Lázas nap

Múlt héten kedden (lassan 2 hete) nem tudtunk átmenni a szomszédba gyerekpörgetésre (nem volt játszóterezésre alkalmas idő, ezért jött a jól bevált B terv), mert a házigazda kisfiú bevágta a szunyát délelőtt, aztán Gergő is kidőlt bőven 11 óra előtt. Akkor még nem sejtettem, mi vár ránk, de másnap nem bántam, hogy nem mentünk át.

Este a szokásosnál korábban elaludt, akkor ébredt először, amikor normális esetben elalszik. Péternek tűnt fel, hogy mintha forró lenne a teste. Megmértem. Alig illesztettem a hőmérőt a fenekébe (nem volt egyszerű menet, már elfelejtette, hogy az első fogaknál is mértük, és akkor nem fájt), pillanatok alatt felszaladt 39,1 °C-ra, ami 38,6 °C-ot jelent, miután levontuk. Ez annyira nem sok, hogy orvost hívjak, és ha nem lett volna nyűgös, nem szenvedett volna látványosan, aludni akart volna, de nem tudott, akkor talán még nem csináltam volna semmit, de annak idején azt mondta az orvos, hogy 38, 5°C-nál (vagy 38,2?) csillapítunk. Ennyire egyik fognál sem ment még fel, a kúpot valamiért kevésnek gondoltam. Elővettük a Nurofent. Iszonyú volt. Nem sokat kellett lenyelnie, de mindannyian leizzadtunk, mire bement. Állandóan kiberregte, úgy pakoltam a szájába az álláról kézzel. Megkóstoltam, ami a kezemre folyt. Mindent értettem. Ez a cucc valami iszonyú gejl, én is sírnék, ha meg kellene innom. (Más gyerek imádja, állítólag egyik irigyli a másiktól, ha beteg, mert ihatja. Nem értem.) Megnyugodott, vele maradtam.

Korán reggel megint sütött a kis teste. Akkor már alacsonyabb volt, mint éjjel, de elég magas ahhoz, hogy ne hagyjam a fenébe. Akkor már bántam, hogy éjjel szórakoztunk a Nurofennel, mert azt hittem, akkor annál kell maradni, de anyu felvilágosított, hogy nem antibiotikum. Tényleg. Kettévágtam egy kúpot. Hajnalban azt kapta.

10.20 körül jöttem ki a szobájából. Jó ideje ébren voltam már akkor, de nem hagyta, hogy kijöjjek. Amint megmozdultam, megfogta a ruhámat vagy szorosan hozzámbújt. Megint éreztem, hogy melegebb a normálisnál. Megmértük. Magas volt. Nem szórakoztam a kúppal, nem akartam a szükségesnél többször kibontani a pelenkáját, mert azt alapból utálja. Szerencsére igent mondott a narancslére, úgyhogy abba öntöttem a Nurofent, amit szinte egyszuszra megivott. Mivel 10.10-kor kezdődik a Kerekítő, egyértelműen buktuk, de ha időben lettünk volna, akkor is kihagytuk volna. Támolygott egy kicsit, majd bevette magát a hálószobába, ledőlt Péter mellé a letakart ágyra (ott szokott dolgozni Péter, amikor itthon van), és aludt tovább. Időnként mozdult, nyikkant egyet, de alapvetően ott töltötte a délelőttöt, és a délutánból is egy kicsit.

Amíg aludt, kihasználtam az időt, és tettem-vettem a lakásban. Éppen a szemetet vittem le, amikor megláttam a játszótéren az egyik ismerős háromgyerekes lányt. Gyorsan vázoltam neki a helyzetet, és megkérdeztem, hogy az ő tapasztalata szerint fog csinálhat-e ilyesmit. Aggódó arccal közölte, hogy az egyik gyereknél pont így kezdődött a középfülgyulladás. Jesszus! Csodálkozott, hogy az orvos azt mondta, akkor vigyük be Gergőt, ha folyamatosan lázas másnap is, mert nekik kiment házhoz. Úgy döntöttünk, hogy ha marad a láz, akkor másnap délután (akkor volt a legközelebbi rendelési idő) megyünk az orvoshoz.

Amikor felébredt, megrázta magát, és közölte, hogy a játszótérre akar menni. Szép idő volt kint, azaz éppen nem esett a hó, úgyhogy vártam egy kicsit, hogy tényleg komolyan gondolja-e, aztán lementünk. Úgy gondoltam, egy kis levegő nem árthat. Ha bújkál benne valami, szabad levegőn azzal sem lehet gond. Nem bántam meg, mert azóta sincs láza. Ahogy jött, úgy el is ment. A fogai meg csak nőnek és nőnek. Egyszerre mind a négy hátsó rágófog. Pár napig még alig evett, de már az étvágya is visszatért.

Örülök, hogy nem vittük egyből az orvoshoz, mert félek, ott összeszedett volna valami aktuális nyavalyát.