Tele van a fb ilyen és ehhez hasonló képekkel. Meghatónak szánják őket. Gondolom, azt akarják megmutatni, milyen nehéz a katonanők sorsa, mert nem elég, hogy nehéz és embertpróbáló a munkájuk, még a gyerekeiket is csak ritkán látják.
 |
| Kép innen: Pinterest |
Engem nem hatnak meg ezek a képek, nem tudok elérzékenyülni. Azaz meghatnak, de nem úgy, ami a céljuk lenne. Elérzékenyülés helyett felháborodom és mélységesen sajnálom ezeket a gyerekeket. Legyek régimódi, nem érdekel, de szerintem ha egy nő úgy dönt, hogy gyereket vállal, akkor kutya kötelessége mellette lenni. Itt van ez a kisfiú a képen. Nem lehet több 3 évesnél, de szerintem nincs is annyi. 221 napja nem látta az anyukáját. Az 7 hónapnál is több. Nem azt mondom, hogy nem fér bele, ha egy-egy nap valamelyik (vagy mindkettő, ha megoldható) szülő nem mehet el valahova, de 221 nap sokkolóan sok egy ekkora gyerek életében.
Lehet, hogy velem van a baj, de képtelen vagyok sajnálni a nőt a képen. A gyereket sajnálom, és azt a nőt, aki valahol benne van, csak a katonáskodás elnyomja. A katonaság férfimunka. Szerintem. Tudom, 21. század meg emancipáció, és nem azt mondom, hogy a nő ne dolgozzon, csak azt, hogy az nem női munka, ami távol tartja a családjától és a gyerekeitől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése