Azt hiszem, vennem kell egy feliratos pólót. Mondjuk olyat, amire az van írva, hogy Én is a sorban állok. Eseteleg beszerezni egy hasonló transzparenst. A helyszín a kistesco, amivel kapcsolatban írtam már jót és rosszat is. Mivel mostanában borzalmas napokat tudhatunk magunk mögött, a héten eddig nem hagytuk el a lakást séta céljából. Más célból sem. Ebből következőleg nyakára hágtunk a felhalmozott készletnek, Gergő délutáni gyümölcsadagjához már nem volt itthon semmi. Nem készült akcióterv, csak annyit tudtunk, hogy muszáj lesz elugrani a zöldségesbe, de Gergő alvásától vagy éppen nemalvásától tettük függővé a megvalósítást. Mivel bealudt, Péter pedig még dolgozott, rábíztam a felügyelet és elindultam a beszerzőkörútra. Ha már mentem, beugrottam a kistescoba, mert kellett vaníliapuding az esti sütihez. Volt bent egy nő a kisfiával. 2-3 éves lehetett a kissrác. Ment a harc, hogy mi kerüljön a kosárba. Vásárlás közben többször elhaladtunk egymás mellett, végül ők értek hamarabb a pénztár közelébe, de mivel a srác még nem tudott választani a csoki és az üdítő közül, mégis én szakítottam át a képzeletbeli célszalagot a Kérem, itt várakozzanak! táblánál. Most is egyetlen pénztár működött a háromból (négyből?), az emberek felsorakoztak előtte, de már akkora volt a tumultus, hogy nem álltam az utolsó hölgy mögé, hanem üresen hagyva mögötte 1-1,5 métert, beálltam a tábla mögé. Fene a szabályos mindenemet! Jött a nő a gyerekével, és anélkül, hogy rámnézett volna, beficcent a hölgy mögé. Közben mondta a gyereknek, hogy mennek a pénztárhoz fizetni. Én meg álltam ott, mint egy hülye. Ez az a helyzet, amikor mindenképpen én vagyok a hülye; ha nem szólok, azért, mert hagyom magam, ha meg szólok, akkor meg azért, mert pattogok, meg különben is beszólok egy gyerekkel vásárlónak. Hát, basszus. Persze, a kissrác megint elkezdett variálni, kiálltak a sorból, akkor a biztonsági őr odaszólt nekem, hogy álljak nyugodtan közvetlenül a hölgy mögé. Próbáltam magyarázni, hogy úgy gondoltam, nem véletlenül van ott az a tábla, de csak legyintett. Klassz.
Ezután következett a zöldséges. Éppen a barackot válogattam, amikor csörgött a telefonom. Péter hívott, hogy Gergő felébredt, sír. Kérdezi, keverhet-e neki tápszert. Csak azért válaszoltam viszonylag szalonképesen, mert az utcán voltam. Azt hittem, menten eldurran az agyam. Az egyik legborzasztóbb nap javarészén voltunk túl, délután 3-kor tudtam egyáltalán felöltözni, azért indultam neki a túrának, hogy tudjak adni gyümölcsöt Gergőnek uzsonnára, ő meg pár perc nyígás után már tolná a tápszert a szájába. Örültem, hogy megszabadultam tőle (már a tápszertől). A másik az, hogy azért siettem, hogy a következő evésre visszaérjek, mert ha tolódik a gyümölcsevés, akkor tolódik az egész nap. Egy elegáns mozdulattal félresöpörte volna az egész napi munkámat. Siettem, ahogy tudtam, és végül gyümölcs került Gergő pocakjába. Nahát.
Nagyon remélem, hogy ez a hülye idő a felelős a borzalmas éjszakákért. Bele sem merek gondolni abba a variációba, hogy ez már így marad. Mivel egész nap tombol, alig alszik (ma kétszer aludt félórát), este 7-re már olyan nyűgös, hogy nem tudom tovább húzni a fürdetést. Nem is kell, mert nincs szikrázó napsütés, ami akadályozná az elalvásban. Az utóbbi két napban szinte ugyanolyan menetrend szerint zajlottak az események. 7 körül fürdés, evés, 8 előtt alvás. 8 körül ébredés, evés, visszaalvás. 11-éjfél körül ébredés, evés. Hajnalban mág 1-2-szer ébredés, majd 6 körül napkezdés. A visszaalvás ilyenkor már nehézkes. Ma 6-8-ig kínlódtunk, majd miután elaludt, visszakúsztam a helyemre és 9-ig meg sem mozdultam. Kellett. Nagyon. Kérem vissza az eddig hülyének nevezett napokat. Nem voltak hülyék azok. Visszavonom.
Ha mindez nem volna elég, kb. 2 napja beintett a Chrome. Nem akar dolgozni. Most az Explorerrel szívok. Olyan lassú, hogy kedvem lenne sikítani, a bloggerrel pedig nincsenek jóban. Bármit is csinálok, úgy széthúzza a bejegyzést, hogy rossz ránézni. Legyen már valami!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése