Hosszúhétvége

Úgy volt, hogy lemegyünk a Balatonra többedmagunkkal. Úgy is volt, hogy végigdolgozzuk a hétvégét a lakásomban. Aztán más is beugrott, ahogy szokott. Végül mindenből egy kicsi lett, csak a Balaton maradt ki teljesen. Jelzem, nem bánom. Így jobb volt.

Úgy akartuk, hogy pénteken felmegyünk a Várba a Parno Graszt koncertjére, aztán a késői kezdés miatt inkább maradtunk, és rápihentünk a másnapi túrára. Nem, nem a hegyekbe mentünk, csupán a Várba a Mesterségek Ünnepére, de tisztességes távot tettünk meg. Kilométerhiányra nem panaszkodhatunk. Nem indultunk korán. Hova is siettünk volna? A Vár bejáratánál kicsit megtorpantunk a sort, valamint az 1500 Ft-os belépőt látva. Úgy emlékszem, ez régebben nem volt, de lehet, csak a múlt jótékony homályába vész. 2007-ben voltam utoljára. Korábban minden évben. Hiányzott. Szeretem. Idén is szuper volt. Óriási embertömeg volt ugyan, és mindig találtunk olyan eldugott standsort, amit még nem láttunk, jól elfáradtunk, de nagyon tetszett. Az mondjuk furcsa volt, hogy sok helyen húsvéti tojásokat láttunk, főleg a bolgár standoknál, de ez volt idén az egyik téma.

Egyetlen negatív élményt tudok megemlíteni. Ez a Nemzeti Galériához kapcsolódik. A belépőnkkel oda is bemehettünk, és ezt meg is tettük hűsölés, mosdóhasználat céljából. Egyszer időt és gyaloglást akartunk megspórolni, és egy oldalsó (hátsó?) ajtón készültünk bemenni. Be is mentünk, azonnal szembetaláltuk magunkat egy óriási emberfejet ábrázoló szoborral. Ijesztő volt. Péter elolvasta a feliratot: Minden elhunytak emlékére. Jaj. Rosszul kezdődött. Beljebb merészkedtünk, de én azonnal kifordultam. Szinte pánikrohamot produkáltam, annyira rossz érzés fogott el. Olyan volt, mint egy kripta, tele elmúlás-érzéssel. Az a gyanúm, hogy síremlékek voltak ott kiállítva, vagy valami hasonló. Nem néztem szét alaposan, inkább siettem kifelé. Nem tudom megmagyarázni, de csak azt éreztem, hogy nekem onnan ki kell jutnom. Azonnal. Arra többet nem megyek.

A séta, a jó levegő és a látvány mellett más pozitívuma is van a napnak: vettünk csirkesütőt. Nem volt egyszerű, a számtalan mázas edényes közül szinte senki sem árulta. Végül találtunk egyet, árban is megfelelőnek ítéltük, nem mertük otthagyni. 5 perc múlva másikat is találtunk. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott.

Péter vett egy raklapnyi mézet: levendulásat, citromfüveset, ámor-, selyemfű-, selyemvirág-, és medvehagyma-mézet. Ezek közül csak a selyemfűmézet kóstoltam eddig, meg egy nyalásnyit a medvehagymásból télen a Vörösmarty téren, a többi új. Ígéretesek.

A pakolás vasárnapra maradt... volna, ha el nem blicceljük azzal, hogy beszabadultunk a Westendbe, majd a Szív utcába érve becsöngettünk a szomszéd Zitáékhoz. El akartuk nekik mondani a híreket; a babát, a költözést, úgy általában mindent. Megelőztek, mivel belépve hozzájuk, Zita mentegetőzni kezdett a rendetlenség miatt. Kisbabát vár, 7. hetes. :) Adva volt a téma. A tervezett pár perc helyett órákat sikerült náluk töltenünk, a déli(!) gyógyszeremet csak este 8 után vettem be. A lakásban aztán pakolás helyett csak felkaptunk ezt-azt. Mindig valamit. Előbb-utóbb majd csak kiürítjük...

Mivel csúszott a gyógyszerbevétel, ébren kellett lenni addig, amíg eljön az utolsó ideje. Persze, a kettő között enni valamit és kakaóscsigát sütni, hogy Péter be tudja vinni ma az új iroda birtokbavétele alkalmából szervezett közös reggelihez. A sírás szélén álltam, mire mindennel végeztem. 2 körül még csak zuhanyozni indultunk, ehhez képest 7-kor jelzett Péter telefonja. :S Kakaóscsiga szállíthatóvá tétele, ing kivasalása, kávé megfőzése, elköszönés, majd visszabújás a takaró alá. Ennyire voltam képes. 9-kor ébresztett a fanyűvő brigád. A mai napot találták a legmegfelelőbbnek arra, hogy kivágják és feldarabolják a hónapok óta kiszáradt nyárfákat a focipálya mellett. Klassz. Ehhez társult a gyár szokásos moraja. Alig 1 órája van csönd. Addig nyomták párhuzamban. Plusz a gyerek, mert ő sem bírta a zajt. Mindegy. Bírjuk. A Szigetnek úgyis vége. :)