Feszülten indult a nap. Szombat volt, készültünk a piacra, vártuk anyuékat, akik megálltak a Dunántúlra menet. Éppen vártam, hogy Péter végezzen a reggeli rutinjával és/vagy anyuék befussanak, közben pakoltam kifele a mosogatógépből. Konkrétan nem tudom, min pörgött az agyam éppen, de igyekeztem minél gyorsabban végezni a kipakolással, amikor egy kis kávéscsésze beakadt a kosárba, és a hirtelen mozdulattól kiesett a kezemből. Darabokra tört. Olyan kis eszpresszós kávéscsésze volt, 6 db volt eredetileg a szettben, de ez már a második, ami eltört. Az első is az én lelkemen szárad. Sokáig nem használtuk, csak porosodtak a tartóban (még egy céges karácsonyi csomagban volt egyszer évekkel ezelőtt), de Gergő rákapott, hogy abban kéri a reggeli kávét (tejhab némi Szerencsi kakaóporral a tetején). Már csak 4 van. Óvatosabbnak kell lennem.
Anyuék megérkeztek, összekaptuk magunkat és elindultunk végre. Piac előtt még beugrottunk egy Samsung bemutatóra az Erzsébet térre. Mindenféle kütyüt és háztartási eszközt meg lehetett nézni és/vagy tapogatni, egy kérdőív kitöltésével és bedobásával pedig SmartTV-t lehetett nyerni. Nem mi nyertük, de érdemes volt elmenni, mert tényleg mindent meg lehetett nézni testközelből. Minden cuccnál állt valaki, aki bármilyen kérdésre tudott válaszolni. Gergőnek a világító mosógép jött be leginkább. Földöntúli boldogsággal tekergette a gombokat, el sem merte hinni, hogy tényleg szabad, és senki sem szól rá. :) Már nagyon mentem volna, ki akartam tölteni a kérdőívet, de nem volt nálam toll. Péternél sem, úgyhogy elkezdtem keresni a szememmel, hátha kitettek valahova. Meg is láttam. A fényképezőgépek asztalán volt néhány. Olyasmi, ami a bankokban meg a postákon is van. Ügyféltoll vagy mi. Alibiből elkezdtem nézegetni a fényképezőgépeket, de szerintem egyértelmű volt, hogy nem érdekel, mert még értelmes kérdést sem tudtam feltenni. (Nincs bajom a Samsunggal, pont nincs, mert okostv-t meg okostelefont csak ezt, de pl. fényképezőgépet nagyon nem.) Amikor úgy éreztem, hogy eleget égettem magam a nyilvánvaló érdektelenséggel, elkaptam egy tollat, hogy kitöltsem a kérdőívet. A srác mondta, hogy azzal nem fog menni. Gondoltam, hogy pont kifogtam egy tollat, ami kifogyott, és nyúltam a másik után, de a srác csak mondta, hogy nem fog menni. Akkor már felkaptam a fejem, és akkor vettem észre, hogy nevet. Péter felől is nevetéshullámok érkeztek. Akkor leesett, és szerettem volna elsüllyedni. A táblagépek tollával szerettem volna írni papírra. Próbáltam viccesen elütni, és megkérdeztem Pétert, hogy biztos nem bánta-e meg, hogy én is mentem, de közben nagyon sajnáltam magam, és minél gyorsabban szerettem volna eltűnni.
Elmentünk a piacra, ebédeltünk, hazajöttünk. Útközben Gergő bealudt. Péter a vállára vette, én húztam magam után a banyakamiont, elindultunk felfelé. A garázs és a lépcsőház között találkoztunk egy szomszéd lánnyal és az 1 év körüli kisfiával. Mivel látta, hogy Gergő alszik, nem volt nehéz pár pillanat alatt a gyerekek alvási szokásához jutni. Péter elindult Gergővel felfelé, mi pedig maradtunk az ajtóban. Időnként odanyomtuk a kulcsot az érzékelőhöz, hogy ne riasszon be, mégis sikerült beindítani, mert egyszer elbambultunk. Mire mindent megbeszéltünk, Péter és Gergő már régen felért. A lifthez érve láttam, hogy a földszinten van. Hátrafordultam, és elkezdtem mondani Gergőnek, hogy Nézd csak, apa leküldte nekünk a liftet!, de csak addig jutottam, hogy Nézd csak, apa... Ekkor vettem észre, hogy a banyakamionhoz beszélek. :)
Szerencsére ez nem volt tízmilliószoros nap, különben már sodorhatnám a kötelet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése