Jó ideje nem úgy alszik el Gergő, hogy lefordul rólam evés közben. Emlékszem, hogy meglepődtem, amikor először történt, de már nem emlékszem, mikor volt. Eleinte úgy történt az altatás, hogy amikor egyértelművé vált, hogy nem kíván belőlem több táplálékot kinyerni, kopogtam Péternek a falon (csengő lett volna az igazi, de hiába vagyunk tele mindenféle igen hasznosnak gondolt, valójában tök fölösleges holmiva, pont ez nincs), én kimentem megszabadítani a nappalit a játékoktól, ő pedig megvárta, amíg Gergő elalszik. Amikor ez megtörtént, újra én léptem színre, hogy behelyezzem a kiságyba az alvó gyermeket. Sokáig ment ez így. Néhány hete Péternek munkája adódott este, ezért fürdetés után bevágta magát (dolgozószoba híján) a hálószobába, esélyem sem volt, hogy meghallja kétségbeesett kopogásom. Így történt, hogy megtudtam, általában mi történik a ki- és bevonulásom között a gyerekszobában esténként. Semmi és mégis sok minden. Felnőtt résztvevőnk ilyenkor nem sokat mozog, csak arra vigyáz, nehogy leessen a kiskorú a nagy fetrengésben. Nincs jobb szó rá; Gergő álomba fetrengi magát. Pörög, forog, felmászik, alámászik, takarózik, piszkál, simogat, bújik, dünnyög, majd hirtelen elalszik. Az egyik pillanatban még elhagyja a száját egy erőtlen apppa vagy vává, a következőben már horkol. :)
Nagyjából azóta nem kopogok. Evés után kezdődik a rövidebb-hosszabb fetrengés. Van úgy, hogy azt hiszem, soha sem lesz vége, de olyan is van, hogy hihetetlen gyorsan elalszik. Csütörtökön 10 perc volt az egész, valamikor a múlt héten viszont azt hittem, elmarad az aznapi alvás. Ma közepes hosszúságú volt. Evés után kis nyegekés következett, majd bújás, forgás. Két mozdulat között felült. Nekem háttal. Aztán eldőlt. Hátra. Konkrétan a fejemre, egészen pontosan az arcomra. Olyan jól sikerült a mozdulat, hogy levegőt sem kaptam, úgy kellett kiszabadítanom az orrom. Először azt hittem, pihen kicsit és folytatja a pörgést, de meghallottam a jól ismert zajt: tarkóját a számon pihentetve egyenletes horkolásba kezdett. Nem tudtam, sírjak vagy nevessek, végül az utolsót választottam, de csak óvatosan, nehogy felébresszem az alvó kistigrist. Megvártam, amíg jó mélyen alszik, csak akkor mertem megmozdítani, hogy betegyem a kiságyba. Végül kis felriadás és 1 századmásodperc alatti visszaalvás után sikerült betenni a kiságyba. Ez este 8-kor történt. Azóta a hangját sem hallottam. Tőlem feküdhet minden este a számra, ha utána ilyen jól alszik. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése