.

Volt, aki még csak akkor jutott be (du. 2 körül jártunk, 10-kor kezdődött az egész móka), meg is riadtak a sortól, ahogy mi is. Mondtam nekik, hogy abba ugyan csak a végén kell beállni, de bent van sor bőven.

Amikor sorra kerültem, a kiscsaj megszemlélte a tesztkönyvet, és azt kérdezte, visszaadtuk-e már az autót. Mondtam, hogy nem bazmeg, mert amíg állok a sorban, a gyerek még játszana. Megszemlélte a pecséteket, és választhattam a lufi és a matricák közül. Az utóbbi választottam, mert lufiból van elég (és úgyis kidurran), a matricára meg mostanában nagy szükség van.

Visszamentem, nagy nehezen összeszedtük Gergőt, aki hátrahagyva az Angry Birds pályákat vadul játszóházazott, és elidnultunk hazafelé. A kocsiig folyamatosan azt hajtogatta, hogy maradni akar, mert egy cseppet sem álmos, de még a kerületből nem értünk ki, amikor lebukott a feje és elaludt.

Jól hangzott, a kezdeményezéssel sincs semmi baj, de a szervezés egy borzalom. Úgy hirdetik, hogy az apák és a fiúk töltsenek el egy napot, amíg anya szabadnapot kap, de ez egy baromság. Ahhoz, hogy egy gyerek kellőképpen ki tudja használni a lehetőségeket, ki tudjon mindent próbálni, legalább 4 felnőtt kellene, aki folyamatosan áll a sorban.

Az már csak hab a tortán, hogy egy ingyenes rendezvényre betesznek egy nagy és látványos standot, ahol pénzért árulnak mnindenféle játékot. Lehet, hogy csak én vagyok erre érzékeny, de irtó nagy disznóságnak tartom. Nyilván Gergő ráizgult egy nagy Angry Birds játékra, amit nyilván nem vettünk meg, amit nyilván megfogott, és amit nyilván nem túl megértően tett vissza az ott posztoló hölgy.

Összességében azt mondom, hogy ha legközelebb is menni akarunk, akkor kihagyjuk az úszást, 9-re odamegyünk a helyszínre, beállok a sorba, a fiúk játszótereznek 10-ig, és elsők között bemegyünk. Akkor talán lesz esély arra, hogy sok mindent kipróbáljon, mielőtt hullára elfáradna. Az sem lenne baj, ha jönne velünk 1-2 ember, aki bírja a gyűrődést és az álldogálást. Ugyanígy mégegyszer nem, az tuti.