Kutatás

Sokat gondolkoztam, egyáltalán írjak-e erről, végül úgy döntöttem, szeretnék emlékezni rá. Nem azért, mert olyan jó élmény, inkább elrettentő példának szeretném megtartani. Ezt szeretném magam előtt látni, amikor legközelebb próbálnak belerángatni valamibe.

Néhány hete kezdődött. Egyik nap Péter azzal jött ki a szobából, hogy a közvéleménykutatásos ismerőse (É.) kérdezi, lenne-e kedvem részt venni egy kutatásban. Azt gondoltam, valami kérdőívet kell kitölteni, úgyhogy elsőre igent mondtam. A részletek hallatán összevontam a szemöldököm, és visszakoztam. Nem  akartam ellenőrzött bevásárlást, és az sem tetszett, hogy eljöjjenek hozzánk. Péter emelte a tétet: pénzdíjas a dolog, meg kellene gondolnom. Nem akartam meggondolni, de annyira erősködött, hogy a végén minden rossz érzésem ellenére mégis rábólintottam. Nem tetszett, de belementem, mert abban egyeztünk meg, hogy a pénzből függönyöket veszünk. Csúnyán meg lehet engem ezzel vesztegetni, mert nagyon szeretném már, ha lenne függöny.

Pár nap múlva telefonált a szervező csaj (Péter ismerősének az ismerőse (J.)). Megbeszéltük, hol és mikor ejtjük meg a bevásárlást. Már az elején kiderült, hogy rögzíteni szeretnék a vásárlást. Ez volt az a pont, amikor először nemet mondtam, és csak akkor engedtem mégis, amikor É. esküdözött, hogy egy tök normális szemüvegről van szó. Annyira tudtam, hogy nem kellett volna bedőlnöm. A helyszínen derült ki, hogy a tök normális szemüveg maximum annak az, aki legalább 60 éves és férfi. Ezen kívül egy hátizsákot is magamra kellett ölteni. Úgy éreztem magam, mint egy titkosügynök, akinek nem volt elég pénz a szuperkütyüikre, ezért a selejt közül kapott. Kabátban, hátizsákkal, ótvar szemüvegben kellett bevásárolni. Utáltam az egészet az elejétől a végéig, és már nagyon megbántam, hogy belerángattak.

A vásárlás megbeszélt időpontja előtt pár órával hívott J. Újabb feladatok kerültek felszínre, amiről addig szó sem volt. Többek között mondta, hogy küld egy naplót, amit ki kellene tölteni. Gondoltam, a vásárlással kapcsolatos, ezért mondtam, hogy este vissza is tudom küldeni. Gyorsan lehűtött, hogy nem lesz olyan gyors, mert képeket is kell hozzá csatolni. Ekkor még nem gyanakodtam, mert azt hittem, kedvenc márkákról, termékekről kellenek a képek, azokat meg néhány kattintással megoldom. Napokkal később vettem észre az e-mailt. Átfutottam a naplót, és elöntötte az agyam az ideg. Nem termékekről kellett képeket beletenni, hanem magamról és az életemről. Olyan részleteket kértek, hogy egyre idegesebb lettem, ahogy olvastam a kérdéseket. Közöltem Péterrel, hogy kenje a hajára ő, É. és J. is, de szerinte nem olyan vészes. Arra esélyem sem volt, hogy napközben töltögessem, éjszaka pedig nem voltam rá hajlandó, így Péter kinyomtatta, és egyik nap, amikor Gergő elaludt, és éppen nem volt más dolgom, nekiálltam. Nagy léptekben haladtam, mert néhány kérdés igencsak kifogott rajtam (pl. meg kellett volna fogalmaznom életem mottóját...), képeket el sem kezdtem válogatni, vagdosni, ragasztgatni. Annyi időm nincs.

Még nem végeztem, amikor Péter elutazott 3 napra munkaügyben, és nem ért vissza a határidőig. A telefonom lemerült, csak szivargyújtós töltő van, pár napig elérhetetlen voltam ebben a formában. Péter mondta, amikor hazajött, hogy kapott egy e-mailt J-től, hogy nem küldtem a naplót. Nekem is van e-mail címem, J. tudja is, mégis Péternek írt. Ez elég fura... Visszafogtam magam a válaszlevélben, megírtam, hogy egy részét kitöltöttem, képek nincsenek, de elküldöm beszkennelve, ha jó nekik. Másnap jött a levél a cégtől, hogy hiányos a napló (mintha én nem tudnám). Töltsem ki és küldjem vissza másnap délutánig. Nyilván nem küldtem vissza, mert amire nem volt időm 1 hétig, arra egyetlen este alatt sem. Elvileg holnap van a látogatás napja. Valami azt súgja, hogy nem fognak jönni és a pénzt sem látjuk.

Visszaolvasva tök egyértelműnek tűnik, hogy nem fognak jönni. Abból a szempontból nem bánom, hogy az elején sem tetszett ez a rész. Amire rábólintottam: ellenőrzött bevásárlás és látogatás-beszélgetés. Ehhez képest kommandózás, önéletrajz-szintű naplóírás, velem, az életemmel és a vágyaimmal kapcsolatos képek keresése, kivágása, beragasztása. Mindezt úgy, hogy azért voltam megfelelő alany a kutatáshoz, mert 0-2 év közötti gyerekem van, a jelentlezésnél leírtam, hogy konkrétan 1 éves. Tegye fel a kezét, akinek lenne ilyesmire ideje, agya, türelme egy 1 éves gyerek mellett...