Első napok

Január elsejét nagyjából semmivel sem töltöttem, csak jól elment az idő. Még főznöm sem kellett, mivel az ilyenkor kötelező lencsét (nem bánom, hogy kötelező, mert szeretem) anyu megfőzte otthon, nekem csak meg kellett melegíteni és megenni. Egyik kanapéról a másik fotelbe ültem, aztán vissza. Legjobban úgy tudnám jellemezni a napomat, hogy rákészültem 2010-re, de ez nagyon rossz kifogásnak tűnik.:) Pihentem, na.:) Ez az utolsó hétvége 2010 első munkahete előtt. Holnaptól vissza az álláskereséshez.

A lendület már nem olyan, mint az elején. Próbálom úgy nézni, hogy azért tart még a munkanélküli státuszom, mert nem találtam rá arra, amit igazán szeretnék, vagy amit egy kicsit is szeretnék. Sokkal könnyebben lehet így venni a kudarcot, mint úgy, hogy nem kellek sehová. Ha így kezdek el gondolkodni, akkor nem lesz belőle semmi. Az idő viszont egy kicsit sürget. Nem lehet örökre, de még túl sokáig sem ebben a helyzetben vegetálni. Egészen pontosan február végéig.

Igazán sosem ment nekem az álláskeresés, és egyszer sem volt rövid történet. A mostani sem tűnik rövidnek. Tulajdonképpen elmondhatom, hogy nem rövid, ugyanis 4 hónap már szép idő.

Persze, nem tesz túl jót a lelkesedésemnek, hogy legalább száz cég egy-egy eldugott mappájában figyel az önéletrajzom, és az álláskereső portálokat is teleszórtam, mégsincs semmi kézzelfogható eredménye.

Na, de majd most!:)

Persze, azért mást is csináltam az elmúlt napokban, mint a henyélés, és ennek kivételesen eredménye is van. Azaz volt, mert már megettem. Mivel ma nem kellett főznöm (megint), nem sok szalmát tettem keresztbe. Elküldtem 2010 első önéletrajzát. Ez így nem jó. Elküldtem az első önéletrajzot 2010-ben. Ez így már jobb, de nem az igazi, jobban viszont nem megy.:) Üldögéltem egy teázóban is, beszélgettem egy gyerekkori barátnőmmel. Jó dolog, ha az embernek van olyan barátja/barátai, hogy nem számít, milyen hosszú idő telt el a legutóbbi találkozás óta, ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Ilyen volt a mai találkozás is. Volt olyan pillanat, amikor elgondolkodtam egy másodpercre, hogy honnan tud az adott dologról, aztán leesett, hogy igen, olyan régen ismerjük egymást, hogy ezt is tudhatja. Szinte én is alig emlékeztem néhány dologra.:)

Az más kérdés, hogy lazán tömbbé fagytam az Oktogonra menet és onnan vissza. Nagy vagányan úgy gondoltam, vége a nagy zimankónak, és nem kell nekem a harisnya a nadrág alá. Nem tudom, miért jutottam erre következtetésre, miután tegnap majdnem kifújta a szél a kezemből a megpakolt bevásárlószatyrot. Ráadásul láttam az időjárásjelentésben, hogy hó is esik, de mivel a ház udvarán nem láttam, az agyamig nem jutott el. Amint kiléptem a kapun, már éreztem, hogy nem jól döntöttem ruházatilag, de igazán akkor lett nyilvánvaló a dolog, amikor kifordultam az Andrássy útra, és arconvágott a szél. Késő volt visszafordulni, csúnyán elkéstem volna, úgyhogy továbbmentem, és tűrtem, hogy fázik a csak nadrággal bevont fele a testemnek. Megszívattam magam megint. Kell nekem flancolni a szövetkabáttal. A másikból nem lóg ki a hátsóm. Csak van az a fránya késztetés, hogy az ember normálisan fel akar öltözni, ha elmegy valahova. Ezzel nem lenne baj, csak hallgatni kellene az időjárásjelentésre. Jó, hogy nem szandálban indultam el. Majd holnap.:)