Tulajdonképpen csöngettek. Az ajtón. Először reflexből a kaputelefonért nyúltam, de miután az néma volt, a folyosóról viszont hangfoszlányok hallatszottak, kinyitottam az ajtót. A srácok már majdnem feladták -pedig nem telt el 1 perc a csöngetés és az ajtónyitás között-, de felderült az arcuk, amikor megláttak. Azt hittem, szórólaposok, de nem. Kopogtatócédulá(ka)t gyűjtöttek. Éppen kérdezni akartam, hogy kinek, de megelőztek. Annak a(z egyik) pártnak a nevét mondták, amelyiknek akkor se adnám, ha nem lenne más opció. Egyelőre még van, úgyhogy tőlem ők nem kapnak semmit.
Még nem döntöttük el, kit tisztelünk meg az értékes cédulákkal, de van esélyes. Elég erősen hajlunk rá, hogy azokat tiszteljük meg a bizalmunkkal, akik évek óta görbe tükröt állítanak a politika elé, de eddig csak egy igen szűk réteg tudott a létezésükről. Most előjöttek, kampányolnak, és nem lehet tudni, komolyan gondolják-e. Mármint nem az ígéretekre gondolok, mert azokat nyilván nem gondolják komolyan, de ők legalább bevallják. Ha meg sikerül nekik bármelyik is, csak előrébb vagyunk. :) Sosem szórakoztam még ennyit kampányidőszakban egy párt jóvoltából. Már csak ezért is megérdemelnék a cetliket. :)
Visszatérve a kopogtatósrácokra. Azzal a szomszéddal is szívesen elbeszélgetnék, aki ráeresztette őket a lépcsőházra. A mi kaputelefonukat nem csöngették meg, mi nem engedtük be őket. Hagyjanak minket békén!
Friss: az ellenkező oldal cédulagyűjtői is bejutottak a lépcsőházba. Ők legalább megvárták, amíg kinyitom az ajtót, nem a lifttől jöttek vissza. Sajnos, nekik sem tudtam kedveskedni. Főleg, mert a kerületi polgármesternek gyűjtöttek, és nem ide vagyok bejelentve. Az sem tudom, mi lesz a kerületi kopogtatócédulámmal. Még azt sem tudom, ki indul. Ennyire érdekel ez az egész. Majd 3-án eldöntöm, kinek adom. Ki nem dobom, az biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése