Okos idegen

Talán két hete történt az aktuális nagybevásárlás alkalmával az Auchanban. Vásárlás közben többször előfordul, hogy szétválunk, azaz valamelyikünk halad a maga útján Gergővel, a másik meg kolbászolgatva begyűjti az itt-ott fellelhető zsákmányt. Akkor úgy jött ki, hogy én mentem Gergővel és a bevásárlókocsival. Mivel egyre ritkábban hajlandó beülni a kocsi lehajtható részébe (konkrétan a kocsiban, ahova a szajrét tesszük talán még sosem ült; mégse' üldögéljen már a vajon meg a szalámin...), és Péter nyakában sincs el olyan jól, mint korábba, jött mellettem. Akkor tudunk a legjobban haladni, ha hagyom, hogy ő (is) tolja a kocsit.

Így történt akkor is. Letámasztottam a kocsit a sor elején, és bementünk a polcokhoz virslit választani. Igen, a felvágottaknál kicsit hűvösebb van, mint a folyosón vagy éppen a ruháknál. Nem, nem adtam Gergőre kabátot, sapkát és sálat, amíg odamentünk a virsliért (egy konkrét fajtát szoktunk venni, nem válogattunk hosszú percekig), csak annyi időt töltöttünk ott, amíg a szememmel megkerestem a szokásos csomagolást. Már éppen fordultam volna meg, hogy elinduljak a szajréval a kocsihoz, amikor egy középkorú nő odajött, és halkan annyit mondott, hogy Meg fog fázni a gyerek. Elfosta az agyam az ideg. Bocsánat, de nincs kedvem szebben írni. Rohadtul elegem van, hogy mindenki úgy érzi, valamiért be kell szólni. Csak annyit vetettem oda fokhegyről, hogy Nem fog megfázni, de nem hagyta abba. Tudálékos hangon folytatta. Valamit okoskodott a tüdőgyulladásról. Kedvem lett volna hozzávágni valamit, de csak annyit mondtam fojtott hangon, hogy az én gyerekem, és én tudom, hogy fázik-e vagy nem. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, mert nem én tudom, hanem maga a gyerek, hogy fázik-e, de nem bírtam szó nélkül hagyni.

Ismerősök beszólásait és kéretlen tanácsait igyekszem mosolyogva tűrni, de eljutottam arra a pontra, hogy idegenekkel szemben nem vagyok ilyen nagylelkű. Valószínűleg úgysem találkozom vele többet az életben, pont nem érdekel, hogy megbántódik-e. Nem mondom, hogy tetszik ez a bunkó énem, de akkor és ott jólesett.

Biztos ő meg úgy adja át a sztorit, hogy a felelőtlen nő ruha nélkül flangáltatta a gyerekét órákon keresztül a hűtőpultnál...

Nem tudom, szerinte mi lett volna a megoldás. Elképzelem, ahogy haladunk a sorok között, és a hűtőpultnál előkapom a téli cuccokat, és hosszabb idő alatt adom fel és le Gergőre, mint amennyit a virsli polcról való leemelésével töltök. Azóta sem tudom, hogy valóban komolyan gondolta-e a nő...