Vásárlás babakocsival 8.

Hogy maximálisan kihasználjuk Péter szabadnapjait, úgy döntöttünk, bevesszük magunkat az Aréna Plázába. Megnézzük a híres leárazást és beugrunk a Tescoba is. A terv jó volt. A megvalósítás sem miattunk lett olyan, amilyen. Azaz nem csak miattunk. A leárazással olyan szempontból nem volt baj, hogy létezett, de ahhoz már elég ideje tartott, hogy alaposan ki legyenek fosztva az üzletek. Igaz, hogy üres kézzel távoztunk a helyszínről, de végigfuttattuk a tesztet. Sajnos, elég rosszul szerepelt...

Közlekedés szempontjából semmivel sem volt rosszabb vagy jobb a többi plázánál. Ugyan csak a legalsó szinten köröztünk, de nem volt semmi fennakadás. A nehézség akkor kezdődött, amikor tele lett Gergő pelenkája és a gyomra is jelzett. Hiába kerestem baba-mama szobát, nem találtam. Végül elindultam a női WC felé, hátha valahol meglátom, de csalódnom kellett. Egy éppen arrafelé ténykedő takarítónőtől kértem segítséget. Kiderült, hogy jó helyen járok. A női WC-ből nyílt a baba-mama szobának csúfolt valami. Volt ugyan pelenkázó, az jól betöltötte a szerepét, ám a szoptatáshoz rendszeresített, valahonnan leselejtezett, irgalmatlanul kényelmetlen szék miatt az egész helyiség messze volt attól, amit baba-mama szobának lehet nevezni. Jó, tudom... örülnöm kellene, hogy nem főfolyosón kellett Gergőt megetetnem, de akkor is. Ide többet nem megyek, amíg Gergő pelenkás...

Homo kúszusz

Most már egészen biztos, hogy levelibékát nevelek. Az elmúlt időszakban, gyakorlatilag a kánikula kezdete, majd a hirtelen lehűlés óta naponta változik a napirend. Van olyan, hogy semmi sem alakul minta szerint, aztán másnap minden helyreáll. Mostanában az elsőből volt több, de ezen a héten mintha jobb lenne. Nincs az a dögletes hőség és a monszun is továbbállt. Szinte órát lehet állítani a fiatalemberhez; pár napja 6.15 és 6.30 között ébred, eszik, visszaalszik 8.15-8.30-ig. Ma pont nem volt hajlandó visszaaludni, de azóta tízóraizott és bealudt. Nekem így is jó.

Az utóbbi időben fejben jegyzetelek, hogy mit szeretnék megörökíteni, de valahogy mindig sajnálom az időt a megvalósításra. Péntektől hétfőig Kaposváron voltunk a húgoméknál. Rengetek élménnyel lettünk gazdagabbak, de értelemszerűen ott nem csaptam föl a gépet. Nem is vittem. Péter sem. :)

A héten egyedül ma kellett bemennie Péternek dolgozni. Most is csak azért, mert itt van az amerikai kis-nagyfőnök. Kedd óta sétálgatunk, babázunk, vásárolgatunk. Este már nincs erőm és kedvem a megörökítéshez, pedig lenne mit lejegyezni. Most éppen alszik Gergő, gyorsan leírom, ami most eszembe jut.

Kúszik: már egy ideje művel egy sajátságos helyváltoztató mozgást, de eddig nem tudtam nevet adni neki. Fekvőtámaszból felhúzta a lábát négykézlábállásba és elkezdett vadul riszálni. Rendszerint kacagással kíséri mindezt. Ha olyanja van, leteszi a homlokát, és annak segítségével halad előre. Újabban (pár napja) a fejletámasztás elmarad, négykézlábra sem áll, csak akkor, ha kifejezetten a riszálás a cél. Ha előre akar haladni, azt a karja és a térde-lábszára segítségével tesz fekvőtámaszban.

Magyaráz: egész jól megy a daaddaaddaa és a baabbaabbaa, az előbbi evés közben is. Nem bánom, mert legalább látom, hogy lenyelte-e a falatot, adhatom-e a következőt.

Fogzik: a két alsó metszőfogak széle már jól látható. A húgom szerint koccanna a kiskanál, de nem akarom csapkodni az ínyét. :) A felső két metszőfog is elég fehér. Szerintem azoknak sincs sok hátra a rejtőzködő életből.

Eszik: jól és sokat. Szerintem még nincs értelme összeírni, hogy miket, mert folyamatosan vezetem be a cuccokat, így a lista szinte naponta változna. Mára a banán volt az újdonság, belekevertem a tízórai almába. Meglepődtem, mekkora adagot vágott be. :)

Kommunikál: mivel a daaddaaddaa és a baabbaabbaa kizárólagos használatával nehéz mindent kifejezni -még akkor is, ha hozzávesszük a százféle sírást-, beveti a metakommunikációs elemeket is. Mindig meglep, milyen gesztikulációs eszköztára van.

Séta és vásárlás közben egyre kevésbé van el a babakocsiban. Hiába használjuk már egy ideje a hordozót a mózeskosár helyett, kevés neki. Ha megtanul ülni, beüzemeljük a kengurukat, mert lassan leszakad a karunk.

Ami pedig a kaposvári kiruccanás margójára írandó: ismét bővült a nyilvános szoptatási helyszínek listája. Az odautat végigaludta Gergő, de hétfőn hazafelé meg kellett állni Siófokon. A már jól ismert, de eddig ebben a formában fel nem avatott McDonald'sra esett a választásunk. A lehető legdriszkrétebben oldottam meg a dolgot. Szerintem legalábbis. Senki sem kopogott be az ablakon.

Szép nyári napok

Azt hiszem, vennem kell egy feliratos pólót. Mondjuk olyat, amire az van írva, hogy Én is a sorban állok. Eseteleg beszerezni egy hasonló transzparenst. A helyszín a kistesco, amivel kapcsolatban írtam már jót és rosszat is. Mivel mostanában borzalmas napokat tudhatunk magunk mögött, a héten eddig nem hagytuk el a lakást séta céljából. Más célból sem. Ebből következőleg nyakára hágtunk a felhalmozott készletnek, Gergő délutáni gyümölcsadagjához már nem volt itthon semmi. Nem készült akcióterv, csak annyit tudtunk, hogy muszáj lesz elugrani a zöldségesbe, de Gergő alvásától vagy éppen nemalvásától tettük függővé a megvalósítást. Mivel bealudt, Péter pedig még dolgozott, rábíztam a felügyelet és elindultam a beszerzőkörútra. Ha már mentem, beugrottam a kistescoba, mert kellett vaníliapuding az esti sütihez. Volt bent egy nő a kisfiával. 2-3 éves lehetett a kissrác. Ment a harc, hogy mi kerüljön a kosárba. Vásárlás közben többször elhaladtunk egymás mellett, végül ők értek hamarabb a pénztár közelébe, de mivel a srác még nem tudott választani a csoki és az üdítő közül, mégis én szakítottam át a képzeletbeli célszalagot a Kérem, itt várakozzanak! táblánál. Most is egyetlen pénztár működött a háromból (négyből?), az emberek felsorakoztak előtte, de már akkora volt a tumultus, hogy nem álltam az utolsó hölgy mögé, hanem üresen hagyva mögötte 1-1,5 métert, beálltam a tábla mögé. Fene a szabályos mindenemet! Jött a nő a gyerekével, és anélkül, hogy rámnézett volna, beficcent a hölgy mögé. Közben mondta a gyereknek, hogy mennek a pénztárhoz fizetni. Én meg álltam ott, mint egy hülye. Ez az a helyzet, amikor mindenképpen én vagyok a hülye; ha nem szólok, azért, mert hagyom magam, ha meg szólok, akkor meg azért, mert pattogok, meg különben is beszólok egy gyerekkel vásárlónak. Hát, basszus. Persze, a kissrác megint elkezdett variálni, kiálltak a sorból, akkor a biztonsági őr odaszólt nekem, hogy álljak nyugodtan közvetlenül a hölgy mögé. Próbáltam magyarázni, hogy úgy gondoltam, nem véletlenül van ott az a tábla, de csak legyintett. Klassz.

Ezután következett a zöldséges. Éppen a barackot válogattam, amikor csörgött a telefonom. Péter hívott, hogy Gergő felébredt, sír. Kérdezi, keverhet-e neki tápszert. Csak azért válaszoltam viszonylag szalonképesen, mert az utcán voltam. Azt hittem, menten eldurran az agyam. Az egyik legborzasztóbb nap javarészén voltunk túl, délután 3-kor tudtam egyáltalán felöltözni, azért indultam neki a túrának, hogy tudjak adni gyümölcsöt Gergőnek uzsonnára, ő meg pár perc nyígás után már tolná a tápszert a szájába. Örültem, hogy megszabadultam tőle (már a tápszertől). A másik az, hogy azért siettem, hogy a következő evésre visszaérjek, mert ha tolódik a gyümölcsevés, akkor tolódik az egész nap. Egy elegáns mozdulattal félresöpörte volna az egész napi munkámat. Siettem, ahogy tudtam, és végül gyümölcs került Gergő pocakjába. Nahát.

Nagyon remélem, hogy ez a hülye idő a felelős a borzalmas éjszakákért. Bele sem merek gondolni abba a variációba, hogy ez már így marad. Mivel egész nap tombol, alig alszik (ma kétszer aludt félórát), este 7-re már olyan nyűgös, hogy nem tudom tovább húzni a fürdetést. Nem is kell, mert nincs szikrázó napsütés, ami akadályozná az elalvásban. Az utóbbi két napban szinte ugyanolyan menetrend szerint zajlottak az események. 7 körül fürdés, evés, 8 előtt alvás. 8 körül ébredés, evés, visszaalvás. 11-éjfél körül ébredés, evés. Hajnalban mág 1-2-szer ébredés, majd 6 körül napkezdés. A visszaalvás ilyenkor már nehézkes. Ma 6-8-ig kínlódtunk, majd miután elaludt, visszakúsztam a helyemre és 9-ig meg sem mozdultam. Kellett. Nagyon. Kérem vissza az eddig hülyének nevezett napokat. Nem voltak hülyék azok. Visszavonom.

Ha mindez nem volna elég, kb. 2 napja beintett a Chrome. Nem akar dolgozni. Most az Explorerrel szívok. Olyan lassú, hogy kedvem lenne sikítani, a bloggerrel pedig nincsenek jóban. Bármit is csinálok, úgy széthúzza a bejegyzést, hogy rossz ránézni. Legyen már valami!

Nehéz nap után nehéz éjszaka

Amikor lehülyéztem a hétfői napot, még nem tudtam, mit beszélek. Tegnap megkaptam. Volt már nehéz nap, amikor a túlélés volt az elsődleges cél, de ilyen még nem. Valószínűleg leírva nem lesz ugyanolyan, de megpróbálom.

Tegnapra virradóra Gergő kétszer is felébredt, mindkétszer alaposan belakmározott. Ezzel még nem is volt baj, ahogy azzal sem, hogy reggel 6-kor kezdte a napot. Amikor nem akart visszaaludni, akkor még azt hittem, időben eltolja a dolgokat. Majdnem így lett, de valahogy mégsem. 9-kor már tízóraizott, mert elkezdte dörzsölgetni a szemét, és ha csak inni kapott volna alvás előtt, akkor minden borult volna. A gyümölcs után aludt, majd megkapta a főzeléket ebédre. Próbáltam elaltatni utána, de nem ment. Csak riszált, nyűglődött és bukott. Sokat. Szenvedett. Előkaptam a hétfőn felfújt medencét, kicibáltam a teraszra, felöntöttem egy kevés vízzel, majd beletettem Gergőt. Azt a földöntúli boldogságot! Pacsált, tempózott (volna, ha mélyebb lett volna a víz), sikongatott.

Addig hagytam játszani, amíg ki nem hűlt a víz, akkor megint rápróbáltam az evéssel egybekötött altatásra. Sikerült. Éljen! Aludt majdnem 2 órát, ezalatt végre sikerült felszámolnom az irdatlan koszt a padlóról és ennem valamit. Kis risza után jött az uzsonna. Ezután már nem aludt. Nem is kellett volna, a napi kettő tökéletesen elég, csak az volt a baj, hogy az ébren töltött ideje nagyjából abból állt, hogy nyígott, riszált, bukott, enni kért, ívben megfeszítette a hátát, bukott, játszott, bukott... Tulajdonképpen egész nap bukott.

Péternek dolga volt munka után, ezért egyedül fürdettem Gergőt. Az elején (még télen) próbáltuk tartani a 19.30-as fürdetést. Akkor ment is, de nyáron kivitelezhetetlen, mert sokáig világos van, akkor pedig nincs alvás. Mostanában este 8 előtt ritkán a van fürdés, tegnap viszont 7 körül már bármit vetettem be (móka, éneklés...), nem tudtam tovább húzni az időt. Kimostam a kádat, engedtem bele kevés vizet és kezdődhetett a móka. Sok mindennel együtt az is kimaradt a dokumentációból, hogy egy ideje már nagykádban fürdik Gergő. Kinőtte a kiskádat. Amellett, hogy minden úszik körülötte, nem is kényelmes már neki. Birtokba vette a nagykádat. Ez így jó, mert nem kell benne fogni, éppen annyi víz van benne, hogy pancsolhasson, de ne merüljön el, egyedül is tudom fürdetni. Már kipróbáltuk, ki tudom-e venni Gergőt, így nyugodtan álltam neki. Hihetetlen, ahogy az addig tomboló gyerek egycsapásra megváltozik, amint vízbe kerül. :) Hagytam, hogy kijátssza magát, ezzel is húztam az időt, majd evés és bealvás következett. Nem volt nehéz elaltatni, 19.45-kor már húzta a lóbőr. Ilyen még sosem volt. Hiába fürdettük picikorában korábban, az altatás sokkal hosszabb procedúra volt, ilyenkor még sosem aludt.

Csodálkoztam volna, ha reggelig bírja. Nem is. Negyed óra múlva jelentkezett némi repetáért. 3 óra múlva ismét. Aztán még kétszer hajnalban, de nem néztem az órát. 6 körül kezdte a napot és úgy szerettem volna, ha visszaalszik, de nem ez történt. Dörzsölgette a szemét, ez bizakodással töltött el, ugyanakkor egyértelműen jelezte (száját összeszorítva nyálat fúj, buborékoztat), pelenkatelepakolás várható. Addig viszont nincs alvás, ez már tapasztalat. Nemrég minden megérkezett, amire vártunk, evett, bealudt. Nekem is kellene, mert eléggé lóg a szemem, de annyi más dolgom lenne. Többek között haladni kellene a dokumentációval, amíg el nem felejtem az apró élményeket.

Az eső meg csak esik. Valószínűleg a tegnap esti vihar is közrejátszott abban, hogy Gergő ilyen nyugtalanul aludt. Nem csodálom. Ha kicsi lennék, félnék. Néha még most is. Hülye egy idő ez. Azt hiszem, ma nem kell meglocsolnom az erkélyen a virágokat...

Eső előtt, eső után...

Hülye egy nap volt a mai. Ha nem is hülye, de mindenképpen eltért a normálistól. Ha van egyáltalán olyan, hogy normális. Az utóbbi időben annyi minden megváltozott, hogy már én sem tudom, mi a normális. Maradjunk annyiban, hogy a mostanában kialakult rendszerhez képest volt hülye nap

Az még normális volt, hogy hajnali 3 óra körül jelzett Gergő gyomra. Mostanában szokott. Az is normális, hogy nem sokkal 6 után indította a napot. Az viszont már nem, hogy ezután nem akart visszaaludni. Nem tudom, meddig, de érzésem szerint kb. 1 órán keresztül tettem egy oldalról a másikra, hátha az a baj, hogy mindent kiszürcsölt. Csak a risza ment. Egyszer pelenkát is kellett cserélnem, mert irgalmatlanul telerakta (ez nem normális, korábban szokta vagy később). Nem tudom, mikor aludt el, mert én is. Az biztos, hogy amikor 9-kor feleszméltem, még aludt. Egészen 10-ig. Mivel csak ekkor kezdtem készíteni a tízóraiját (alvó gyerek mellett nem botmixerezek, bár lehet, nem ébredne fel, de nem kockáztatok), kicsit késve kapta meg, majd némi risza meg ivás után visszaaludt. Így szokta, tízórai után rendszerint alszik egyet, csak korábban. Ma 3-kor ebédelt, ami után már nem volt hajlandó visszaaludni. Sehogy sem volt jó, csak a nyűglődés ment. Mivel estére beborult, nem tűzött a nap, kicsit korábban fürdettük, mert kezdett fáradni. Nem volt nehéz elaltatni. Semmi risza nem volt evés közben; békésen evett, majd beájult.

Tudom, mi volt a baja. Az, ami nekem is. Alig hajtotta álomra a fejét, elementáris erővel megérkezett az eső, majd ugyanúgy, ahogy jött, távozott. Érkezett egy újabb hullám, de már annak is csak az emléke maradt. Szívesen mondanám, hogy ezzel megoldódott minden, vége az ülnek a fejemen érzésnek, de nem így van. Sajnos. Valami azt súgja, hogy lesz még ebből valami az éjszaka folyamán.

Meleg van. Nagyon. Ma talán jobb volt kicsit, de nem jelentősen. Nem tudom, mikor töltöttünk utoljára itthon egy teljes napot. Talán szerda óta ma először. Mindenfelé jártunk és mindenfélét csináltunk, amit meg kellene örökítenem, amíg frissek az élmények, de nem megy. Ha 1 órát ültem ma összesen, akkor sokat mondok. Azt sem egyfolytában. Nem lehet így megörökíteni. Nem panaszkodom, mert jól van ez így, csak mondom. Van néhány bejegyzés, ami kiegészítésre, befejezésre és publikálásra vár. Még az idén utolérem magam. Ígérem.

Beavatás

Gergő egy jól irányzott célzással lebukta Péter iPhone-ját. Az előbbi huncut mosollyal, az utóbbi szentségeléssel reagált, én meg haraptam a szám, nehogy felröhögjek. Nem az volt a vicces, hogy félig emésztett cuccal lett tele az iPhone, hanem az, hogy eddig hiába mondtam Péternek, hogy ne kütyüzzön, ha Gergőt fogja. Persze, én nem a bukástól féltem, csak nem szeretném, ha Gergőnek természetes lenne az állandó kütyüjelenlét. Ilyen az, amikor az ember olyan helyről kap segítséget, ahonnan egyáltalán nem várja. :)

Úszás

Amikor megláttuk, hogy van ilyen kupon, nem sokat gondolkoztunk rajta, gyorsan megvettük. Egy ideje már foglalkoztunk a témával, hogy jó lenne Gergőt babaúszásra vinni, de eddig csak a terv volt meg. Kerestük a megfelelő helyet és időpontot, de csak a nézelődésig jutottunk. Kellett egy lökés. Ez a kupon pont ilyen volt. Már csak arra kellett vigyázni, hogy ne járjon le. Egyik nap fogtuk magunkat és elautóztunk a Pólus Hotel uszodájába egy nyílt napra, majd nem sokkal később újra, hogy életében először olyan vízbe mártsuk Gergő habtestét, ami hűvösebb a testhőmérsékleténél. Nem számolva azt, amikor itthon hűvösebb vízbe fürdettük, ahogy tanácsolták, hogy ne érje váratlanul az uszoda vízének hőfoka. Itthon nagyon tetszett neki a lubickolás, úgyhogy nagy reményekkel érkeztünk az első foglalkozásra.

Úgy döntöttünk, Péter megy be Gergővel a vízbe, én pedig a partról fényképezem őket. Ennek megfelelően én csak nylonzacskót húztam a cipőmre, Péter viszont nekivetkőzött. Vettünk Gergőnek egy úszógatyát, ami remekül kiváltja az úszópelenkát, így azt nem is kell venni. Sokkal jobb, ha megfelelően van rögzítve, nem mozdul el. Mondjuk, drágább is volt egy úszópelenkánál, de csak egyszer kellett megvenni. Olyan, mint egy kis rövidnadrág. A nyílt napon láttuk a gatyákat a többi gyereken, és úgy döntöttünk, nekünk (azaz Gergőnek) zöldet, esetleg sárgát szeretnénk. Nincs baj, a kékkel, de ha lehet mellőzzük, a legtöbb kapott ruhája kék. Amikor aztán lejutottunk a gatyavásárlásig, a csaj beletúrt a dobozba, és nagy nehezen talált egyet Gergő méretében. Választhattunk: elfogadjuk ezt, vagy kopasz hátsóval mártjuk a vízbe a gyermeket, amit nyilván nem engedtek volna. Elfogadtuk. Szerencsére nem rózsaszín volt ez az utolsó darab, hanem sötétkék. Határeset. Inkább ez, mint a semmi. Azóta megszerettem, ez Gergő úszónadrágja és semmi más.

A foglalkozás bemelegítéssel kezdődött: mondókára mozgatás. Gergő imádta. A vízben aztán nem volt olyan mosolygós, de nem is sírt. Volt olyan baba, akit pár perc múlva ki kellett vinni, olyan kétségbeesve sírt, pedig nem először voltak. Kiderült, hogy a szokásosnál hűvösebb volt a víz. Gergő jól tűrte. Igaz, hogy nem kacagott hangosan, de nem is sírt.

A szauna is kipróbálásra került; az oktató csaj tanácsára hosszú, tömött sorban vonultak a szülők megmelengetni az úszás alatt átfagyott csöppségeket. :)

Úgy tervezzük, őszre veszünk bérletet, de még nem látjuk a beosztást és az sem tiszta, hogy mehetünk-e szombatonként. Egyedül nem tudom kicipelni Gergőt a Pólushoz bkv-val. :( A szombati közelebb is lenne, meg aztán akkor Péter tuti nem dolgozik. Majd meglátjuk.

Sorban

Ma délután, kistesco. A szomszéd lánnyal és a 7 hetes Áronnal végre sikerült összehozni egy közös sétával egybekötött bevásárlást. Megmutattam neki a nemrég felfedezett szuper zöldségest, majd betértünk a kistescoban, hogy -többek között- vegyek egy bort az esti vendégségbe. Egymás mellett állnak a pénztárak, de csak egy sor van. Az első pénztártól 1-2 méterre van egy Kérjük, itt várakozzanak!"tábla. Már végeztem, a babakocsi orrát beállítottam a táblához, és igaz ugyan, hogy üres volt az összes pénztár, de mielőtt elindultam volna az egyik felé, hátranéztem, hogy jön-e Zsuzsi. Ekkor két blúzos-szoknyás-magassarkús lány kikerült, hogy a pénztárhoz férjen. Miközben elmentek a babakocsi mellett az egyik nekiment a hűtőpultnak. Csak annyit hallottam, hogy a másik lány kérdezi tőle, hogy A csípőd volt? A balul járt lány látványosan fogta az oldalát, vetett rám egy futó rosszalló pillantást, és hallottam, amint azon panaszkodik a barátnőjének, hogy beálltam az útba. Igen, valóban beálltam. A sorba álltam be. Mivel a kistesco azon részén már semmi látnivaló nincs, nyilvánvalóan nem szórakozásból álltam oda, és éppen hátranéztem Zsuzsira, mielőtt mentem volna fizetni. Igen, mindezt nem tettem túl gyorsan, mert baromi meleg van. Mit gondoltak, mi a fenét csinálok ott? Lehet, hogy velem van a baj, de én akkor is megkérdezem a környéken álldogáló vásárlókat, hogy a sorban állnak-e, ha egyértelműen nézelődnek, de akár a sorban is állhatnak. Zsuzsival csak összemosolyogtunk, de nem fecséreltünk szót a történtekre.

Ha megkérdezik, hogy sorban állok-e, valószínűleg elengedtem volna őket, még arrébb is tettem volna a babakocsit, hogy tuti elférjenek, de így azt kívánom, legyen jó kék az a folt...

Gasztroenterológia

Amikor kértük és kaptuk ezt az időpontot, nagyon távolinak tűnt. Így, hogy gyakorlatilag minden táplálkzási probléma már a múlté, nem éreztem nehéznek a várakozást, de nyilván másképp gondolnám, ha minden napot küszködve éltük volna meg, ha a gond még nagyon is valós lett volna. Szerencsére nem így lett.

Pár nappal az időpont előtt telefonáltak a kórházból. Aziránt érdeklődött az asszisztens, hogy szeretnénk-e még menni, nem felejtettük-e lemondani az időpontot. Mondtuk, hogy persze, hogy megyünk, mert bár már nincs baj, ha megvan az időpont, nem hagyjuk veszni, nézzük meg, nincs-e valami rejtett probléma. Az asszisztens nem akart lebeszélni minket, csak azért hívott, mert állítólag sokan elfelejtik lemondani, csak egyszerűen nem mennek. Ehhez nincs hozzáfűznivalóm. Nem vagyunk egyformák. Eszünkbe sem jutott csak úgy nem elmenni, volt két jelölt is az ismeretségi körünkben, akiknek átadtuk volna, ha szükségük lett volna rá. Szerintem ez alap, de mondom, nem vagyunk egyformák.

A kórházban várakoás közben ki kellett tölteni egy adatlapot. Már nem tudom, hányszor és hol soroltam föl, milyen betegségek fordultak elő a családban és ki mire allergiás. Van, ahol ráharaptak erre-arra, kifejtést kértek, de olyan is volt, ahol csak legyintettek, hogy komolyabb dolgokra gondoltak. Mindeközben tök hülyén éreztem magam a makkegészséges gyerekemmel...

Szerencsére a doktornő egyáltalán nem így gondolta. Tökéletesen megértette, hogy nem akartuk kihagyni a látogatást akkor sem, ha nincs baj. Végighallgatta a történetet, megmérték Gergő hosszát és tömegét, mindent rendben találtak. A hosszmérés viccesre sikerült, ugyanis elsőre 72 cm lett. Kuncogva ránéztem Péterre, már nem tudtam, mit gondoljak, hiszen előtte való nap a gyo-v kombó 64 cm-t mért. Látták, hogy furcsálljuk az eredményt, ezért a másik asszisztens is megmérte Gergőt. 69 cm. Klassz. Mondjuk, ez volt a legközelebb ahhoz, amit pár nappal azelőtt mi mértünk itthon (68 cm). Egyébként meg teljesen mindegy. Látom, hogy egyre nagyobb, mivel nem győzöm cserélni a ruhatárat, elővenni a nagyobb cuccokat. Nincs baj. :)

A vizsgálat végén rákérdeztem a hozzátáplálásra. Annyira nem kapok eligazítást a védőnőtől, hogy az már tragikus, és az az igazság, hogy nincs is kedvem tőle megkérdezni. Meg aztán a gasztroenterológustól jobban elfogadom a tanácsot. Kérdezte, miket eszik. Elmondtam. Mondta, hogy ez mind jó, de adjak neki kekszet a gyümölcshöz. Mondtam, hogy már tervezem a babakeksz bevezetését, de csak a fejét rázta. Nem babakeksz kell, hanem sima háztartási. Visszajött a régi szokás, azt mondja, most megint azt javasolják, adjunk a babáknak glutént 6 hónapos kor környékén. Rajtam ne múljon! Vettünk darált háztartási kekszet (majd biztos elkezdem darálgatni... elég a gyümölcsöt botmixerezni), kb. 1 keksznyi mennyiséget kap a gyümölcshöz. Imádja. Eddig nem látok rajta olyan jeleket, hogy baja lenne tőle. Adok a dolognak egy hónapot, aztán meglátjuk.

Azt gondolom, jól döntöttünk, hogy elmentünk a doktornőhöz. Nem tudom, a szülészorvoson kívül volt-e valamelyik orvos ilyen kedves Gergő születése óta. Arról pedig nem is beszélve, hogy több információt kaptam tőle a hozzátáplálással kapcsolatban 10 perc alatt, mint a védőnőtől az elmúlt pár hónapban.

Hány cm egy 6 hónapos baba?

Amióta Gergő betöltötte a 6 hónapos kort, ma először aludt vissza reggel. Volt ugyan egy egyórás risza, de visszaaludt. Azért lehet, mert ma mintha kicsit enyhült volna a hőség. Ezalatt azt értem, hogy csupán 27 °C van a lakásban.

Tegnap jelenésünk volt a gyerekorvosnál. 6 hónapos státusz. Komolyan hangzik, de nem sokban különbözött bármelyik másik alkalomtól. Eddig mindig nyitásra érkeztünk, mert csak annyit mondott a doktornő, hogy menjünk aznap, most először viszont időpontra mentünk, 8.45-re. Lelki szemeim előtt láttam egy faltól falig emberekkel megtelt várótermet, felkészültem a hosszas várakozásra. A maga 6 hónapos korával Gergő már nem számít olyan kicsinek, aki soron kívül behívnak. Péter nem tudott velünk maradni, csak kirakott minket a rendelő előtt és húzott haza dolgozni. Nagy levegőt vettem és betoltam a babakocsit a váróba. Alaposan meglepődtem, ugyanis összesen egy anyukát és egy apukát láttam fejenként 1-1 gyerekkel. Nem volt vészes. Gyorsan sorra kerültünk. Éppen csak annyira volt idő, hogy pár szót váltsunk a kint várakozó anyukával, már mentünk is be. Nem nagyon értem, hogy honnan tudja a gyerekorvos-védőnő (a továbbiakban gyo-v) kombó, hogy mindent tud-e Gergő, amit egy 6 hónaposnak tudnia kell, mert a mérlegelésen, fej- és hosszúságmérésen, valamint a fonendoszkópozáson kívül nem néztek semmi, pedig a kiskönyvben van mindenféle klassz dolog, amit lehet pipálgatni. Tulajdonképpen tök mindegy, mert mi itthon már régen kipipáltuk ezeket gondolatban, de akkor is. A mérésnél két vicces eredmény is született. Az egyik a tömeg, ami hajszálpontosan ugyanannyi lett, mint itthon az éhgyomri, a másik a testhossz, ami pedig kevesebb lett annál, amit mi kb. 1 hónapja mértünk. Nem fűztem hozzá semmit, csak magamban kuncogtam. Nem lehet 64 cm, ha lassan el kell csomagolnom a 68-as rugdalózókat, mert feszül a lábán. :)

Indultam volna haza, amikor Gergő egyértelmű jelét adta, hogy megéhezett. Mivel Péter nem tudott maradni, így gyalog mentünk haza, mérlegeltem, és úgy döntöttem, nem vágok neki a kb. 20 perces útnak úgy, hogy Gergő éhes. Megkérdeztem, hova vonulhatok el, és a védőnői szobába irányítottak. Gergő boldogan kortyolgatott, és jól be is aludt. Az sem zavarta, hogy közben bejött egy másik védőnő egy kisfiúval és az anyujával státuszvizsgálatra.

Az orvosi-védőnői rendelőt is megjelöltük. Mi lesz a következő? :)

Hőség

Nem fehér embernek való, ami itt most van. Múlt héten még azon keseregtem, hogy bármennyire is szeretem az őszt, nyáron nem jó, vasárnap eszkimószerkóban támadtuk be az állatkertet, most meg hőségriadó van. Még jó, hogy nem vagyunk szívbetegek...

Gergő sem bírja ezt a hőséget. Gyakran -érzésem szerint állandóan- szomjas, inni kér, de csak pár slukkot szlopál. Kb. 30 perc múlva újra. Alig alszik napközben. Ha mégis beájul, nem alszik tovább 1 óránál. Már nem tudom, mit adjak rá, mindenben melege van. Leginkább az jött be, ha csak a pelenkát hagytam rajta. Félek, hogy esetleg megfázik (tudom, hőségriadó, de akkor is), de nem viseli magán a textilt. Vizet nem óhajt inni, csak fintorog és kiköpi. Maradok én folyadékforrásnak. Még bírom. :)

Most aludt el. Korábban a megszokottnál, de kidőlt. Számítok egy hajnali evésre. Mostanában így szokta. Nem baj. Majd csak vége lesz ennek az őrült kánikulának...

Fél

Fél évvel ezelőtt gondolatban nyakonharaptam, aki a sima szülést használta a császármetszés párjaként és reflexből hülyének néztem, aki kihagyhatatlanul csodálatos élményként emlegette az szülést. Ennyi időnek kellett eltelni ahhoz, hogy letisztuljon bennem, hogy valóban sima szülésem volt; Gergő a maga ütemében, viszonylag gyorsan, minden probléma és komplikáció nélkül született. Volt némi extra vérveszteség, de hála az orvosomnak, ebből ott és akkor semmit sem érzékeltem, csak annyit, hogy jó sokáig tart az utómunka. Harmadnap beszéltünk róla, amikor már nem volt olyan sokkoló. :) Ami pedig a kihagyhatatlanul csodálatosságot illeti... nos, ha itt még nem is tartok, de a fájdalomra már halványabban emlékszem, mint arra a másodpercre, amikor Gergő megszületett, ahogy a kezembe adták, amilyen büszkén Péter vonult vele, ahogy anyu mosolygott. Minden más kezd mellékessé válni, bár még emlékszem annak a vasárnapnak minden percére.

A pihegő csomagból egy érdeklődő tekintetű, huncut, mozgékony, kúszó-mászó kislegény lett, aki azzal ünnepel, hogy hajnali 2 órakor ébredt egyet enni, majd nem óhajtott reggel visszaaludni. Nem csodálom. Meleg van. Nagyon. Akartam sütni egy fél tortát, de képtelen vagyok bekapcsolni a sütőt...

Vásárlás babakocsival 7.

A legutóbbi Avon rendelésnél észrevettem, hogy bővült a postalista, ahova lehet kérni a csomagot. Megörültem, mert eddig a Nyugatinál lévő nagypostára jártam, és mindig macerás volt megszervezni a logisztikát. Boldogan fedeztem fel a listán az Árpád-hídnál lévő postát, megjelöltem, elküldtem a megrendelést és vártam.

Úgy terveztem, hogy Gergő ebédje és a délutáni alvása között elszaladunk a csomagért. Aztán Gergő megfúrta a tervet. Ebéd után kellemesen elszüttyögött a játszószőnyegén, én utcaképesre varázsoltam magam, betettem a hordozóba és vettem volna a cipőm, amikor elkezdett nyígni. Legörbült szájjal. Halálosan komolyan. Megszomjazott. Kivettem a hordozóból, elvittem megitatni. Bealudt. Ennek máskor nagyon szoktam örülni, de ott és akkor legörbült a szám. Lemondtam a csomagról, pedig nagyon szükségem volt az arclemosóra, ami benne lapult. (Tudom, hogy lehet nélküle élni. :D) Szerencsére nem vedlettem át itthoni játszósba, mert nemsokkal délután 2 után Gergő felébredt. Frissen, üdén és boldogan. Gyorsan összekaptam magam és mégis nekiindultunk a postának. Igyekeztem, mert csak 15.30-ig van nyitva, nem akartam potyára menni. Háromszor leizzadtam, mire odaértünk, ugyanis nem tudtam pontosan, hova esik a Váci út 73, így nem maradtam az árnyékos páros oldalon, hanem figyeltem a házszámokat a napos páratlan oldalon. Klassz volt. :S

Megörültem, amikor megtaláltam a postát, de akkor még nem tudtam, hogy korai volt az örömöm. Egy nagy lépcső alján találtam magam. A biztonság kedvéért megkérdeztem két cigarettázó nőtől (ilyenekkel volt tele a lépcső alja :S), hogy valóban a lépcső tetején találom-e a postát. Igenlő választ adtak, és felajánlották, hogy hagyjam náluk a babakocsit, vigyáznak rá. (Mi van??!!) Természetesen erről hallani sem akartam, és elkezdtem fokról fokra felcibálni a babakocsit a lépcsőn. Az egyik nő odaugrott segíteni, és néhány lépcsőfokot már megtettünk, mire a biztonsági őr észlelte a helyzetet. Ekkor cseréltek. Megköszöntem a segítséget és bevettem magam a postára.

Szerintem én voltam az első, aki Avon csomagot kért erre a postára, de ezen egy pillanatig sem csodálkozom. Ha nem is az első voltam, akkor is benne lehetek az első tízben, annyira rutintalanul kezelték az egészet. Kézzel írott átadási dokumentumot tolt elém a csaj. Körzetszámot nem kértek, az enyém volt az egyetlen ilyen doboz. Semmi rosszat nem mondhatok róluk, megkaptam a csomagot, csak olyan furcsa volt az egész. Nem tudom megfogalmazni. Ahogy kiértem, a biztonsági őr már elkapta a babakocsi egyik felét, együtt vittük le a lépcsőn. Közben megkérdeztem, hogy valóban ez az egyetlen megközelítési módja a postának. Érdeklődtem rámpa ügyben, de nemleges választ kaptam. Arra is rákérdeztem, hogy mi van azzal a lehetőséggel, hogy a mozgássérültek a hátsó bejáraton is mehetnek (a posta a NYUFI épületében van). Valóban van ilyen, de ők sem tudnak átjönni a postára, hanem áthívnak nekik valakit a postáról. Hmmm...

Azt hiszem, utoljára kértem ide a csomagot, de legalábbis addig, amíg Gergő babakocsival közlekedik az utcán. Szerintem legközelebb a Duna Plazával próbálkozom. A Nyugatinál közelebb van, ha nem is annyira, mint az Árpád-híd...

Vásárlás babakocsival 6.

Anyu telefonált, hogy mégsem jó Gergő születési anyakönyvi kivonatának a másolata az ügyintézéshez (gyes vagy mi jön most...), hanem csakis az eredeti. Klassz. Ha kicsit hamarabb eszükbe jut, elküldhettem volna anyuval. Úgy őriztük eddig, mint a hímes tojást, nehogy összegyűrődjön. Mennyivel könnyebb lehetett annak idején a miénket megőrizni a gyűrődéstől! Az még kicsi volt és olyan, mint egy füzet, ez viszont egy A4-es lap. :S

Nem volt mit tenni, fel kellett adni postán. Múlt héten ki kellett cserélni a SIM kártyámat, miután kiderült, hogy napokig nem azért nem csörgött, mert nem hívott senki, hanem azért, mert elromlott. Ilyet sem hallottam még! A SIM kártya kicserélésekor kaptam néhány nyomtatványt, meg azért is, mert lecseréltem a netes jelszót. Mindehhez egy mappa is járt. Jó nagy pocséklás, de most kivételesen jól jött. Beletettem a féltve őrzött dokumentumot, és bevettük magunkat a Duna Plazába. A cél: borítékvásárlás, levélfeladás, sóvásárlás a mosogatógépbe és körömlakk hígító beszerzése megbízásra. Még itthon kinéztem a papírboltot, célirányosan közelítettem meg. Jól vizsgázott, babakocsival is jól lehet benne lavírozni, ráadásul olyan árukészlete van, hogy bármelyik kreatív bolt megirigyelhetné. Ezután következett a posta. Bementem, húztam egy sorszámot. Alig helyezkedtem el az egyik pultnál, hogy megcímezzem a borítékot, amikor szólítottak. Nem ehhez voltam szokva, jól meg is lepődtem. A hölgy nem túl kedvesen kért meg, hogy álljak félre és ha készen vagyok, soron kívül mehetek. Amikor jelentettem, hogy végeztem, Gergő elkezdett dünnyögni. Ahogy meglátta a hölgy, hogy nem vagyok egyedül, rögtön kedvesebb lett. Bakker, gyerekkel és kölyökállattal tényleg bármit el lehet érni. :) A dm-ben már otthonosan mozogtam a babakocsival, jártam már ott párszor. Sót kaptam, de a körömlakk hígító hallatán csak rázta a fejét a pénztároslány, és javasolta, nézzem meg a metrószinten a körmösboltban. Mivel legfelül voltam, futottam még néhány kört, benéztem az összes illatszerboltba és drogériába, de sehol sem találtam. Végül elszántam magam és életemben először nekiindultam a mozgólépcsőnek babakocsival. Meglepően könnyen ment. Nem tudom, mitől féltem. A javasolt boltban aztán valóban kaptam hígítót. A jól végzett munka örömével indultam haza.

Számtalan fel- és leliftezés, mozgólépcső igénybevételével minden elérhető a Duna Plazában. Ez tetszik.

Ha már lift. Hétfőn jöttünk hazafelé valahonnan, állunk a lift előtt. Érkezik mellénk egy srác, együtt várunk. Megérkezik a lift, abban a pillanatban két liftszerelő is befut. Megkérdezzük a srácot, hányadik emeletre megy. Harmadikra. Mivel mi a hatodikra, bevesszük magunkat a lift belsejébe. Közvetlenül mögöttünk száll be a két liftes, a lift megtelik. Rájukmeredek, majd váltunk egy sokatmondó pillantást a sráccal, talán fintorgunk is egyet, majd lépek egyet beljebb, hogy beférjen. A liftesek mindeközben nem mozdulnak. Ha rajtuk múlik, a srác várhatott volna a következőre. Én vagyok a hülye, hogy ezt megjegyeztem?

Házon kívül

Egy ideje már tervezem, hogy összeírom, milyen nyilvános helyeken etettem eddig Gergőt. Olyan diszkréten és észrevétlenül tettem mindezt, hogy H-S Kata sem távozott volna felháborodva a helyszínről. ;)

Igyekszem időrendi sorrendben haladni, de nem biztos, hogy sikerül.

- IKEA: tulajdonképpen nem volt nyilvános, mert elvonultam Gergővel a baba-mama szobába, de közben beengedtem egy anyukát pelenkázni, úgyhogy ez is ér;

- Westend tetőterasz;

- gyógytornász várójában;

- vendégségben kétszer;

- fodrásznál: korábban érkeztem, Gergő megéhezett;

- esküvőn: baba-mama szoba, de akkor is házon kívül;

- Harapó Mókus Vendéglő;

- Siófok, szabadstrand;

- Állatkert: egyszer a gorillák és a Madagaszkár-ház közötti viszonylag eldugott padon, egyszer pedig a baba-mama szobában;

- Vörösvári úti McDonald's.

Ezeken kívül számtalanszor etettem a kocsiban. A helyszín elég változatos: Gödön a kertben (a házban hideg volt, csak arrafelé volt dolgunk) és a ház előtt, a mogyoródi aquaparkban (rendezvénysátras lagzi), Siófokra menet kétszer, onnan vissza szintén kétszer.

Eddig ennyi. A lista folyamatosan bővül. :)

Állatkerti séta

Nem azért vagyok csendben, mert nem történik semmi. Pont ellenkezőleg. Programok, történések jönnek-mennek, én meg próbálom tartani a sebességet, de nem megy. Annyira futja az erőmből, hogy jó kis jegyzeteket készítek magamnak, hogy ne felejtsem el, mit szeretnék megörökíteni.

Szombaton volt az unokatesómék esküvője, ahova anyuék hivatalosak voltak. Megbeszéltük, hogy előtte és utána beugranak. Így készültünk. Aztán anyu az egyik esti skypeolás alkalmával mellékesen megjegyzi, hogy a húgomék készülnek hozzánk, ha minden igaz, szombaton este érkeznek. Csak pislogtunk Péterrel, mint hal a szatyorban. Tök új volt nekünk az egész. Örülök, ha jönnek, nem arról van szó, hogy nem, csak annyi, hogy nem volt róla szó. A bevásárlást az utóbbi időben komoly logisztikai tervezi előzi meg, a maradék időben nem tudtuk elintézni, így minimális vendégfogadást tudtam pattintani. Nem éreztem jól magam tőle, de nem hagytam, hogy ez rányomja a bélyegét a hétvégére.

A nagy családi összeröffenés apropója pedig az volt, hogy anyu kitalálta, hogy szeretné elvinni az unokáit az állatkertbe. A húgomék szombat délután befutottak, úgyhogy semmi akadálya nem lett volna, ha a gyerekek tízóraija után elindulunk. Addigra anyuék is megérkeztek az esküvőről. Igen ám, de addig szüttyögött mindenki, amíg elérkezett az ebédidő. Szerencsére anyu hozott egy hadseregnek elegendő bablevest és palacsintát, így nem kellett főznöm, de az ebéddel jó sok idő elment. Nem sokkal indulás előtt robbant a szokásos bomba: van a családban két személy, akik képtelenek hosszú időt egy légtérben eltölteni, azaz az egyik nem bírja a másik jelenlétét. Egy ideig megy a dolog, de ha konkréttá válik a helyzet, mindig robban a bomba. Most sem volt ez másképpen. Óriás odamondások, beolvasások, sírások után fantasztikus hangulatban indultunk el az állatkertbe.

Az idő nem volt valami vidám, szerintem ez is hozzájátszott a család hangulatához. Ettől függetlenül az állatkerti séta jól sikerült. A húgomék kisfia majdnem 2 éves, óriási lelkesedéssel futott állattól állatig. Nagy kedvenceit, a tigrist és a majmokat is megtaláltuk. (Másnap láttuk a híradóban, hogy született 3 kistigris, őket vasárnap még nem lehetett látni... sajnos.)

A legnagyobb élmény a kecskesimogatás volt. Kijöttünk az Ausztrália-házból, a húgomék elindultak a tevék felé, de Péter megkérdezte tőlem, a másik irányba mi van. Mondtam, hogy lámák meg alpakák. Tavaly sem hoztak lázba, most sem. Nem túl szépek, ellenben baromi büdösek. Péter viszont szerette volna őket megnézni, így tettünk arra egy kitérőt. Érdemes volt. Sok más mellett ez a rész is változott tavaly óta (pl. a zsiráfok távolabb kerültek a nézőktől, helyükre antilopok érkeztek): kevesebb alpaka volt, helyettük viszont kecskék voltak. Hegyi kecskék. Kicsik és nagyok. Volt egy, amelyik olyan kicsi volt, hogy állandóan kiszökött, mert átfért a rácson. Amikor megláttam, szóltam a gondozóknak, de rutinosan kérdezték, hogy "Ekkora?" (mutatták), mert akkor nem tudnak mit csinálni. Olyan kicsi, hogy ötpercenként kiszökik. Nem megy messzire, ott téblábol a karám mellett, de mindig kijön. :) Gyorsan szóltunk a húgoméknak, a férje bement az unokaöcsémmel a kecskék közé. Az egyik közvetlenkedő kecske első dolga az volt, hogy kikötötte Bandi cipőfűzőjét. A szájával. :) Nem egyszer. Miután kijöttek, Matyi visszanézett, a mutatóujját a kecske felé mozgatva annyit mondott, hogy "Cipő...". Mindezt olyan hangsúllyal, mint egy tanítónéni. :D

Kétszer áztunk meg. Egyszer a tigris és a fókák környékén, egyszer pedig a kecskesimogatás után. Az utóbbi javát a baba-mama szobában bekkeltem ki, Péter és a húgomék ízeltlábúakat néztek (fúúúúúúj...), anyuék meg ültek az esernyő alatt. Jó buli... :)

Jó kis nap volt, de a bomba nem robbant fel nyomtalanul. Nem szokása. Majd lesz valahogy...

Gergő egészen jól bírta. Minimális nyígással csinálta végig velünk az egészet, leginkább mosolygott vagy aludt. Már ilyesmit is lehet vele szervezni. :)