A hétvége a szokásos módon indult. Az első néhány órában. Az volt a terv, hogy elmegyünk az úszásra, utána hazaugrunk ebédelni, hajat mosni, kalácsot sütni, aztán át az esti palacsinzázás helyszínére, ott letesszük a cuccot, sétálunk egyet a belvárosban, majd vissza a helyszínre.
Ennek megfelelően összaszedtük magunkat, bepakoltam az úszós cucckokat és Gergő tízóraiját. Az utolsó percben érkeztünk. Fejben gyorsan összeszedtem, mit kell felmarkolni (Gergő, táskám, úszóstáska). Basszus. Az úszóstáska. Péter rámnéz, kérdezi, hogy mi van vele. Mondom, hogy csak annyi, hogy nem hoztuk. Péter felől is érkezett egy basszus, de lehet, hogy valami erősebb volt. Ültem tehetetlenül, kattogott az agyam. Hajlottam a megfutamodásra, de Péter azt mondta, legalább köszönjünk be. Megpróbáltam rávenni, hogy ugorjon haza, de levezette, hogy nincs értelme, mert igaz ugyan, hogy 10 perc az út kocsival, de oda-vissza már 20 perc, plusz föl és le a 6 emelet. Behúzott nyakkal vázoltam a helyzetet a többiekkel. Nem mondom, hogy nem nevettek, de nem estek zavarba. Nóri azonnal felajánlotta András egyik használaton kívüli úszógatyáját (ők tartják az órát), törölköző is akadt Péternek.Ádáméktól (úszótárs) kaptunk törölközőt Gergőnek, és szerencsére volt raktáron egy úszógatya. Valami azt súgja, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik így jártak. :) Ettől függetlenül (vagy éppen ezért :D) jól sikerült a foglalkozás; nem is tudom, Gergő mikor volt utoljára ilyen együttműködő. Öltözéskor aztán átvillant az agyamon, és talán ki is mondtam, hogy még az nagyon hiányozna, ha pont a kölcsöntörölközőt pisilne le Gergő. Alig gondoltam ezt végig, amikor megtörtént: Gergő elegánsan és minden szégyenérzet nélkül rommá pisilte Ádám törölközőjét. Nem győztem elnézést kérni, Ádám anyuja kb. ugyanannyiszor megnyugtatott, hogy úgyis mindent kimos. Próbáltam elkérni a törölközőt egy mosásra, de nem kaptam meg (úgyis mindent kimos).
Miután ilyen jól jöttünk ki a kellemetlen helyzetből, abban a biztos tudatban érkeztünk a Fehérvári úti piacra, hogy ezután minden simán megy. Ehhez képest nem sok kellett egy újabb kellemetlen szituációhoz. Mivel a piacon nem jellemzően lehet kártyával fizetni, mielőtt kiszállok a kocsiból (egyedül megyek, mert Péter őrzi Gergő álmát, aki az uszoda és a piac között kb. félúton mindig bevágja a szunyát), mindig megnézzük, van-e nálam pénz. Álatlában Péter rábeszél, hogy vigyek kicsivel többet, nehogy valamit ott kelljen hagynom. Sosem kell a többlet, de mindig elteszem (naná :D). Most ís így indult: rábeszélt, elvettem a pénzt, tettem volna a pénztárcámba. Basszus. A pénztárcám. Beugrott, hogy valami miatt elővettem a héten, és nem tettem vissza. Ha nem beszél rá Péter, hogy tegyek még el pénzt, akkor ott áltam volna pénz nélkül a kis kék kosarammal. Imádtam volna... :S
Piac után megéheztünk. Gyorsan felmértük a helyzetet, és arra jutottunk, hogy mivel néhány alapvető dolgot be kellett szerezni (a palacsintás buli résztvevőitől is érkezett megrendelés, amit elfelejtettek), elgurultunk a Tescoba, ott enni is lehet. Előtte felugrottam a lakásba, hogy elpakoljam a hűtőbe való szajrét, felmarkoljam a kupnokat és a pénztárcámat. A liftben (már lefelé) jutott eszembe, hogy a kuponok nincsenek nálam, de nem akartam húzni az időt. Legközelebb is jók lesznek. Mivel Gergő még aludt, amikor a Tesco parkolójába érkeztünk, abban maradtunk, hogy én beugrom enni, mert kezdtem éhenhalni, Péter pedig marad Gergővel, mert ő még nem éhes. Pénztárca a kezemben, bele akartam tenni a táskámba. Pár napja visszaköltöztem az anyósülésre, ezért amikor az ölemben nem volt a táska, a következő mozdulattal Gergő mellett kerestem. Nem volt ott. Rámjött a röhögés. A táskám a babakocsin maradt, amire ledobtam, hogy a piacos szajréval meg a pénztárcámmal tudjak foglalkozni. Természetesen a telefonom is benne volt, ezért nem volt egyszerű megtalálni egymást a Tescoban, miután felébredt Gergő és bejöttek, de sikerült.
Azt hittük, ezután már tényleg csak jó jöhet. Erre utalt, hogy a palacsintás helyszín előtt, pár lépésnyire a kaputól sikerült parkolni, pedig durván belváros és szombat délután. A séta is jól sikerült. Végre élőben láttam József Attila szobrát a Kossuth téren. Tudtam, hogy ott van, de nem járkálok én arra, eddig nem volt alkalmam megtekinteni. Ha már ott voltun a közelben (és még a szobor is ott van), megnéztük. A buliba -többek között- limeot is vittünk, hogy legyen mit a Bacardi-Colaba tenni a többieknek. Többször emlékeztettük magunkat és egymást, hogy vigyük fel a kocsiból, mégis elfelejtettük. Amikor kiderült, hogy a kocsiban maradt, Péter lement, áttúrta a csomagtartót, majd feljött és közölte, hogy nincs ott. Biztosan felvittük a többi tescos szajréval együtt, csak nem vettük észre. Nem nagyon hittem, de eleinte ráhagytam, de nem hagyott nyugodni. Egyszerűen tudtam, hogy ott van. Amikor megérkeztek a többiek, és elkezdték gyártani az italokat, nem bírtam nézni, ahogy isszák a B-C-t lime nélkül. Lementem. Túrtam én is a csomagtartót, de nem találtam. Túrtam tovább. Tudtam, hogy kell lennie. Végül meglett. Nem csodálom, hogy Péter nem találta. Többek között azért, mert én tettem oda.
A palacsintás buli jól sikerült. A limeos közjáték után már tényleg minden jól sült el. Gergő csavargatta a potmétert, néha ütközésig elfordította. Az iszonyatos hangerőtől nem riadt meg, inkább nevetve rázta a kis testét. Táncolt. Este 10 körül jöttünk haza, addig pörgött az úr. Hazafelé aztán a Batthyány-örökmécsesnél már aludt (a Nemzeti Bank mellől indultunk :D), arra sem ébredt, hogy levettem a cipőjét és a felsőruházatát. Hajnalban kapott pizsamát, amikor először megébredt. Évente egyszer kimaradhat a fürdés... :)
Nem mehetek el mellette, mert az is a hétvégén történt, hogy Gergő megtanult simogatni odacsapás helyett. Szeretetből volt az is, de nem annak látszott, és a gyerekek nem nézték jó szemmel. .) Puszit is tud már adni. Igazit. Arcra. Hatalmas élmény. :) A puszidobás már ment, de arcra most adott először. Nekem. :*.
Piac után megéheztünk. Gyorsan felmértük a helyzetet, és arra jutottunk, hogy mivel néhány alapvető dolgot be kellett szerezni (a palacsintás buli résztvevőitől is érkezett megrendelés, amit elfelejtettek), elgurultunk a Tescoba, ott enni is lehet. Előtte felugrottam a lakásba, hogy elpakoljam a hűtőbe való szajrét, felmarkoljam a kupnokat és a pénztárcámat. A liftben (már lefelé) jutott eszembe, hogy a kuponok nincsenek nálam, de nem akartam húzni az időt. Legközelebb is jók lesznek. Mivel Gergő még aludt, amikor a Tesco parkolójába érkeztünk, abban maradtunk, hogy én beugrom enni, mert kezdtem éhenhalni, Péter pedig marad Gergővel, mert ő még nem éhes. Pénztárca a kezemben, bele akartam tenni a táskámba. Pár napja visszaköltöztem az anyósülésre, ezért amikor az ölemben nem volt a táska, a következő mozdulattal Gergő mellett kerestem. Nem volt ott. Rámjött a röhögés. A táskám a babakocsin maradt, amire ledobtam, hogy a piacos szajréval meg a pénztárcámmal tudjak foglalkozni. Természetesen a telefonom is benne volt, ezért nem volt egyszerű megtalálni egymást a Tescoban, miután felébredt Gergő és bejöttek, de sikerült.
Azt hittük, ezután már tényleg csak jó jöhet. Erre utalt, hogy a palacsintás helyszín előtt, pár lépésnyire a kaputól sikerült parkolni, pedig durván belváros és szombat délután. A séta is jól sikerült. Végre élőben láttam József Attila szobrát a Kossuth téren. Tudtam, hogy ott van, de nem járkálok én arra, eddig nem volt alkalmam megtekinteni. Ha már ott voltun a közelben (és még a szobor is ott van), megnéztük. A buliba -többek között- limeot is vittünk, hogy legyen mit a Bacardi-Colaba tenni a többieknek. Többször emlékeztettük magunkat és egymást, hogy vigyük fel a kocsiból, mégis elfelejtettük. Amikor kiderült, hogy a kocsiban maradt, Péter lement, áttúrta a csomagtartót, majd feljött és közölte, hogy nincs ott. Biztosan felvittük a többi tescos szajréval együtt, csak nem vettük észre. Nem nagyon hittem, de eleinte ráhagytam, de nem hagyott nyugodni. Egyszerűen tudtam, hogy ott van. Amikor megérkeztek a többiek, és elkezdték gyártani az italokat, nem bírtam nézni, ahogy isszák a B-C-t lime nélkül. Lementem. Túrtam én is a csomagtartót, de nem találtam. Túrtam tovább. Tudtam, hogy kell lennie. Végül meglett. Nem csodálom, hogy Péter nem találta. Többek között azért, mert én tettem oda.
A palacsintás buli jól sikerült. A limeos közjáték után már tényleg minden jól sült el. Gergő csavargatta a potmétert, néha ütközésig elfordította. Az iszonyatos hangerőtől nem riadt meg, inkább nevetve rázta a kis testét. Táncolt. Este 10 körül jöttünk haza, addig pörgött az úr. Hazafelé aztán a Batthyány-örökmécsesnél már aludt (a Nemzeti Bank mellől indultunk :D), arra sem ébredt, hogy levettem a cipőjét és a felsőruházatát. Hajnalban kapott pizsamát, amikor először megébredt. Évente egyszer kimaradhat a fürdés... :)
Nem mehetek el mellette, mert az is a hétvégén történt, hogy Gergő megtanult simogatni odacsapás helyett. Szeretetből volt az is, de nem annak látszott, és a gyerekek nem nézték jó szemmel. .) Puszit is tud már adni. Igazit. Arcra. Hatalmas élmény. :) A puszidobás már ment, de arcra most adott először. Nekem. :*.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése