Mivel szombaton sem lett borúsabb az idő, úgy gondoltunk, ne maradjunk a lakásban. Ha már lendületben voltunk, a visegrádi bobpályát céloztuk meg. Láttam magam előtt, ahogy Gergő vidáman suhan Péter ölében. Bobozás után a Beckett'sbe akartunk menni. Egyrészt kíváncsiak voltunk, hogy tényleg nem lehet-e bent dohányozni, másrészt 2 éve a közelében sem jártunk, meg aztán St. Patrick nap volt.
Jó terv volt, de Gergő az egészet áthúzta. Délelőtt egy szemhúnyást sem aludt. Lefárasztási céllal Péter levitte a játszótérre, ahonnan éhesen, álmosan jött föl. A cipőjéből legalább 1 kg homokot szórtam ki, de már fel sem vettem. Kár, hogy nincs itthon homokozó. A 3 nap alatt jól feltölthettük volna a felszállított homokmennyiséggel. :) Evett, ivott, majd bealudt. 15.15 körül ébredt.
Mire összeszedtük magunkat, nem volt értelme Visegrádig autózni, mert egyrészt elment volna a nap, mire odaérünk, másrészt a Beckett'sbe nagyon szerettünk volna menni. Megszavaztuk a Szent István park játszóterét. Sokan voltak, de szerencsére pont volt egy szabad hinta. Rövid himbálózás után Gergő nem találta viccesnek, helyett csúszdázni akart. Megközelítettük az objektumot, felvettük az alakzatot. Péter fent elengedte, én lent elkaptam Gergőt, aki imádta az egészet. Sok hasonló korú gyerek volt, szinte kivétel nélkül szülői felügyelettel. Volt néhány nagyobb is, rájuk -szemmel láthatóan- senki sem figyelt. Nem is volt ezzel gond, egyetlen kislány volt a kivétel. Az egyszerűség kedvéért hívjuk Rombolónak, mert nem tudom a nevét, ez pedig pont ráillik.... Erős a gyanúm, hogy Romboló szülei látótávolságon kívül beszélték meg aktuális nagyon fontos problémáikat, vagy láttak és hallottak mindent, csak éppen nem érdekelte őket. Nem tudom, melyik a jobb... :S Mindesetre Romboló úgy viselkedett, mintha a csúszda egyedül az ő szórakozására épült volna. Lecsúszott, majd néhány másodperc múlva újra a csúszda tetején volt, és csak az lebegett a szeme előtt, hogy lecsússzon. Mindegy, milyen akadályt kell a szent cél érdekében leküzdeni, esetleg kin kell átgázolni. Akadály témakörben szerepelt néhány kisebb gyerek, aki csillogó szemmel ültek a csúszda tetején, és várták, hogy apa vagy anya segítsen lecsúszni, valamint szülői kar, ami benyúlt, hogy megfogja az éppen csúszni készülő gyereket. Az utóbbit nemes egyszerűséggel eltolta maga elől; arra sem figyelt, hogy esetleg a mellette ülő kisebb gyerek majdnem leesik... Átgázolás témakörben volt megtaposott babaláb, elsodort babakéz (az utóbbi a csúszda szélébe kapaszkodott..). Néhány kör után már figyeltük a kiscsajt, egy apukával mindig figyelmeztettük egymást, ha közelített. Egyszer majdnem belefutottunk, mert nem átallott felvenni egy felsőt.
Egy idő után rábeszéltük Gergőt, hogy hagyjuk a harcot, és menjünk inkább a rugós mozgókára (vagy mi a neve...). Éppen üres volt, egy gombszemű kisfiú álldogált mellette bátortalanul. Mivel kétszemélyes a szerkezet, anyuka rábeszélte a fiát, hogy rázzon egyet a kisfiúval (végre valaki fiúnak nézte :D). A srácok ráztak, anyuka nézte Gergőt, és kibukott belőle, hogy olyan szép, mint egy festmény. Hozzátette, hogy holland festmény. Nem tudom, ez miért volt lényeges, de mindegy is. Imádom a nőt. Egy francia nő, aki szinte akcentus nélkül beszél magyarul kisfiúnak és festmyére illőnek nevezte Gergőt. Ilyen sem történik minden nap. :)
Némi homokozás után leporoltuk magunkat, és megközelítettük a Beckett's-et. Már az utcán feltűnt, hogy valami nem stimmel. 2 éve ugyanekkor (alig volt este 6 óra) pangott a hely, csak később érkeztek a koncertre az emberek. Ehhez képest most az üvegfalon keresztül nem lehetett mást látni, csak zöld koboldsapkákat. Ajaj... Ha már ott voltunk, beszagoltunk. A bejáratnál figyelmeztetett a tulajdonos, hogy talán túl zajos lesz Gergőnek, de nem hátráltunk meg. Találtunk egy sarkot, ahol leülni ugyan nem tudtunk, de jól körbe lehetett nézni. Gergő meg is tette. Forgatta a kis fejét, tátott szájjal bámulta a tömeget, a nyüzsgést. Imádta. A zajról csak annyit, hogy 1 hete baráti palacsintázós összejövetelen koppanásig tekerte a hangerőszabályzót és ropta a szoba közepén. Végül nem maradtunk, mert esztelenül sokan voltak, nem tudtunk leülni. Helyette elugrottunk az Oktogonra az Isztambulba vacsoráért.
Gergő jól elfáradt, de nem volt elég ahhoz, hogy a kiságyában töltse az éjszakát. Most ilyen korszaka van. Lesz ez mág jobb is. Tudom.
Mire összeszedtük magunkat, nem volt értelme Visegrádig autózni, mert egyrészt elment volna a nap, mire odaérünk, másrészt a Beckett'sbe nagyon szerettünk volna menni. Megszavaztuk a Szent István park játszóterét. Sokan voltak, de szerencsére pont volt egy szabad hinta. Rövid himbálózás után Gergő nem találta viccesnek, helyett csúszdázni akart. Megközelítettük az objektumot, felvettük az alakzatot. Péter fent elengedte, én lent elkaptam Gergőt, aki imádta az egészet. Sok hasonló korú gyerek volt, szinte kivétel nélkül szülői felügyelettel. Volt néhány nagyobb is, rájuk -szemmel láthatóan- senki sem figyelt. Nem is volt ezzel gond, egyetlen kislány volt a kivétel. Az egyszerűség kedvéért hívjuk Rombolónak, mert nem tudom a nevét, ez pedig pont ráillik.... Erős a gyanúm, hogy Romboló szülei látótávolságon kívül beszélték meg aktuális nagyon fontos problémáikat, vagy láttak és hallottak mindent, csak éppen nem érdekelte őket. Nem tudom, melyik a jobb... :S Mindesetre Romboló úgy viselkedett, mintha a csúszda egyedül az ő szórakozására épült volna. Lecsúszott, majd néhány másodperc múlva újra a csúszda tetején volt, és csak az lebegett a szeme előtt, hogy lecsússzon. Mindegy, milyen akadályt kell a szent cél érdekében leküzdeni, esetleg kin kell átgázolni. Akadály témakörben szerepelt néhány kisebb gyerek, aki csillogó szemmel ültek a csúszda tetején, és várták, hogy apa vagy anya segítsen lecsúszni, valamint szülői kar, ami benyúlt, hogy megfogja az éppen csúszni készülő gyereket. Az utóbbit nemes egyszerűséggel eltolta maga elől; arra sem figyelt, hogy esetleg a mellette ülő kisebb gyerek majdnem leesik... Átgázolás témakörben volt megtaposott babaláb, elsodort babakéz (az utóbbi a csúszda szélébe kapaszkodott..). Néhány kör után már figyeltük a kiscsajt, egy apukával mindig figyelmeztettük egymást, ha közelített. Egyszer majdnem belefutottunk, mert nem átallott felvenni egy felsőt.
Egy idő után rábeszéltük Gergőt, hogy hagyjuk a harcot, és menjünk inkább a rugós mozgókára (vagy mi a neve...). Éppen üres volt, egy gombszemű kisfiú álldogált mellette bátortalanul. Mivel kétszemélyes a szerkezet, anyuka rábeszélte a fiát, hogy rázzon egyet a kisfiúval (végre valaki fiúnak nézte :D). A srácok ráztak, anyuka nézte Gergőt, és kibukott belőle, hogy olyan szép, mint egy festmény. Hozzátette, hogy holland festmény. Nem tudom, ez miért volt lényeges, de mindegy is. Imádom a nőt. Egy francia nő, aki szinte akcentus nélkül beszél magyarul kisfiúnak és festmyére illőnek nevezte Gergőt. Ilyen sem történik minden nap. :)
Némi homokozás után leporoltuk magunkat, és megközelítettük a Beckett's-et. Már az utcán feltűnt, hogy valami nem stimmel. 2 éve ugyanekkor (alig volt este 6 óra) pangott a hely, csak később érkeztek a koncertre az emberek. Ehhez képest most az üvegfalon keresztül nem lehetett mást látni, csak zöld koboldsapkákat. Ajaj... Ha már ott voltunk, beszagoltunk. A bejáratnál figyelmeztetett a tulajdonos, hogy talán túl zajos lesz Gergőnek, de nem hátráltunk meg. Találtunk egy sarkot, ahol leülni ugyan nem tudtunk, de jól körbe lehetett nézni. Gergő meg is tette. Forgatta a kis fejét, tátott szájjal bámulta a tömeget, a nyüzsgést. Imádta. A zajról csak annyit, hogy 1 hete baráti palacsintázós összejövetelen koppanásig tekerte a hangerőszabályzót és ropta a szoba közepén. Végül nem maradtunk, mert esztelenül sokan voltak, nem tudtunk leülni. Helyette elugrottunk az Oktogonra az Isztambulba vacsoráért.
Gergő jól elfáradt, de nem volt elég ahhoz, hogy a kiságyában töltse az éjszakát. Most ilyen korszaka van. Lesz ez mág jobb is. Tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése